Magyar Nemzet, 1903. február (22. évfolyam, 29-52. szám)

1903-02-01 / 29. szám

4 MAGYAR NEMZET. 1903. február . — De hiszen ezzel a szemponttal senki sem indokolta a követeléseket! — véleményezték jobbfelől. — A kellemetlen reflexiót a szónok nem méltatta válaszra. — Szeretik hangoztatni azt az igazságot, hogy Ausztria történeti szükség, a­melynek fennállása általános exigenc­ia. És íme, mikor hadügyi követelés megszavazásáról van szó, úgy tüntetik fel a dolgot, mintha Ausztria éhes farkasoktól volna körülvéve, a­melyek rontására és pusztulására áhítoznak­. Ám ha van veszede­lem, álljanak elő vele nyíltan, mert mi zsákban macskát nem veszünk. A javaslatokat nem sza­vazom meg azért sem, mert pénzügyi válságba sodor bennünket. Königgrätzet ki tudtuk he­verni, egy pénzügyi Königgrätzet sohase hever­nénk ki. Az ellenzék zajos tetszéssel honorálta a beszédet, a­mely után rövid szünet következett. A függetlenségi párt részéről Illyés Bálint és Kelemen Béla beszéltek, mindketten hatá­rozati javaslattal biztosítván maguknak az újabb szólásjogot. Az ülés végén Benedek János interpellálta meg a kultuszminisztert az iránt, vájjon mi igaz azokból a hajmeresztő hírekből, melyek szerint az orvostani intézetben a hullákat brutalizálják. Wlassies miniszter haladéktalanul válaszolt a kérdésre és kijelentette, hogy a vizsgálatot, ha az indokoltnak fog látszani, megindítják. A választ egyhangúlag vették tudomásul. A képviselőhöz ülése január 31-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Gróf Apponyi Albert. Jegyzék: Szőts Pál, Teleki Sándor gróf, Endrey Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter. Napirenden van az újonczlétszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Illyés Bálint azt mondja, hogy Ausztria érde­kében áldozatot hiába hozunk, mert az szét fog bomlani. Vagy talán mi is el akarjuk égetni ma­gunkat Ausztria máglyáján ? Figyelmezteti a jobb­oldalt, hogy az 1867 : XII. t.-cz.csak alap, melyre alkotmányunkat kiépíteni kötelességünk. Foglalko­zik azután a czimer­­s a zászlókérdéssel s azt mondja a honvédelmi miniszternek, hogy ne ta­nulmányozza ezt a kérdést, mert neki semmiféle idegen jelvény nem kell. Fejérváry Géza báró: Akkor ne követeljenek reformot! Illyés Bálint határozati javaslatot nyújt be a nemzeti színekneknek a hadsereg intézményeiben való érvényesülése czéljából. (Helyeslés balfelől.) Beösk­y Ákos: A törvényjavaslatok merény­letet képeznek a nemzet ellen. Az ellenzéknek kötelessége még obstrukc­ióval is azok törvény­erőre emelkedését megakadályozni. (Zajos helyeslés az ellenzéken.) Bukjon meg a politikai szenthárom­ság; az atya a honvédelmi miniszter, a fiú a miniszterelnök s végül a pénzügyminiszter a szent­lélek. (Derültség.) A hadügyi kormányzatnak kötelessége volna igazolni a létszámemelés szükségességét. Ha ezt nem képes megtenni, akkor a javaslat visszauta­sítandó. Szóló már 1886-ban a népfelkelő törvény tárgyalásánál kimutatta, hogy a törvény oly jogot biztosít a hadügyminiszternek, hogy a létszámot akarata szerint emelheti, így is van. A delegá­cióban sohasem lehet konstatálni, hogy mennyi újonctot kér a hadügyi kormány. Nagy baj áss, hogy a J Kossuth-párt távol maradása miatt az ellenzék nincs kellő számban képviselve a közös­ügyes bizottságban. (Helyeslés balfelöl.) Potsgay Miklós: Hisz voltak már ott. Lakovszk­y István: Kevesen voltunk. Barna Ödön: Magunk dolgát majd csak elin­tézzük­. Zichy Aladár gróf: Ez az ország dolga! Beöthy Ákos: A múlt században Ausztria a állását tüntette el. Metternich, Schwarzenberg uralkodásának következménye Sel­­ferino és Königgrätz volt s kisült, hogy a monarchia nagyhatalmi állása nem egyéb, mint a Habsburg­­dinasztia házi politikája. 