Magyar Nap, 1936. december (1. évfolyam, 227-250. szám)

1936-12-20 / 244. szám

.Vasárnap, 1936 december 20. f // F99 M K­onzo er Irta: Vass László Sírjukra virágot helyezni, szálló emlé­küket szoborba önteni, lépteik nyomát érckeretbe foglalni és minden századik­­ötvenedik-h­uszonötödik évben ünnepélyt rendezni a kaszinókban: vájjon ez mind elégséges ahoz, hogy irodalmunk, törté­­nelmünk nagyjainak szelleme élő, haló író legyen a mában is? Nagy jó uraink ünneplő feketébe, díszmagyarba öltöznek, a szokványos emlékbeszéd után bankettet rendeznek és a végiglumpolt éjszakára ugyan mi következik? Életük, minden cse­lekvésük s gondolkodásuk vakmerő meg­csúfolása annak a szellemnek, —­ egy Ka­tona Józsefnek, Berzsenyi Dánielnek, Pe­tőfi Sándornak — akiket még huszonnégy órával előtte versekben, drámákban ünne­peltek és idéztek azzal a pátosszal, hogy „tanításuk, költészetük nemzetünknek szent örökségét jelenti. Csoda-e, hogy aztán évtized­ek-évszázadok múlnak el anélkül, hogy valami is változna, frissülne a Ma­gyar Parlagon; — hogy egy Ady Endré­nek az ellen kellett küzdenie, ami ellen száz évvel azelőtt az agyát égette el az őrülésig; — hogy egy Németh László m­a pontosan azt a donkisóti harcot harcolja a Duna—Tisza-tájon, amiért egy évtized­del előtte Szabó Dezső és még előbb fél­századdal Tolnai Lajos az üldöztetést, a belső emigrációt vállalták? És nézzétek, olvassátok a legújabb pél­dát: Illyés Gyulát, aki a „puszták népét“ összeterelve egy közös nyájba, egy sze­rencsétlen, pusztuló nyájba, — most Pe­tőfit idézi, a legidőszerűbb örökség reánk­ h­agyóját. Nem véletlen, hogy éppen Illyés Gyula írta meg a már régtől esedékes hű könyvet Petőfiről. Aki megírta a „Pusz­ták Népé“-t, annak következő útja Pető­fihez, a puszták Piához és a puszták népe legigazibb poétájához kellett, hogy vezes­sen: bizonyságért, a zsellér milliók meg­segítéséért. Szövetségért! Mert ugyan mi változott Petőfi óta? Változni változott sok minden... De a szegény népet pusztító nyavalyák ma is pusztítanak és ha élne !Petőfi, ma is jog­gal írhatná, mint régen, hogy „még kér a nép, most adjatok neki!“ Lírai hevület­ben fogant fenyegetés volt? Hát öreg kor­társát, Toldy Ferencet hallgassák meg ak­kor — akit éppen e napokban idézett egy fiatal pozsonyi író — ő már száz évvel ez­előtt bejósolta a pusztulást, az ország széthullását, ha a nemzet nagyurai nem segítenek a szociális bajokon! Mennyi újat mond el nekünk Illyés könyvében Petőfiről! Csak olvasás köz­ben látjuk, micsoda szörnyű hazug, ideali­zált képet taníttattak a magyar ifjúság­gal immár három emberöltő óta. Éppen Petőfi Sándorral történt a legnagyobb igazságtalanság, az ő neve körül burján­zott fel a legtöbb dudva-gaz, amely meg­fojtani igyekezett minden ujhangú törek­vést; — az ő nevében cselekedtek a leg­­csúnyább bűnöket vén salabakterek a szá­­zadeleji modern magyar irodalom ellen; — az ő nevéről neveztek el társaságokat, amelyek siettek kizsigerelni szegény Pető­fink költészetéből a megkínzott szegény nép sikoltását, haragvó fenyegetését, for­radalmi végrendeletét. Érezte, látta ezt Ady Endre is, aki válaszul, figyelmezte­tőül megírta gyönyörűen bátor vallomá­sát: „Petőfi nem alkuszik.