Magyar Nemzet, 1901. március (20. évfolyam, 60-89. szám)

1901-03-01 / 60. szám

1901. márczius 1. kiválóbb szakemberek észrevételeit fogja meghallgatni a miniszter. A telekkönyvi rendtartás és a végrehajtási eljárás javítá­sán szintén most dolgoznak. Sőt ezekkel közel vannak a befejezéshez. Az ügyvédi és birói képesítés tárgyá­ban szintén határozottan nyilatkozott a miniszter. Ezt a két vizsgát teljesen egy­öntetűvé akarja tenni, hogy a birói és ügyvédi képesítés teljesen egy és azonos legyen. Ez a kérdés azonban összefügg a jogi oktatás általános reformjával, melyen a kultuszminiszter fáradozik. Az igazságügyi miniszter beszéde a legjobb benyomást tette az egész Házra, mert ebben a beszédben egy jól átgondolt, következetesen keresztülvitt igazságügyi programúi kibontakozását szemlélték. És ennek a münkaprogrammnak további meg­valósításához szerencsét kívántak a minisz­ternek, kit mai felszólalása után minden oldalról üdvözöltek. Budapest, február 28. == A képviselöház holnap, pénteken, dél­előtt 10 órakor ülést tart. Napirenden lesz az igazságügyi budget, továbbá Visontai Somának egy régi indítványa az ügyvédi rendtartásról s a mennyiben az idő engedi, tárgyalásra kerülhet a honvédelmi budget is. = Az elmaradt kitüntetés. Egyik-másik lap­társunk írva a párisi kiállítás kitüntetettjeiről, csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy a kitünte­tettek névsorából hiányzik Vörös László képvi­selő, volt kereskedelemügyi államtitkár neve. Azt hiszszük, hogy ennek az állítólagos »mellőzés­nek« a fölemlegetése a legkevésbé sem történ­hetett a Vörös László tudtával. Mert, amint ország-világ előtt ösmeretes, hogy Vörös László, a míg államtitkár volt, igen kiváló és ne­vezetes működést fejtett ki a kereskedelmi tárcza ügyeiben, államtitkárságától mégis olyan időben vált meg, a midőn még jóformán semmi i'észe nem is lehetett a párisi kiállítás előkészí­tésében. 1898. augusztus 1-én ngyanis, a midőn Vörös László megszűnt államtitkár lenni, még a párisi kormány biztosság hatáskörét megálla­pító tervezet sem készült el, tehát akkor arról, hogy egyáltalán történjék valami párisi kiálli- tásnnk érdekében, még szó sem lehetett. Nagyon kevés, vagy éppen semmi jogosultsággal sem bir tehát feledékenységről vagy szándékos mellőzés­ről beszélni, a minthogy egészen fölösleges, hogy kórista-leány is, kit Károly egykor szeretett, de, midőn rossz útra tért, megvetéssel elhagyott, és kezdte a fiút engedékenységre kapaczitálni; sőt még pénzt is Ígért neki, ha »visszatér ő hozzá«. Károly fölháborodással utasította ki a leányt, kiben több volt a szerelem, mint a jellem. Nem, neki nem kell senki tanácsa, senki jóakarata, senki érdeklődése, senki pénze. Neki megvan a terve. Itt kezében. Kész terve, melyet a köny­vekben talált meg és mely minden munkáson egyaránt segít, biztonsággal és gyökeresen. Úgy látszik, Schulze-Delitsch irataiból szedte ki a jó fiú a tervet, mely a közös kereseten alapuló munkás-társulás terve volt, a mint az nyugati Európában már sok helyen létesült és jó sikert is adott. Minden munkás heti fizetéséből egy csekélységet tesz félre, két éven keresztül; az igy összegyűlt tőkével maguk a munkások alapítanak gyárat és — maguknak dolgoznak, nem pedig a tétlen, zsarnok és könyörtelen ka­pitalista gyárosnak. Estére gyűlés lesz. Ott elő­adja társainak a tervet. És holnap földerül a megváltás hajnala. Testvére, Irma, kételkedéssel fogadja a tervet és szintén esedezik a fiúnak, hagyja oda eszményeit, térjen az okosság útjára. Éz utolsó szón összevész a két testvér. »Hát a te okosságod micsoda?« — kérdi meggondolat­lanul, a haragtól elragadtatva a zaklatott fiú — »Az talán, hogy bolondja vagy annak a szép kabátu ficsurnak, ki másnak a vőlegénye?