Magyar Nemzet, 1901. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1901-02-01 / 32. szám

2 1901. február 1. MAGYAR NEMZET.________ nemzetgazdasági kategóriának nálunk nem­csak helytelen, hanem egyszerűen értel­metlen is volna. Tőle tartani egyébként is fölösleges aggodalom, tekintettel arra a pártállástól független bizalomra, lelkes támogatásra, melyre a Darányi miniszter egyénisége és politikája ebben a parlamentben méltán és biztosan számot tarthat. — Összeférhetetlenségi törvény revíziója. — Saját tudósítónktól. — Budapest, január 31. Holnap délután kezdi meg tanácskozásait az a bizottság, melyet a képviselőház kiküldött, hogy az összeférhetetlenségről szóló törvény reví­zióját előkészítse és új törvény­tervezetet hoz­zon a Ház elé. Általános nagy érdeklődéssel tekint a tanácskozás elé nemcsak az egész parlament, de az egész közvélemény is, melynek nagy érdeke az, hogy ez a visszavonást előidéző, elmérgesített kérdés végre-valahára lekerüljön a napirendről, olyan szabályozás kapcsán, mely a vele összefüggő nagy érdekeket és jogos törekvése­ket kielégítse. Az összeférhetetlenségi törvény revíziója egyik része annak a, nemcsak a képviselőház túlnyomó többsége, de az egész ország által is lelkesedéssel fogadott programmnak, melyet kormányralépte alkalmával Széll Kálmán minisz­terelnök kifejtett, a­melynek megvalósítása, lojális, becsületes megvalósítása iránt tehát semmi két­ség nem lehetett. De állíthatjuk azt is, hogy az új törvény óriási anyagánál, a megoldandó kérdé­sek kényes természeténél fogva a bizottság, a­mely előzetes eszmecserében általánosságban tárgyalta a kérdést és főképpen annak nagy készültségű jeles előadója, Bohonyi Gyula aránylag gyor­­san is dolgozott, a­mikor lehetővé tette, hogy előmunkálatai alapján a bizottság február else­jén már felvehesse tanácskozásait. A revizionális bizottság, melyet a képviselő­ház még holnapi ülésében kiegészít, a­mennyi­ben új tagot választ kebelébe a lemondott Zsigárdy Gyula helyébe, Bohonyi Gyulának, a szövegezési bizottság előadójának tervezete alap­ján kezdi meg tárgyalásait. Ebbe van foglalva semmit! Fájdalmat éreztem és nem örömet. Po­kolba a pénzzel! Ha elém állt volna az ördög és azt mondja, hogy Örökségem fejében vissza­adja ballábam régi épségét , habozás nélkül patái elé löktem volna az egész hatszázezer forintot. — ott van, gazember, megmentőm, jó szellemem! Oh, milyen boldog, mily elégedett, mennyire büszke lettem volna, hogy ismét sze­gény katona lehetek, a­mi azelőtt voltam. De minden hiába! Az ördög nem segített s a ke­gyelmes szentek megfeledkeztek rólam. Igaz, hogy a kaszárnyában sokat sértegettem őket. No, azóta megváltoztam. Tíz esztendő alatt még a legfigurásabb ló is elnehezedik, hát még az ember! Eleinte csak ment, a­hogy ment; tartottam magam s előbbi életmódomon — a kaszárnyát kivéve — alig vál­toztattam. Később, évek múlva, azonban én is elnehezedtem s a faképnél hagyott vidám kom­pánia helyett tuc­atszámra bújtam a könyve­ket. Nem ágálok a dologgal, de még Klopstock Messiás­át is elolvastam. A teremtésit, mennyi vers! Lehet egymás végűibe rakva vagy tiz kilométer, de, az igazat megvallva, azt hiszem, szamár voltam hozzá, nem sokat értettem belőle. Látszik, hogy remek munka. Kant-ból már valamivel többet értettem, nemkülönben Schop­­penhauer­ből is. Schoppenhauert különösen meg­szerettem. Roppant okos német lehetett az öreg! Mennyit tud beszélni s mily világosan; az ember szinte leszédül tőle, annyira felpofozza fejét a sok fényesség. Én például csak az ő híres­e­ik értekezésének elolvasása után tudtam meg, hogy miért bolondultam főhadnagy koromban, Herkules létemre, a kis Tidvarnoki Ilka