“ Adyval együtt most Illyés Gyula vissza­menti az elsikkasztott örökséget, az igazi Petőfit. Ez a könyv vallomás és harcos társadalmi állásfoglalás. Valóban igaz, hogy a mai fojtott magyar szellemi élet­ben így megírni Petőfi életét, fejlődését, — ahol ma személyes bátorság kell és egy kicsi abból a hatalmas tűzből, amellyel Petőfi forradalomba tudta izgatni a ma­gyarságot. -- Petőfi, aki az egész forra­dalmi kavargásban az egyetlen tudatos va­lósággal osztályharcos forradalmár volt megalkuvás nélkül! Az eddigi vaskos, könyvtárakat kitévő életrajzok, méltatások főleg abban voltak hiányosak, hogy nem fedték fel azokat a múlt századeleji társadalmi erővonalakat, amelyekkel összefüggően működött —már öntudatosan! — Petőfi forradalmisága is. A Petőfi-rajongók közül bizonyára sokan nem tudták azt, hogy az 1848. március idusát oly kitörő lelkesedéssel üdvözlő Petőfi egy-két hónappal a márciusi 12 pont elfogadása után már csalódottan ta­pasztalja, hogy alig történt változás, az ígéreteket nem tartják be, a híres 12 pont nem­ valósult meg. Habozás nélkül meg is írja: „A március 15-én kimondott nagy szavak elhan­gzottanak. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméi valósággá nem lettek. Sőt inkább a külön kaszták merészebben ütik fel fejeiket napról-nap­­ra. A március 15-én kimondott polgári egyenlőség elvét a pozsonyi nemesek gyű­lése a különféle osztály kategóriák fönh­a­­gyása által paralizálta. Az osztály uralko­dás a mai napig fönállván, a nép folyvást politikai proletariátusságban tengődik.“ — Milyen kár, hogy Illyés Gyula nem idézi teljes egészében Petőfinek ezt a rendkívül izgató vallomását! Szabó Ervin („Társa­dalmi és pártharcok a 48/49-es magyar forradalomban“) már részletesebben idézi: „A műveit Európa újjáalakulásának alap­eszméi tehát — írta Petőfi — melyeket a francia nemzet februári forradalmakor kimondott és mi a pesti eszmeforradalom­­ban magunkévá tettünk, nálunk mind­máig csak név, de nem valóság... Azt hisszük, hogy március 15-én nem azért tűzte ki Magyarhon fővárosa a forrada­lom zászlaját ama szent elvek mellett, hogy azok valósággá ne érlelhessenek és minden a régi állapotba visszasüllyesz­­tessék. Meg vagyunk győződve, hogy mint minden államnak ezentúl, úgy a magyar­nak is csak ugy leend jövendője, ha a nép a szó tiszta, fertőzetlen értelmében behelyeztetik azon jogaiba, melyek őt is­teni és természeti törvények szerint illetik, melyekből mind e mai napig ki van zár­va ...“ 1848. junius 26-án irta e sorokat Petőfi Sándor és most 1936-ban élünk. Hol van a Petőfi-örökség? Hol vannak a forradalm A Kezdet: 1823! Kiint harangoztak, megkezdődött az új év, az 1823-as. Mint a függöny szétválása­kor a gongütés, ez indítja meg előttünk is a cselekményt. Kiskőrösön egy parasztházban, mely miben sem különbözött" az ország ezer meg ezer paraszti házától, egy kicsi, feketehajú asszony fölkiált: vajúdik. Szlovákul ra­­jong. Napközben rendesen magyarul be­szél, de az ima és a sírás gyermekkora szavait szakítja föl benne. Férje a konyhából hallgatja. Az öntu­datlan szavak, melyeket az aggodalom és a tehetetlen­ség lök a nyelvre, magyarul szűrődtek ki fogai közül. Végre bentről gyermeklagás hangzott, a csecsemők nemzetközi panasza az éles le­vegő, a hideg, az élet miatt, amiatt, hogy világra születtek. Fia született, e könyv hőse. Gyorsan megfürdették. Piros, rán­­cosarcú kis emberke volt, semmivel sem különb, mint ilyenkor akármelyik más csecsemő. Ő volt, a­ki­re vártak, akit a tör­ténelem kiszemelt. Mi lesz belőle? Bár tudjuk, izgatottan kísérhetjük mégegyszer sorsát. Boldog vagyok, hogy írhatok róla-A nemzet gyors, lélekzetelállító ütemben oktatja a fiút. Óriási feladat vár reá: be­vezetni a kisemmizett milliókat, a népet a nemzet közösségébe és az elmaradt nemze­tet a világ népeinek közösségébe. S mind­ezt egyesegyedül a szó erejével- Meg kell ismernie tehát a népet, aztán a nemzetet. Annak a jövendő boldog bonnak, amely felé irányt fog mutatni, a néptestvériség igéretföldjének csak álomképét szabad is­mernie. Csak a Madérit, a­­platóit, hogy