Magyar Nemzet, 1901. szeptember (20. évfolyam, 218-244. szám)

1901-09-01 / 218. szám

2 BS­AGY­AR NEMZET. 1901. szeptember 1. fcetet. Törökország ismételt ujjhúzása az európai hatalmasságokkal és nemzetközi in­tézményekkel ; az albán mozgalom és ebből kifolyólag megkonstruált magyar-osztrák-olasz antagonizmus; orosz csapatösszpontosítás Bessz­­arábiában a Prut mentén, a Kilia-Duna szabá­lyozása és ennek a munkának mintegy ünnepé­lyes befejezéséül orosz flottilla megjelenése Ga­­lacz alatt, orosz kémek settenkedése Romániá­ban és pánszláv újság megindítása Bukarest­­ben , orosz nagyherczegnek és orosz flottának látogatása bolgár Fekete-tengeri kikötőkben; Szaratovnak, a maczedón-bolgár mozgalom ve­zetőjének felmentése a szófiai esküdtszék által és a bolgároknak egyre vakmerőbb garázdálko­dása Maczedóniában; a notóriusan oroszbarát radikálisoknak hatalomra kerülése Szerbiában; — nagyjában ezek azok a legfőbb jelen­ségek, a­melyekre a fönnebb említett nyugtala­nító hirlelések támaszkodnak. És ezen az ala­pon arra a következtetésre jutnak, hogy Orosz­ország szétszakítván, vagy kijátszván az 1897-ik évi megegyezést, immáron egyenesen Magyar­­ország és Ausztria ellen­­ tör. Egyáltalán nem, vagyunk hajlandók szemet hunyni a balkánfélszi­­geti események előtt, de a­mint le nem nézzük, éppen úgy túl sem becsüljük azokat és ezért indokolatlannak találjuk a következtetést a péter­­vári megegyezés megszűnésére. Qui bene distinguit, lene docet. Mindenki­ tudja, hogy a pánszláv izgatók balkánfélszigeti­ üzelmeit az 1897. évi megegyezés sem szüntette meg, hanem ezért senki sem teheti felelőssé a pétervári kormányt,­ a­míg ez kifogástalan korrektséggel viselkedik. Már­pedig nem bírunk tudomással az orosz kormánynak semmi olyan cselekedetéről, a­melyet az angolok unfriendly act-nak szoktak nevezni. Nincsen tehát okunk arra a föltevésre, mintha a magyar-osztrák-orosz megegyezés fönn nem állana ma éppen úgy, mint tavaly, vagy harmadéve. Természetesen abban az értelemben, a­mint Goluchowski gróf az idei delegáczió előtt meghatározta. Mert a hiba és jórészt a jelenlegi nyugtalankodás oka ott van, hogy mindig meg volt a hajlandóság ennek a meg­egyezésnek a túlbecsülésére. Csodaszert ke­restek benne, a mely varázsütéssel egy­szerre megszünteti az érdekellentétet mon­archiánk és Oroszország között. Pedig semmi egyéb, mint modus vivendi arra, hogy ezek az érdekellentétek egyelőre ne hassanak zavarólag a két hatalmasság viszonyára. Bizonyos határok között szabad kezet enged mindkét ha­talmasságnak a saját érdekei propagálására és véd­elmezésére és külügyi hivatalunk, a­mely kétségtelenül a legéberebb figyelemmel kiséri a balkánfélszigeti eseményeket, bizonyosan nem riadna vissza a legnyomatékosabb föllépés­től sem, mihelyest arra a meggyőződésre­­ jutna, hogy az orosz kormány túllépte a meg­egyezésben kijelölt határokat. Ezt megkövetelné első­sorban a magyar közvélemény Goluchowski Agenór gróftól, a­kiről teljes bizalommal föl­teszi, hogy szükség esetén a legmesszebbmenő energiával lelne fontos keleti érdekeinknek a védelmére. Tekintettel arra a békés megma­gyarázásra, a­melyben a czár danzigi és dun­­kerqnei látogatása részesül, reméljük, hogy nem nyílik alkalom ilyen energikus föllépésre. Meg­erősíti ezt a föltevésünket az a körülmény is, hogy Lambsdorff gróf orosz külügyminisztert közelebbről Bécsbe várják.