Magyar Múzeumok, 2007. 4. szám (Vol. 13.)
2007 / 4. szám - MŰHELY - Sebestyénné Farkas Ilona: Emlékezés Kodály Zoltánra
a hatalom dicsekedett az iskola eredményeivel, már az egy évvel későbbi megszüntető rendelet előkészítésén munkálkodott, így ír erről Csukás István költő, az egykori tarhosi diák Békés-Tarhos című versében: „Ó, zenét adó hatalom! Hisz úgy építettünk iskolát, téglát hordva, semmink se volt, cukorrépa-vasút vitt reggelenként, s míg dalunk galambja szűz álomként röpült, miniszterek fontoskodása között elveszett zengő iskolánk az országos gondban.” Az avatás után a búcsúzásnál azt mondta nekem Kodály: „Ősszel találkozunk a Zeneakadémián!” Kimondhatatlanul boldog voltam. 1953 szeptemberétől a Zeneakadémia Zenetudományi Népzene Tanszakának első éves hallgatója lettem. Örömömet csak az árnyékolta be, hogy ősszel rossz hírek érkeztek Tarhosról: veszélyben az iskola! Kodály mindent megtett érte, de ő sem tudta megmenteni. 1954-ben egy miniszteri rendelettel megszüntették, a növendékeket szélnek eresztették. Népzenét már tarhosi éveim alatt is gyűjtöttem Békés megyében. Akadémiai hallgatóként 2-3 hetenként szakmai gyakorlatra mentünk. A feladatot Kodály jelölte ki, mely dallamoknak nézzünk utána, és kik azok az adatközlők, akiket feltétlenül fel kell keresnünk. Ilyenkor kézbe vette a gyűjtéseinket és véleményezte. Olsvai Imre oldalán ismerkedtem meg az igazi népzenegyűjtő munkával. Először Somogy megyében jártam vele gyűjteni. Ő Kaposváron született, és középiskolás korától az egész megyét bejárta már gyűjtőútjain. Bemutatta nekem kedvenc adatközlőit. Alkalmam volt megfigyelni a szakmai titkokat gyűjtéseink alatt. Kapoly Antal híres somogyházságyi, Kossuth-díjas fafaragó otthonában is jártunk, nagy élmény volt hallgatni és lejegyezni dalait, szavait. Kodály kevés szavú, bölcs ember volt. Nagyon fontos volt számára az egészségünk. Évzáró beszédében sohasem arról szólt, hogy szolmizáljunk a nyáron. Annál inkább arra bíztatott, hogy ússzunk, kiránduljunk, hegyet másszunk. Ebben ő járt elöl jó példával. A 15-ös teremben, ahol a népzeneóráink voltak, az ablakot úgy csukta be, hogy egy kis rést mindig hagyott a levegőnek. Azóta úgy mondjuk a családban is, hogy „Kodály módszerrel szellőztetünk”. Bizony télen, amikor az uszodából jöttünk, egy kicsit fáztunk emiatt, de beláttuk, hogy a friss levegőre szükség van. Az akadémiai népzenekutató csoport nagyon családias volt. Mindig kiegészültünk vendéghallgatókkal is, de leckekönyvvel rendelkezők csak öten voltunk. Amikor felvételiztem, Tóth Margit, Olsvai Imre és Sárosi Bálint harmadévesek voltak, Vikár László másodéves és én voltam az egyetlen elsőéves, de Kodály óráin mindig együtt voltunk. Két évvel később Kodály bejelentette végleges nyugdíjba vonulását. Észrevette, hogy nagyon megdöbbentett a bejelentése, és az óra végén azt mondta: „Jöjjön, kísérjen el!” Elindultunk a Király utcán gyalogosan, és mire a Köröndig értünk, ahol lakott, meggyőzött arról, hogy az országnak nagyobb szüksége van olyan tanárokra, akik a népzenét hittel adják tovább, és gyökerük van a népzenében. Meg kellett ígérnem, hogy nem megyek el zenei adminisztrátornak, hanem tanítani fogok. Eleinte csak az ígéret miatt vállaltam. Amikor átkerültem a középiskolai énektanár és karvezető szakra Vásárhelyi Zoltán keze alá, egyre inkább éreztem, hogy jó úton indított el Tanár úr. Az évfolyamunk diplomakoncertjére 10 hónapos Márta lányommal a karomon én vittem Kodály lakására a meghívót. Ő megtisztelt bennünket azzal, hogy ott ült a tanári páholyban és meghallgatta a vizsgakoncertet. Az én egyik diplomaművem a Vejnemöjnen muzsikál című Kodály kórusmű volt, amit már Tarhosról kedves emlékként hoztam magammal. 1958-ban a zuglói Hunyadi János Ének- Zene tagozatos Általános Iskolában kaptam kinevezést, ahol 22 évig tanítottam. Kodály kérésére egy kísérleti osztályt végigvittem 1958-tól 1966-ig. A kísérlet tárgya az volt, hogy a felvételinél fele-fele arányban voltak a jó hallású és az úgynevezett „botfülű” gyerekek. A napi énekórák meghozták az eredményt: nyolcadik osztályban mindenki tisztán énekelt több szólamban is! 2006-ban, az iskola 50 éves jubileumi hangversenyére 80 olyan diákom jelentkezett, akiket 30-40 évvel ezelőtt tanítottam. Közöttük voltak az egykori osztályom tanulói is. Felejthetetlen élmény volt velük újra együtt muzsikálni! Zuglói éveim alatt Kodály többször is meglátogatta az iskolát, eljött a hangversenyeinkre. Születésnapjain mi gyakran köszöntöttük őt a lakásán. Egy ízben kicsiket (8-10 éveseket) vittem köszöntőbe. A gyerekek a Hat tréfás kánon egyikét énekelték három szólamban, melynek szövege így szólt: „Madarak voltunk, földre szálltunk, búzaszemet szedegettünk”. A kánon harmadik szakasza egy picit megbillent, mire a Tanár úr mosolyogva megjegyezte: „egykét búzaszem elgurult”. Ezt a kedves megjegyzést sohasem felejtették el a gyerekek. Kodály egyik írásában említi, hogy nem az a fontos, hogy ki az Operaház igazgatója, hanem az, hogy Kisvárdán ki az énektanár. Az alapfalakat építeni, a nemzet napszámosának lenni nem szégyen. Hittel csináltam közel négy évtizeden át, azt hiszem nem eredménytelenül. Hálás vagyok Kodálynak, hogy elindított erre az útra. Remembering Zoltán Kodály It was the 60Lh anniversary of the signing of the decree issued by the Cultural Ministry creating the Hungarian State Singing School. Although the establishing was preceded by several types of difficulties the School became the training centre of music teachers who, after graduating, were sent to even the remotest villages in the country to enhance the music training of children. This anniversary gives occasion to the writer of the article to remember the most outstanding character of music training: Zoltán Kodály. Ilona Farkas started teaching music in 1958 in the János Hunyadi Elementary School specialised in music (Zugló, Budapest). During her period of work in Zugló, Kodály visited the school several times, on his birthday the choir of the school greeted him with songs in his flat. His magnificent personality always made a great impression on both teachers and pupils. A budapesti Hunyadi János ének-zene tagozatos általános iskola évzáró koncertjén köszöntik a diákok Kodály Zoltánt The pupils greet Zoltán Kodály at the speech-day concert of the János Hunyadi Elementary School A cikkben közölt képek a szerző tulajdonában vannak The photos are the property of the author