66-ban attól féltek, hogy német és olasz részről üldözni fogják a monarchiát. Ez nem történt, sőt ellenkezőleg, ők szövetséget aján­lottak fel nekünk. E szövetség következménye a le­szerelés, nem pedig a hadügyi fejlesztés volna. A hadügyminiszter Oroszországgal fenyege­tődzik a delegácziókban s e czélra kéri a póttartalékot. A külügyminiszter pedig az általános békét hirdeti. Bizonyítékul utal a delegáczió egyes eseményeire. nagyhatalmi A krakkói tábort, a przeragsli várakat oly hebe­hurgyán építették, hogy az botrányos volt. A delegáczió mégis megszavazott minden költséget. (Zaj az ellenzéken.) Áttér a keleti kérdésre s utal egy ismerős diplomata kijelentésére, mely szerint keleti kérdés akkor van, a­mikor a diplomáczia csak akarja. Az 1856-iki párisi szerződés értelmében nem lett volna szakad 1877-ben Oroszországnak betörni Török­országba s nem lett volna szabad nekünk Boszniát okkupálni. Az konfliktusra vezetett. De sohasem lesz ok arra, hogy Oroszország, s Ausztria-Magyar­ország között háború keletkezzék. Legnagyobb sze­rencsétlenség, ha katonák csinálnak politikát. Ve­­lenczét s a hires várnégyszöget is azért­­vesztette el a monarchia s azért vertek meg bennünket. A diplomáczia azt óhajtotta 1866-ban, hogy egyezzünk ki az olaszokkal s adjuk oda Velenczéts a várnégyszö­get. De beleszóltak a katonák , a hadsereg becsülete érdekében tiltakoztak e felfogás ellen. Vége az lett, hogy minden­t elvesztettünk. (Derül­tség.)1866-ban azt mondotta a hadügyminiszter, hogy a hadsereg fel­szerelése teljes. 1887-ben mégis 52 milliót kértek a delegácziótól. Szóló kérdezi, hogy mire kell a pénz. Azt mondotta a hadügyminiszter: Mondja meg a képviselő ú­r, hogy mit csinál az orosz hadügyminiszter Varsóban, akkor ő is megmondja, mire kell az 52 millió. Szóló erre azt hitte, hogy az oroszok már a határszélen vannak s megsza­vazta a rendkívüli hitelt. Egyszer hitt a hadügy­miniszternek, akkor is jégre ment. (Derültség.) Pozsgay Miklós: Ne higyj a németnek! (De­rültség.) Beöthy Ákos: A hadügyminiszter később 22 milliót visszaadott­, mire nagy volt, a gaudium. De már egy év múlva 42, következő évben 30 milliót követelt ismét a közel­háború ürügye alatt. Ezek mind elpazarolt összegek, melyekre semmi szük­ség sem volt. Valóságos delirium tremens volt az, a­mit Bylundt, Bauer és Krieghamnaer csináltak. Főleg az újoncaiét.szám fölemelésében mutatkoztak követelődzőknek. Azzal indokolták, hogy nem ma­radhatnak el a külföldi nagyhatalmaktól. De kivel akarnak versenyezni ? Német- vagy Francziaország­­gal, melyek sokkal gazdagabbak nálunk ? A rana rúpia et hős meséjére valló állítás ez. Szóló kizárt­nak tartja a megtámadást bármely oldalról. Ma­napság örül mindenki, hogy nem kell idegen terü­letet elfoglalnia. Csak nagy és nemzeti érdekek csinálhatnak ma már háborút, de nem dinasztikus érdekek. Tehát nincs indokolva a létszámfelemelés. A katonai gondviselésnek, szupremácziá­jának meg kell szűnnie. A képviselőház kötelessége nagyobb, mint a hadügyi vezetőségé. Annál is inkább, mert az osztrák hadsereg szelleménél fogva győzni nem fog soha s költekezésünk hiábavaló dolog. 