Magyar Lettre Internationale 2010. nyár (77. szám)
A DÉL KERESZTJE - Parti Nagy Lajos: Legnagyobb édesvizem
PARTI NAGY Lajos Angyalstop Magvető, 1982 Csuklógyakorlat Magvető, 1986 Szódalovaglás Jelenkor, 1990 Se dobok, se trombiták Jelenkor, 1993 Magvető, 2008 A hullámzó Balaton Jelenkor, 1994, 1999 Magvető, 2005 Esti kréta Jelenkor, 1995, 1996 Ibusár: Mauzóleum Jelenkor, 1996 Sárbogárdi Jolán: A test angyala Jelenkor, 1997, 1998, 1999 Magvető, 2007 Europink Jelenkor - Lettre, 1999 Hősöm tere Magvető, 2000, 2005 Grafithesz Magvető, 2003 A fagyott kutya lába Magvető, 2006 (Banga Ferenccel) Kacat. Baiazzo Pytheas, 2002 Dump Endre Töredékek Pytheas, 2004 A vak murmutér Magvető, 2007 A pecsenyehattyú és más mesék Magvető, 2007Angyal(szárny) cédulák” Magyar Lettre Internationale, 60 .Felejtés-cédulák" Magyar Lettre Internationale, 65 . Legnagyobb édesvizem A Balaton, idézem, „valamilyen formában végigkíséri az életemet”. A balatonérzés mindenekelőtt erős, hajfájdító nosztalgia valami elérhető, de birtokolhatatlan iránt. A múlt század hatvanas évei végén számomra a tenger annyira messze volt, hogy nem is gondoltam el. Dafke nem. A tenger a képzelet világa volt, a Balaton az épphogy elérhetőé. Ott volt a reális látóhatár peremén, nem voltam tőle messze. Persze ha megálltam a partján, rögtön kicsit meszszebbre került, legalábbis jobban látszott a birtokolhatatlansága. Szerelem, nyár, ergo szabadság-szinonima. S egy életformáé utóbb, ami a munka köré szerveződik, mely munka: írni-olvasni egy teraszon, egy ablaknál, és nézni a vizet. Nem is nézni, csupán nézhetni, ha akarom. Ez az életforma a birtoklás egyetlen lehetősége, a nosztalgia behatárolása, arány-érzékelés, forma-képzés, vagyis mű-alkotás. Szóval az én nosztalgiám termékeny vágy a Balaton iránt, ami nem múlik el a Balatonnál. Mondjuk, ne is múljon el. Szükségem van rá. Szükségem van magamra a munkámhoz. S a munkámra magamhoz is?» Ez a telt és érett, szívkék hangcsoport a szláv blato (mocsár, láp, sár) szóból ered. Latin neve, a Locus Pelso sekély tavat jelent, laposat, amiképpen sekély tó a Plattensee is, ami alighanem a német népi etimológia terméke, így kap értelmet a német fülnek idegen hangzású név. A szláv Balaton tehát magyar szó, német szó, lengyel, szlovák, holland szó és így tovább. Mindenkié, ahogy az Adria. Mint jó kifejezett siheder, földtörténetileg alig 15000 éves, tulajdonképpen a szél vájta ki a medrét, jégkorszaki mértékkel mérve nem is túlságosan, hisz átlagos mélysége csupán 3,5 méter. Európa legnagyobb édesvize, bár mindössze 20-30 négyzetkilométerrel előzi meg vetélytársait a Genfi- és a Bodentavat. Cholnoky Jenő, jeles magyar földrajztudós nagyszerű Balaton-könyvében, 1936-ban kiszámolta, hogy a tó jegén kicsit szűkösen, de az egész akkori emberiség, 2000 millió ember elfért volna. Mára ez csak két turnusváltással igaz, arról nem is beszélve, ha ez a sok ember, összefagyva lejön a jégről, hol talál szállást, forraltbort, gulyást és paprikáscsirkét galuskával. A parkolásról nem is beszélve. Ezért nem látogatja az egész emberiség a Balatont, csak elenyésző része, ami bőven elég, bár ha vendéglős volnék, tán nem ezt mondanám. SS* A hullámzó Balaton című novelláskötetem címadó írásában visszavonult, elfeledett sportevő vagyok, és a Balaton, az valamilyen formában végigkíséri az életemet, pucéran is, meg a pici, fodros göngyölegjében is. Ülök a penzumom előtt, de legtöbbször már nem is törődök az idővel, csak hallgatom, hogyan ropog a nád a fogam alatt, zizeg a tükre, egyik a másik után, majdnem mint a végtelenség. Egy-egy napos reggelen még a könnyem is kiesik a gondolatára. Öregszem, nem kizárt. Talán meg kéne nézni egyszer, pár éve megígérte a kedvezményes trélert a MAVESZ, aztán elmaradt, húzta a száját a sok joggingmajom, hogy rendelet van, Európa-bajnoki helyezéstől fölfele jár csak az ilyesmi. Le vagytok ejtve, gondoltam, hülye bodysok. A MAVESZ betűszó, a Magyar Versenyerők Szövetségének rövidítése, bár ilyen szövetség a létező szocializmusban nem volt. Már nem férek ki a lakásom ajtaján, nem is kívánkozom sehova, etetem a