Magyar Nemzet, 1900. augusztus (19. évfolyam, 209-238. szám)

1900-08-01 / 209. szám

, melynek nemzetközi kongresszusa épp most ülésezik Párisban s mely a meddő rész­vétnyilatkozaton túl kötelességszerüleg ta­lán egy kissé behatóbban is foglalkozhat­nék az anarchia bűntetteivel szemben kö­zösen megállapítandó eljárás kérdésével. A minden emberi indító ok nélkül, pusztán fanatikus tévhitből támadt király­­gyilkosok elvetemült fejét ne övezze sehol a meg nem érdemelt, sőt megbecstelenített mártíromság glóriája. Hiszen túlnyomó részt ma is a Herosz­­tratesz perverz dicsszomja a lélektani ru­gója a legtöbb nyilvános bűntettnek. A nemzeti érzület gondos beoltása, lan­kadatlan istápolása, az olasz példa ellen­­mondása daczára is, hatalmas prezervatí­­vum az anarchista járvány terjedése ellen. A dinasztiáknak a nemzeti érzülettel való összeforrása biztosabb mentsége a koronának minden testőrségnél, titkos rend­őrségnél. Erő és szeretet, ez a kettős, elrettentő és megszelidítő fegyver áll a fennálló világ­rend rendelkezésére az anarkia ellen meg­vívandó önvédelmi harczában. Hogy ez is véges, tökéletlen, mint min­den emberi dolog, azt szomorúan magya­rázza az Umberto megrendítő katasztrófája. A nagyhatalmi erő, az olasz nép ra­jongó szeretete nem óvhatta, nem védhette meg egy őrült gonosztevő gyilkos merény­letétől. Mikor egy mindenki ellen tör, nyilván­való mindenkinek az a természeti joga, hogy eltiporja, kiirtsa az ellene lázadt egyént. És ha százszor őrült is, mihelyt az a mániája, hogy éljön, vele, »elvtársaival« szemben nincs semmi helye, értelme a rosz­­szul alkalmazott humanizmusnak. delmet, hogy ez a nagyobbára szegény, földhöz ragadt népség itt vesztegeljen nálunk, sőt, hogy esetleg itt is ragadjon, mindenképpen el kell hárítani, de másfelől a humanizmus parancsolja, hogy a szegény nyomorultak sorsát közönyösen ne nézzük, hanem lehetőleg könnyítetik. Ebben az irányban a művelt világnak feltétlen elis­merése illeti meg Széll Kálmán miniszterelnö­köt, a­ki diplomácziai úton igyekszik a román kormányt azokra a kötelességekre figyelmeztetni, a­melyeket a czivilizáczió és a humanizmus reá ró. Mint értesülünk, a miniszterelnök már ré­gen folytat tárgyalást a külügyminiszter útján a román kormánynyal, azon tömeges kivándor­lás ügyében, a­mely Romániából az országon keresztül vette útját. A múlt héten az ez irány­ban beállott mozzanatok következtében az egész kérdésről, a magyar kormány eljárásáról kime­rítő átiratot intézett a külügyminiszterhez, a­melyben arra kérte, hogy Romániát a legeré­lyesebben szólítsa fel, hogy azon sajnos állapo­tokat, a­melyek a román határszélen előállot­tak, mihamarább szüntesse meg, miután a hu­manitással és a czivilizáczióval össze nem egyeztethető, hogy azok a kivándorlók, a­kik út­levél és útiköltség hiányában a határszélen át nem bocsájthatók, hazájukba be ne fogadtassa­nak és kényszeríttessenek a határszélen veszte­gelni. Ilyen irányban most a miniszterelnök Rátótról újból sürgős megkeresést intézett a külügyminiszterhez. A Romániából kivándorlott zsidók sorsa ma az angol parlamentben is szóba került. Brodrick parlamenti államtitkár egy hozzá intézett kérdésre az állítólagos romániai zsidóüldözésre vonatkozólag azt válaszolta, hogy a lapok jelentései szerint a romániai zsidók legutóbbi kivándorlásának oka a hatóságoknak a zsidókkal való rossz bánásmódja volt. A kormányhoz érkezett informáczió szerint azonban ezt az állítást nem támogatják alapos okok. A zsidók tudvalevőleg Romániában nem naturalizálódtak. A brit kormányhoz nem érkezett panasz és azért nem is szólalhatott föl ebben a dologban a romániai kormánynál.