« — Kinek a vőlegénye? — A gyárosom, Hortha lányáé. — Nem igaz! Nem lehet! — kiált a leány [kétségbeesve. í r— De igaz, és lehet; mert a napokban Vörös Lászlónak kétséget kizáró valóságos érde­méin kívül még képzelt érdemeket is tulajdo- nitsanak. Ez egyrészt igazságtalanság, másrészt Vörös László nem szorult reá. = minisztertanács. Tegnap délután miniszter­tanács volt, melyen folyó ügyeket intéztek el. = A katolikus autonómia előkészítésére ki­küldött 27-es bizottság márczius hó 12-én, délután 4 órakor a főrendiház helyiségében ülést tart. Ugyancsak ülést tart a 12-es bizottság is, még pedig márczius hó 11-én délután, négy órakor a főrendiház helyiségében. A két ülésre szóló meg­hívókat Szápdry Gyula gróf, a kongresszus világi elnöke, tegnap küldötte szót a bizottságok tagjainak. == Külföldi lap a fiumei ügyről. A mün­cheni Alig. Ztg. egy budapesti levele ismerteti a fiumei kérdés legutóbb történt megoldását, annak a törvényjavaslatnak kapcsán, a mely a Ház elé terjesztetett. r~ »Széll Kálmán — Írja az említett lap — ez ügyben ismét szerencsés kezének és ügyes taktikájának adta bizonyítékát. Az ő magatar­tásának sikerült a fiumei közönség nagyfokú bizalmatlanságát eloszlatni, az ott uralkodó autonómista-párt merev negáczióját megszün­tetni s a minden oldalról óhajtott megoldást előmozdítani. A kormányzói tanács összeállítása és hatásköre teljesen megfelel a fiumei viszo­nyoknak, szerencsés közvetítése a különböző igé­nyeknek és érdekeknek s a sikerült békeakczió zárókövének tekinthető. A fiumeiek hálája és öröme a konfliktus megszűnte fölött nagy és jogosult. = A horvót kiegyezés. A Horvátországgal^ kö­tendő pénzügyi egyezmény előkészítésére kiküldött magyar regnikoláris deputáczió tegnap küldte el a horvát bizottságnak válaszát a még tavaly ideérke­zett nuncziumra. A renunczium bevezetésében az 1868: XXX. törvényczikk alapjára helyezkedik és ebben a magyar regnikoláris deputáczió kijelenti abbeli készségét, hogy ezen alapon állapíttassák meg Horvátország hozzájáruló ú aránya a közös kiadásokhoz. A perczentuácziót illetőleg utalás történik arra, hogy Magyarország az 1886—1897-iki időszakban 33 millió koronánál nagyobb összegben, évente te­hát, több mint 3 millióval járult Horvátország auto­nóm kiadásainak fedezéséhez. Az elszámolási mó­dot illetőleg a magyar bizottság szívesen koncze- dálja egy uj mód megállapitását, de ennek köze­lebbi meghatározását a szóbeli tárgyalások szá­mára tartja fenn. A renunczium ezután a horvátok nuncziumában felsorolt egyes kívánságokra tér át. Majd rátér a gazdasági helyzet megvitatására is, de kifejti, hogy Magyarország mindig a legnagyobb MAGYAR NEMZET. nézte meg menyasszonyával együtt a gyárat. Én jelen voltam. Én láttam. A leány összeroskad fájdalmában. A fiú pedig megy a munkások gyűlésébe. Azonban a leány sem marad otthon. O is elmegy. Elmegy pedig a gyáros Hortha házába, hol meglepi Sándorját, ugyanazt a Sándort, ki csak az imént töltötte nála, mint rendesen, az estét 10 óráig; meglepi, mondjuk, a mint hosz- szasan csókolkozva esküszik századszor hűséget menyasszonyának, Hortha' Jolánnak. A jelenet rettentő benyomása alatt Irma, mindent nyíltan elmondva, jogos vádjaival hal­mozza el Sándort, ki még néhány negyedóra előtt neki erősgette, hogy szereti. Most aztán a gazdag gyáros gyermeke, Jolán zuhan alá a kétségbeesés örvényébe ; si­koltozva hivja segitségül szüleit, kik csittitják jajveszékelő gyermeküket és — kiutasítják a vádoló munkásleányt és a vádolt vőlegényt. Irma reggelig kószál eszeveszetten, a jeges esőben, az utczán; fényes nappal vetődik haza, fáradtan, betegen, félholtan apja házába. Ott találja ruháiban az ágyra dűlve és aludva Károlyt, kinek éjszakája szintén végzetes volt. Előadta vala a gyűlésben tervét; bemu­tatta számadásait; megismertette társaival a boldogabb jövőt, mely, ha a tervet elfogadják, rájuk várakozik. De