Magyar Méh, 1921 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1921. január / 1. szám
, mert könyvkiadásra hadimilliomoson kívül ma más nem gondolhat. Lapjaink véznák, vérszegények, a kéziratokat évekig kell tartogatni, míg sor kerülhet rájuk, mert csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér s igazán csak az ügyszeretet szüleményei azok, melyeket a kenyérszerzés nehéz gondjai között ellopott pihenő ideje alatt alkotott szerzője, mert íróink mai tiszteletdíja csak nevetséges alamizsna. Ez így szintén nem maradhat! Egyetlen országos lapunkat, a „Magyar Méh"-et naggyá, terjedelmessé s gyakoribb megjelenésűvé kell tenni, hogy oktató, tudást terjesztő feladatának meg is felelhessen! Úgyde, miből valósítsuk meg mindezeket, sóhajtsátok ugye kedves Méhésztársaim ? Pedig nem oly kivihetetlen kívánságok mindezek, csak meg kell találnunk a mostani idők kalkulációját! A régi méhészeknek 5—6 kg. mézet kellett eladniok, hogy kifizethessék egy évi méhészegyesületi tagsági díjukat. Ha ma is feláldozná évenként minden méhész 5—6 kg. méznek az árát, milliók gyűlnének össze, amiből egy csapásra megvalósulhatna minden óhajtozás, még a mostani rettenetes drágaság mellett is!... Akkor érhetnénk még igazán, amit minden egyes Méhésztársunknak szívből kívánunk: Boldog új esztendőt! Kádár Lajos. A méhészetek megadóztatásáról. írta: dr. Gaál Jenő budapesti ügyvéd. Amikor országszerte arról beszélnek a hivatottak, hogy a trianoni békével porig sújtott magyar hazát csak fiainak és leányainak termelő munkája segítheti arra az útra, amelyen régi dicsőségünket és területi épségünket visszaszerezhetjük, akkor, fájdalommal kell megállapítanunk, hogy a hivatott szót nem követi az állam támogató cselekedete, legalább is a méhészet szerény termelési körén belül nem. Ellenben a dolgok helytelen ismerete, a merev fiskalítás elvének érvényre juttatásával veszélyezteti a szépen megindult méztermelést, mint mellékfoglalkozást. A tényállás ugyanis az, hogy nagyon sok tanító, jegyző, nyugdíjas tisztviselő, vasúti alkalmazott stb. szabad óráit arra használja fel hasznosan, hogy néhány család méhet tart fenn és több-kevesebb mézet termel. Ez a foglalkozás az esetek túlnyomó részében szórakozás, költség nincs igen sok, ellenben azt az ellenszolgáltatást nyújtja, hogy a családnak van egész éven át cukrot pótló méze és az esetleg felesleges méz árából még a háztartás költségeire is jut valami pótlék. E méhészek között vannak olyanok, akik földbirtokkal is rendelkeznek; vannak olyanok is, akiknek földjük nincs és udvarukban, kertjükben van a méhesük felállítva. Amíg a koronánk békebeli aranykorona volt, a méz ára elég alacsony volt, de a békebeli koronán egyéb árút is olcsón lehetett beszerezni és így a méz és egyéb árú értéke egymással arányban állott. A mézért ilyen módon szerzett jövedelemnek alacsony koronaértéke nem zavarta az adókivető hatóságot. Amikor azonban a háború alatt az aranykoronát a fedezettel nem bíró papírkoronának milliárdjai kiszorították a forgalomból és amikor ennek folytán az árak folyton emelkedtek, akkor az adókivető hatóságok arra a felfedezésre jutottak, hogy a méhészet, mint mellékfoglalkozás is nagy összegű jövedelmet hoz, hiszen a békebeli 120 K-ás árral szemben ma 115—120 K-ért