Magyar Nemzet, 1905. május (24. évfolyam, 107-131. szám)
1905-05-03 / 107. szám
XXIV. évfolyam, 107. szám Budapest, 1905. Szerda, május 3. Szerkesztőség: VII., Miksa utcza 4. szám I. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., négyed évre 6 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Kiadóhivatal: VII. ker., Telefonszáma: Kerepesi ut 54. szám 64—01—02—03. Intő jel, Budapest, május 2. A képviselőhöz holnap összejön s holnapután valószínűleg megkezdi normális működését. A felirati vita küszöbön áll. Az uj többség kormányalakító törekvéseit kiviszi a nyilvánosság elé. A titokteljes és zártkörű tanácskozások homályából a szabad levegőre jutnak ki a szövetkezett többségi pártok feltételei. Bár a koalíció vezetősége lehetőleg szűk medret szeretne ásni a közös programok megvitatásának, nehogy a belső harmónia regéje siralmasan véget érjen ;s bár a szabadelvű pártról nem gondoljuk, hogy túlságosan kizsákmányolná egy oly felirat megvitatásának taktikai előnyeit, amelyről Kossuth Ferencz jóelőre hirdeti, hogy annak megszerkesztésében része nem volt, azt hiszszük, a vita mégis érdekessé fog válni. Sokkal érdekesebbé és tanulságosabbá, mintsem a koalíczió vezérkara szeretné. S ha lapjaik már most is kémikus hévvel tiltakoznak oly »gonosz« kísérletek ellen, hogy a parlamenti vita során a felirati tervezet homályos zugai élesen megvilágíttassanak, s tetszetős mondatainak valódi értelme, igazi tartalma megállapíttassék, úgy ez a helyett, hogy eloszlatná, csak fokozza a gyanút. Mert az ellenzéki pártok politikája felemelt fővel, nagy muzsikaszóval járt a választási küzdelem idején. Nincs tehát, s nem is lehet okuk arra, hogy most finom fátyol mögé rejtsék fényes ábrázatukat. De nem akarunk elébe vágni magának a vitának, amelynek folyamán érdekes fordulatokra lehetünk elkészülve. E helyen egy másik dologra kell rámutatnunk: Kossuth Ferencz gyászos kommentáraira. Mert csak gyászosnak mondhatjuk a koalíczió vezérének tegnapi czikkét, amelyben ugyancsak elébeharangozik az összeülő parlament munkájának. Az a vigasztalan pesszimizmus, amely czikkéből kiárad, két-három új választásnak, abszolutisztikus kísérleteknek stb. kilátásba helyezése, csak olajat fog önteni a tűzre. Könnyen oly levegőt és oly hangulatot teremthet magában a koalícziós pártok táborában is, hogy ebben a levegőben és ebben a hangulatban a »mérsékelt« felirat tárgyalása nem volna csoda, ha a belső polgárháborúnak jelenségei között folynék le. Éppen mert Kossuth Ferenczet nyugodt, objektív fejnek ismerjük, rossz taktikának tartjuk részéről a jövőnek ily komor és nyugtalanító színekkel való feltüntetését. Nem volna csoda, ha a koalíczió vezére által hangoztatott sötét jóslatoktól megvadítva, a felirat »mérsékelt« tartalma kitöréseket idézne elő szélbali lelkekben. Egyrészt a szabadelvűpárti sajtó legszelídebb bírálatát is ugratásnak minősíteni, másrészt az ördög falra festésével az intranzigens hangulatot erősíteni, nem a leglogikusabb s a legkövetkezetesebb eljárás. Amíg a magyar parlament a gyümölcsöző és alkotó munka előfeltétele — parlamenti kormány és tisztázódott pártviszonyok — nélkül ül össze, az osztrák Reichsrath pártjai egyesülnek a magyar érdekek ellen folytatott hadjárat pozitív szándékában. Néhány év előtt rothadtak és züllöttek voltak az osztrák pártviszonyok. Ahelyett, hogy mi az ország javára kihasználtuk volna belső villongásaikat, megtettük nekik a szívességet, hogy mi is lesülyedtünk az ő parlamenti tehetetlenségük és anarchiájuk színvonalára. Mi bizony elszalasztottuk szépen Ausztria gyengeségének és züllésének történelmi pillanatait. Bezzeg nem szalasztják ők el a mienket. S amíg a magyar parlament a teljes meghasonlás képét mutatja, ime odaát valamennyi párt felvonult ellenünk, hogy szorongatott helyzetünket Ausztria javára kíméletlenül kizsákmányolják. Intő jel ez arra nézve, hogy a koalíczió ne feszítse túl a hurt, makacsságával ne idézzen fel veszedelmes konfliktusokat. Vegye át mielőbb az ország kormányzatát, hogy felelős parlamenti kormány s erős kormánypárt húzza keresztül az osztrák pártoknak Magyarországra vonatkozó számításait. