Magyar Műhely, 1967. július (6. évfolyam, 21. szám)
1967 / 21. szám
uram, termékenyíts temérdek türelmeddel uram termékenyíts temérdek türelmeddel, mint tenger esztendőt szakáladdá eresztesz növessz minket összeférhetőknek, ha már gyökerünk hegyeknek aljába vetetted és éltető nedveink égetőekha láthatárunk nyelveden forgatod: ez iszamterepen fejveszetten,az ellen markába taszítva érezzük fogad —zománca napkelte és az éjfél egyforma fényénél pörögvén fürdeni nyálunkban engedel, amíg megnevezed a helyeket,pokolból kénkövét, a gyűlölet terjedő foltjait és szavadra fölfülel az is kit elborít,kinek izmain lapít már a domb és tátogó szurdok mellkasán át a szél tolong, dagad,feszítőformátlan sípokon magadból hangzani engeded,amint tengernél súlyosabb elmédből oldod el tajtékzó gondjaink, hogy nevedre alkuszunk, mint akit csigáznak és törnek:táguló szemedben fölperzsel értelem, tapodnának a lovak,de vasfüvön legelésznek tapodnának a lovak,de vasfüvön legelésznek és ha mozdulnak törten az,kaszabol, állnod kell állig e mezőben. szempillád alatt ül a pogány, be ne csukd a szemed, amint a muslicák,terjed a gyűlölet, harsogó homok fogad alatt.