Magyar Nemzet, 1901. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1901-01-01 / 1. szám

1901. január I. MAGYAR NEMZET,­ gesebb mértéket. A nagyhatalmak tanácsában megtartjuk pozicziónkat, azért hogy annál hat­hatósabban előmozdíthassuk saját érdekeinket. Ennek a reális politikának b­izalmas táma­szát keressük és találjuk a hármas­ szövetségben, a­mely a lefolyt évben is változatlanul megtar­totta szilárdságát és bensőségét. Az év folyamán különösen lelkes és ünnepélyes kifejezésre jutott a német-magyar-osztrák barátság a német trón­örökös nagykorúvá nyilvánításánál, a­mikor sze­retett királyunk megjelenvén hű szövetségesé­nek, II. Vilmos császárnak fővárosában, ott olyan fogadásra talált, a­mely mindannyiunkat örömmel és büszkeséggel töltött el. Fényesen megvédelmezte a hármas­ szövetségi politikát Széll Kálmán miniszterelnök a képviselőházban, a­mikor egy támadásra felelve kifejtette, hogy a szövetkezés Németországgal a magyar állam­férfiaknak külpolitikai vezéreszméjük volt már 1867 óta. A hármas­ szövetség harmadik tagjával, Olaszországgal összefűző kötelékek sem lazultak meg. A kereskedelmi szerződések közeledő meg­újítása előreveti ugyan árnyékát az olasz hor­vár-klauzula körül megindult harc­ban, hanem Nigra bécsi olasz nagykövet igen helyesen jelen­tette ki, hogy ez a gazdasági kérdés, bármily fontos legyen és bármily megoldást nyerjen, nem fogja befolyásolni Olaszország nemzetközi politikáját és pozíc­ióját a hármas­ szövetségben. A magyar nemzet rokonszenve és együttérzése az olasz nemzettel melegen és őszintén megnyi­latkozott abban a fölháborodásban és sajnálat­ban, a­melylyel Umberto olasz király borzasztó végzetének hírét fogadtuk, a­kit július 29-én Bresci anarchista Monzában meggyilkolt. III. Viktor Emánuel minden rázkódás és fennaka­­dás nélkül foglalta el atyjának dicsőséges trónját. Nemzetközi politikánk másik hathatós tá­masza, az orosz-magyar-osztrák megegyezés, szin­tén érintetlenül maradt és az 1900. év folyamán is éreztette jótékony hatását a balkánfélszigeti viszonyokra. Muraviev gróf orosz külügyminisz­ter váratlan halála június 21-én sok minden­féle mende­mondára adott okot, de befolyást Oroszország általános és balkánfélszigeti politi­kájára nem gyakorolt. Azt az eddigi irányban és szellemben vezeti tovább Muraviev utódja, Lambsdorff gróf. Az orosz politika legfőbb in­tézője tudvalevőleg maga II. Miklós czár, a­kinek súlyos betegsége az év végén éppen azért nemcsak igaz részvétet, hanem politikai aggo­dalmat is keltett. Most, hogy szerencsésen föl­gyógyult a minden oroszok ura, nyugodtak le­hetünk az iránt, hogy az orosz politika továbbra is megtartja békés jellegét. Monarchiánk viszonya az összes hatalmas­ságokhoz változatlanul barátságos volt az 1900. évben is.* Különösen fontos viszonyunk Oroszország­hoz Magyarország szempontjából, mert geográ­fiai helyzetünkből folyó történelmi missziónk, politikai és gazdasági érdekeink egyenesen a Balkán-félszigetre utalnak bennünket. Ha lehet valamikor szó magyar imperializmusról, úgy ez csakis Kelet-Európában keresheti gyökerét. Mert itt, közvetetlen szomszédságunkban akad elég teendőnk, azért nézhetjük irigykedés, a bele­­avatkozás vágya nélkül a többi nemzetek ver­sengését a tengerentúli gyarmatokért és piaczokért. A pánszláv politikusok által régen várt és jósolt általános fölfordulás az idén sem kö­vetkezett be a Balkán félszigeten. Ezek a nyug­talan és veszedelmes emberek mindent elkövet­nek ugyan terveik megvalósítása végett, hanem Törökország nem teszi meg nekik azt a szíves­séget, hogy szó nélkül meghaljon. Még min­dig erősen áll a Boszporusnál és Abdul Hamid uralkodásának 25 éves jubileuma augusztus 30-án alkalmat nyújtott az európai hatalmas­ságoknak arra, hogy biztosítsák a szultánt tá­mogatásukról a balkánfélszigeti status quo fen­­tartására irányuló törekvésében. Ha ehhez hozzáveszszük Ausztria, Magyarország és Orosz­ország szilárd elhatározását, hogy semmi erőszakos változást Kelet-Euópában el nem tűrnek, úgy nem csodálhatjuk, hogy sem a bolgár-román