­­ Bosznia közigazgatása. Az O. K. jelenti. Ismételten reámutattunk arra, hogy a boszniai mohamedánok között két különböző áramlat áll szemben egymással. Az egyik az ellenzék moz­galma, a­melyet nyilatkozatai révén a magyar közönség is ismer; a másik párt elítéli ennek az ellenzéknek a törekvéseit és eszközeit s ragasz­kodik a fönnálló intézményekhez, m­álából, míg a modern politika mosolyoghat ez operett nagyságon. Az a kicsiség, melyre signor Onofri oly büszkén hivatkozott, csupán játékszer volt Európa szemében, a­mit csak azért tűrt meg éppen, mert kicsi akart maradni. Próbált volna meg valaha terjeszkedni, úgy elnyelte volna, hogy ma valószínűleg sokkal érdekesebb volna emléke, mint parányi önállósága. A büszkeség, lám, úgy tesz szert történelmi nevezetességre, mert szerény maradt. Onofri arczképe különben ott csügg a tanácsház valamelyik termében és a marinó­­belinek felcsillan a szeme, ha róla beszél. A derék capitani emléke odakerült honfitársai lelkében a Szent Marinusé mellé és ők büszkék mindkettőjükre. Még egy férfiúra büszkék ők és ez„ Gari­baldi, kinek emlékszobrot állítottak. Ő sza­badította fel őket az utált Tedeschik járma alól. Az az öreg világtalan ember, ki ott ül az egyik vicoló sarkán büszkén mondja, hogy ő is ott harczolt a nagy nemzeti hős oldalán és azonnal átnyújtja névjegyét megfelelő tisztelet­­díj ellenében. Szegény öreg! Ezek a hatoskák varázsolják őt vissza a dicső múltba, mert lám a járókelő idegen is kötelességének tartja vala­mit adni a hősi harczok tanújának. Különben ez a kis állam is olyan, mint Itália többi része: a kinyújtott tenyér és a borravalók hona. A köztársaság önállóságának kétségtelen Budapest, július 31.­­ A román zsidók kivándorlása. A román zsidó­ kivándorlók szomorú sorsa közel érinti Magyarországot is, mert a kivándorlás iránya hazánkon át vezet s mivel a kivándorlás meg­rekedése külföldön Magyarországra zúdítja issza a szerencsétlen csapatokat. Azt a vesze­ Vánczot. Mint a gyermekek, egymás szájától kap­kodják el a korsót, hogy »Te már eleget ittál, hagyj nekem is!« A nagyon szép, de nem nagyon régi szé­kesegyházban sorban vannak elhelyezve azoknak emléktáblái, kik legalább tízszer viselték a ka­pitány tisztséget. Elég szép számban vannak képviselve. Ez a békés és igen testvéries kormányzási forma aztán lehetővé teszi, hogy a kis ország szelleme, ha ugyan van neki, ideálisan szocziális és valósággal köztársasági legyen. Mikor a nagy Napóleon világhódító útjá­ban Itáliát is leigázta, megakadt szeme e pa­rányi kis köztársaságon s minthogy akkor még a »kis káplár« is republikánus volt, természe­tesen nagyon tetszett neki San Marino. Annyira tetszett, hogy nagylelkűségében a kis államnak ajándékozta a földet, le egészen a tengerpartig, beleértve S.­Leót, Cesenát, egészen Ifi­miniig. Agyukat is ajándékozott nekik, talán tíz darabot, hogy jobban védhessék magukat. Szóval, elhalmozta kegyeivel. Alberto, Onofri, ki akkoriban capitani di nobili volt Marinoban, szépen megköszönte Na­poleon kegyeit, elfogadta az ágyukat, de­­ visszautasította a földet. »San Marino köztársaságnak kicsiségében rejlik nagysága«, körülbelül ezt adta válaszul és Marino megmaradt kicsinek, de önszántából és önállóan. , Visszapillantva a múltba, van ebben a mondásban valami a nagy római önérzet gló­■.........»»■■■JL'.ILU!------------------------""^-1...........■ 5""' * ----■ 111 S jele az a hatalmi tény is, hogy pénzt veret és önálló bélyegeket bocsát ki. Hanem itt, igazán mosolyognom kell; ha marinói pénzt akarsz, azt meg kell venned, mint veritást, még pedig jó borsos áron. Vezetőm egyszerre csak elővesz a zsebéből egy csomag rózsaszínű papirosba gondosan betakargatott ezüstpénzt és büszkén magyarázgatva az állam önálló pénzverési jogát, megvételre kínálja az­­egész kollekcziót. A rendes forgalomban külön­ben az olasz pénz járja. A san marinói­ postabélyeg pedig, azt hi­szem, valóságos csemege a képes-levelezőlap gyűjtőknek. Lám, az utódok mily ügyesen értékesítik a kicsi nagyságot. Onofroiur örökségét, igen prak -­­ tikusan, aprópénzre váltva árulgatják. Régiségek és festmények, szobrok