Magyar Nemzet, 1903. május (22. évfolyam, 104-129. szám)
1903-05-01 / 104. szám
4P HACIZAl NEMZET.__________ 1903. május 1. — Önök teszik ezt! — háborgott a jobb tábor. — Mondják meg, — folytatta Kossuth, — vájjon magyar ember az ország mai nyomorúságában hozzákötheti-e az alkotmány épségét a vér- és pénzáldozatok óriási többletének megajánlásához? A függetlenségi párt minden javaslatot szavazás alá bocsájt, mely az ország üdvét szolgálja. Ítészemről mindent elkövettem, hogy a mai állapot be ne következzék s ezért én azon kevesek közé tartozom, akik felemelt fővel mondhatják, hogy a felelősség nem engem terhel! Taps és éljenzés követte a függetlenségi padokon a szélsőbal vezérének felszólalását, melyre Széll Kálmán azonnal válaszolt. — Átérzem én is e nehéz nap felelősségét. Számoltam magammal. Nem engedhetem megalkotni azt a precedenst, hogy lemondjon egy kormány, mielőtt a többség szavazás útján ítélhetne eljárásáról. Bármilyen nehéz felelősség háramlik is reám, nem érzem magamat bűnösnek, ha helyemen maradok. Sokkal súlyosabbban érezném reám nehezedni a felelősséget, ha olcsó népszerűség és tapsok miatt helyemet elhagynám. Vinni fogjuk a kormányzatot a mai keretben s be fogunk érte számolni. Fel fog érte menteni az ország alkotmányos gyűlése, csak engedjék meg, hogy ez országgyűlés megnyilatkozzék. Perczekig tartott a jobboldal tapsa és éljenzése, az ellenzék pedig gúnyoskoch ."-kiáltásokkal igyekezett lerontani az önérzetes szavak meggyőző hatását. Rátkay László is szükségesnek vélte szólalni. Propozicziót terjesztett elő. Úgy vélte, hogy a kormánynak le kell mondania, ha az indemnity felhatalmazását meg nem kapta. — Vagy lemond ez a kormány s akkor megtette kötelességét, vagy itt marad, de akkor mi nem veszszük őt többé kormánynak. — Mint szószegőket! — tette hozzá Kubik, aki haladéktalanul megkapta az elnöki rendreutasítást. — Nem veszszük önöket többé kormánynak, — folytatta Rátkay — mert önök alkotmányos mezbe burkoltak és becsempésztek egy császári korbácsot, melyet mi megcsókolni nem fogunk! — A képviselő urat rendreutasítom! — lépett közbe a Ház elnöke, mire Rátkay a további, mértéken túlmenő fejtegetéseket mellőzve, indítványozta, hogy mivel a kormánynak holnap már alkotmányos kormánya nem lesz, a Ház függeszsze fel üléseit, amíg az új kormány meg nem alakul. Ez az indítvány határozott derültséget keltett. A szónok most az elnök felé fordult: — A Ház elnöke is a többség tagja. Tagja annak a pártnak, mely holnap már helyeselni fogja a törvénytelenül kormányzó kabinet ténykedését. Helyeselni fogja tehát, mint a párt tagja, Apponyi Albert gróf is, ha a többség pártjából ki nem lép. Azzal a kéréssel fordulok tehát a Ház elnökéhez, hogy az elnöki szék méltóságának és tekintélyének érdekében ragaszkodjék azokhoz a magasztos elvekhez, melyeket elnöki programjában kifejtett. — Nekem e pillanatban — felelt az elnök — erélyesen tiltakoznom kell az ellen a theória ellen, mintha az országnak holnaptól kezdve nem volna alkotmányos és felelős kormánya. E tan visszautasítása kétszeresen szükséges e pillanatban, amikor az ország kormányzatát intéző férfiak felelőssége még szigorúbban kell hogy érvényesüljön. Sem a kormánynak felelőssége, sem az országgyűlésnek kötelessége, sem a házszabályoknak érvénye és kötelező ereje a holnapi nappal meg nem szűnik. Sőt még fokozottabb mértékben kell érvényesülnie. Az egész jobboldal tapsa és helyeslése közepett folytatta a Ház elnöke: — Ami pedig pártállásomat illeti, önérzettel mondhatom, hogy soha elnöki pártatlanságomat semmiféle tekintetnek alá nem rendeltem, sőt még a legtávolabbi kísérlet sem tétetett annak elhomályosítására. Sem elnöki pártatlanságomat, sem politikai nézeteimetsemmiféle tekintetnek alárendelni nem fogom. És ha az urak úgy találják, hogy az elnöki tiszt betöltésére ilyképpen méltó nem vagyok, tegyék meg ellenem a bizalmatlansági indítványt. Én biztosítom az urakat, hogy egyetlen kisebbségi frakció bizalmatlansága elegendő indok lesz nekem arra, hogy helyemet elhagyjam. Mert nézetem szerint a Ház elnökének más az állása, mint a kabinet fejének. Mert, amíg a kabinetnek elegendő a többség bizalma, a Ház elnökének szüksége van a kisebbség bizodalmára is, hogy helyét méltón betöltse. Ám vonják meg tőlem bizalmukat, ha ezt helyesnek találják! Impozáns, lélekemelő jelenet következett. Az egész Ház tapsolt, éljenzett. Többség, ellenzék egy szívvel, egy lélekkel olyan ováczióban részesítette a Ház elnökét, amelylyel szemben Rátkay szavai valóban szánalomraméltóknak tűntek fel. Nem a pártom, hanem a magam nevében beszéltem, pártom nem is tudott róla — válaszolt Rátkay — aki ilyképpen önmaga devalválta szavai értékét. Három óra is elmúlt, mire a Ház a holnapi napirendet megállapította. Az indemnity- javaslat tárgyalását fogják folytatni. A képviselőház ülése április 30-án. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Apponyi Albert gróf, Jegyzők: Szőts Pál, Dedovich György, Endrey Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter, Cseh Ervin horvát-szlavon-dalmát tárcanélküli miniszter. Névszerinti szavazás. A Ház 137 szavazattal 59 ellenében tudomásul vette a vallás- és közoktatásügyi miniszter válaszát Pap Zoltán interpellácziójára vonatkozólag. Következik az indemnity folytatólagos tárgyalása. Beloviczy György jegyző: Berzeviczy Albert! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Rátkay László a házszabályokhoz szólva, kéri, hogy ma az ellenzék szónoka beszélhessen, a mennyiben tegnap Darányi Ignácz földművelésügyi miniszter nem miniszteri hivatalos minőségben szólt a tárgyhoz. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Nem vagyok egy nézeten a képviselő úrral. A Ház eddigi praxisára hivatkozom e tekintetben. Szilágyi Dezső elnöksége alatt Bánffy Dezső báró felszólalása folytán a Ház azt a magyarázatot fogadta el, hogy a miniszter beszéde nem szakítja meg a szónokok sorát. Kérem ebbe belenyugodni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Barta Ödön: A parlamentarizmus elmélete csak azért biztosítja a miniszterek részére a jogot, hogy hivatalos minőségben bármikor felszólalhassanak, s nem azért, hogy beiratkrozhassanak. Berzeviczy Albert elejét akarja venni a további vitatkozásnak s eláll a szótól. Beöthy Ákos szerint nagyfontosságú kérdésről van szó, melyet meg kell vitatni. Rokonszenvvel üdvözli Berzeviczy eljárását, de szerinte itt jogról, az ellenzék jogáról van szó. Visszaélés volna az, ha a miniszter a szónokok sorát megzavarná. Elnök: A vitát tovább folytatni fölösleges, bár előbb hangoztatott nézetemet fentartom. (Helyeslés jobbfelöl.) Most tehát az ellenzék szónoka következik. Eötvös Károly szerint a földmivelésügyi miniszter beszéde azt a benyomást gyakorolta, mintha az a javaslat ellen hangzott volna el. Igaza van a miniszternek; sok komoly javaslat elintézését hátráltatja a katonai javaslat, kisebb-nagyobb mértékben. De valamennyi felett áll a nemzet becsületének, jövőjének kérdése, mely a katonai javaslattal összefügg. Két akarat áll szemben. A korona és a nemzet akarata. A kettő közül győzni kell egyiknek, vagy méltányos egyezségnek kell létrejönnie. S miért nem beszélt a miniszter a másik akarat makacsságáról? Miért nem beszél a nemzet iránti köteles engedményről ? A minisztereknek nemcsak a koronának, hanem a nemzetnek is tanácsosai kell hogy legyenek. E nélkül nem teljesítik kötelességüket. A miniszter gazdag nemzetről beszélt, majd szegényről. A magyart szegénynek mondotta. Ebben igaza van. Azt mondotta, hogy sok magyar ember csak félényit dolgozik, mint amennyit elbír. Szegény nemzetnek lehet tenni szemrehányást, nem tiltakozhatik ellene, bár ez sem méltányos dolog. A magyar ember fiát, pénzét, iparát, királyát elviszik osztráknak. Hát nem két annyit dolgozott a magyar, mint a mennyit megbirt? (Derültség.) Szóló tudja, hogy a miniszter jó magyar ember, és éppen az, hogy tegnap ilyen beszédet elmondott, mutatja, mily veszedelmes a magyar helyzete. A miniszter a méhekre utalt. Természetes tőle, mint földmivelésügyi minisztertől. De rosszul ismeri a méhek természetrajzát. Mert éppen a méh az, melytől elveszik munkájának gyümölcsét. (Taps a szélsőbalollalon.) Éppen mint a magyar, mely idegen oltár javára dolgozik. A méh, ha látja, hogy elveszik a mézet, nem gyűjt tovább, hanem otthagyja a kast. A magyar is meg fogja ezt tenni, ha továbbra is sarcolják. A miniszter azt is mondotta, hogy a a magyar nemzet dinasztikus. Igaza van. Sokkal inkább, mint ahogy szükség van rá. S azért igazán nincs szükség rá, hogy a külföld tudja, hogy