a munkástársak — nem értették meg. Sőt három öreg munkás, ki az ügy megbeszélése czéljából most vasárnap dél­előtt hozzá jő, ki is gúnyolja, önzéssel vádolja őt és összevesz vele. Ok bizony nem adjak oda pénzüket senkinek; inkább megiszszák maguk. Tudják ők már, hogy az ily fényes tervezgetés gondossággal viseltetik Horvátország gazdasági érdekei iránt. A beruházásokban épp oly mértékben, ha nem nagyobb mértékben részesül, mint Magyar- ország, aa állami szállításokban a horvát iparosok kellő arányban részesittetnek és a vasúti hálózat kiépítésében panaszra oka alig lehet, A renun­czium végül meghivja a horvátokat, hogy minden részletkérdés megvitatására mielőbb kezdjék meg a szóbeli tárgyalásokat, melyekre nézve a terminus megállapitását. a magyar bizottság elvárja * horvát bizottságtól. Eredmények. Wlassics Gyula megelégedéssel tekinthet vissza a lefolyt kultuszvitára, A pártok versenyre keltek egymással áldozatkészség­ben, a magyar közoktatásügy javát szivükön viselik mindannyian. A mire a közoktatásügyi miniszter a vitát bevezető beszédében a pártokat kérte, hogy a közoktatást az egész nemzet ügyé­nek tekintsék, ez a kérése beteljesült. Harczot csak a néppárt folytatott, az sem lépte túl az elvi álláspont markáns jelzésé­nek határait. A miben túllépte, a katolikus autonómia kérdésében, ott is teljes győzel­met aratott Wlassics, mert napnál világo­sabban bebizonyította a néppárti vádak tarthatatlanságát; bebizonyította, hogy a kormányt mulasztás nem terheli s hogy az autonómia létrejövetelén a kormány ko­moly szándékkal munkálkodik. A mi a lefolyt vitán csillogva kérész* tülvonul, az a miniszter politikájának me­leg dicsérete. Az elismerés teljes rózsáit hintették reá, sikerei előtt szívesen meg­hódoltak. Vad és gáncs alig érte. A mi a néppárt soraiból birálat ellene elhangzott, az a nemzeti közvélemény szemében nagy érdeme neki. Mert a nemzeti kultúra ügyét egyoldalú felekezeti felfogással szolgálni nem lehet. Az, a ki a nemzeti - kultúra legelső munkása, annak át kell hatva lenni a haladás vágyától, annak a szellemi sza­badság kultuszát kell terjeszteni, annak a nemzeti erők összeforrasztását kell czélul kitűzni. Annak — a hogy Wlassics Gyula tette — határozottan szembe kell szállani a retrográd törekvésekkel. Hirdetni kell nemes meggyőződéssel, hogy a folyamok nem folynak — visszafelé. mit jelent És ezzel szitkozódva, fenyegetődzve távoznak. A szegény fiú most van aztán csak igazán lesújtva. Tehát ez volt nagy tanulmányainak eredménye; a könyvek fölött átvirrasztott éjsza­káinak gyümölcse! Gúny, szidalmazás, gyanú­sítás. Irma sincs valami különb hangulatban. Miután Sándort, ki eljött bocsánatot kérni és őt nagy összeg pénzzel megkínálni, habozás nél­kül kiutasította, oda simul bátyjához, ki épp oly szerencsétlen, mint ő. Felismeri a szána­lomra méltó »két testvér«, hogy minden sze­rencsétlenségük kutforrása az volt, hogy atyjuk őket, valamely jobb létei reményében, iskoláz­tatta, taníttatta, müveltette, a nélkül, hogy a kiművelést rajtuk befejezhette volna. A félmü- veltség lett életük átka. És a két idealista, az érzés idealistája és a gondolkodás idealistája egymás vállára tévén kezüket, igy összefogódzkodva távozik az atyai házból, el az életbe, hol a »lefelé vezető lejtő« vár rájuk, minthogy fölfelé nem juthattak tovább — ennél. Miután anyjuk már előbb elment más emberekhez szolgálni, otthon nem marad más, mint a félkarú, beteg, koldus apa, ki mind­ezeknek akaratlan okozója, mert hát ő álmodta meg először gyermekei számára a müveit jövőt. Mikor a függöny alászáll, ott roskadozik a szalmaszéken a nyomorék öregember egyedül.., Hát ez bizony mind nagyon szomorú. És mikor mindennek vége, szinte jól esik az ember­nek gondolni, hogy — hiszen csak játék. KESZLER JÓZSEF,

Next

/
Thumbnails
Contents