­­ A pozsonyi pótválasztás. A pozsonyi tör­vényhatósági bizottság központi választmánya a Pozsony város első kerületének mandátumára meg­ejtendő pótválasztást szeptember hó 21-ére tűzte ki.­­ A szász központi választmánynak e hó 27-én tartott üléséről szóló tudósításra vonatkozólag Bruckner Vilmos orsz. képviselőtől, a választmány elnökétől, a következő helyreigazítást kaptuk: Krámer Frigyes bessenyői lelkész előadása nem volt polémikus és nem is volt oka, hogy polémikus legyen, mert az nem volt egyéb, mint a mostani politikai helyzet tárgyilagos megállapítása és bírá­lata és abban a kívánságban csúcsosodott ki, hogy valamennyi szász képviselő együtt­működjék az olyannyira szükséges egység érdekében és pedig most még, az adott viszonyokra való tekintettel, a kormánypárton kívü­l. Egészen alap nélkül való és helytelen dolog ezt »intransigens zöld irányzat­nak« nevezni, mert abban, hogy a szászok nem csatlakoznak jelenleg a kormánypárthoz, semmi sincs, a­mit az intransigens jelzővel szabad volna megbélyegezni; a zöld irányzat ezélzatos belevonása itt annál kevésbé jogosult, mert a hosszú és min­denképp méltóságos tárgyalásnak egyetlenegy mo­mentumában sem kerültek napfényre a zöldek és a feketék közt fenforgott, de már elsimított diffe­­rencziák. S ha a tudósítás azt mondja, hogy az »ország­­gyűlési szász pártklub megalapításának eszméjét a többség nem helyeselte«, úgy ez csak annyiban he­lyes, a­mennyiben nem találtatott ugyan szüksé­gesnek egy parlamenti párt egész nagy apparátu­sával felszerelt pártklub alakítása, de azért kívá­natosnak és szükségesnek jelentetett ki, hogy a szász népprogramm alapján megválasztott vala­mennyi szász képviselő értekezletre gyűljön össze parlamenti és politikai feladataik előmozdítása és keresztülvitele érdekében és erre vonatkozólag jött is létre egy senki részéről meg nem támadott ha­tározat. Ugyanebben a dologban egy más nyilatkozat ezeket mondja: Melzer képviselő sem óhaját nem fejezte ki, sem pedig indítványt nem tett arra nézve, hogy a szász képviselők a liberális párthoz tartozzanak, hanem ellenkezőleg, határozottan kijelentette, hogy a szász képviselők pártállása csak másodsorban jön tekintetbe. Több szónok, nevezetesen Lehrer (Med­­gyes), Ábrahám (Homoród), Pildner és Oberth kép­viselők csatlakoztak fejtegetéseihez. Csak távirati hibának tudható be, hogy Melzer képviselőnek ilyenféle indítvány tulajdoníttatott.­­ Választási mozgalmak. A bodajki kerületben föllép Karsai Sándor dr. belügyminiszteri titkár is szabadelvűpárti programmal. Nagy-Somkuton e hónap 27-én a szabadelvű­­párt Takács Sándor elnöklésével népes gyűlést tartott, melyen fölolvasták Teleki Géza gróf levelét, a ki tudatja, hogy a jelöltségre nem reflektál. Más jelöltben még nem állapodtak meg. Gróf Károlyi Sándor programmbeszédét Gön­­czön szeptember hó 10-én tartja meg. Ung vármegye négy választókerületéből három a jövő országgyűlési cziklusra ismét a szabadelvű­­párthoz tartozó képviselőt fog küldeni. Uongváron, a­mint értesülünk, Kende alispán fog mandátumot vállalni, míg a