után, holott olyan kicsi, finom és vékony volt még, a bizottság eddigi tárgyalásainak eredménye. Rohonyi tervezete, a­melyről azok, a­kik ismerik, a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak, felöleli mindazokat a kérdéseket, melyek egy lehetőleg tökéletes inkompatibilitási törvényben szabályo­­zandók voltak és szigorú kritikával alkalmazza mindazokat a helyeseknek elismert elveket, melyek a világ legtekintélyesebb törvényhozó testületei­nek összeférhetetlenségét szabályozzák, úgy, hogy ez a tervezet minden tekintetben kitűnő alapja lesz a bizottság tanácskozásainak is. A tervezet, mely természetszerűleg tekin­tetbe veszi azokat a nézeteket is, melyek a ki­küldött bizottság általános, az irányelvekre vo­natkozó eszmecseréjében ezelőtt két évvel ki­fejezésre jutottak, első­sorban is a közjogi inkompatibilitást szabályozza. Ezen belül elsőbben is a főrendiházi és a képviselőházi tagság jog­­gyakorlásának módozatait állapítja meg, a­mit annál szükségesebb volt bevenni, mivel konkrét eset is előfordult már, a­mikor egy kanonok­­képviselőt püspökké neveztek ki s a kinevezés által főrenddé lett egyházfejedelem ennek­ da­czára sem mondott le mandátumáról, oly­annyira, hogy végre is több havi huza­vona után interpelláczió folytán lehetett csak kiírni az új választást. A hasonló anomáliák az új törvény szerint ismétlődni nem fognak. A közjogi inkompatibilitás második kér­dése a közös miniszterek törvényhozói jogának szabályozása, mely eddigelé szabályozva szintén nincs, azonban a Háznak alkalma nyílt már annak a véleményének kifejezésére (Andrássy Gyula grófnak külügyminiszterré való kineve­zés alkalmából), hogy a közös miniszter tör­vényhozói jogokat ne gyakoroljon. Foglalkozik azután a tervezet a közös had­sereg, honvédség és csendőrség tagjainak inkom­patibilitásával, mert eddigelé­g jogállapot­­ az volt, hogy a­míg a közös hadsereg és honvéd­ség tagjai a képviselőházban nem ülhettek, addig a csendőrség tagjaira hasonló inkompati­bilitás fenn nem forgott, úgy, hogy például egy csendőrtisztté kinevezett képviselőt bajos lett volna kényszeríteni, hogy mandátumáról le­mondjon. A tervezet második, lényegesen fontosabb részében az érdekeltségi inkompatibilitást sza­kuszéves korában is, mint egy gyermek. Hanem esze... hohó! esze volt annyi, mint Schoppen­­hauernek. Hallatlan, mennyi esze van némelykor egy ilyen szép, kicsi tündérkének! Hogy kival­latott, megrostált, áttanulmányozott engem — lángoló bolondot — ez az eszes kis leány s mily kedves könyörtelenséggel magyarázta meg, hogy mivel egyikünknek sincs semmije, legokosabb, ha nem akasztjuk az egymás szerencséjét. Nagyon okosan beszélt, szerettem volna megölni érte . . . . . . Életem ez egyetlen, igazán keserű em­léke is csak ilyenkor jut eszembe, a­mikor esik az eső. Fáj, de utálom ezeket az esős napokat a bályozza, kimerítően, szigorúan ott, a­hol kell, de a közérdek kímélésével és a főrendiházra is kiterjedőleg. Az új tervezet intézkedései sok te­kintetben szigorúbbak a jelenleg érvényben álló rendelkezéseknél, sok tekintetben viszont kevésbé nyitnak teret a zaklatásoknak, éppen azért, mivel szakaszai világosabbak. A tervezet főképpen a vállalkozások ismérvei, általános alapelvek alapján konstatálja az inkom­patibilitást, de a a tarszác­iót is alkalmazza ott, a­hol lehetséges. A javaslat ebben a részében foglal­kozik első­sorban a vállalkozók és szállítók összeférhetetlenségével és mindenütt szigorú lelkiismeretességgel konstituálja, hol és mikor állapítható meg az érdekeltségi összeférhetet­lenség. Szabályozza azután a magyar állam és külföldi államok, a magyar állam és egyesek közt való üzleti közvetítést és kiterjed