válság, sem a szerbiai fordulat mélyebbreható nyugta­lanságot nem keltett". A mac­edón bizottságok ü­zelmei erősen veszélyeztették Románia és Bol­gárország jó viszonyát, ámde a feszültség kitö­résre nem vezetett. Sándor király házassága Masin Drágával augusztus 5-én teljes átalaku­lást vont maga után Szerbia életében. Milán király elhagyta az országot, a pártonkívüli G­yor­­gyevics-kormány megbukott, a radikálisok ismét elő­térbe nyomulnak és a politikai gyilkosságok megint napirenden vannak. Ezeknek a tüneteknek ter­mészetes kísérője, a szerb nagyhatalmi fantazma­gória, szintén jelentkezik Belgrádban. Ez nyi­latkozik meg az úgynevezett szláv vasútnak az okvete­tlenkedő propagálásában. A szláv vasút Románián, Szerbián, Albánián át közvetetlen összeköttetést létesítene Oroszország és az Adria között, a tervezett budapest—szerajevó—mitro­­vicza—szalonikai vasút ellensúlyozásául. Ámde a szerb fák sem fognak az égbe nőni. Erre figyelmez­teti a belgrádi potentátokat az is, hogy Nikita montenegrói fejedelem trónralépésének 40 éves jubileuma alkalmából deczember 19-én fölvette a királyi fenség czímet. Románia és Bolgárország belső életét a gazdasági bajokkal való küzködés töltötte ki, a­mi itt is, ott is parasztlázadásra vezetett. Némi feltűnést keltett György herczeg krétai főkormányzó körutazása; a hatalmassá­gok beleegyezését próbálta — sikertelenül — kinyerni ahhoz, hogy Kréta függetlenné kiáltsa ki magát, a­mi bevezetése volna csatlakozásá­nak Görögországhoz. A görög politikusok gon­dolkozását szomorú világításba helyezi, hogy ilyeneken mesterkélnek, a­mikor minden erejük­kel hazájuk zdált közállapotainak a rendezésén kellene fáradozniok.* A franczia nemzet nagy hagyományaihoz képest a béke fényes ünnepével, a világkiállí­tással fejezte be a XIX. századot. Hanem a belső béke Francziaországban is csak a kiállí­tás tartamára állott helyre és berekesztése után újult erővel tört ki, az elkeseredett pártos­­kodás. És Francziaország határain túl vér és fegyverzörgés jelzi az esztendő útját. A walesi herczeg április 4-én Brüsszelben majdnem áldozata lett egy gyilkos merényletnek. Umbertó ki­rály életét pedig Monzában kioltotta egy anarchista tőre. A múlt esztendőről örökség­képpen átvett délafrikai háború, az angol fegyverek fényes sikerei ellenére, áthúzódik a jövő esztendőbe. A búrok bámulatos szívóssággal védelmezik szabadságukat és ebben buzdítja őket Krüger elnök fényes fogadása Európában. Hanem az angol nemzet nem kevésbé bámulatos kitartással hozza a vér- és pénzáldozatot, hogy kivívja a maga elé tűzött czélt, a föltétlen hegemóniát Dél-Afrikában. Az október elején végbement parlamenti válasz­tások, óriási többséget adván a Salisbury­­kormánynak, tanúságot tettek róla, hogy az egész nemzet egyetért ebben a törekvésben. A keletázsiai bonyodalom szintén elintézet­lenül marad örökségül a jövő esztendőre. A kínai fanatizmus kitörése az idegenek ellen borzasztó bűntényekre vezetett. Június 18-án meggyilkolták Pekingben Ketteler báró német követet és két hónapon át az összes pekingi követek életéért aggódnia kellett a művelt világ­nak. A hatalmasságok: Németország, Ausztria, Magyarország, Olaszország, Oroszország,­Franczia­­ország, az északamerikai Egyesült­ Államok és Japán kénytelenek voltak beavatkozni a rend helyreállítása végett. Hadihajókat és száraz­földi csapatokat küldöttek Kínába és augusz­tus 8-ikán Walder­see gróf német táborna­gyot kinevezték a nemzetközi sereg főparancsno­kává. Azóta szerencsésen fölszabadították az os­tromlott pekingi követséget, mire a kínai udvar az ország belsejébe menekült; elfoglalták Tien- Csint, a Taku és Pejtang-erődöket, megszállot­ták Pekinget és Pecsili tartományt. Most a békealkudozás kezdetén vagyunk. A békefölté­telek megállapítása sok nehézséget okozott, mert újból meg kellett küzdeni a hatalmasságok kon­­c­ertjének nehézkességével és a széthúzó érdekek összeegyeztetésének az akadályaival. Különösen sok bajt okozott az Egy­esült­ Államok kellemetlen­kedése, a­hol az elnökválasztás a nemzetközi politika vezetésére