Magyar Méh, 1930 (51. évfolyam, 1-12. szám)

1930. január / 1. szám

3 csöndben hallgatták meg a lelkész zászlóavató beszédét, melyben az egyesülés jelentőségét válogatott szavakban méltatta. Szép menetben vonult ki a közönség a templomból, befordult az Üllői­ útra, ahol az egyesület üléstermében már ott várt az evangélikus egyház lelkésze , vitéz Kende László. Rövid, áhítatos ima után megható beszéd kíséretében avatta föl a zászlót. Különösen megkapó volt beszédének az a része, amelybe a hazafiság aranyszálait szőtte. 11 óra lett mire a három egyház szertartása szerint bevégződött a zászlószentelés és az ünneplő menet fölvonult az OMGE dísztermébe, mely ekkorra már egészen megtelt a vidékről feljött méhész­társainkkal. Hogy az egyesület 50­ éves fennállásának a megünneplésére megtartott díszközgyűlés lefolyásáról méhésztársainknak hű képet nyújtsunk, folytatásként leközöljük jegyzőkönyvünk idevonatkozó részét, bő kivonatban. * * * Elnök : Szilassy Zoltán gazd. főtanácsos, az OMME elnöke, később Kubinyi Endre, az OMME tb. elnöke. Jegyző : Nagy Géza, az OMME titkára. Jelen voltak : a fentieken kívül: gróf Zichy Aladár, az OMME díszelnöke, Héjjas Endre, dr. Mike Lajos és Valló Árpád alelnökök, továbbá: a földmívelésügyi miniszter képviseletében Grabovszky Miklós min. tanácsos, a népjóléti miniszter képviseletében dr. Kávolssy Béla min. tanácsos, a Magyar Méhészeti Egyesületek Orsz. Szövetsége képviseletében gróf Széchényi Gyula, a Méhészeti Kutató Állomás, valamint a Természettudományi Társulat és a Nemzeti Múzeum képviseletében dr. Szabó- Patay József, az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület képviseletében Székács Elemér és Rothmeyer Imre, a Gazdatisztek Orsz. Egyesülete képviseletében Fabricius Endre, a Gazdák Biztosító Szövetkezete képviseletében Borsay József, a Magy. Kir. Chemiai Intézet képviseletében dr. Tóth Ede, a Magy. Kir. Meteorológiai Intézet és a Magy. Meteorológiai Társaság nevében dr. Réthly Antal, a Magy. Kir. Rovar­tani Állomás képviseletében Bakó Gábor, a Pátria Nyomda R.-T. képviseletében Elek Emil, a Kerté­szeti Lapok képviseletében dr. Darvas Ferenc, a Méh szerkesztősége részéről Zseltvay Elemér, valamint a következő egyesületek és azok képviselői: Alberti-Irsai Méhészkörből Vargha László, az Alcsút és Vidéke Méhészegyesületből Bese József, a Bicske és Környéke Méhészkörből Száraz András, a Bihar­­vármegyei Méhészegyesületből Szabó Sándor, az Esztergom és Vidéke Méhészegyesület, a Gödöllői Járási Méhészkörből Gáli Imre, a Győr és Győrvidéki Méhészegyesületből Nemes Emil és Bagi István, a Karcagi Méhészkörből Vásári Lajos, Miskolc és Vidéke Méhészegyesületből Eberlein Antal, a Pilis­vidéki Méhészeti Egyesületből Mayr Ottó, a Postaalkalmazottak Orsz. Méhészeti Egyesülete részéről Jancsó János, Koltai János és dr. Szefics Mihály, a Rákospalotai Méhészek Egyesületéből Ignác Sándor, a Rákosvidéki Méhészkörből Nagy Miklós, a Salgótarján és Vidéke Méhészegyesületből dr. Hercz Adolf és Gerő János, a Szegedvidéki Méhészegyesületből Vékes Imre, a Székesfehérvár és Vidéke Méhé­szeti Egyesület részéről K. Nagy Béla, a Szolnoki MÁV Méhészegyesület részéről Buzási Péter, a Vecsési Méhészkar részéről Harter Jenő János, végül: Ágoston Antal, Berki György, K. Balla Kálmán, Boros István, özv. Bodnár Istvánné, Dér István, Dörschng Tibor, Drahovszky József, edvi Illés Ödönné, dr. Gaál Jenőné, Héjjas Endréné, Ivánka Károly, Kubinyi Konrád, Koppány Józse, Krucsala István, Lohr József, dr. Lenkey Dezső, Mezey Dénes, Misztl Lőrinc, Harsányi József, Komlósy Gábor, Nemes Béla, Nagy Miklósné, Ohning Vilmos, Pohánka Ödön, Róka Györgyné, Pecsenka Pál, dr. Rege Károly, Strinovich Jenő, Ritzl Ernő, Petri Jenő, Sulyok Zoltán, Stebák Mihály, Szilassy Elmér, Széll Endre, Sziki Samu, Szeletzky Ivánné, Toldy Miklós, G. Vargha Kálmán, dr. Thóbias Gyula, Wellmann Róbertné, Witthen Béla, Volly Gyula, Zsuffka Viktor és még számosan, akik a kitett ívre neveiket nem jegyezték föl. Elnök szíves szavakkal köszönti az egybegyűlt méhészeket, különösképen az egyesület hosszú éven át működő díszelnökét, gróf Zichy Aladár őexcellenciáját, az Országos Méhészeti Szövetséget és annak elnökét, gróf Széchényi Gyula­­méltóságát, továbbá a földmiv. minisztérium, a népjóléti minisztérium, valamint a társegyesületek képviselőit. Egyben bejelenti, hogy az Országos Méhészeti Egyesületet táviratban köszöntötte báró Jósika Gábor, az Erdélyrészi Méhészegyesület elnöke, továbbá ugyancsak táviratban üdvözölte Papp Júlia és Kováts Imre, átiratban pedig az Orsz. Állat­­o­é­i Egy élet, a Hangya Szövetkezet, az Orosházi Méhészegyesület, a Kertészeti Egyesület, Anda Kária f­­rikasd és Gebh­ardt Imre ny. tanító. Azután így folytatja: bejövetelünknek egyetlen célja Egyesületünk 50 éves megalapításának a megünneplése. Nem i­ megemlékezünk önmagunkról, hanem arról az Egyesületről való megemlékezés, amely­i­k jó és szép esztendőket élt át, de egyszersmind szomorú napokat is ért meg. A szo­omorú ors­­őszakába esik a háború és a Trianon óta eltelt 15 év. Ezek az évek voltak a legnehezebbek az Egyesül­­etiben, mert a háború alatt Egyesületünk számos tagja a harctéren volt s ezzel nemcsak a tagok száma fogyatkozott meg, de igen sok méhes gazdátlan maradt. Ezen úgy segített az Egyesület, hogy az itthonmarad­ottakat hívta föl a méhesek kezelésére. A trianoni békeszerződésről nem is szándé­kozom megemlékezni csak annyit említek meg, hogy a méhészet is súlyosan érzi a nagy veszteséget s mi is fölkiálthatt­nk a nagy költővel: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban?!". De

Next