Magyar Nemzet, 1900. február (19. évfolyam, 31-58. szám)
1900-02-01 / 31. szám
4 MAGYAR NEMZET. 1900. február 1. állanak be. Ez a nyilatkozat történhetett, a mint történt is, de az cseppet sincs ellentétben azzal, hogy oly időben, amilyen akkor volt, amidőn a török és görög háború kiütött, és Törökország sokkal nagyobb hadsereget mobilizált, mint a minő szükséges volt a kis Görögország elleni háború viselésére, azon a gyúanyaggal telt keleten és azokban a balkán országokban, hol soha sem tudja senki, hogy a legkisebb odavetett sziporka nem veti-e fel az ottani gyúanyagot, előrelátó gondoskodás volt a hadsereget abba a helyzetbe hozni, hogy egy esetleges parcziális mobilizáció esetére is kellő fegyverzettel és minden szükséges szerekkel el legyen látva. (Helyeslés a jobboldalon). Azzal a nyíltsággal, azzal a becsületességgel, amelylyel én most előadom ezeket a dolgokat, előadattak azok a delegáczióban is, és a kép-viselő urak mégis azt mondják, hogy nem tudja senki sem, mire szavazták azokat meg. Bocsánatot kérek, ezt mondani lehet, de ezzel szemben bizonyítani kell. (Zajos helyeslés a jobb és a baloldalon. Zaj a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Már most azt mondják a képviselő urak, hogy kétségbe vonják, várjon tényleg arra költetett-e el, amiről szó van. Bocsánatot kérek mindent lehet állítani, de azt, ami hivatalos zárszámadásokban, amelyek a kompetens fórumok által megvizsgáltatnak, le van téve — és ez az 1898. évi zárszámadásaiban a delegácziónak benne van, amiről mindenki meg is győződhetik — és ami itt, mint az ottani kezelés eredménye bemutattatik a magyar kormány felelősségeinek és a magyar kormány szavahihetőségének bélyege alatt, az ellen kételyt támasztani nem lehet és nem szabad. (Hosszantartó élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Hát vállalom a felelősséget. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Elnök csenget,) hogy annak minden fillére arra a czélra költetett el . . . (Zaj a szélsőbaloldalon.) Polczner Jenő: Hogy merték elkölteni megszavazás nélkül. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Széll Kálmán miniszterelnök:... amelyre megszavaztatott... (Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: (Csenget.) Kérem a képviselő urakat, ne zavarják folytonosan a szónokot! Kubik Béla: Nem lehet, hisz olyanokat mond, hogy nem lehet kiállni. (Nagy zaj.) Elnök: Kubik Béla képviselő urat figyelmeztetem, hogy meg kell hallgatni a szónokot! Széll Kálmán miniszterelnök: Én a t. képviselő urak állításainak, érveléseinek mindig hitelt adok, azoknak béna fideszében soha sem kételkedem és azért használom ezt a hangot és azért használom ezt a modort, mert ez az én sajátom, de akkor meg pretenciálom, hogy azt, amit mi hivatalos és a delegácziók által megvizsgált zárszámadásoknak tanúsága mellett ide terjesztünk, méltóztassék és oly hitelt érdemlőnek venni, mint a minőnek mi a képviselő urak állításait veszszük. (Zajos helyeslés és tetszés a jobb- és a baloldalon.) Azt mondja az igent, képviselő úr, hogy micsoda szellem van ma ott ? Merné-e azt valaki állítani, amit 1870-ben állítottak, amidőn a flottára kértek nagyobbításokat és a magyar delegáczió azt mondotta, hogy egy új, nagy flottarendszernek a megállapítása — miután ez a védrendszer keretébe tartozik — nem a delegácziónak, hanem az országgyűlés dolga? Hát engedelmet kérek, erre azt felelem a t. képviselő úrnak, hogy minden sok tanulmányozása, minden, általam oly igen sokszor elismert szakképzettsége mellett és a mellett, hogy törekszik minden kérdést az utolsó részletig megismerni, most vastag tévedésben leledzik ... Komjáthy Béla: Kiváncsi vagyok rá! Széll Kálmán miniszterelnök: Rögtön kielégítem kíváncsiságát és azt mondom, hogy igenis akadt olyan bátor ember,mégpedig 60,mert az egész delegáczió az idén is azt mondta ki az utolsó emberig, amidőn két újabb hajóépítés részleteit kérték tőle, hogy a jelenleg épülőfélben levő hajóknak két részletét megszavazzuk, mint a régi hajók pótlására szükséges két hajórészletet, de semmiféle új flottarendszernek vitatásába bele nem megyünk, az a törvényhozás dolga. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Tehát akadt ember! A delegáczió pedig, amely végre is ennek a háznak küldöttsége, érdemel talán bizonyos tekintetet a, képviselő uraktól. Az intézményt magát tekintsék bárminek is, bírálják meg bár- ahogyan annak a működéseit, de az a testület, amely a magyar országgyűlés küldöttsége, megérdemli-e azt, hogy azt ilyen gúnynyal,ilyen alaptalan támadással és alaptalan föltevéssel támadják erkölcsi értékében és hitelében. (Hoszszantartó tetszés és helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Zivatarozzanak az urak a közös ügyek ellen, támadják a delegáczió intézményeit elvi szempontból ,mint akarják, és ebben igazuk van, de én mégis állítom, hogy az a delegáczió lelkiismeretesen, becsületesen, hűségesen teljesíti feladatait. (Igaz! Úgy van a jobb- és a baloldalon.) Bírálják tehát azt bármiképen, de azt ilyen alaptalan feltevésekkel gyanúsítani és ebben a házban így becsmérelni, bocsánatot kérek, sem nem illő, sem meg nem engedhető dolog. (Helyeslés a jobboldalon.) Komjáthy Béla: Személyes kérdésben kér szót. Fentartja az összes vádakat, amelyeket a delegáczió ellen felhozott. Felolvassa Horánszkynak a delegáczióban elmondott beszédét, amely szerint a delegáczió tagjai nem tudták, hogy mit szavaznak meg, s a póthitel megszavazása méltatlan és törvénytelen dolog volt. Enck Béla: Most beszéljetek! (Nagy zaj a középen.) Komjáthy Béla elismeri a miniszterelnök ékesszólását, de a mai beszéde nem győzte meg őt állításainak hamis voltáról. Elnök: A miniszterelnök úr kivan szólani. (Halljuk! Halljuk!) Szél Kálmán miniszterelnök: T. Ház! Egy pár szóval válaszolok csak a képviselő úrnak. Hiszen a képviselő úr önmaga tudja, hogy mindig én voltam az, hogy ebben a minőségemben is, sőt más minőségemben is, valahányszor vele vitatkoztam, elismertem az ő hazafias indokainak és érzéseinek integritását, tisztaságát, temperamentumos voltát és azt, hogy ő mindig azokból indul ki és tárgyalja a kérdéseket nagy készültséggel ; és én voltam az, aki mint a pénzügyi bizottság elnöke is erről a képviselő úrnak a bizonyítványt kiadtam, amikor, egy pár évvel ezelőtt majdnem egymagában teljesítette heteken keresztül mondhatom nagy és ritka erővel és kitartással az ellenzéki szempontból való ellenőrzésnek tisztét abban a bizottságban. Amit azonban mondottam az imént, most is azt mondom, hogy amit megadtam neki, amit elismertem vele szemben, követelem a magam részére is, mert: hanc veniam damus potim usque vicissim s én csak akkor adok, ha kapok is, és én kérem, hogy velem szemben is ily méltányos állást elfoglalni szíveskedjék, erre vonatkozólag köztünk különbség nincs. Ami azon kis controversiát illeti, az »illő« szóra nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy a t. képviselő úr a delegácziót, mint ennek a háznak országos bizottságát azzal vádolja, vagy vele szemben azt kifogásolja vagy azt bírálattal azért illeti, mert nem tudott erről semmit, még a kormány sem tudta mit szavaz meg, mert így méltóztatott magát kifejezni. Mivel pedig én a hetvenes években magam is tagja voltam a delegácziónak, köszönöm a bókot. De biztosítom a t. képviselő urat, hogy a bátorság megvolt a mostani delegácziónak a tagjaiban is, mert ha nem hozták is meg ugyanazon határozatot, amelyet 67-ben hoztak, ez azért történt, mert nem volt reá szükség, de hivatkoztak rá, mert azt mondották, hogy csak az indokolt hajó szükségletét adják meg s erre szavazzák meg a kért összeget, és nem másra és nem másként. Ily körülmények közt én egészen parlamentáris dolognak tartom azt mondani, amit mondottam, hogy ez talán nem illő, hogy ez erre a delegáczióra nem illik rá. Más értelme szavaimnak nem volt, helyt nem álló, nem ide való; ez volt az értelme szavaimnak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy ismer engem s tudja, hogy én is ismerem őt; sokat vitatkoztunk egymással és bennem mindig bizonyos bona fides nyilatkozott meg. Én köszönettel tartozom a képviselő úrnak ezen nyilatkozatáért, valamint szónoklati képességemnek és bennem a bona fidesnek elismeréséért. Én is elismerem a bona fidest a képviselő úrnál, de ha én rámutatok arra, hogy a t. képviselő úr ebben az állításában tévedett, én csak azt tettem, amit bona fides mellett tehettem és ez azzal, hogy ő tudja mit mond, abszolúte nincsen összeköttetésben, mert emberi dolog tévedni, homines sumus nis humani me alienum puto. Én is, de talán a t. képviselő úr is, ebben a nézetben egyetért velem. (Élénk helyeslés a jobboldalon). Kismoh Aurél: Komjáthy Béla a delegácziót teljesen igazságtalan és méltánytalan módon megtámadta, azt állítva, hogy a tavalyi delegáczió nem tudta, mit szavaz meg- A miniszterelnök megfelelt erre, de ő a maga részéről visszautasítja azt a feltevést, hogy a delegáczió bármit is megszavazott volna, amiről tudomásuk nem volt. (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Elhiszszük! Elnök csenget.) Ez olyan vád, amely egyforma azzal az állítással, hogy ez a kiküldött bizottság nem tudja, mi a feladata, mi a kötelessége! Bizonyára Komjáthy Béla is meg van győződve, hogy a delegáczió tudja, mi a kötelessége. