Magyar Nemzet, 1906. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1906-01-02 / 1. szám

1906. január 2. MAGYAR NEMZET. A mint eddig félremagyaráztak mind­ent, a mi tőlü­nk eredt, a mi nálunk történt, a mi nálunk mon­datott. 1843 óta működöm a közpályán (Élénk él­jenzés); akkor nevezett ki Pest vármegye Írnoknak Pestmegye egyik követéhez, Ráday Gedeon grófhoz. Azóta mindenben részt vettem a közéletben, a­miben erőm és tehetségem közreműködnöm meg­engedte, de soha ennyire szomorú állapotokat, mint a mostaniak, nem tapasztaltam. Pedig voltak pillanatok, a­mikor kérdéses volt, hogy Magyar­­ország legyen-e vagy nem. De az akkori ferde viszonyokat kívülről jövő megtámadtatás idézte elő, míg a mos­aniakat belső támadások okozzák. (Igaz! T­gy van!) És ez a leg­szomorúbb, ez hajítja az embert csakugyan a kétségbeesés felé. De mivel annyi év óta azt tapasztaltam, hogy a legszomor­ubb viszonyok között sem szabad kéts­gbeesni, a legszomorubb viszonyokból is ki­tud ez a szegény nemzet bonyolódni, meg tudja találni az egé­sséges kibontakozást, ez élteti bennem még a reményt és így ma is, midtin a válság tiz­ekettedik óráját éljük, lehetetlen, hogy ne nyilvánítsam azon hitemet, hogy a béke angyala csillogtatni fogja szárnyait. Meg vagyok győződve, hogy azon többségben, a­melynek kezé­ben van az ország sorsa fel fog támadni a lelki­ismeret, meg fog nyilatkozni a hazaszeretet és diadalmaskodni fog az alkotmány érdekeit sem­miképpen sem sza­gáló nézeteltérések fölött, a­me­lyek ma meggátolják azt, hogy a béke és a mun­kásság szelleme szállja meg jövőre ezt az ország­­gyűlést. (Éljenzés.) Te­jes szívből viszonzom az újév alkalmából nyilvánított jó kívánságaitól az, friss egészséget és kitartást kivonva nektek és a szabadelvűdért ke­belében összetartást. (Élénk éljenzés.) A függetlenségi párt. Az országgyűlési függetlenségi és negyven­­nyolc­as pártnak mintegy száz tagja jelent meg Kossuth Ferencznél, a­kit a párt élén Sághy Gyula üdvözölt. Ko­ssuth Ferencz az üdvözlésre a következőleg válaszolt: Tisztelt barátaim ! Szívemből köszönöm jókivá­­nataitokat és kívánok nektek is : boldogságot az egyéneknek győzelmet a küzdőknek és lelki nyu­galmat a hazafiaknak. Abból a reám nézve na­gyon hízelgő elismerésből, a­melyre Sághy kedves barátom engem méltatott, köteles szerénységem megmutatja nekem azt, hogy milyen rész tudható be a baráti jóindulatnak. Én részemről megelég­szem azzal, hogyha ti bennem a haza h­ű szolgá­ját ismeritek­­fel. (Élje­nzés.) És mint olyan embert, a ki hi­s­zu hc­talanság alatt megtartotta hazafiságát s haza hozt magyar szivét és m­agyar lelkét. Helyesen mondja Sághy­t, barátom, hogy az imént elmúlt év küzdelemmel végződött. De ez a küzdelem nem volt meddő, meghozta hatásait. Igaz, nem érte el azt a czélt, a­melyért küzdöttünk, de el­értük azt, hogy a közszellem felébredt, az önér­zet, az öntudat, az akaraterő visszatért a nemzet lelkébe és bebizonyult, hogy ellenfeleinknek csa­pása alatt mint a vas erősödik meg a magyar jellem, és azok a pártok, a­melyek különféle uta­kon jártak és egymás ellen küzdöttek, egyesültek mind a haza és az alkotmányosság védelmében. (Úgy van! Úgy van!) A válság, mely az egész év folyamán fennállott, sok anyagi kárt okozott. De ez nem érinte­te az ország átlagos közgazdasági álla­potát. (Úgy van! T­gy van!) Az alkotmánysértések és törvénytiprások hosszú lánczolata folyvást növelte azoknak a szá­mát, a­kik meggyőződtek arról, hogy a nemzet ügyét a függetlenségi és negyvennyolczas alapon lehet legjobban és legbiztosabban ellátni. Úgy, hogy közeledik már az az idő, midőn az egész nemzet a