Magyar Lettre Internationale 2015. tavasz (96. szám)

FRANZEN - Jonathan Franzennel Stephen J. Burn beszélgetett: A regényírás mesterségéről

JONATHAN FRANZENNEL STEPHEN J. BURN BESZÉLGETETT A regényírás mesterségéről Jonathan Franzen regényei magukon viselik a középnyugati neveltetésének jegyeit, könyvei az ott folyó nyugodt életeket ábrázolják, és azt, hogy hogyan szenvednek hajótörést a külvilág­gal való érintkezés során. Négy hosszú regény­nyel egy szokatlanul népszerű írói pályán, Fran­zen most sokat utazik az országban, az év nagy­részét New Yorkban tölti, a forgalmas 125. ut­cára néző dolgozószobájában, valamennyi időt pedig Santa Cruz egyik lombos zöldövezetében. Itt találkoztam vele néhány nappal a legújabb regénye, a Szabadság megjelenése előtt. Jonathan Franzen 1959-ben született, az Illi­nois állambeli Western Springs-ben, és St. Louis egyik elővárosában nőtt fel. Három gyerek közül a legkisebbként olyan házban nevelke­dett, amelynek gyakorlatias szülei alakították ki a légkörét - édesapja mérnök, édesanyja lakbe­rendező volt -, nem tartották sokra a művésze­teket, praktikusabb dolgokkal való foglalkozás­ra biztatták a gyerekeiket. A tudományok iránti lelkesedés hatotta át Franzen első írásait. Franzen úgy jellemzi első könyvét, az 1988-as The Twenty-Seventh City (A huszonhe­­tedik város) című regényt, mint olyan scifit, ami csupa ii és semmi sem - egy konceptualista átfo­gó regény, amelyben befolyásos és politikailag nagyratörő indiaiak egy csoportja Bombay volt rendőrbiztosának vezetésével beszivárog egy jellegtelen középnyugati város közigazgatásába, és terrorizálja a város lakóit. A regény St. Lou­­isban játszódik, de Franzen a könyv nagy részét akkor írta, amikor a Harvard egyetem földta­ni tanszékén dolgozott kutatóasszisztensként, és a földmozgásokról gyűjtött adatokat. Ez a tapasztalat járult hozzá második regénye, az 1992-es Erős rengés megírásához, ami benső­séges leírása egy Massechusetts-beli családnak, akinek érzelmi életét és egzisztenciáját tönk­reteszi egy váratlan földrengéssorozat Boston térségében. Pályája közepén, 2001-ben megjelent remek­műve, a Javítások, nagyívű regény egy ízekre szedett középnyugati, amerikai családról, el­nyerte a National Book Awardot, és bevezette Franzent az olvasók széles körébe, amire már régóta vágyott - szélesebb körben vált népsze­rűvé, mint bárki más abból az irodalmi, regény­írói nemzedékből, amelyhez tartozik. Legújabb könyvét, a Szabadságot már nevez­ték „az évszázad regényének”, és a szerzője volt az elmúlt tíz évben az első író, akinek az arcké­pe megjelent a Time magazin címoldalán. STEPHEN J. BURN ■ Be kellett érnie íróként? FRANZEN Miután A huszonhetedik várost félreértették, és az Erős rengés nem találta meg az olvasóit, azt gondoltam, hogy a baj nem az íróval van, hanem a megátalkodott világgal. Abban az időben azonban, amikor már a Sza­badságon dolgoztam, beláttam, hogy lehetett némi igazság azoknak a könyveimnek a korabeli kritikáiban, hogy az első könyv tényleg túl defen­zív és érthetetlenül dühös könyv volt, a második politikussága és thrillerszerű cselekményszövése (és megintcsak megmagyarázhatatlan dühössége) meg néha tényleg túlontúl szembeszökő volt. Az író élete csupa revízió, és be kellett látnom, hogy éppen