Magyar Mezőgazdaság, 1970. január-július (25. évfolyam, 1-28. szám)

1970-01-14 / 2. szám

Élelmiszeripari tanácskozás Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1970. janu­ár 6-án az ÉDOSZ Székház nagytermében élelmiszeripari tanácskozást rendezett. A tanácskozáson megjelent dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Szabó István, az MSZMP KB tagja, a TOT elnöke, dr. Molnár Frigyes, az MSZMP KB tagja, a SZÖVOSZ elnöke, dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese, dr. Soós Gábor, Kazareczki Kálmán, dr. Gergely István minisz­terhelyettesek, dr. Papp Lajos miniszterhelyettes, Dr. Pálos Gyula, a Magyar Nemzeti Ba­nk elnökhelyettese, Vallus Pál, az Anyag- és Árhivatal elnökhelyettese, Putics József, az ÉDOSZ főtitkára. A­ tanácskozáson megjelentek továbbá a tár­sadalmi szervek, társminisztériumok képviselői, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettesek, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és társadalmi képviseleti szervek képviselői. DR. SÁGHY VILMOS, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese nyitotta meg az értekezletet. — A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megalakulása, illetve az új gazdaságirányítási rendszer életbe lépése óta ilyen széles körű tanácskozást még nem rendeztünk — mon­dotta. — Az eltelt időszakban a közgazdasági­ környezetben lényeges változások következtek be, a fejlődéssel együttjáró gondok, problémák tömege halmozódott fel. Nagyon is idő­szerű tehát, hogy az előttünk álló feladatokról gondolatokat cseréljünk, tanácskozzunk. Dr. Sághy Vilmos rövid bevezetője után dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tartotta meg elő­adását. DR. DIMÉNY IMRE: A vállalati önállóság növelésével az élelmiszergazdaság nagy tartalékait hozhatjuk felszínre Az irányítás új rendszere és a szervezeti változások eredmé­nyeként a MÉM alá tartozó ága­zatok fejlődésében új helyzet te­remtődött — mondotta a minisz­ter. — Előtérbe került a minisz­térium felelőssége, az ország élelmiszer-ellátásában és az élelmiszer-termékek exportjának biztosításában. Az elmúlt két esztendő lehetőséget nyújt arra, hogy felmérjük az új szervezet­ben végzett munkánk eddigi eredményeit, kijelöljük további feladatainkat, s elemezzük, meg­beszéljük, hogyan lehetünk úrrá jelentkező gondjainkon. Ezeket, az összefüggéseket figyelembe véve: — megbeszéljük az élelmi­szergazdaság és ezen belül el­sősorban az élelmiszeripar helyzetét, s problémáit; — felvázoljuk az előttünk álló legfőbb közeli és távolab­bi célkitűzéseket, s — megvizsgáljuk a mun­kánkat befolyásoló közgazda­­sági, műszaki és szervezeti feltételeket, kérdéseket. Az elmúlt 10 esztendőben a mezőgazdaság és az élelmiszer­­ipar termelésének növekedése évenként 4,8% volt. A mezőgáz­1970-ben, felszabadulásunk ju­bileumi évében alapvető célki­tűzésünk, hogy biztosítsuk a ki­egyensúlyozott belföldi élelmi­szerellátást. Gondoskodnunk kell arról, hogy az alapvető élelmiszerekből a mindenkori folyamatos ellátáshoz szükséges mennyiségek álljanak rendelke­zésre, kielégítő választékban. A trösztök, nagyvállalatok vezetői­nek kellő előrelátással kell fel­mérni az egyes gazdasági körül­mények várható alakulását, el­dasági termelés 2,5%, az élelmi­szeriparé pedig 8,4%-os emelke­dést mutat. 