szobránczi­ban Köröskényi Elek fő­szolgabíró lépett föl, ugyancsak szabadelvű pro­grammal. A harmadik szabadelvűpárti jelölt komjáti Rabár Endre pestvidéki törvényszéki bíró, a nagy­­bereznai kerület jelöltje. Rabár Endre a minap mon­dotta el programmbeszédjét, melyben Széll Kálmán lelkes hívének vallotta magát. Zólyom-Lipcséről sürgönyzik lapunknak, hogy dr. Radvánszky György képviselő beszámolóját augusztus 30-án tartotta meg Zólyom-Lipcsén hét község választói előtt. A beszámolót lelkesedéssel fogadták s Radvánszkyt újból felkérték, hogy vá­lasztóit szabadelvű programmal a jövőben kép­viselje. Radvánszky György a jelöltséget elfogadta. Zászlók és arczképes tollak legjobb és legol­csóbban beszerezhetők a »Victoria« zászló­gyárnál (VI., Andrássy­ ut 1.) Vidéki megbízottak kerestetnek, az a kis kiátkozás, a világ pedig szörnyű nagy dolgot csinált belőle, hogy a muszka ortodoxia mint nyomja el az keresztény szellemet. Hisz az bizonyos, hogy a krisztusi türel­­messég és szeretet a legigazabb keresztény tör­vény s bizonyos, hogy Tolstoj is azt prédikálja. De ki nem prédikálja azt? Az ortodox egy­ház is azt prédikálja, legfeljebb nem tartja meg és nem követi. Tolstoj ellenben, akárhogy meg­tartja és követi is, még igen sok képtelen, fan­taszta furcsaságot prédikál hozzá, a­mit, sze­rencsére, sem maga nem tarthat meg és nem követhet, sem senki más, a­ki a tolstojizmusba egészen bele nem bolondult. No, nem kell félni! A tolstojizmus igen elterjedt, de nem mély és nem is őszinte. A­mi benne határtalan emberszeretet, a­mi tehát krisztusi, azt a Tolstoj-divat szellemi piper­­kőczei semmivel sem veszik komolyabban, mint a közönséges többi emberek. Sőt, én magam azt a furcsa tapasztalatot tettem, hogy éppen igen türelmetlen, fanatikus, gyűlölködő, békét­­len, brutális ajkakon és pennákon eléggé gya­koriak a tolstojizmusok. Nekem feltűnt, hogy írók, a­kik a szabad eszmék ellen gonosz epét okádnak, nagyon el tudnak érzelegni Tolstoj keresztény testvériségi tanai felett s hogy ifjak, a kik egy nap nagy zsidó-verő keresztes hajszá­ban tündöklőttek az egyetemen, másnap lelkes feliratot intéztek a muszka prófétához, a mért az a kegyetlenül megrendszabályozott szabad­elvű orosz diákságnak nemesen pártjára kelt. De, mondom, ez a köztetszésben részesülő , e mellett vajmi kevéssé követett krisztusi sze­retet, csak igen kis része a Tolstoj hirdette bölcseségeknek. Mi mindent nem hirdetett már ezen kívül ez a különös muszka próféta! Például: A zene veszedelmesen hat az érzékiségre. A Kreutzer-szonáta hősnője, négy gyermek anyja, megcsalja a férjét egy muzsikussal, mert a zene bűnszerző. A férj megöli a hűtlen, muzsikális asszonyt, azután utazás közben szórakoztatja útitársait rettenetes tettének elbeszélésével. A házasélet nem olyan viszonya a férfinak és nőnek, melyben a szerelem érzéki része is tiszta és nemes. A faj fentartására Istentől adott gyönyörűség még a házasságban is ocs­­mány bűn. A legtökéletesebb házasság az volna, melyben a hitvestársak állandóan hátat fordí­tanának egymásnak. A gyermek-nemzés és gyer­mek-szülés nem magasztos emberi hivatás, ha­nem, sajnos, ordenáréság, melytől — fájdalom! — különösen a házasságban, nem vagyunk ké­pesek eléggé