a magyar nemzet dinasztikus érzelmű. Kérdi, mire van inkább szükségünk, önálló külügyre, jelvényre, czimerre, melyből a külföld tudja, hogy egyáltalában vagyunk, vagy arra, hogy lojálisan érzünk. Nincs a külföldön senki, a ki tudja, hogy Magyarország önálló. (Ellentmondás jobbfelől.) S mi hasznunk volna belőle, ha a külföld nemcsak a kipödrött bajuszról, a Hunyadi-keserűvízről, hanem a dinasztikus érzésről ismerne bennünket? (Taps a szélsőbalon.) Áttér ezután a miniszterelnök — szerinte — búcsúzó beszédére, mely szólót is meghatotta. Nincs öröme Széll bukásában, mert nem tudja, mi következik utána. Legalább az utolsó nap világosítaná fel az országot. Rakovszky István: Bánffy sem tette. (Zaj.) Eötvös Károly: Mit akar a képviselő úr Bánffytól ? Én sem hivatkozom a képviselő úr apostolaira s szentjeire. (Derültség.) Ernszt Sándor: Hát Bánffy az ön szentje? Eötvös Károly: Le akarja rombolni az ellenzék küzdelmét? Rakovszky István : Én is azt kérdeztem Bánffy utolsó napjaiban a képviselő úrtól. Eötvös Károly: Semmit sem kérdezett. Én azt az obstrukciót nem tartottam helyesnek. Rakovszky István: Én meg ezt nem helyeslem. Eötvös Károly most is szimpátiával viseltetik a miniszterelnök iránt. Sajnálja őt. Széll Kálmán miniszterelnök: Sohase sajnálkozzék felettem. Eötvös Károly: Le kell venni a napirendről a katonai javaslatoiat. Mindent feláldozni ezért nem lehet. A miniszterelnök nagy hibát cselekedett, hogy a nemzet nagy érdekeit nem állította kellő alakban az ország elé. Csupán a katonai javaslathoz ragaszkodik. A miniszterelnök azt állította, hogy az ország érdeke a dinasztia érdeke. De a múlt bizonyítja, hogy a dinasztia nem ismerte ezt az igazságot. Szóló is híve volt Deák Ferencznek. Abban az időben, midőn a miniszterelnök mint miniszter kénytelen volt a kabinetből kilépni. Széll Kálmán miniszterelnök: Miért kénytelen ? Eötvös Károly: Azért mert különben nem lépett volna ki. Széll Kálmán miniszterelnök: Állításnak kétértelmű, viccznek rossz! Eötvös Károly: Nem az a kérdés, hogy rossz, hanem az, hogy igaz-e ? Széll Kálmán miniszterelnök: Tudja ön, hogy miért léptem ki. Meggyőződésem parancsolta! Eötvös Károly: Oly meggyőződésből, mint amilyen meggyőződésből szóló az ellenzéki padokra jött. A rendszer mérhetetlenül növelte a király hatalmát, ugyanannyival csökkentette a nemzet erejét. S igy nem állhat sokáig fenn a nemzet. Felhozza Bosznia okkupáczióját. Ha nem ámítás a koronázási eskü, akkor Boszniát a magyar nemzet erejének gyarapítására kellett volna fordítani. S az minden lett, csak magyar nem. Ezért lett szóló ellenzéki. (Helyeslés a szélsőbalon.) A miniszterelnök a hadsereg fejlesztése mellett tör lándzsát. Közjogi tekintetben pedig gróf Andrássy Gyulára hivatkozott. Felállította a megváltozhatlanság tételét, holott a kiegyezést Ausztria s a dinasztia javára sokszor megváltoztatták. A honvédsereget lelkesedve, nagy áldozatok árán állították fel. Erejére vált az a magyar fajnak ? Fejérváry Géza dr. honvédelmi miniszter: Nem áll az, amit mondott! (Hosszantartó nagy zaj a szélsőbalon. Felkiáltások: Rendre kell utasítani a honvédelmi minisztert.) Ráth Endre: Azt mondta, hogy: »Megvetni való«. (Hosszantartó nagy zaj a szélsőbalon.) Kilbik Béla: Kire mondta ? Ráül Endre: Kaas Ivorra! (Meg-megújuló nagy zaj a néppárton s a szélsőbalon.) Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter : Semmi közbeszólás nem történt. (Nagy zaj a szélsőbalon. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Elnök: Úgy értesültem, hogy a honvédelmi miniszter úr részéről semmi közbeszólás nem történt. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Ubrik Béla: Visszaszívta! (Nagy zaj jobbfelől.) Fejérváry Géza báró: Nem igaz! Nem is mondottam semmit! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Zajos helyeslés jobfelöl.) Eötvös Károly szünetet kér. Elnök az ülést tíz perczre felfüggesztette. Szünet után Eötvös Károly azt vitatja, hogy a rezervátjog a magyar közjogban ismeretlen. De különben is a nemzet nem adhatott felhatalmazást a királynak, hogy németté tegye a magyar ezredek nyelvét. Ez meggyalázása volna a nemzeti becsületnek s a királyi méltóságnak. Eltűrni lehet sok mindent hallgatagon, de azt megszavaztatni nem lehet, hogy idegen nyelv és zászló alatt szolgáljanak