Magyar Nemzet, 1902. február (21. évfolyam, 28-51. szám)

1902-02-01 / 28. szám

A MAGYAR NEMZET, 1902. február 1. példa végett, a kápolnai választásnak megsemmi­sítését. Bagyisi Lajos dr., a megválasztott képviselő meghatalmazottja azzal kezdi válaszát, hogy a kápolnai kerületnek volt már szabadelvű, volt nemzeti párti képviselője is, tehát nem áll az, mintha az a kerület mindig függetlenségi lett volna. Azt is ki fogja mutatni, hogy az a nagy érseki uradalom a kerületre nem törvény­telen, de csakis természetes befolyást gyakorol. Ez a kérvény nem egyéb, mint a ki nem elé­gített ambíczió lázongása, a kérvény magának a bukott képviselőjelöltnek a ténye. A törvény­hozás a kúriai bábáskodást nem azért alkotta meg, hogy ezzel reményeikben csalódott kép­viselőjelölteknek módot nyújtson arra, hogy tíz tudatlan s a kérvény eshetőleges következményeivel tisztában nem lévő választó aláírásának megszerzése mellett győzelmes ellenfelüket alaptalanul meghur­­czolják. Fontos köz-, nem pedig magánérdeket kívánt szolgálni ez a törvény. Miután a kérvény következ­­ményei a jóhiszemű tíz aláírót, e szegény föld­­míveseket terhelik, annak megszerkesztésénél két­szeresen kellett volna ügyelni arra, nehogy a vizsgálati költségek fölösen felszaporodjanak s óvakodni oly valótlan vádaktól, melyek az aláírókat bűnvádi eljárásnak tehetik ki, mert ezekre va­gyonkájuk rámehet. A szokottnál is fokozottabb szigorral kell már csak e szegény aláírók érdeké­ben is megvizsgálni, várjon nyújt-e a kérvény elég alapot a további eljárásra?! Mert mind a tíz alá­író egyszerű parasztember. Tehát egyetlen intelli­gens választó sem akadt, a­ki kívánná a választás érvénytelenítését. Ezek sem tudták jóformán, mit írnak alá. Bemutat egy községi elöljáróság előtt kiállított nyilatkozatot, melyben 4 aláíró kijelenti, hogy az okirat tartalmát nem ismerik; tőlük csupán azt kérdezték, várjon akarnak-e új választást? (Derültség.) a­mire ők igennel feleltek és ezért alá is írták a kérvényt. De ez a nyilatkozat elvezet a helyhez is, a honnan az akczió kiindult s ez nem a községháza, hol közjogokat gyakorolni szoktak, hanem a korcsma, a hol azokkal visszaélni szokás. A kérvény tömege a valótlanságoknak. Hogy a kérvényezők — bár a kérvény nagy rész­ben relativ okokra van fektetve — nem kérik Kállai állítólagos többségének megállapítását, arra mutat, hogy féltek az ellenkérvénytől, melynek adatai Kállait az új választásra diszkvalifikál­nák. Nem igaz, hogy dr. Samassa Kálinak pénzt adott, bemutatja az illetőnek nyilatkozatát és a képviselő kísérőtét, a­melyek igazolják a vád valót­lanságát, nemkülönben a kérvényezők tanújának nyilatkozatát, a­ki mit sem tud az állítólagos vesz­tegetésről és felajánlja a 98 §. alapján a képvi­selő esküjét e tény valótlanságára.