is bénítólag hatott. Sajnos, Mac Kinley újbóli megválasztása nagy több­séggel az Egyesült­ Államok elnökévé, nem hozta meg a remék­ vált­­­st az amerikai politikában. Általában a kínai bonyodalom arra a tapasz­talásra szolgáltatott alkalmat, hogy az amerikai imperializmus egyre több zavart fog okozni a világpolitikában Európa rovására. SZOKOLAY KORNÉL: A délafrikai háború. Budapest, deczember 31. A ma érkezett újabb táviratok ismét a búrok győzelméről adnak hírt. Maga Kitchener lord jelenti, hogy a búrok az angolok egyik igen erős pozíc­ióját elfoglalták és az angolok vesztesége jelentékeny volt. Természetesen a búrok előnyomulása arra készteti az angolokat, hogy a maguk részéről is mindent elkövessenek, hogy az ellenség őket készületlenül ne találja. Az újabb segédcsapatok jelentékeny része már útban is van és a gyar­matokon nagyban folyik tovább a toborozás. A helyzetről a következő táviratok adnak felvilágosítást: London, deczember 30. Kitchener lord azt távira­tozza, hogy a helvétiai angol őrhelyet, a­mely erős állásban volt a machadodorp-lyden­­burgi vasút mellett, tegnap reggel elfoglalták a búrok. Angol részről 58 ember esett el vagy sebesült meg, 200 ember pedig fogságba került. Kitchener azt jelenti, hogy egy kis csapattal nyomában van az ellenségnek. Helvétia vissza­foglalását belfasti segédcsapatok segítségével viszik keresztül. London, deczember 30. Kitchener lord je­lenti Pretoriából tegnapi kelettel. Fokföldön a helyzet nem igen változott. A betört búr hadak közül a keletiek kis csapatokra oszlottak, míg a nyugatiak Del­ley-től és Tornecroft-tól ül­dözve Carnar felé nyomulnak előre. French tá­bornok megszállta Ventersdorpot. Clemens tá­bornok azt jelenti, hogy a Rustenburg felé vivő útán ellentállásra talált. A kelet felé vivő vasúti vonalat Pan közelében levegőbe röpítették. A pangertoni vonalon ma reggel megállítottak egy vonatot. White serege Senekalba érkezett. Cle­mens és Boyes tábornokok megakadályozzák Dewett-et abban, hogy keresztültörjön dél felé. London, dec­ember 31. Wellingtonból (Új- Zéland) jelentik a Times-nak, hogy a Dél- Afrikába menő új kontingensben való szolgá­latra már a szükséges 500 embernél több­­entkezett. Chamberlain gyarmatügyi miniszter nem fogadta el a maorik szolgálatait, a­mi na­gyon elkedvetlenítette őket. London, dec­ember 31. A Daily Telegraph­­nak jelentik Fokvárosból, hogy pénteken elfo­gató parancsot adtak ki Tewater, az utolsó afri­­kander-kabinet tagja ellen, mert nemrég Graaff­­reinetben lázító beszédet mondott. Brüsszel, deczember 31. Boeschoten, a­ tranzváli követség titkára, Krüger elnök nevé­ben megc­áfulja az angol lapoknak azt a híresz­telését, hogy Botha Kru­gertől azt az utasítást kapta, hogy a búroknak vagy le kell tenniök a fegyvert, vagy pedig teljesen egyedül kell folytatniok a harczot, mert ki van zárva min­den remény, hogy segítséget kapjanak. Egy angol tiszt levele a búrokról. Július elején az egész Rusztenburg és Pre­­tória közötti angol postát egy a búrok oldalán harczoló német ember elfogta. A levelek közt volt egy angol tiszté is, mely annyira érdekes, hogy egész terjedelmében itt közöljük: Rusztenburg, Tranzvál, 1900. julius 14. Kedves G.! Május hó 29-én keltezett leveledet július 13-án kaptam meg, melyben Mafeking ki­ürítéséről írsz. Micsoda napok! Még egy ágyunk sem akadt, melyben alhattunk volna. Erősen kellett marsíroznunk, de Tranzvál kellemesebb ország, mint Rhodesia. Eledelül narancsot, időnként tojást és vajat, sőt csirkét is kaptunk. A dolgok nagyon rosszul álla­nak. Botka Lajos, Delarey és De Wett bár gene­rálisok annyira kétségbeejtik Roberts lordot, hogy az közel áll a megőrüléséhez , nem tud közelükbe sem tud férkőzni és bár csak 12.000 fegyveres emberük van, valósággal gúnyt űznek Roberts minden hadi tudományából. Időről-időre a legnyug­talanítóbb híreket kapjuk. A múlt héten valami ismeretlen oknál fogva Baden-Pok­elt Pretoriába rendelték. Még csak két napja, hogy oda volt, mi, a­kik Rusztenburg meg­tartására kaptunk parancsot, márus parancsot kap- 3

Next