külön­­külön a pénzintézetek, ipari és kereskedelmi vállalatok és a közlekedési vállalatok állásaiban elsőálló esetleges inkompatibilitás megállapítá­sára is. A bíráskodás kérdésére a tervezet nem ter­jed ki, mivel a szövegezési bizottság mandá­tuma erre ki nem terjedt. Ennek a kérdésnek szabályozására a házszabályok lesznek hivatva, de előrelátható, hogy ha a tárgyalások abba a stádiumba jutnak, a bizottság és előadója, Bodonyi Gyula, határozati javaslat alakjában fogja indítványozni, hogy a Ház tagjaiból ala­kítandó zsűri ítélkezzék a felmerült konkrét esetek ügyében. Ez esetben természetesen meg­felelően átalakítandók lesznek a házszabályok is. Ezekben ismertetjük nagy általánosságban, inkább csak körvonalaiban azt a tervezetet, melynek alapján a bizottság holnap tárgyalásait megkezdi. Széll Kálmán miniszterelnök álláspontja, a­melyet elejétől fogva hangoztatott s melytől el­térni nem is szándékozik, az, hogy az inkompati­bilitási törvény revíziója, az új törvény alkotása a képviselőház belügye, melyet minden presszió, minden befolyásolás nélkül, bölcsesége szerint kell elvégeznie. Természetes azonban, hogy Széll Kálmán miniszterelnök, a­ki a bizottság elnö­kével és előadójával a múlt napokban sűrűn és behatóan tanácskozott, a nagy munkából részét ötvenedikre nem vágyna senki. Szent igaz ugyan, hogy a maga baját mindenki mázsával méri s ha jól meggondolom a dolgot, tulajdonképpen nincs is semmi értelme, hogy ennyire megvegye lelkemet a keserűség, de mégis csak szomorú... hogy ne mondjam: brutális, erkölcstelen és ... a dolog. Meg van mérgezve a napom! Nem tu­dom, várjon az elkeseredés nagyobb-e bennem, vagy a szégyen. De meg lenne magyarázva, ha azt a kipontozott durva szót is ide írnám. Ezer villám, mily rémületesen nagy hiányát érzem a kaszárnyának ... Le tudnám pipálni népies ki­fejezések dolgában még Pálfi őrmestert is. A derék Pálfi! Ez az indián-szinű, kitűnő, pokrócz katona ... Kiszökött pilláira a köny, a­mikor elbúcsúztam tőle. Valjon káromkodik-e még? Vagy már elvitte a rostopcsin ? Azt hiszem, butaságot cselekedtem, a­midőn 500 pengőt ajándékoztam neki. . . . Mégis csak jó lett volna kimenni Gö­döllőre. Tán ha amúgy isten­igazában összevesztem volna az öreg Torbágyival, most könnyebb lenne a lelkem. Mert bizonyos, hogy ő árult el. Más nem tudott az örökségről. "Wokalek Ottó gyógyszerész úr. . . Kolosszális név ez a Wo-ka-lek!... mondom, Wo-ka-lek Ottó gyógy­szerész úr kedves neje, az én egykori szép kis Udvarnoki Ilkám, mindössze annyit tudott, hogy istenben boldogult nagynéném ugyan rám tes­tálta a vagyonát, de ez a vagyon nem lehetett több nyolc­-tízezer forintnál. Torbágyi azonban tudta, hogy a megboldogult milyen rengeteg ka­pitálist hagyott rám s bizonyosan azt is be­súgta Ilkának ... akarom mondani Wokalek * .... Tágas, nagy lakásom van itt a kör­úton, ráköltöttem vagy kétezer pengőt, de, úgy látom, ostobán cselekedtem. Vissza fogok köl­tözni régi budai lakásomba s kocsit, lovakat tartok, mint ezelőtt. Gyurkának igaza van, kár volt idejönni. Ez a sok ember untat. Az utcza lármás, egyik villamos­kocsi a másik után rohan. Tegnap is éppen az én lakásom előtt gázoltak el egy gyümölcsös­kofát és egy professzort. En­nek is éppen az én lakásom előtt kellett történnie! Ha kocsim lenne, bizonyos, hogy ma ki­hajtottam volna Gödöllőre az öreg Torbágyi ezredeshez. Ezt ugyan vasúton is meg lehet cselekedni, de kocsin tovább tart s nekem éppen arra lett volna szükségem, hogy valahogy agyon­csapjam a napot. Nagyon rossz napom volt... Ha mindenkinek ilyen keserű lenne élete öt­venedik évfordulója, mint az enyém, az emberi­ség bőven beérné negyvenkilenc­ esztendővel. Az

Next