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Lukács László pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úrnak kimerítő beszéde után, amelyben úgy a delegáczió kompetenciájára, valamint azon kérdésre nézve is nyilatkozott, hogy vájjon elő voltak-e terjesztve részletesen azok a czélok, amelyekre a kérdéses póthitel szükségeltetett, talán felesleges is lett volna, hogy én ebben a vitában felszólaljak, ha Komjáthy Béla. képviselő úr nem intézett volna egy direkt kérdést hozzám, amelyre válaszszal tartozom. Ez a kérdés pedig az volt, hogy ki hatalmazta fel a pénzügyminisztert, hogy bizonyos összegeket a törvényhozás megszavazása előtt a hadügyi kormányzat czéljaira kifizessen. Erre a kérdésre válaszszal tartozom, mert érzem a felelősség súlyát, amely reám nehezedik azon tény következtében, hogy nem ugyan szándékosan, de a körülmények alakulásaa folytán abba a helyzetbe jutottam, hogy az országgyűlés megszavazása nélkül kénytelen voltam bizonyos összegeket folyósítani. A tény az (Halljuk! Halljuk!), hogy a delegáczió a kérdéses póthitelt szabályszerűen megszavazta. Erre vonatkozólag a kormány törvényjavaslatot terjesztett is elő; igaz, hogy a delegaczionális határozatok csak 1898. júniusban szentesítettek s amint méltóztatnak tudni, ugyanakkor a magyar országgyűlés elnapolhatott, csak az őszön jött össze és az akkori viszonyok lehetetlenné tévén minden tárgyalást, a kormány nem remélhette, hogy ezen kérdés itt megszavazás által meg fog oldatni. Miután pedig a czél, amelyre a kérdéses póthitel szükségeltetett, olyan volt, amely halasztást nem tűrt, ennek következtében úgy a magyar, mint az ausztriai kormány, kétféle, egymással homlokegyenest ellentétben álló felelősség súlya alá került. Az egyik felelősség abból származott, hogy bizonyos összeget kellett delegácionális megszavazás alapján, de törvényhozási engedély nélkül folyósítani olyanformán, mintha az túlkiadást, vagy előirányzat nélküli kiadást képezne. Ez kétségkívül bizonyos felelősséggel jár a parlamenttel szemben. A második felelősség pedig ellenkező irányú volt, amely abból támadt volna, ha a magyar kormány megtagadja ennek az összegnek folyósítását a közös minisztériummal szemben. Ebből szintén egy igen súlyos felelősség támadhat és nagyon nehezen hiszem, hogy valaki azon körülmények között, amelyek közt a magyar kormány akkor volt, ezt a felelősséget magára merte volna vállalni (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.), miután a helyzet az volt, hogy senki sem tudta biztosan megmondani, hogy az európai béke megőrizhető-e vagy nem? Miután a hadügyi kormányzat kijelentette, hogy ezen összegek rendelkezésre bocsátása nélkül nem vállalhatja el a következményekért a felelősséget, azt hiszem, hogy a magyar kormány nem vehette magára a felelősséget azért, hogy a körülbelül 1 millió egy pár százezer forint folyósításának megtagadása miatt előidézője legyen annak, hogy egy komoly eshetőség bekövetkezésekor a monarchia hadereje ne legyen képes feladatának megfelelni. (Helyeslés jobbfelől.) Tudom, érzem, t. Ház, hogy felelősséget vállalt magára a kormány; viselem is ezt a felelősséget; a t. törvényhozás bölcsessége fogja eldönteni, hogy várjon helyesen jártam-e el, vagy nem? (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Tilaly Kálmán: Azt állítják, hogy a görög-török háború tette szükségessé a póthitel felhasználását, pedig előre tudhatták volna, hogy a török oroszlán agyon fogja csapni a görög patkányt. Elüti: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy nem illő dolog a görög nemzetről ilyképpen nyilatkozni. Thaly Kálmán: A törököt is állatnak neveztem. Derültség.) ( Az erődítések is a török ellen valók? Ezek Olaszország ellen irányultak, bár Umberto szeretett szövetségesünk és a hármas szövetségnek tagja.