1969-ben 77 milliárd forint bruttó termelési értéket produkált a mezőgazdaság, és így 6"­k­kal növelte termelését. Megállapítható tehát, hogy az alapvető termeléspolitikai cél­jaink mind a mezőgazdaság­ban, mind pedig az élelmiszer­­iparban 1969-ben lényegében teljesültek, mégpedig a koráb­biaknál nagyobb tervszerűség­gel­ kell kerülnünk a kapkodó intéz­kedéseket. A mezőgazdasági termelés és felvásárlás közötti összhang azonban nem minden területen van meg, és a mezőgazdasági, valamint a feldolgozó iparok fejlődése között mutatkozó aránytalanságok okozzák prob­lémáink jelentős részét, így pél­dául a kenyérgabona-termelés növekedésével nem tartott lé­pést a raktártér bővítése, és mintegy közel egymillió tonna gabonát csak szükségmegoldás­sal tudtunk elhelyezni. Komoly gondot jelent a gabonavertikum végső szakasza, a sütőipar is. Sok a panasz a kenyér minősé­gére. Közismertek gondjaink kajszi és őszibarack 1969. évi át­a­vételével. Elemezte a továbbiak­ban a hazai hűtőkapacitás fej­lődését és elégtelenségét, a bor­gazdaság ismert gondjait. Rész­letesen szólott az állattenyészté­sünkben tapasztalható problé­máinkról, benne a szarvasmar­ha és a sertés kérdéséről, és a­ fogyasztói piac húsellátásának gondjairól. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi termelési szer­kezetből kiindulva kell keresni, a termelési, forgalmazási és fel­­dolgozási költségek csökkenté­sének lehetőségeit, és a fogyasz­tók igényeihez mérten a terme­lés szerkezetében megfelelő vál­toztatásokat is szükséges végre­hajtani. Mintegy a téma összefoglalá­saként kifejtette, hogy „bár a mezőgazdasági termelés terüle­tén is vannak problémáink, a hazai élelmiszer-ellátás, vala­mint az élelmiszerexport men­­­nyiségi, választéki és minőségi javításának sok élelmiszerfeldolgozó, területén az csomago­ló, tároló, szállító kapacitás szab határt. Az arányos fejlesztés biztosításául azonban nagyon fontos kérdés a vállalati, üzemi erőforrások minél hatékonyabb felhasználása. Ezután az élelmiszergazdaság külkereskedelemben szerepével foglalkozott betöltött a mi­niszter. Exportunk terjedelme devizában mintegy 200 millió ru­belt és több mint 200 millió dol­lárt tesz ki. Hangsúlyozta, elke­rülhetetlen, hogy az export gaz­daságosságának ügye egyre in­kább figyelmünk előterébe ke­rüljön. A választék, a minőség bővítése és az elfogadható ter­melési költségek jelenthetik pia­caink megtartását, illetve bőví­tését. A gazdaságirányítás új rend­szere — folytatta a miniszter — jelentős változásokat hozott az export-érdekeltségben is. Az ex­port-érdekeltség során azonban még nem alakultak ki azok a formák, amelyek az élelmiszer­­exportban a mezőgazdasági üze­mek közvetlen érdekeltségét megfelelően biztosítanák. Meg­ítélésünk szerint csak a minősé­gi követelményeket kifejező szabványok szigorú betartása, a megfelelő minőséghez igazodó árak fizetése, a külkereskedelem által elért áraktól függő végső elszámolás lehet a megoldás jár­ható útja. Az élelmiszeripar műszaki színvonalának egyik legfőbb mutatója a termelékenység. A magyar ipar többi ágaihoz vi­szonyítva is az államosítás óta élelmiszeriparunk termelékeny­ségének növekedése számottevő. Élelmiszeriparunk ugyanis foglalkoztatottak 106%-os növe­­­kedésével a termelést négysze­resére növelte. A termelékeny­ség jelenlegi színvonala ennek ellenére mintegy 25%-kal ala­csonyabb az élenjáró baráti ál­lamokénál, s a nyugat-európai élelmiszeriparokéhoz képest pe­dig 40%-ra becsülhető a lema­radásunk. Élelmiszeriparunk Célunk: a kiegyensúlyozott belföldi ellátás Az élelmiszeripari tanácskozáson dr. Dimény Imre előadását tartja 3

Next