Magyar Méh, 1929 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1929. január / 1. szám

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület igazgatóválasztmányának 1928. évi december hó 19-én tartott ülése.* Elnök: Kubinyi Endre. Jegyző: Nagy Géza. Jelen voltak a fentieken kívül: Valló Árpád és Héjjas Endre az OMME alelnökei. Továbbá: Dedinszky Jenő, Ignácz Sándor, Kamenitzky Sándor, Kerekes Pál, Koppány József, dr. Mike Lajos, Niedermann Antal, Nemes Béla, Strinovich Jenő, Száraz András, Vargha László, Volly Gyula és Zsuffka Viktor választmányi tagok és Vargha Károly egye­sületi tag mint vendég. Távolmaradásukat kimentették: Szilassy Zoltán elnök, Horváth E. János és Szabó-Patay József választmányi tagok. Elnök üdvözli a megjelent választmányi tagokat és vendégeket, bejelenti, hogy Szilassy Zoltán, az OMME elnöke, ágyban fekvő beteg, emiatt az elnöklést ő veszi át. Titkár az elnökség megbízásából jelenti, hogy Mészáros Kornél ig.­vál­­tag előrehaladott korára való tekintettel választmányi tagságáról lemond. Jelenti továbbá, hogy az OMME jövő évi 50 éves jubileuma alkalmából rendezendő kongresz­­szusára meghívta a Nemzetközi Méhészeti Kongresszust, mely azonban a meghívást nem fogadta el, minthogy a kongresszus a jövő esztendőben nem tart ülést. A vezértitkár bejelenti, hogy a kongresszus a jubiláris ünnepségen hivatalosan képviselteti magát. Titkár bemutatja Szabó-Patay József, a Méhészeti Kutatóállomás vezetőjének levelét, melyben megköszöni az OMME-nek az ő részére adományozott ezüstérmét. Végül titkár bemutatja Matherny Ödön méhésztársunknak a múlt havi ülésen ismertetett bírósági esetéről szóló iratait és dr. Gaál Jenő ügyvéd, ügyészünknek idevonatkozó szakvéleményét. Az elnökség az iratokat átadja dr. Mike Lajos kir. közjegyző ig.-vál. tagunknak, kérve, hogy jogi véle­ményét megadni szíveskedjék. A választmány elhatározza, hogy 1929. évi januárius hónaptól kezdődően a választmányi üléseket minden hónap második csütörtökjén fogja megtartani. Titkár bemutatja a földmívelésügyi minisztérium 76.870. sz. leiratát, melyben tudomásra hozza, hogy az államerdészeti csemetekertekben kapható mézelő csemeték kiszolgáltatása tárgyában hirdetményt bocsátott ki, hogy hol, minő árban és milyen mennyiségben jutnak azok eladásra. Volly Gyula fölemlíti, hogy községében az erdőhivatal teljesen díjmentesen juttatja a gazdáknak a mézelő csemetéket. Dr. Mike Lajos, Héjjas Endre, Niedermann Antal, Nemes Béla és Nagy Géza hozzászólása után a választmány fölkéri Volly Gyulát, hogy az általa említett fásítási eljárást a Magyar Méh­ben ismertesse. Ezzel kapcsolatosan fölemlíti Volly Gyula, hogy a levente-intézmény parancsnok­sága utasítására minden leventének évenkint három darab facsemetét kell elültetnie s azokat gondozni is tartozik. A leventeoktatókat föl kellene kérni, hogy mézelő csemetéket is ültettessenek el a leventék­kel. Strinovich Jenő indítványozza, hogy kérjük föl a levente-intézmény vezetőségét a rendelet kiadá­sára, mely annál is inkább hatásosnak ígérkezik, minthogy annak a vezetője Mátyás Sándor tábornok igen lelkes méhész. Titkár bemutatja a földmívelésügyi minisztérium 77.236. sz. leiratát, melyben utasítja a méhé­szeti felügyelőket, hogy az OMME jövő évre tervezett méhészeti kiállításának a sikere érdekében minden tőlük telhetőt tegyenek meg. Titkár jelentést tesz a kiállításügyi bizottság pénzügyi és propagandaügyi albizottságainak üléséről. Titkár jelenti, hogy az Országos Szövetség elnöki tanácsa e hónap elején ülést tartott, amelyen tudomásul vette, hogy a pénzügyminisztérium úgy az OMME, mint a Szövetség tiszta kristálycukor iránti kérését elutasította. Az elnöki tanács elhatározta, hogy az esztergomi kongresszus határozatának a végrehajtása értelmében deputációt szervez, amelybe Kubinyi Endrét, Nemes Bélát, Héjjas Endrét és Nagy Gézát jelöli tagokul. Strinovich Jenő jelentést tesz a könyvtár 1928-ik évi gyarapodásáról, mely szerint a könyvtár 13 magyar, 16 német, 1 egyéb nyelvű szakmunkával, továbbá 3 magyar és 1 német folyóirattal gyara­podott. Ez a gyarapodás 47 kötetet tesz ki, melyhez még 60 darab vegyestárgyú mű és 12 duplum járul. Ilyenformán a könyvtár összesen 119 kötettel gyarapodott. A Magyar Méh folyó évi februári számában könyvtárunk érdekében fölhívást tettünk közzé, melynek eredményeként az Athenaeum 2, vitéz Mátyás Sándor 1, Soós Ferenc 1, Szilassy Zoltán 6, Schwarz József 10, Nagy Géza 2, Strinovich Jenő 1, Kádár Lajos 1 és egy névtelen adakozó­­ szakkönyvet, továbbá Szilassy Zoltán 4 folyóiratot és több vegyestárgyú művet, végül Strinovich Jenő 24 P 60 fillér készpénzt adományozott. Szak­könyvek és folyóiratok bekötésére 86 P 70 fillért, új művek beszerzésére pedig 146 P 51 fillért fordított az idén az egyesület. A választmány örvendetes tudomásul veszi a jelentést és hálás köszönetét fejezi ki Strinovich Jenőnek önzetlen munkájáért és azért a fáradozásáért, hogy az OMME könyvtárát ilyen szépen rendben tartja. Kivonat az eredetiből.

Next