lelkesülni tudjon, sőt életét tudja majd áldozni érte. Mert h­a a valóságos képét ismerné meg, tán visszatorpanna a fele­­úton. És meg kell tanulnia az istenek nyelvét. ... Kiskőrös lakossága a század elején nagy többségben szlovák. A luteránus templomban, ahol a kisdedet megkereszte­lik — sietve, még születése napján, mert oly gyöngécskének látszik, hogy a bába egy napnyi életet sem jósol neki — szlo­vákul zümmög a zsoltár. Jórészt ezen az édes, hegyipatakcsörgésű­ nyelven adják tovább a jámbor asszonyságnak is a b­ére­ket az újszülöttről, aki szerencsére h­ét­­ről-hétre erősödik. De nem sokáig babus­gathatják­ Huszonkéthónapos korában el kell tőle vállniok. A csecsemő szülei oda­hagyják Kiskőröst, Félegyházára költöz­nek. ... A gyermek ezen a földön áll meg először a lábán, ezen teszi az első lépést, itt ejti ki az első értelmes emberi szót, mi márciusi eszmények? Minden sora, minden verse — még a híres királyversek is! — újra aktuálisak. A puszták népe, a jobbágyok utódai, zsellérek milliói ma is éheznek, szenvednek, mint a Petőfi idejében és a földkérdés — még ma is megoldatlan, még ma is kérdés... Az elsikkasztott Petőfi-örökséget meg­­rendítő viziókban idézi Illyés Gyula, a kiváló magyar költő. Új könyve, —amely a „Nyugat“ kiadásában jelent meg ép a napokban — a Magyar Parlag forrongó katlanát mutatja be, jóllehet — Petőfi fej­lődéséről ír, de minden sorából ma is izzó problémák sütnek ki az olvasó felé. Nem lehet határtalan szeretet és ökölbe­szorított kéz nélkül olvasni ezt a könyvet. Mert nem lehet soha eléggé szeretni a ma­gyar földnek e csodálatos, isteni szülöttét, szeretni azért, amit ő is szeretett. „Úgy kell őt szeretni, hogy fellángoljon tőle is­meretlen pora — s önmagunk megkorbá­csolásával !“ — írta Ady Endre („Petőfi nem alkuszik.“) Juhászok és pásztorok, zsellérek és bé­resek, és Ti mind-mind, földek és gyárak robotosai: ime a Ti igazi örökségetek — Petőfi! Korokon és határokon túl, időben és időtlenül, a Petőfi szelleme jelenti szá­munkra az igazi európai magyarságot.­­­ És boldog vagyok, hogy Illyés Gyula új művét, a gyönyörű Petőfi-könyvet Szlo­­venszkón elsőnek köszönthetem a „sze­gény­ nemzet“ nevében. Neki van igaza, mikor később, dacolva az okmányok bamba adataival, a köznapi lélektelen igazsággal, ezt a várost vallja szülőföldjének, ő, akinek hivatása, hogy a valóságot alakítsa, ő ne szálljon szembe a valósággal? A lélek köti és nem a sár, még csak a vér sem. Lelke itt született meg és magyarnak született! Azáltal, hogy az első szavakat ezen a nyelven mondja. A drága Hruz Mária, (Petőfi Sándor édesanyja) a kedves haj­dani kis cselédlány, aki a kinti kurjongató világban csöndesen meghúzza magát s csak akkor beszél, ha kérdezik, mosolyog­va s óvatosan adja fia szájába a magyar szavakat. A gyermek kicsi agyában fark­­csóváló, bundás állat képét, az a különös hangösszetétel idézi föl, hogy „kutya“, érzékszervei a „kenyér“ szó hallatára ké­szülődnek az evésre. De — Aranytól tud­juk — a kis Hruz Mária nem minidig e­j­tette tisztán a magyar szót. Minek köszön­heti a magyar nyelv, hogy magának hó­dította a tizenkilencedik század legköltő­­ibb szellemét? Fazekas Gergely bácsinak, aki sípot faragott neki, Töri Józsi bácsinak, aki néha maga mellé vette az ül­és deszkára, a szomszéd Vica, meg Mari néniknek, akik markába nyomtak egy-egy almát. Varga Benedek bácsinak, aki szellemét először megdicsérte... ...