Magyar Nemzet, 1905. június (24. évfolyam, 132-157. szám)
1905-06-01 / 132. szám
Budapest 1905. XXIV. évfolyam, 132. szám. Magyar Ne Szerkesztőség, VII., Miksa-utcza 8. szám II. em. Telefon : 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra, 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Csütörtök, június 1* Kiadóhivatal, VII. ker., Kerepesi út 54. szám. Telefonszáma: 64—01—02—03. Magyar vámpolitika, Budapest, május 31. Meggyőződésünk szerint a képviselőház vámpolitikai diskussziójának serpenyője ma erősen a kisebbség javára billent. A mérleg többé alig is változhat. Egy háromórás, körmönfont ravaszkodással teli beszéd fárasztó hatása után állott szólásra Tisza István gróf miniszterelnök. Nem mint kormányelnök szólott. Szavának kizárólag a szakértelme, az érveinek nyomatéka által óhajtott súlyt kölcsönözni. Sikere már abban nyilvánult meg, hogy egy fáradt hallgatóságnak figyelmét jóval az ülés normális idején túl sikerült lekötnie. A Ház kiváncsi volt az érvelésre. Előadásának tartalma pedig bizonyára még huzamosabb ideig fogja foglalkoztatni a majoritást, amelynek vámpolitikáját nem éppen céltudatos és megfontolt államférfiúi akcziónak vázolta. A vámterületi probléma tulajdonképpen ebben a diskusszióban nem is döntő jelentőségű. Bár Tisza gróf a maga világos, szabatos fejtegetéseivel ezt a kérdést is megvilágította, újból tanúságot tett a közös vámterület hasznát valló meggyőződése mellett. A vita e pillanatban Kossuth Ferencz indítványáról foly. Egy indítványról, mely kimondatni kívánja, hogy a Széll—Körberkiegyezés részét képező közös vámtarifat adassék ki a közgazdasági bizottságnak, hogy azt magyar autonóm tarifává átdolgozza. Erről az indítványról mutatta ma ki Tisza gróf, hogy az elfogadhatatlan. A bizottság munkája meddő és haszontalan volna. Mert ha uj, más, magyar autonóm tarifát akar készíteni, akkor három év se hosszú idő a munkálkodására, a melyre pediglen három —négy hónap állhat csak rendelkezésére. Mert jövő év márczius havában az új szerződések egész szövevényének életbe kell lépnie az egész vonalon. Legutóbb kiderült azonban, hogy az urak nem is ezt akarják. Kossuth Ferencz felszólalásai s egyéb nyilatkozatok más szándékról tanúskodnak. Az urak abból indulnak ki, hogy az osztrák ipari behozatal Magyarországba túlhaladja értékben azt a kivitelt, mely Magyarországból Ausztriába özönlik nyersterményben. Ők tehát a szabadforgalom alapján csak olyan értékű ipari czikket engednének be az országba, amennyit a vámmentesen Ausztriába kerülő magyar nyerstermények képviselnek. A többletre vámot vetnének. Ilyképpen tehát a vámtarifában is kipéczéznének néhány ipari czikket, arra vámot vetnének, egyebekben az állapot a régi maradna. Íme, a külön vámterület! Valljuk be, hogy furcsán fest. Ha a kevés sallangot lefestjük róla, azt mondhatnók, hogy régi jó ismerősünk: a közös vámterület. Mert lényegileg az. És azonfelül szeretnék tudni, hogy ilyen alapon miképpen vélik lehetőnek a megegyezést Ausztriával? Az urak úgy intézkednek és tervezkednek, mintha másik fél nem is léteznék. A főhiba pediglen az, hogy az urakban nincs meg a bátorság megmondani, hogy a jelen konstelláczió mellett a külön vámterületet gyakorlatilag megvalósítani képtelenség. Pedig belátják ezt ma már olyanok is, akik elvileg barátjai a vámterületi elkülönítésnek. A helyzet olyan, hogy az elvi kérdés háttérbe szorul a pillanat exigencziái mellett. A pillanat exigencziáit pedig Tisza gróf kétséget kizárólag megvilágította. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Május 31. — Herczegnő és utczagyerek. Irta: Perez Guides. Pacarrito Migases hét éves korában már mveretes személyiség volt. Finom silhouettje, ha jól megmérjük, alig nyolcvan centiméter, de sápadt, hervatag arcza olyan, mint egy koravén törpéé. S öreges ábrázata tiszteletet gerjesztő. Kecses és alacsony termetét ízlésesen drapirozta piszkos rongyaival, melyek alig fedték be napbarnított bőrét; mindazonáltal csöppet sem feszes, sőt lábacskáit sem erőszakolta szűk czipőkbe s mezítláb járkált az utczán. Pacarrita Migases famíliája igen előkelő család volt. Apját rajtakapták, hogy a háziak távollétében olykor gyanús látogatásokat tett idegen emberek házában s mert ilyképp sürgős szüksége volt légváltoztatásra, a centai baguoba küldték, tisztes édes atyja pedig mostanában az alcalai fegyházban piheni ki a hatóságokkal való örökös perpatvarának izgalmait. A mi kis barátunknak tehát senkije sem volt kerek e világon, de ezen a csekélységen nem