1860-ban nem a rossz fegyverek miatt vesztettük el a csatát, hanem azért, mert a hadsereg nem lelkesedéssel ment a harczba. Nem fogadja el a törvény­­javas­latot. (Nagy éljenzés és taps az­ ellenzéken. Szóno­kot számosan üdvözlik.) Elnök az ülést 10 perczre felfüggeszti. Szünet után Kelemen Béla: Közjogi életünk valótlanságo­kon alapszik, mert azt hiszszük, hogy szuverén állam vagyunk, pedig hát ez nem igaz. A parla­ment formula, mely halg­esti a katonai abszolutiz­must. A szélsőbal küzd ez ellen, s ha a miniszter ezt a küzdelmet marokköpésnek nevezi, (Derültség.) akkor ez annak a jele, hogy nincs tisztában a parlamentarizmus követelményeivel. (Helyeslés a szélsőbalon.) Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter: Nagyon rövid ideig van a parlamentben. Keremen Béla: A java­slat a közös hadsereg részére 20, a honvédség részére 24°/0-kal emeli az újonczkontingenst. A jelentés szerint a tüzérség újjászervezését is kérik. Új ágyukat kérnek, mert a régi lövegek rosszak. Ez éppen olyan, mintha valaki azon ürügy alatt, mert rossz a tintája, ki­cseréli íróasztalát. (Derültség.) Töltsék meg a régi ágyukat jobb töltésekkel. Félárváry Géza báró honvédelmi miniszter: De ha a régi ágyú nem alkalmas intenzív tüzelésre. Förster Ottó: Töltsék meg azokat az előadó­­adóval! (Derültség.) Kelemen Béla: A haditengerészet fejlesztésére sincs semmi szükségünk. Ehhez gyarmatok is kel­lenek. A monarchiában pedig csak mi vagyunk a gyarmat. A törvényjavaslatot nem fogadja el. (Za­jos helyeslés a szélsőbalon.) A vitát keddre halasztották. Következnek az interpellácziók. Az orvostani intézet ügye. Benedek János: A minap egy esküdtszéki tár­gyaláson nagyon kompromittáló dolgok sültek ki az orvostani intézet dolgairól. Beigazolódott, hogy minden emberi érzésükből kivetkőzött szolgák holt­testeket inzultáltak, levágott fejekkel footballoznak. Tudja, hogy a miniszter ez ügyben annak idején vizsgálatot indított Ajtay tanár ellen is, és mint a tárgyaláson kitűnt, a fegyelmi vizsgálatot nagyon hiányosan vezették. Az következő interpellácziót terjeszti elő: 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a budapesti esküdtbíróság előtt f. évi január 20-án és következő napjain megtartott nyilvános tárgyaláson a m. kir. budapesti tud. egyetemi törvényszéki orvostani intézetre vonatkozólag olyan esetek nyertek bizonyítékot, melyek arra mutatnak, hogy ezen intézet vezetése nem történik a megkíván­ta­tó rendben ? 2. Van-e tudomása arról, hogy az ezen inté­zet szabálytalanságai ügyében már egy ízben folyamatba tett fegyelmi vizsgálat oly területesen vezettetett, hogy a nyilvánosságra­­utött adatok szerint egyik legfontosabb tanú vallomása jegyző­könyvbe nem vétetett,­ sem a jegyzőkönyv vele alá nem íratott? 3. Szándékozik-e a miniszter úr ezen ügyben újabb szigorú vizsgálatot tartani; gondoskodni a visszaélések vagy mulasztások megszüntetéséről; s szándékozik-e eljárásáról a Háznak jelentést tenni ? Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, T. képviselőház! Meg méltóztatik en­gedni, hogy erre az interpelláczióra azonnal vá­laszoljak. (Halljuk! Halljuk!) Ha jól vettem ki a t. interpelláló képviselő úr beszédéből, ő is részben a kérdés személyi részével t. i. a fel­merült panaszokkal foglalkozott, részben magával az intézettel is, a­mennyiben jelezte, hogy az intézetnél a megkívántabb rend nincs meg, a­mit ő a sajtó-esküdtszéki eljárást illető hírlapi közleményekből merít és bizonyos javító intéz­kedéseket nélkülözhetetleneknek tart. Én is tehát válaszomat két részre osztom. (Halljuk! Ilod­­juk­!) Először foglalkozom a dolognak személyi részével, t. i. a felmerült vádakkal és másodszor magával az intézet feladatával és annak reform­kérdéseivel. A személyi részre nézve legyen szabad a 1. képviselőházat a következőkről értesítenem: Csorba István ottani intézeti szolga ellen több rendbeli panasz és följelentés érkezett az egyetem rektorához, a­ki erre a szabályszerű fegyelmi eljárást ellene megindította; ezen fe­gyelmi eljárás során meghozatott az ítélet, a­melyben a szolga elbocsátásra ítéltetett, és pedig igen súlyos vétségek miatt, a hullakezelés körül elkövetett szabálytalan eljárás, hivatalos állásá­val való több rendbeli visszaélés, előzetes feddé­sek eredménytelen volta miatt, szóval a fegyelmi vétségek egész halmazata fordult elő. Itt mellékesen megjegyzem,­­ mert méltóz­­tatott mondani, hogy fölületesen vezettetett a fegyelmi eljárás és hogy aljárás nélkül maradt egy jegyzőkönyv, a­hogy én betekintettem az iratokat és mondhatom, hogy a tanúk mind aláírták vallomásaikat, kivéve Csorba Istvánnét, a­ki megtagadta az aláírást, ezt a megtagadást azonban Margitay jegyző a jegyzőkönyvre nem írta rá — méltóztatik látni, egészen híven adom elő a tényeket. Csorba István, az elbocsátott szolga Ajtai tanár ellen emelt panaszt és pedig igen súlyos, mondhatom, a büntető­ törvénykönyvbe ütköző vádakkal lépett fel; pl. az egyik vád az volt, hogy az intézet czéljaira szállított berendezési tárgyakat és anyagokat a saját czéljaira fordítja, a második, hogy a szolgaszemélyzetet az intéze­ten kívüli álló munkára alkalmazza, hullarésze­­ket kever a trágya közé, a hullaöltöztetési pénz egy részét a maga számára tartja meg. Ezek kétségtelenül igen súlyos vádak, és a­midőn Csorba az ellene hozott ítélet ellen felebbezéssel élt a minisztériumhoz és a minisztérium az íté­letet jóváhagyta, az Ajtai tanárra vonatkozólag felhozott vádakra nézve maga a tanár arra hiva­tott fel, hogy az ellene emelt vádak megtorlása czéljából a szükséges lépéseket tegye meg, mert hisz az exceptio veritatis, a sértő állítás valódi­ságának bebizonyítása meg lévén engedve, ott magának vagy elégtételt szerez, vagy bebizonyít­­tatnak ezek a tényállítások és akkor azoknak következései levonandók. A­mikor Ajtai tanár erre már felhivatott, ez a felhívás tárgytalanná vált azért, mert Csorba maga tette meg a följelentést a rendőr­ségnél, tehát bűnvádi útra terelte a kérdést. A rendőrség áttette ezt a följelentést a királyi ügyészséghez, a­mely a nyomozást teljesítette és kimondta, hogy az Ajtai ellen emelt vádat tel­jesen alaptalannak találja és a bűnvádi per­­rendtartás 101. szakasza 3. pontja alapján a nyomozás folytatását beszüntette. Most a »Füg­getlen Hírmondó», gondolom, kőnyomatos lap, azokat a vádakat, a­melyeket föl is olvastam, és a­melyek miatt bűnföljelentés létetett, de melyekre nézve a kir. ügyészség a nyomozást megszüntette, közölte, és ekkor a tanár úr

Next