És a Vég, 1849! ... A költő, mikor a lovak már sarkát tiporták, a valószínűség szerint szembe fordult az üldözőkkel. Polgári ruhában vélt, semmi fegyver nála. Megpróbált szó­val hatni a támadókra? Értett a nyelvü­kön. A szláv vértestvérek, vagy az ugor nyelvtestvérek azonban életénél többre becsülték a rajta lévő ruhát s azt, amit zsebeiben sejtettek. A kozákok mögött nem nagy távolságra egy osztrák ezredes lovagolt. A katonai kormányzósághoz küldött jelentése sze­rint Fejéregyháza és Héjjasfalva között, közvetlenül a szökőkútnál eltorzult arcú, elölről leszúrt felkelőt látott, aki már nadrágjáig le volt vetkeztetve. Mellette vérrel bemocskolt iratok, melyeket a rabló kozákok fosztogatás közben szórtak el, mint számukra értéktelen holmit. A személyleirás ráillik a költőre. De hátha mégsem ő volt az? Hátha csak megsebesült? Másnap a segesvári szász polgárok kivonultak a csatatérre, a sebesülteket gondosan agyonverték és ami érték még volt, azt összeszedték. S ha véletlenül ő még ezután, is életben ma­radt? Nem mende-monda, hogy az 1030 És ha visszatérne... Mondhatják az édesanyának, hogy leg­kedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el- S ha eszével nagy sokára beletörődik is, szívében az első ellenkező bűre, a legképtelenebbre is fölébred a remény. A nemzet évtizedek múlva is látképet lát. Fényes nappal egyszer Ko­lozsvár piacán megy el szeme előtt a megelevenedett kísértet, máskor a Bala­ton partján. Halála után h­arminc évvel, egy kalandor nagyon is átlátszó hazudo­­zására, gyötrő lidércálomban milliók lát­ják egy szibériai ólombánya mélyén, ősz fejjel, megtorpant derékkal. A szeretet arányában nő a vágy:­ó, ha visszatérne, ha megtörtén, h­a némán, ha tébolyodottan is! Ha az emberi élet határa nem zárná ki, hogy még élhet, magam is útnak in­dulnék a legkétesebb hirre is, hogy meg­mondjam neki... mit is mondhatnék? Hogy „szék­em” diadalmaskodott?“ Ne ál­tassuk magunkat, nem diadalmaskodott. Amit legkevésbé várt az utókortól, gon­dolatai, nagy okai a haragvásra, álmai a szabadságról s a nép jövőjéről változatla­nul időszerűek. Kínzó örökség. Orgazdá­nak érezheti magát, aki csak verseinek szépségét élvezi és elzárkózik a bennük rejlő parancstól. Annak teljesítésével vált­hatunk csak jogot, h­ogy hívének mondjuk magunkat, csak azok befogásával, a szép­ség mellett a szellem átérzésével, érthet­jük igazán költeményeit is- Ez a követel­ménye és ismérve: ez a követelmény az ismérve a nagy költészetnek. (Gyánt, Oztga, 1936.) Elő- és utószó a Petőfi-könyvhöz Kiskőrösiül—Segesvárig írta: Illyés Gyula S Gyári lerakatok: Bratislava, Széplak-utca 54. Zilina Stefánik-tér 1. Spióská Hová Vés, Wilson-sor 56. Nové-Zámky, Komáromi utca 4. Vásároljunk közvetlenül a termelőnél. Min­den tárgynál írásbeli minőségi garancia. elesett közt sebesülteket is eltemettek. Volt legenda, sőt szemtanú arra, hogy a költőt is elevenen dobták a közös sírba. A gödör aljából még felkiáltott: — Ne temessetek el... élek! — Dögölj meg, —■ hangzott felülről és gurgatták rá a holt­testeket. Jogi tanácsaié K. M .Zelovce. A nyugdíj elérésre — h­a egy­általán lehetséges — körülményes lenne és so­kat kellene utána fizetni. Nem érdemes. — Gy. L., Cetin. Kisiparosoknak nem jár segély a gent­i rendszer szerint. — J. A., Madar. 1. Véleményt csak az összes iratok ismerete alapján adhatnánk. 2. A segélyt a község elöljáróságán kell kérel­meznie. AZ EL-CAR-CSOPORT MUNKÁCSON A prágai El-Car kulturcsoport szlovenszkói és kárpátaljai előadásainak sorrendje: December hó 26-án, szombaton délelőtt Zsolnán 10 órai kez­dettel, este Kassán, fél 8 órai kezdettel a Sehalk-ház nagytermében.­­ December hó 27-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Eperjesen, este 8 órakor Munkácson a színházban. A szabott árak­ból 10% karácsonyi árengedményt nyújtunk JOGO Bratislava, Széplak-u.48

Next