A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közleményének Havi Füzetei, 1934 (9. évfolyam, 1. szám)

1934-09-01 / 1. szám

IX. évf. 1. szám. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyének Havi Füzetei . A hidrogénkihozatal további növelése egy a metánkon­vertálást követő СО oxidációval nem szokásos, mert ehhez a konvertált gázban nincs elegendő СО-tartalom. Másrészt ez sem tenné mellőzhetővé a Linde Bronn-féle eljárást, amely már a konvertgázban megmaradt metánnyomok el­távolítása miatt is szükséges. Legközelebb fekvő a maradék gázoknak a metánkonver­­terrendszer időszakos felfűtésére való felhasználása. Amint később látni fogjuk, a metánkonvertálás gon­dolata egy ideig a mi terveinkben is előtérben állott és bár végül ezt elejtettük, mégis kétségtelen, hogy az itt csak dióhéjban ismertetett tapasztalatok­­ nagymértékben hozzájárultak az eljárás végső kialakulásához. A fentiekben igyekeztem a nagyipari szintetikus ammóniagyártás akkori fejlettségét vázolni, abból az idő­ből, amikor a kérdés hazai legjobb megoldását tanulmá­nyoztuk. Jeleztem már ismertetésemben, hogy a J. G. leuna-i gyártelepet a német barnaszénvidék centrumába helyezte, amire nézve egyéb kézzelfogható okokon kívül minden való­színűség szerint olyan tervek is lebegtek a vállait előtt, hogy előbb-utóbb a gyártást barnaszénre alapíthatják. Ta­nulmányaink idejében a Winkler-féle generátorról már tudtunk, de lényegéből még semmi nem került a nyilvános­ság elé. Pallemaerts a Pittsburg­ban 1928-ban tartott 2-ik nemzetközi szénkonferenci­a alkalmából az ostende­i szinte­tikus ammóniaüzemről tartott előadásában pár sorban úgy emlékszik meg az akkor már szinte titokzatossá vált szer­kezetről, hogy az generátorgáz előállítására szolgál. Az akkoriban számomra hozzáférhető irodalomból fel­említem Muhlert—Drews: Die technische Gase 1928. évi kiadásának 256. oldalán olvasható következő sorokat: Nach neueren durch die Tagespresse gegangenen Mitteilungen der JG soll es auf dem Leunawerk gelungen sein Wasser­gas — es kann nur Kohlenwasser gas sein — direkt aus Rohbraunkohle in Winkler-Generatoren zu gewinnen. Es handelt sich dabei villeicht nach umlaufenden Gerüchten — um die Vergasung gepulverter Braunkohle. Még Waeser Die Luftstickstoffindustrie című kitűnő könyvének 1932-ben megjelent 2. kiadása is csak főkép a Stahl u. Eisen 1927. évi 27. számában (1118. old.) Krauch­­tól származó közleményre támaszkodik és véleményét a következőkben foglalja össze: Es bleibt zusammenfasse mich festzustellen, dass die Leunawerke gegenwärtig erst einen Teil der Gase in Winkler Generatoren erzeugen, wobei es für den Aussen­­stehenden nicht ersichtlich ist, in welchem Umfange diese Gase zum Antriebe von Gaskraftmaschinen dienen und im welchen sie als Rohstoff der Ammoniaksynthese Verwen­dung finden. Bár a szóbanforgó eljárásról tanulmányaink idején többet annál, ami nyilvánosságra került, jelesül, hogy apró­anyag felhasználásával dolgozó olyan generátoros eljárás­ról van szó, amelynél nagy légsebesség alkalmazása mellett szinte lebegő helyzetbe kerülnek az egyes szénalkotórészek, megtudni nem sikerült, úgy érzem, hogy az a tudat, hogy Németországban, a kőszénelőfordulás bősége és a kokszoló­hulladékgázok nagy tömegben rendelkezésre állása ellenére is, a legkomolyabb technikai körök foglalkoztak a német barnaszenek bevonásának ügyével is, reánk, kiknek tisztá­ban kellett lenniök azzal, hogy a gáztechnikai kérdést ki­záróan hazai viszonyaink szempontjából megítélve kell megoldanunk — serkentően hatott. Amint látható, az akkoriban 1927—30-ban meglévő külföldi nagyipari ammóniaszintézis olyan kiinduló gázo­kat alkalmazott, amelyek részünkre nem állottak rendelke­zésre és bár tanulmányainknak ez a része számunkra a gáz feldolgozása és az ammóniaszintézis szempontjából rend­kívüli értékű és tanulságos volt, azonban a kiinduló gázt illetően közvetlen tanulságot részünkre, kiknek feladata a gyártásnak a várpalotai lignitre való alapozása volt, nem nyújthatott.