tartózkodni. E szerint az eunuch­­ság a tökéletes emberi eszmény. A tapasztalat biztos alapján szerzett or­vosi tudás, mely szerint a ragadós betegségben haladó gyermektől el kell különözni többi gyermekünket, hitványság. Csak maradjon ott a többi együtt a himlőssel, diftériással, skarlá­­tossal. Ha meg kell kapnia a pusztító nyava­lyát, Isten neki, hadd kapja meg! Találhatnánk még sok egyéb hasonló ér­tékű tolstojádát, melyet csak azért magasztal a tolstojista világ nagyszerűnek, mert képtelensé­génél fogva megdöbbentő — de a sok helyett vegyük csak az egyetlen legutolsót. íme tessék, szorul-szóra idézem: »Élni jó, de meghalni is jó. Olyan jól érzi magát az ember, a­mikor beteg! Érzi, mint vá­lik le róla mindaz, a­mi rajta testi;­­ csak a szel­lem, csak a lélek életét látjuk már. És aztán mi ijesztő van a halálon? Azt mondják: a halál olyan, mint az örvény. Sántító hasonlat! Mikor az ember beteg, úgy érzi, mintha lejtőn sikla­­nék lefelé, de végtelen enyhe hajlású lejtőn, a­melynek egy bizonyos pontján függöny, nagyon könnyű szövetből készült függöny állja el az utat; a függönyön innen, az még az élet, a füg­gönyön túl a halál. És mennyivel nagyobb a be­tegség erkölcsi értéke az egészségénél? Ne beszél­jen nekem azokról az emberekről, a­kik soha­sem voltak, sohasem betegek! Borzasztók az ilyen emberek, kivált a nők! A nő, a­ki jól érzi ma­gát, valóságos fenevad/« A Temps czímű újság tudósítója, ki ezt a bölcseséget Tolstoj­ból kivette, megjegyzi, hogy erre már a próféta felesége is elmosolyodott, sőt maga a próféta szintén követte józaneszű hitve­sének példáját. Nagyon helyes! A nyavalyásságnak ez a természet- és igazság­ellenes, esztelen magaszta­­lása legfeljebb, mint kinevetni való tréfa járja meg. Még így sem jó tréfa. Nincs az embernek utálatosabb és kínosabb nyomorúsága, mint a betegség s végső elemzésében tán az egész em­beri czivilizáczió és haladás elsőrendű czélja nem is egyéb, mint a lehetőségig leküzdeni azt a rettentő nyomorúságot. Valóban, azt magasz­talni, még tréfának is visszataszító. Mondhat­nám: Istenkísértés és ízetlenség egyszerre. De nagyszerű! De geniális! De merész! Harcz egy római kollégium körül. Számos encziklika tanúsítja, hogy XIII. Leó pápa egyik politikai törekvése, hogy az összes szlávokat egyesítse a katolikus egyház kebe­lében. Erre nézve még soha nem történt annyiféle lépés, mint az utóbbi évtizedekben, éppen XIII. Leó alatt. A pápa ezen törekvésének természetesen a legbuzgóbb támogatói a horvát-szlavón-dalmát­­országi, az isztriai (szlovén), boszniai és hercze­­govinai, montenegrói, albániai római katolikus püspökök. Ezek között persze legbuzgóbb az Öreg Strossmayer püspök, ki a pápa ezen dél­szláv politikájában mintegy a saját eszméinek diadalát politikai törekvéseinek igazolását látja. A délszlávok egyesítése vallásilag, nemzeti­ségileg, politikailag a római katolikus vallású horvátság hegemóniája alatt, hisz ez volt az öreg Strossmayernek immár több, mint félszá­zados törekvése és vágyának czélpontja. És ima ezt a törekvést most a római szentszék mintegy kanonizálja. Miután Strossmayer jól tudja, hogy törek­véseinek legerősebb akadálya a magyar nemzeti állam, innét van aztán engesztelhetetlen gyüle­

Next