Magyar Nemzet, 1901. március (20. évfolyam, 60-89. szám)
1901-03-26 / 84. szám
Budapest, 1901. XX. évfolyam, 85. szám. Kedd, márczius 26. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII., Kerepesi ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Széll Kálmán Deákról, Budapest, márczius 25. A Belvárosi Polgári Kör lakomáján a miniszterelnök felelevenítette a Deák-politika szellemét. Amit e politika lényegéről és tartalmáról, egy pohárköszöntőbe beleszorítva, elmondott, az művészi rajza volt Deák Ferencz egyéniségének. Remek politikai essay volt e beszéd dióhéjban. A komoly, politikai tartalmat a gondolatok szépsége, a kifejezések irodalmi formája, a szikrázó ötletek tüze és ragyogása tette élvezetessé. Ha — egy merész hasonlattal — a Belvárosi Polgári Kör vidám lakomáját egy szép aszszonyi fejhez hasonlítanék, a miniszterelnök pohárköszöntője a gyémántos rezgő volna rajta. Tiszta, hibátlanul köszörült, átlátszó gondolatok kövei, értékes és művészi foglalatban. De e pohárköszöntő elmondásán kívül egyebet is cselekedett Széll Kálmán. Lakoma után, egyik mellékteremben, belemelegedett a beszélgetésbe s oly vonzó, tanulságos visszaemlékezéseket mondott el Deákról, Podmaniczkyról és saját magáról, hogy a polgárság szivét megfogta az előadás közvetlensége, melegsége s a visszaemlékezések históriai értéke. E bizalmas társalgás méltó kiegészítése volt ama kijelentéseknek, amiket Széll Kálmán egy pohárköszöntőnek ünnepélyesebb formájában a lakomán tett. S éppen azért csak sajnálnunk lehet, hogy míg a beszéd gondolatmenete, ha nem is teljes szövege, előttünk fekszik, addig azon érdekes és értékes »csevegés« lefolyt anélkül, hogy a nyilvánosság orgánumainak módjukban lett volna azt megörökíteni. Ennélfogva csak magára a pohárköszöntőre vagyunk utalva, míg amaz intimus részletek, amiket a kedvező pillanat szült s a melyekkel hallgatóságának feszült figyelmét s mélységes érdeklődését a miniszterelnök mindvégig lekötötte, eltűntek nyomtalanul. Konstatáljuk, hogy a Belvárosi Polgári Kör lakomáján Széll Kálmán erős, nagy emlékek, hatalmas impulzusok hatása alatt állott. Az a tudat, hogy e kerület képviselője maga Deák Ferencz volt s hogy e választókerülethez Deákot a legszorosabb kötelék fűzte, szivét szokatlanul felmelegitette. Gondolata visszaszállott rég elmúlt szomorú időkre. Azokra, a mikor a magyar nemzet szabadsága kiterítve feküdt ravatalán. Azokra, mikor a hazafiakra csak a virrasztónak és a siratónak vigasztalan szerepe várt az abszolút korszak nagy éjszakájában. De már pirkadott a hajnal. Az »imádott« király a nemzet felé fordította tekintetét. S a nemzet vigaszára »angyal szállott le az égből«, hogy nemtőnk legyen, vigaszunk és engesztelődésünk; ez égből alászállott angyal: Erzsébet királyné. Azután jött a haza bölcse, küldve a gondviseléstől, hogy a mi másoknak nem sikerült, amibe a jó hazafiak belehaltak vagy beleörültek: átható, higgadt eszével, gazdag tapasztalataival, lelkének végtelen józanságával megoldja a problémát, véghezvigye nemzet és király közt a kiegyezést. A nagy politikai örökség, Deák Ferencz öröksége kettős. Védeni, oltalmazni, fentartani a közjogi alapot, amely háromszáz esztendős keserű harczoknak aktáit zárta le. És liberális irányban építeni ki intézményeinket, önálló, független államunkat, óvakodva attól, hogy haladásunkban akár megálljunk és visszacsússzunk, akár esztelenül előre rohanjunk. Ahogy a hallgatóság Széll Kálmán ékesszóló ajkán csüngött, bizonyára átvillant a lelkeken, hogy Széll Kálmán személyében a Deák Ferencz politikai hagyományainak legilletékesebb magyarázója, örökségének leghívebb sárára beszél. Az az államférfi, aki szintén sötét, viharos és veszedelmes időben jutott az ország ügyeinek élére. S akinek, mint Deáknak a korona és nemzet között, sikerült megkötni az egyezséget a gyűlölködő, az alkotmányosság folytonosságát szinte veszélyeztető pártok között. A parlament békéjét helyreállítva, Széll Kálmán a Deák-korszak legszebb, legtisztább hagyományait vette fel kormányzati programmjába. E programot két alaptétele, a közjogi stabilitás s a szabadelvű belső irány, két év óta a kormány minden nyilatkozatában és valamennyi fényében* ki- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA.— Márczius 25. — Előkelő társaság. OROSZ REGÉNY. Irta: Pisszemszky Tivadar, Fordította: Zs. 3?. Első rész. ELSŐ FEJEZET. I. Oroszország egyik legészakabbra fekvő kormányzóságában, Sz . . . járásban, az odavalók bevallása szerint, igen nagy és a mi legfontosabb : igen előkelő társaság él. A kinek megadatott valaha, hogy végigjárja szent Oroszországot, kétségtelenül észrevette, hogy egész uradalmak akadnak, a melyek teljesen képtelenek, sőt egész kerületeket beutazhat, a nélkül, hogy emberlakta urasági kastélyra akadna. A kastélyok ablakai javarészt be vannak verve s az udvarokat ellepte a csalán, meg a laboda. Mindez azonban nem vonatkozik a fent említett járásra, mert ott egészen más a helyzet. ■* Az urasági kastélyok zsúfolásig vannak vidéki nemes emberekkel és halyikükat csupán maga a tulajdonos is lakta, viszont túlnyomó részüket egész családok népesítették be. Ősidők óta Bojarscsinának hívták az országnak ezt a részét, amely szó körülbelül annyit jelent, hogy a vidéki urak El-Dorádója. Ha valamelyik, Vladimir- vagy Jaroszlavkerületből szakadt házalótól, aki sok földet bejárt már, azt kérdi az ember: — Merrül jösz, barátom ? — leggyakrabban azt felelé, hogy: — Bojarscsinából, nagyságos úr! Gyöngy az élet arra, egy hónapig kóstolgattam. — Bojarscsinán ? — Ott. Az ám az igazánnekünk való hely! Valahányszor arra akad dolga a járásbirónak, két-három hónapig sem kerül el onnan, mert örökre beinvitálják, a mint hogy az iszpravnikot *) is lehetetlen volt teljes egy esztendeig kimozdítani a vendégség állapotából; szerették nagyon ezt az urat és valahány udvarház, sorra kellett vendégeskednie mindannyit. A kerület északi részében van a Mogilkiuradalom, a melynek kastélya abban különbözik egyéb udvarházaktól, hogy sűrü fakerítés veszi körül. A két emeletes, apró ablakos urasági épület szürkére van meszelve és szinte a falak lábjánál terült el a nagy tó, melynek partjait hatalmas szál fenyők szegik körül; a fáknak és a háznak képét azután örökké visszaverte a sötét, át nem látszó víz. Odább a komor és sivár kert következett, amelyet, úgy látszott, soha sem tapodott még ember lába. #) Kerületi rendőrfő. Az épület két szárnyához a fából való melléképületek sorakoztak, amelyeknek cseréptetői megszürkültek a vénségtől; a falakhoz azután még szalmafedeles marhaistállók támaszkodtak. Az udvarház jobb kéz felé nyíló kapuja közelében félig rombadőlt kápolna állott, amely előtt még néhány sírdomb emelkedett, némi tanúiként annak, hogy valamikor temető volt erre. Egyszóval minden szürke és komor volt és nyomasztóan, leverően hatott az emberre. Valahányszor az udvarház mellett vitt el utam, mindannyiszor meglepett, mennyire hasonlit az egész környezet a raszkolnikok**) temetkező helyéhez.* Vagy husz esztendő előtt egy magas termetű agg, Manovszky Jegorics Jegor, lakott az udvarházban, aki nemesember szomszédai között kivételszámba ment. Senkit sem látogatott az öreg, de ő hozzá sem járt senki, mert nagyon kellemetlen hírek keringtek róla. Azt beszélték, hogy feleségét megölte, tulajdon fiát pedig kiátkozta, mert ez az anyai jussát követelte ki. De mindez csak szóbeszéd volt, bizonyosat csak annyit tudtak róla, hogy fia már húsz esztendő óta nem látogatta meg apját. — Hozzá kell férkőzni valahogyan Manovszkyhoz! — mondta gyakran a marsall. — Az ám, kegyelmes uram! — adott neki igazat az iszpravnik is. * Raszkolnik: gyűjtőneve azoknak a különféle vallásos szektáknak, amelyek kiszakadtak az ortodox egyházból. Lapunk mai száma 12 oldal