­ ­1. Az alkalmazandó gázeljárásra vonatkozó tanul­mányok. A tanulmányok egyik másik, valamivel hamarabb meg­indított irányával ennélfogva annak megállapítására töre­kedtünk, hogy a külföldi és saját hazai tapasztalataink egybevetésével miként oldjuk meg a várpalotai lignitből, mint az ammóniaszintézis nyersanyagából, a megfelelő gáz­gyártást. Ezeket a tanulmányokat a szén alapos laborató­riumi tanulmányozása előzte meg (lásd: az 1., 2. és 3. táblázatot), magvukat azonban azok a kísérletek alkották, amelyeket bel- és külföldön összesen hét alkalommal rész­ben cégek eljárásai kipróbálására, másrészt a székes­­fővárosi gázművek óbudai, illetve ferencvárosi gázgyárá­ban, legvégül pedig a Cassel­ i gázgyárban, eleinte a le­párlás kipróbálására, később pedig saját rendszerű spe­ciális eljárásom kísérleti tanulmányozására folytattunk. Nem mulaszthatom el ezzel az alkalommal annak megálla­pítását, hogy a Gázművek igazgatósága a kísérletekhez szükséges berendezések, valamint személyzet készséges rendelkezésünkre bocsájtásával a legnagyobb mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a gázkérdés megoldása az ismer­tetett módon tehetségessé váljon. Elvi és egyébként is érthető okokból nem kívánok egyes cégek javaslataival foglalkozni, bár ezek nagymér­tékben hozzájárultak a kérdés tisztázásához, csak annak megemlítésére szorítkozom, hogy a tanulmányok során sze­replő eljárások a következő címek alá sorozhatók: kis hőfokon való lepárlás, kettős vízgázelőállítás, oxi­­génes elgázosítás, és saját elgondolásom a speciális rendszerű nagyhőfokú nedves lepárlás, amely utóbbi­nak kiépítését rendszeres kísérletsorozat előzte meg Miként a fentiekből kitetszik, a programm a teljes el­­gázosítást, sőt annak ma előtérben álló speciális módját, az oxigénes elgázosítást és a lepárlást, utóbbit pedig kis- és nagy hőfokon egyaránt­­, vagyis a szén gázzá való átala­kításának minden lehetőségét felölelte. Az a sok szempont, amely a kérdés elbírálásában figyelembe volt veendő, a bí­rálóbizottság megállapítása szerint a legjobban a részemről javaslatba hozott folytonos üzemű lepárlókamarában vég­zendő metánroncsolással és szénsavredukcióval kombinált nedves lepárló eljárással volt teljesítve és így a határozat a megoldás eme módja mellett döntött. Amennyire a figye­lembeveendő szempontok megengedik, megkísérlem azt, hogy ezt a határozatot olvasóim előtt plauzibilissé tegyem. Az óbudai gázgyár vízgázgenerátor-berendezésében darabos a hidrált lignittel végzett kísérleteink közben a mu­tatkozó salaknehézségek arra engedtek következtetni, hogy a vízgáz vagy kettős gázmegoldásnak gyakorlati nehézségei lennének. A lepárlás útján való gázelőállítási módszer tet­szetős volt, mert ez sokkal finomabb szemcséjű szenek fel­dolgozására alkalmas, mint a szakaszos működésű vízgáz, vagy kettősgáz előállítási mód és amellett ez az eljárás, koksztermeléssel lévén kapcsolatos, alkalmazásával a salak­nehézségek elesnek. Csepelen, lignittel végzett generátorkísérlet során, a salak viselkedése tekintetében szerzett tapasztalatokból pe­dig arra lehetett következtetni, hogy a termelt koksz a le­párlóberendezés fűtésére alkalmas lesz. A véletlen úgy hozta magával, hogy a vízszintes kama­rában 1929 őszén csak tájékoztatás céljából végzett kísér­leteket, amelyek eredményeit a 4. táblázatban foglaltam 7. tábl. A várpa f­alai (eredeti nedvességű) lignit vizsgálati adatai. Nedvesség 51-75 o/o Felső fűtőérték (bomba) 2742 kal. Hamu 6 47 „ Alsó fűtőérték 2323 „ Éghető 41-78 „ „ „ (számítva) 2318 „ Koksz 26-24 Fixcarbon 19-77,, C 30-08 „ Hamu kén 0 98 o/oH 201 „ Éghető „ 0 35 „L éghető 0-35 „ Összes ,, 1-33 % 0-\-N 9-34 „

Next