Magyar Méh, 1921 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1921. január / 1. szám

, mert könyvkiadásra hadimilliomoson kívül ma más nem gondolhat. Lapjaink véznák, vérszegények, a kéziratokat évekig kell tartogatni, míg sor kerülhet rájuk, mert csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér s igazán csak az ügyszeretet szüleményei azok, melyeket a kenyérszerzés nehéz gondjai között ellopott pihenő ideje alatt alkotott szerzője, mert íróink mai tiszteletdíja csak nevetséges alamizsna. Ez így szintén nem maradhat! Egyetlen országos lapunkat, a „Magyar Méh"-et naggyá, terjedelmessé s gyakoribb megjelenésűvé kell tenni, hogy oktató, tudást terjesztő feladatának meg is felelhessen! Úgyde, miből valósítsuk meg mindezeket, sóhajtsátok ugye kedves Méhésztársaim ? Pedig nem oly kivihetetlen kívánságok mindezek, csak meg kell találnunk a mostani idők kalkulációját! A régi méhészeknek 5—6 kg. mézet kellett eladniok, hogy kifizethessék egy évi méhész­egyesületi tagsági díjukat. Ha ma is feláldozná évenként minden méhész 5—6 kg. méznek az árát, milliók gyűlnének össze, amiből egy csapásra megvalósulhatna minden óhajtozás, még a mostani rettenetes drágaság mellett is!... Akkor érhetnénk még igazán, amit minden egyes Méhész­társunknak szívből kívánunk: Boldog új esztendőt! Kádár Lajos. A méhészetek megadóztatásáról. írta: dr. Gaál Jenő budapesti ügyvéd. Amikor országszerte arról beszélnek a hivatottak, hogy a trianoni békével porig sújtott magyar hazát csak fiainak és leányainak termelő munkája segítheti arra az útra, amelyen régi dicsőségünket és területi épségünket visszaszerezhetjük, akkor, fájdalommal kell megállapítanunk, hogy a hivatott szót nem követi az állam támogató cselekedete, legalább is a méhészet szerény termelési körén belül nem. Ellenben a dolgok helytelen ismerete, a merev fiskalítás elvének érvényre juttatásával veszélyezteti a szépen megindult méztermelést, mint mellékfoglalkozást. A tényállás ugyanis az, hogy nagyon sok tanító, jegyző, nyugdíjas tisztviselő, vasúti alkalmazott stb. szabad óráit arra használja fel hasznosan, hogy néhány család méhet tart fenn és több-kevesebb mézet termel. Ez a foglalkozás az esetek túlnyomó részében szórakozás, költség nincs igen sok, ellenben azt az ellenszolgáltatást nyújtja, hogy a családnak van egész éven át cukrot pótló méze és az esetleg felesleges méz árából még a háztartás költségeire is jut valami pótlék. E méhészek között vannak olyanok, akik földbirtokkal is rendelkeznek; vannak olyanok is, akiknek földjük nincs és udvarukban, kertjükben van a méhesük felállítva. Amíg a koronánk békebeli aranykorona volt, a méz ára elég alacsony volt, de a békebeli koronán egyéb árút is olcsón lehetett beszerezni és így a méz és egyéb árú értéke egymással arány­ban állott. A mézért ilyen módon szerzett jövedelemnek alacsony korona­értéke nem zavarta az adókivető hatóságot. Amikor azonban a háború alatt az aranykoronát a fedezettel nem bíró papírkoronának milliárdjai kiszorították a forgalomból és amikor ennek folytán az árak folyton emelkedtek, akkor az adókivető hatóságok arra a felfedezésre jutottak, hogy a méhészet, mint mellékfoglalkozás is nagy összegű jövedelmet hoz, hiszen a békebeli 120 K-ás árral szemben ma 115—120 K-ért

Next