macskáimat, és versenyzek magammal, Balatonszeletet eszem versenyszerűen. Hogy mi a Balaton-szelet, azt magyarul nem kell magyarázni, németül meg nem érdemes, endékául talán, de erről sem vagyok meggyőződve. A Balaton-szelet úgynevezett mártott ostya, nápolyi csokoládémasszával bevonva, ezüstpapírban, ahogy kell. Úgy tartozik hozzá a magyar édesipar látképéhez, mint Budapestéhez a Halászbástya. Amikor a novellából a Taxidermia című film készült, a gyártó nem járult hozzá a Balaton-szelet szerepeltetéséhez, mit mondjak, a maga szempontjából igaza volt. Megvan a pontos könyvelésem, négyszáz darabot tudok megenni óránként, úgy viszont, hogy nem veszem le az ezüstpapírt, ötszázhetvenet. Márpedig nem veszem le, hatalmas, hátbadermedt testem a sztaniolt is hasznosítja. Állnak a kicsikék sorban, állnak, mint a dominó, rájuk irányítom az állólámpát, Badacsonyból lehet ilyen a kilátás napos időben, vagy inkább Tihanyból, persze nekem az már mindegy. Porzik a fény a vízen, mint varietékban a flitter. Csak meglököm az elsőt, és hullámzik az egész. Mikor utóbb felfalnak önnön macskáim, a sztaniolba halnak bele. SS* Azt nem tagadom, hogy a fent említett novellát a létezett szocializmus emlékművének szántam, zsíremléknek, melyben a Balaton csupán fontos kellék, címlehetőség, noha ami fontos velem a saját hazámban történt - mondjuk az életem -, az a dél-dunántúli Pécs (momentán Európa kulturális fővárosa), a Balaton-felvidék és Budapest háromszögében elhelyezhető. Ha ezt az idomot fura négyszöggé akarom növeszteni, a negyedik szög Berlin, de ez egy másik dimenzió. Mondanom sem kell, csupán a saját, személyes Balatonomról tudhatok beszélni, mindenkinek van egy különbejáratú Balatonja, aminek van némi köze a valósághoz, de lényegében egy belső, nagyon privát emlékgubanc, szerelemből és magányból és persze nyárból, hisz maga a nyár van Balatonból, szaga, állaga, napolaja, múlhatatlan és kopott kéksége, vízüvege és mézüvege, és, és, és egyre himnikusabban. Úgy fut neki, eleve lihegve fut neki a fogalmazás, mint a repülő ember, komikus verdesés, majd néhány sima mozdulat, távolugrók extázisa, végül csöndes orrabukás. Panzpapír, enyv, hurkapálca. Salakrajzok a térben. ss* A Balaton körül bizonyos fokig mindig nyár van, át van itatva napolajjal a tél is. Hiába rövid a szezon, nyomaink mindenestül nyáriak, október végén az ember odahagyja, nagyjából bezárja, befóliázza, vízteleníti e nyomokat, aztán átrohan rajta a tél, kicsit repeszti, kicsit rohasztja, s máris jön megint a nyár, jönnek a nyaralók, akik utálják a nyaralókat, az összes többit, aki a tömeg, szemben velük. Velem, 1958 nyarának bizonnyal legmelegebb napján, mikor elgörbülnek a hőmérők, ülök a déli part egy betonozatlan, tehát homokos és iszapos partszakaszán, úristen képében éppen megteremtem alattam körülöttem a hegyeket. Édeni homokozó, szentigaz, szúr a szépség, a nap mint aranytű rezeg a levegőben. Fecskében járok, ez a ruhadarab egy sajátos, vászon-fürdőnadrág a múlt évezredből, amit kétoldalt meg kellett kötni, de hiába, csúszott föl, le, el. Tapicskolok, elkenek, dagonyázok. Nem kell kisvödör és kislapát. Halkan érik a paradicsom, olykor kireped valami a távolban, hallom a lágy buggyanást a homokon. Guggolok a hajójáratban, és gyombászom elő a hegyeket, egyiket a másik után. Badacsony, Gulács, Csobánc, Tátika, Szent György-hegy, kiabálom. Épp nevezem el a világot, mert ami el van nevezve, az van. Az angyalok felírják e neveket, s futnak szerte a kis cédulákkal. Ahova egyet is kitűznek, füst száll fel, gólya, eszcájg-csilingelés. Kapálógép pöfékel, fűrészgép sivít. Addig ülök ott, amíg az üdülőben nem kongat ebédre a sínvasas ember. Akkor fölállok, rázom az elmacskásodott lábamat. Sáros vagyok, mint egy kismalac. S bár tetszik nekem itt ez a táj alattam, igyekszem szigorú képet vágni, mert a teremtés óvodáskorban is teremtés. Szeretem a felesborsófőzeléket. Akkora helikopter vagyok, mint egy mustármag, kerepelek, cirpelek a víz vagy a víz térképe fölött, elromlik a rádióm, s valami gyönyörűséges isteni Magyar Lettre Internationale.szám 1010 nyár PARTI NAGY LAJOS