­ A képviselő­nek az etetés-itatásban és vesztegetésben való ré­szességére nézve tagadja az állításokat, becsatolja a vádoltaknak és kérvényezők tanújának az állítá­sok valótlanságát igazoló nyilatkozatát s felajánlja a képviselő esküjét. Fölöslegessé lesz ilyképp a tanuk és közöttük Samassa egri érsek kihallgatása, mert igen jól tud­ják, hogy az érsek főpapi állására való tekintettel, úgyis élni fog az őt a tanúskodás alól felmentő 94. § kedvezményével. A kérvényezők képviselője utal arra, hogy a kápolnai kerületre minő súlylyal nehezedett az egri érseki uradalom. Kém tagadja, hogy az érseknek és az uradalomnak erős befolyása van a kerületre, de ez csakis természetes befolyás. Nem­ lehet cso­dálni, hogy az egri érsek nagy egyéni tekintélye, tudománya és hazafisága oly nagy befolyást kelt a választóknál, hogy az ő kedvéért mindent meg­tesznek, tehát az unokaöcscsét is támogatják törek­vésében. Azt is elismeri, hogy a nagy vagyonnak is hatása van. Ezzel a vagyonnal az egri érsek mindig csak jótékony hatást gyakorolt, soha azzal törvénytelenséget el nem követett. Azt is el­ismeri, hogy az uradalmi tisztviselőknek is hatása van a népre. Hiszen együtt élnek évtizedek óta a néppel, munkát adnak neki és ha beteg a sze­gény paraszt, meleg levessel látják el. Ez mind eredményez befolyást, de nem törvénytelen be­folyást. Aztán a parasztembernek az a tulajdon­sága van, hogy a győztes párthoz szeret csatla­kozni. Ezért tömörült a nép a Samassa dr. hatal­mas pártja körül. Végül a kérvény, egyes fel­sorolt panaszaira tér át és miután azokat meg­­erőtleníteni igyekszik, kéri a kérvény elutasítását. Nagy Péter dr., a kérvényezők ügyvédje, az előtte szóló szavaira reflektálva, elismeri szintén az egri érseknek nagy tekintélyét és azt hiszi, hogy ő inkább tiszteli az érsek tekintélyét, mint sokan mások, mert ő nem akarja az érseket a politikai pártoskodásokba belevinni. Ellenfele elismerte, hogy úgy az érseknek, mint az érseki uradalomnak is minő nagy súlya és befolyása van a kerület vá­lasztóira. Ezzel ellenfele az ő feladatát me­gkönnyí­­tette, mert ő is csak ezt hangoztatta. Ámde a törvény a képviselőválasztást minden befolyásolás­tól mentesítve kívánja végrehajtva látni és miután a kápolnai választásnál ennek az ellenkezője tör­tént, azért kéri a választás érvénytelenítését. A vizsgálat elrendelése esetén kéri az egri érsek­nek kihallgatását, ehhez a kérelméhez ragaszkodik, mert, bár hiszi, hogy az egri érsek nem azért tett jót a kerület embereivel, hogy ez által voksokat szerezzen a megválasztott képviselő részére, de azt hiszi, hogy az egri érsek e választás előzményeiről és sok olyan dolog felől nyújthat felvilágosítást­, a­mi a vizsgálatra fontossággal bír. A tárgyalást két óra után befejezték. A tanács az ítéletet, vagy határozatot holnap déli 12 órakor hirdeti ki. A szálkai mandátum. A Jakabffy István ellen beadott peticzió dol­gában a kúria II. választási tanácsának elnöke, Vavl­ik Béla, ma délelőtt hirdette ki a tanács végzését. A kúria a bizonyítási eljárást elrendelte s foganatosításával a budapesti Ítélőtáblát bízta meg. A kúria csupán csak a képviselő által állító­lag elkövetett vesztegetési esetekre nézve rendelte el a bizonyítást, ellenben az egyházi adományozá­­­­sokra nézve a kérvény panaszait mellőzte. A délafrikai háború, London, január 31. A Standard jelenti­­ Pretoriából 30-iki kelettel. Egy 400 főnyi csa­pat Wilson ezredes parancsnoksága alatt abban a veszedelemben forgott, hogy a Wilge folyónál egy túlnyomó erejű búr csapat elvágja a többi csapattól. Az angol csapatból ugyanis 200 em­ber napkelte előtt átkelt egy gázlón, hogy üldözőbe vegyen egy kis ellenséges csapatot. Napkeltekor el is fogtak néhány búrt, de azután hirtelen minden oldalról 900 főnyi ellenséges csapat vette őket körül. Az angolok keresztül­vágták magukat a gázló irányában, de, a­mikor át akartak kelni rajta, a búrok elvágták újju­­kat, úgy, hogy csak erőteljes előretöréssel sike­rült egyesülniök a főcsapattal. Erre azután az egész csávát dombról-dombra harczolva vissza­vonult Frank­fortba. London, január 31. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Daily Telegraph szerint Lansdowne lord nagyon udvarias formában fog válaszolni a hollandiai kormán­y közlésére. A válasz azt fogja hangoztatni, hogy Hollandiának nincs fel­hatalmazása ajánlatok tételére és hogy a hol­landiai kormány közlése nagyon is általános­ságban mozog, úgy, hogy még az esetleges tár­gyalások alapjául sem szolgálhat. Brüsszel, január 31. (Saját tudósítónk táv­irata.) A hollandiai kormány közbenjárása Vilma királynő inic­iativájára vezethető vissza, mely egy a királynő elnöklésével legutóbb tar­tott minisztertanácson jutott kifejezésre. Krüger elnököt bizalmasan értesítették a miniszterta­nács határozatáról, de ő kijelentette, hogy mind­addig nem lehet tárgyalni Angliával, míg a bú­rok függetlenségének biztosításába bele nem egyezett. Köln, január 31. (Saját tudósítónk táv­irata.) A hágai búrok körében azt hiszik, hogy Anglia az európai búrokat ki akarja játszani és Krüger elkerülésével Angliára kedvező békefeltételeket akar kicsikarni a délafrikai búr vezérektől. Krüger környezete azt hangoz­tatja, hogy a békeföltételek ügyében Krüger és a búr vezérek közt teljes az egyetértés. Ha Anglia nem adja meg a függetlenséget, a háborút folytatják. London, január 31. A Daily Telegraph értesülése szerint Lansdowne külügyminiszter­nek a németalföldi kormány jegyzékére adott válasza, általános tendencziáját tekintve, azt az udvarias kijelentést foglalja magában, hogy a németalföldi kormánynak nem lévén felhatal­mazása arra, hogy akár a harczban álló búrok, akár az európai megbízottak szószólója legyen és teljesen hiányozván minden konkrét javaslat, közleménye gyakorlatilag nem értékesíthető. London, január 31. A Daily Telegrap je­lenti Érmeséből, hogy Bruce Hamilton tábornok 27-én elfoglalt egy búr tábort s elfogott 70 embert. Beszélgetés Leyds dr.-ral. Dr. Leyds, a dél­­afrikai brír köztársaságok európai képviselője, a »N. Fr. Presse« brüsszeli levelezőjének a követ­kezőket mondta Hollandia békeközvetítésére vonat­kozólag : — Nem ismerem az erre vonatkozó jegyzék­nek a tartalmát. A hollandi kezdeményezésből azon­ban nem szabad arra következtetni, hogy a búr deputáczió békét kér. Mi csak arra kértük úgy a hollandi, mint a többi kormányokat is, hogy ajánlják föl jó szolgálataikat a béke létesítésére s hogy a háború borzalmainak vége vettessék. Csak arról van szó, hogy a békére vonatkozó óhajaink teljesíttessenek, de nem arról, hogy a mi béke­­feltételeinket közvetítsék. A levelező azon kérdésére, várjon a franczia kormány hajlandó-e a hollandi inic­iatívát támo­gatni, dr. Leyds egyszerűen a franczia kormány korábbi nyilatkozataira utalt. Tévesnek tartja azt a fölfogást, hogy a búrok a hollandi közvetítés esetén hajlandók lemondani föltétlen függetlensé­gükről s ez a lemondás abszolúte nem képezheti elengedhetlen föltételét a béke­tárgyalásoknak. Végül