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Május 2. — Abonyi Lajos. A nagyabonyi kertekben most virágzik a vadpiszkebokor, a réteken már előcsillannak a kökörcsinfejek, ... a nagyabonyi pusztákon végig most kel fel a tavasz. Ott, azon a lapos földön, a mely fölé olyan őszinte nyíltsággal, becsületes őszinteséggel borul a ragyogó égboltozat, ahol az a kérges tenyerű, de tiszta szivü nép lakik, ahol minden szeretetnek beszél. Arról a nagy, nemes szeretetről, amely az egész emberiséget köti egybe az egész emberiséggel. Arról a nagy szeretetről, amely forrása könynek, kaczagásnak egyaránt, arról a nagy szeretetről, amely tápot ad a hitnek és arról a nagy szeretetről, mely szülőanyja a poézisnek is . . . Ezen a nagy, nyílt, lapos földön élt Abonyi Lajos, itt látta meg kora tavaszszal a nyíló ibolyákat, itt üdvözölte az első jázminvirágot és itt temették el kora tavaszszal, mikor virít a piszkebokor és a kökörcsinvirág. Itt szívta magába a költészetet és itt irta örökkön élő ragyogó műveit. Hogy is mondja csak Abonyi Lajos a »Fejetlen barát«-ban, mikor a magyar festészetről szól? »Úgy legyen az a kép megfestve, hogy legkisebb porczikájára, nemcsak az alakokra, azok ruhájára, de magára a képre, vidékre már rá legyen lehelve, hogy az nem lehet másé, mint a miénk és a kik élnek, még századok múlva is megérezzék azokról az alakokról, a tájról, a jégről, a legkisebb részletről, hogy az mind a mi népünk világa . . . Ily képek kiviteléhez nem elég magában a művészet technikai ereje, ügyessége, az sem elég, hogy magyar legyen, aki festi ezeket a képeket; kell, hogy ismerje ezt a hazát, ezt a tájat, ezt az életet a legkisebb sajátságig, igyekezzék magát természetileg beleélni ebbe a világba, ne csak az alakokat vegye onnan, hanem az érzést, az ihletettséget, a költészetet ott szívja be magának a népnek körében és világában, ahonnan az eszményítendő anyagot kikapja.« Nos, hát Abonyi Lajos tudott ilyen képet festeni nem ecsettel, hanem tollal, nem egy-egy pillanatot örökített meg, hanem hosszú történeteket és ezekben a történetekben színmagyar minden, nemcsak a táj, nemcsak az alakok, nemcsak azok gondolkodása és élete, hanem magyar az eszme, magyar a hangulat, magyar a poézis, és akik élnek, még századok múlva is megérzik a tájról, a jégről, a legkisebb részletről, hogy azok a mi népünk világa, hogy az ott született kint a rónán, azon a lapos földön a Duna—Tisza között. Mert hiszen más az eszméje a távoli népnek, mint minekünk, más az eszméje a nagyvárosi embernek, mint aki a rónán nevekedett, más a bűne és más az erénye, más a szeretete, más a gyűlölete. Pedig ezt a szövevényes emberi lelket nehéz kiismerni fenéktől szintiltig; de Abonyi Lajos ismerte a maga népét, tudta minden legkisebb borját, annak leggyengébb rezgését . . . Elmondta neki a réti fa selymében suttogó lehellet, elbeszélte az illatos virág, megajándékozta vele az egyszerű kérges tenyér keze szorítása, fülébe dalolta a dalos madár és ő hordta magában mind, ott a széles homlok alatt, ott abban a becsületes szívben, amely úgy tudott szeretni, ahogy csak az tud, aki kiválasztatott. És amit hordott magában, életre kelt ismét azon az ékesszóló ajkon és az alatta regélő toll alatt. Ott van letéve azokban a gyönyörű könyvekben örök kincseként a magyar nemzetnek, hadd olvashassa más is, hadd csodálja és hadd tanulja meg, hogyan gondolkodik a magyar nép, hogyan hisz és hogyan szeret. Itt hagyta nekünk örökségül Abonyi Lajos... A nagyabonyi templomtéren szobrot emeltek. Egyszerű mellszobor, egy okos arcz, egy pár jóságos szem; a talapzatán ott áll fehér betűkkel: Abonyi Lajos, Márton Ferencz. Többet kár is lenne odaírni, tudja azt Nagyabonyban nagyon jól mindenki, hogy ki volt az és tudjuk mi is mindnyájan magyarok, akik odakerülünk. Ragyogó bronzból Jankovics faragta a szobrot. A költséget rá az abonyi úriosztály adta össze és összeadta az abonyi nép, mert nagyon szerették ott az öreg »tekintetes urat«. Lám, hét éve, hogy eltemették és a szobor már áll. Vasárnap reggelmég fehér lepel volt rajta, de délben körülvette egy nagy csomó pesti ember, közöttük kalauzolnak az abonyi urak és mikor Lévay, az abonyi apátplébános befejezi a beszédjét, lehullik a szoborról a lepel. Aztán leterítik elébe a nagy csomó koszorút, mindenki elbeszéli, hogy kitől hozta, pedig olyan könnyű lett volna elmondani: itt van szívével az egész haza. Budapest, május 2. A képviselőház holnap, szerdán, délelőtt tartja húsvéti szünete után első ülését. Ebben az ülésben a Ház meg fogja állapítani további munkásságának programmját. Előreláthatólag már a csütörtöki ülés napirendjére ki fogják tűzni a szövetkezeti baloldal felirati javaslatának érdemi megvitatását. Az előadói tisztet Batthyány Tivadar gróf fogja betölteni, aki a tervezetet az ünnepek előtt a Ház plénuma elé terjesztette. Holnap délután ülést tart a szövetkezett