igen bánkódott. Megszokta az élet viharait s merészen szállt szembe balsorsával, sőt diadalmaskodott felette, mert annak rendje és módja szerint megkereste kenyerét. Virágzó kereskedést folytatott újságokkal, gyufával és lejárt sorsjegyekkel. Egyebekben nem voltak passziói, s mindenben bölcs mérsékletet tanúsított. Megvetette és becsmérelte a nagyvilági élet hiuságát, s vigan élt, mint a madár, itt is, ott is morzsákat csipegetve. Lakásával sem törődött, puhább nyoszolya híján az útszéli árokban keresett nyugvóhelyet. De ámbátor igen nagy filozóf volt, éppenséggel nem volt boldog. A kis csúf, apátián, anyátlan ficzkó szerelmes volt, tébolyodottan szerelmes. Egy játékkereskedés ragyogó kirakatában látta meg imádottját a gyönyörű ruhácskákban pompázó bábuhölgyikék sorában. Szép, kerekded viaszidomaik voltak a bábuhölgyeknek s karminszinü ajkacskáik, mint a frissen nyíló rózsabimbók, majd kicsattantak a párosságtól. Merev tekintetű szemeikben kékes fény csillogott s aranyos selyemgubókból szőtt hajfürtjeiken napfény játszadozott. A bábuk sorából kivált egy nagyocska bábu, szebb és díszesebb ruhája, mint a többi. Dús öltözéke, előkelő testtartása nemesi származására vallott. — Bizonyosan főúri származású — suttogta Pacarrito, amikor meglátta a mennyei szépségű hölgyikét. S e pillanatban úgy érezte, hogy az élet könyörtelen törvénye, mint a többi halandót, őt is a szerelem jármába hajtotta. Nem küzdött tehát szenvedélye ellen, hanem valóságos imádattal , rajongással övezte a fényes víziót. Egyszer, mikor a játékkereskedés előtt bámészkodott, úgy érezte, hogy szerelmes hölgye kegyesen tekint reá. Pacarrito átszellemültem nézte a csodát. Sejtette, hogy az élet mit sem ér nélküle és izzó agyában csábítás, szöktetés és házasság terveit forgatta. Boldog tervezgetését szörnyű csalódás zaj varta meg. Váratlan katasztrófa, mely kilátosan megsebezi szivünket s öngyilkosságok, tragédiák és más drámák okozója. Egy merész kéz benyúlt a kirakatba, megragadta a »hölgy« derekát és letette a nőcskét az üzlet asztalára. Pacarritonak szivébe nyilalott valami! — Eladják — sóhajtotta. S elkeseredésében haját tépte. Istenhez fohászkodott, s az ördögöt hívta segítségül; azt hitte, hogy elájul s földhöz csapta gyufaskatusdráit,, újságjait és sorsjegyeit. Ó, mit ér mindez a babakirályné nélkül, Pacarrito nagyot sóhajtott.Nem mozdult a kirakat mellől és szemtanúja volt a gyalázatos leánykereskedésnek. Azután a csöpp leány, a ki megvette a babát, szüleivel kilépett az üzletből s hintóba szállt. Az utczagyerekek izgatottsága csillapult, s barátunknak pompás gondolata támadt. Háta felkapaszkodott a robogó kocsira, s míg a lovak sebes vágtatással iramodtak tova, helyéről megfigyelhette, hogy imádottja kilógatja a kocsi ajtaján kezecskéit, mintha kétségbeesésében őt hívná segítségül. S akárhogyan zörögtek a kerekek az utcza kövezetén, hallottam fájdalmas sikoltását: Segítség Pacarrito! Ments meg édes Pacarritora! * * Bajos volna elmondani, hogy milyen furfangos módon lopódzott be hősünk imádottja elrablóinak gyönyörű lakásába. Kétségtelen, hogy előbb utczaseprő gyerekek maskarájába öltözött, hogy ezzel a mesterséggel elhárítsa a gyanút magáról s kikémlelhesse a ház környékét. Ilyenképpen vágyától ösztökélve, hogy kikutassa azt a helyet, ahol kedvese fogságban senyved, szerencsésen a ház kis szalonjáig hatolt. Itt szörnyű látvány tárult elébe. Szerelmese a parketten hevert, valóban botrányos állapotban. Merev és mozdulatlan volt, mint a holttest, ruhája rongyokban lógott le róla, egyik karja eltörött, így lelte meg hősünk hosszú, eredménytelen keresés után Térdre borult és lángoló csókjaival borud a szegény, elgyötört testet. A mártírnő szeme kinyillott s szelíd melanchóliával nézett megmentőjére. — Tehát élt még. Dicsértessék az ITI neve! Budapest, május 31. — A pápai új párt feloszlása. A pápai új párt vezető bizottsága tegnap Hajnóczky Béla elnöklete alatt gyűlést tartott, amelyen Bánffy Dezső báró lemondó levelének felolvasása után egyhangúlag kimondotta, hogy a változott politikai helyzetre való tekintettel az alkotmány és a nemzeti jogok védelme terén a legintrprizigensebbellenzéki pártnak, a függetlenségi és negyvannyolcas pártnak megalkotását szükségesnek tartja és az új párt neve alatt működött ellenzéki pártot feloszlatja. Erről Kossuth Ferenczet értesítik és a pártegység megóvása érdekében a vezető bizottság egyúttal elhatározta azt is, hogy a napokban küldöttséget meneszt Budapestre a függetlenségi és negyven-