dr. Leyds úgy nyilatkozott, hogy a búroknak helyzete még sohasem volt oly kedvező s reményteljes, mint most. Ha az angol kormány a limine visszautasítja a hollandi kezdeményezést, akkor egymaga lesz felelős a borzalmas háború folytatásáért. Egy amerikai laptudósítónak pedig a követ­kezőket mondja Leyds: — Mi senkit sem hatalmaztunk föl arra, hogy békét kolduljon. Valószínüleg az történt, hogy Kuyper a maga felelősségére juttatta Balfourhoz a békejavaslatokat. Ezek azonban nem hivatalos ja­vaslatok s a búr delegátusok nem hagyják helyben. Ha a javaslatok a mi követeléseinkkel összevág­nak, akkor mi sem fogjuk visszautasítani. Mi be­csületes békét akarunk, minden javaslatnak az alapja a függetlenség kell, hogy legyen, különben tovább küzdünk, míg csak élünk. * Bár vélemény. A Temps amsterdami levelezője érdekes beszélgetést folytatott a délafrikai köztár­saságoknak egy Hollandiában időző előkelő kikül­döttjével. A búr, a­kinek nevét az újságíró az illető kérésére elhallgatja, nagyon bízik még most is ügyük diadalában. A búrok jövendő ellenállásá­nak záloga — úgymond — a ló. — Egyáltalán a háború sorsát a ló­kérdés fogja eldönteni. A búrok végtelen ideig tarthatják ma­gukat, azzal az egyetlenegy feltétellel, hogy elég lovuk van. Viszont, a­mely perezben elfogy Angliá­nak a lovassága, a legteljesebb tétlenségre lesz kárhoztatva. Egyelőre a lóvásárlás szerte Európá­ban vígan folyik, még Hollandiában is, a­hol ezer számra vásárolnak az angol lócsiszárok lovat. Annál furcsább ez, mert valóság, hogy a hollandus kor­mány viszont Izland­ban vásárolja tüzérsége szá­mára a lóanyagot. Hollandia különben nem csak lovat szállít Angolországnak. Egy nagy gyártelep csak az imént indított el Fokvárosba tizenhat mozdonyt a délafrikai vasúttársaság számára. Tilburgban nagymennyiségű khaki-szövet készül még most is a brit hadseregnek. Frissből pedig állandóan tömérdek szalma és széna megy Dél- Afrikába. Igen érdekes dolgokat mondott a búr kép­viselő a háború előzményeiről is. — A búrok készlete még mindig igen nagy. És ezt, valamint egész létezését Krüger bölcsesé­­gének köszönheti a délafrikai két köztársaság. 1895-ben, a doornkopi ütközet után, a­melyben kézrekerítettük Jamesont és bandáját, az egész ország szinte egyértelműen követelte a bűnösök kivégzését. Azzal, hogy Krüger nem tágított és Jamesont, Willoughby-t, meg társaikat kiadta sir Hercules R­obinson-nak, négy esztendei készülésre szerzett nekünk időt. Krüger elnéző viselkedése igen jó hatást keltett akkor Angliában és éppen erre nézve tudok egy esetet, a melyről sehol sem volt még szó. Mikor sir Robinson hírül adta Chamberlain-nek, hogy Krüger megkegyelmezett a haramiáknak, a »Colonial secretary« táviratban felelt Robinsonnak s a táviratnak körülbelül ez volt a szövege: »M. Krügers act highly appreciated. Willing to do what I can, as to review Convention«. (Krüger eljárását teljes értéke szerint megbecsü­löm. Minden tőlem telhetőt hajlandó vagyok meg­tenni az egyezség revíziójára nézve). Csakhogy az angolok háládatossága nem sokáig tartott. Alig múlt el az izgalom, sir Alfred Mil­­nert nevezte ki Chamberlain Dél-Afrika kormány­zójának. Milner skrupulusokkal nem törődő impe­rialista. Kiküldetésének bevallott czélja to break

Next