a saját korábbi könyveim szorulnak a leginkább revideálásra. A kitartó regényíró egyik legfőbb problémája, hogy nincs elegendő anyaga. Mi mind különbö­ző módokon oldjuk meg ezt a probémát; vannak, akik átfogó kutatásokat végeznek a 19. századi Pe­ruról. Az az irodalom, ami engem érdekel, amit én akarok előállítani, arra irányul, hogy vegyük le a fedőt felületesen élt életeinkről, és nyúljunk bele az alatta fortyogó forró anyagba. A javítások után azon kaptam magam, hogy azon morfondírozok, mi is volna ez az én forró anyagom. Középnyugati gyerekkorom, a szüle­im, a házasságuk, a saját házasságom - ezekből már írtam két könyvet, de fiatalabb voltam, bá­tortalanabb és gyakorlatlanabb, amikor azokat írtam. Szóval a Szabadsággal az volt az egyik célkitűzésem a sok közül, hogy felülvizsgáljam a régi anyagot, többet hozzak ki belőle, jobb munkát végezzek. Belenyúlni a felszín alatt forrongó anyagba ■ Jobbat hogyan? ■ Úgy értem a jobbat, hogy egy regény írása mennyire szól önvizsgálatról, önformálásról. Mos­tanában sokkal több időt töltök azzal, hogy rájöj­jek, mi tart vissza a munkától, hogyan tudok olyan emberré válni, aki képes tenni a dolgát, azzal, hogy megvizsgáljam a szégyenkezést és a félel­met, a kitárulkozás miatti szégyenkezést, a félel­met a nevetségessé válástól vagy az elítéléstől, attól, hogy fájdalmat okozhatok vagy árthatok. Az ilyesfajta önvizsgálat teljesen hiányzott a Huszon­­hetedik város, és majdnem tejesen az Erős ren­gés esetében. A Javításoknál vált először fontos­sá. A Szabadság esetében meg éppen ez lett a lé­nyeg - olyannyira, hogy maguknak az oldalaknak a megírása már majdnem olyan volt, mint a juta­lomfalat az igazi munka elvégzése után. K Kilenc év szünet volt a két regény között. ■ A Javítások nagy árnyékot vet. A hozzá kiala­kított módszereket - a hipereleven karaktereket, az egymáshoz kapcsolódó novellákból felépülő szerkezetet, a vezérmotívumokat és kiterjesztett metaforákat - úgy éreztem, már annyira kihasz­náltam, amennyire csak lehetett. De ez nem tar­tott vissza attól, hogy megpróbáljak éveken ke­resztül a javítások­hoz hasonló jellegű könyvet írni, és közben azt képzeljem, hogy egyszerűen a szerkezet megváltoztatásával, vagy azzal, hogy egyes szám első személyben írok, megspórolha­tom azt a munkát, hogy másfajta íróvá váljak. Az ember mindig a könnyebb megoldáshoz nyúl, mi­előtt ezzel kudarcot vallva felvállalja a nehezebbet. Nem voltunk híján a tartalomnak az elmúlt év­tized közepén. Az ország a legnagyobb szarban volt, nemzetközi botránykővé váltunk, és azok a materialisztikus mesternarratívák, amelyeken a javítások­ban gúnyolódtam, csak még mesterib­bé váltak. Nekem meg még mindig ott volt a saját mélyen önéletrajzi anyagom, amit olyan jól masz­kírozott formában használtam fel az első két re­gényemben. Végül beláttam, hogy az egyetlen út előre, ha visszafordulok, és újra elkezdek foglal­kozni korábbi életem néhány nagyon is megoldat­lan mozzanatával. És éppen ez lett aztán a vállal­kozás lényege: találni olyan figurákat, akik eléggé különböznek tőlem ahhoz, hogy elbírják az én FRANZEN, Jonathan Erős rengés (Bart István ford.) Európa, 2013 Javítások (Bart István ford.) Európa, 2012 Szabadság (Bart István ford.) Európa, 2013 Diszkomfortzóna Európa, 2015

Next