dolgában különben is szegény San Marino és inkább újab­ban épített szebb épületei érdekesek. Mindössze talán a ferenczrendieknek konviktuma nagyon régi épület és a katedráléban egy állítólagos Guido Xénit mutogatnak. A nagyon szép, de csupa utánzat márvány díszítésű tanácsház előtt áll a szabadságszobor, melyet egy Müller nevezetű kisasszony ajándé­kozott a köztársaságnak és megkapta érte a san marinói herczegnői czimet. Különben ez is egyik jövedelmi forrása a kis államnak. Bizo­nyos összeg ellenében a bárótól kezdve a her­­czegig árusítják a rangot és czimereket. A tanácsház egyik kisebb termében ott látjuk néhány díszpolgár arczképét, köztük Macmahon, Sadi Carnot. A mi derék van ma- MAGYAR NEMZET. 1900. augusztus 1. Travnikban ismételten heves harczra került a dolog a két párt között és tudvalevőleg a szent hitében álló, nagytudományu travniki mufti volt az, a­ki először adta ki a jelszót az ellenzéki párt ellen való küzdelemre. Az e hónap 23-án tartott travniki községi választásokon ismét megmérkőzött a két párt és a hadjáratból a mufti pártja került ki győzelmesen. A községtanácsosok választása liszták összelolvasá­­sával történt és legtöbb szavazatot a mufti hívei kaptak. Legtöbb szavazatot kapott a mostani pol­gármester, Smailkadics Hadsi Rifát effendi, t. i. 189-et, még Junuzovics Hadsinak is, a­ki legkeve­sebb szavazatot kapott a konzervatívok közül, 158 szavazat jutott. Ezzel szemben az ellenzéki jelöltek nagyon kevés szavazatot kaptak. Pasics Ibrahim, a­kinek legtöbb szavazat jutott, mindössze 54 sza­vazatot kapott. A többiekre még kevesebb szavazat jutott. A mufti pártja tehát a választás következ­ményeként túlnyomó többséggel rendelkezik. Hasonló eredménye volt a községi választá­soknak Noviban, a­hol a tavaszszal választották a községtanácsosokat. Ott is kiderült, hogy a konzer­vatív párt van többségben.­­ Törvényjavaslat a fürdőü­gyről. A belügymi­nisztériumban törvényjavaslat készült el a fürdő­­ügy rendezése kérdésében. A tervezet megállapítja azokat a kellékeket, melyekkel minden gyógyfürdőnek bírnia kell. Ilye­nek : az egészség és kényelem igényeinek meg­felelő lakások, gyógyhelyi orvos, gyógyszertár, fe­dett források, egészséges eledelről, valamint a be­tegek nyugalmáról és kényelméről való gondosko­dás. Gyógyhely elnevezés használatára engedélyt a belügyminiszter ad. A felügyeletet a törvényható­ság gyakorolja, olyképpen azonban, hogy az első fokú közigazgatási hatóság intézkedési jogával egy gyógyhelyi biztos ruháztatik fel. A gyógyhelyek kötelesek minden idény befejezése után a belügy­minisztériumhoz jelentést küldeni. A törvényjavas­lat megállapítja, hogy a gyógy-, zene- és egyéb díjak után befolyt összegek kizárólag a gyógyhely­­emelésére, parkok, utak, világítás, zene, esetleg szanatóriumok létesítésére fordítandók. Intézkedik a tervezet oly irányban, hogy a földmivelés, továbbá ipar üzlettelepek a gyógyhely rendeltetését ne veszélyeztessék, a fürdő nyugalmának,­ vagy egész­ségügyi hatásának ártalmára ne legyenek s e czélból minden gyógyhely számára védőöv állapittatik meg. A gyógyhelyek számos állami kedvezményben ré­szesülnek. A házadómentesség kedvezményét ki­terjesztik. A gyógyhelyen rendőri szolgálat szer­vezhető a községi rendőri szolgálattól elkülönítet­ten. Gondoskodás történik posta, táviró­ és táv­beszélő fölállításáról. A fürdők vasúti hirdetményei messzemenő támogatásban részesülnek. A hatóság kötelessége a fürdőhöz vezető utak jó karban tar­tásáról gondoskodni. A fürdőhelyek tulajdonosait 15 évre föl fogják menteni az összes állami és községi adók és illetékek fizetése alól. A javaslat szerint a földművelésügyi miniszter följogosíttatik, hogy a gyógyhelyek építéséhez és fejlesztéséhez szükséges s a kincstári birtokon rendelkezésre álló építési anyagot az előállítási árban átengedhesse s a terveket közegeivel díjmentesen készíttesse.

Next