függetlenségi zászló alatt lesz, és erről vegyen tudomást a király. (L­ekes éljenzés és taps.) Tudomást vehetett volna a király arról is, hogy a függetlenségi párt fentartja bár teljes ménden elveinek és program­jának minden egyes részét, hajlandó volt a szövetséges pártokkal együtt egy kormányalakításba belevi­nni, a feliratban lefektetett kormányzási programul alapján, úgy hogy több évig nem lettek volna közjogi harczok eb­ben az országban és az ur­alkodó m­gszerezhette volna magának élete végén azt a békét, a­mely becses az embernek, de becses a királyoknak. E helyett a korona megmaradt a non possumita merev ál­láspontján és az alkotmány­s­ág alapelve feldula­­tott, mert a k­épviselőháznak többsége oly pro­gramai alapján, mely tib­s­en beleütközik a lé­tező alkotmányba, nem vállalhatott kormányt, sőt ellenkezőleg egy alkotmány és törvényellenes kor­mány vezeti törvénysértésekkel és erőszakoskodás­sal az ország ügyeit, az ország pedig az egész év­ben extra legemállapotban volt. A nemzet alkotmányos fegyvere az adómeg­tagadás és az újoncmegtagadás. Mind a kettőhöz törvényes joga van. Sőt az alkotmányosság alap­elve ezekre utalja egyenesen a nemzetet, ha a kormányában nem bízik. A nemzet élt alkotmá­nyos jogával, minthogy a végrehajtó hatalom nem vonta le ebből az alkotmányos következtetést, tehát törvényes jogával, ezen fe­gyverekke­l to­vábbra is élt. E fegyverek hatásosak, mert las­sanként meg van fosztva a kormány a kormány­zás anyagi eszközeitől és lassanként elsorvaszta­­tik az a hadsereg, a­melyet a korona nem töre­kedett nemzetivé is tenni. Mindkettőből a nem­zetre is háramlik kár. Ezt jól tudjuk, de ez a kár elválasz­hatatlan lévén a nemzet egyetlen tör­vényes fegyverének használatától, a nemzet a rá­­háramlott kárt, mint a maga részét, kész elviselni abban a tudatban, hogy minden küzdelem kánál és áldozatt­al jár. A­mi a hadsereget illeti, erre nézve tudja a nemzet — és hasznosnak találom konstatálni azt, hogy tudja, hogy az összes hadsereg 48°/6-ának összes újonczmennyiségéből egy egész harmadrész hiányzik és a törvény félremagyarázásával behívott póttartalékosok nem pótolják a hiányt, mert ezek­nek nagy része szükségben levő családot hagyott otthon, a­mely családnak kenyérkeresői voltak. Elképzelhető, hogy milyen kedélyállapotban szol­gálnak most a hadseregben. E ténynek közvetlen következése nem létén, ez, hogy a hadsereg nem képes ily zülle­néte indult állapotában megvé­­gilmezni az országot, azért nem, mert az orszá­­got, hála isten, semmi kü­lháború és semmi ve­szé­ly nem fenyegeti, ennek folytán ezen ténynek közvetlen következménye a nagyhatalmi állás megrendülése, a­melynek fentartása sokkal inkább dinasztikus, mint nemzeti érdek. (Általános he­lyeslés.) A póttartalékosok családjáról, a­mennyi­ben lehet, gondoskodni fog a nemzet, ha szóhoz juthat az országgyűlésen. Addig pedig ítélje meg a hadügyi kormány, hogy milyen harczképességű a hadsereg, a­melynek egy harmadrésze elkesere­déssel szolgál. A nemzet küzdelmét a képviselőház terméből a törvényhatóságok terére vitte át a törvénytipró kormány. E küzdelemben eddig ismeretlen nemzeti hősöknek egész sorozatára talált rá az ország, (Felkiáltások: Éljenek!) a kiket a dicsőséggel tel­jesített honfikötelességnek dicsfénye környez. A nemzet babért nyújt azon nemzeti hősöknek, a­kik egész exisztencziájukat vetik oda a latba, azért, hogy hűségesen megtarthassák es­küjüket és meg­­védelmezhessék a magyar törvénykönyvet. (Ügy van!) És midőn majd a nemzet igazi ügye dia­dalmaskodni fog, le fogja irántuk róni anyagilag és erkölcsileg kötelességét. (Lelkes éljenzés.) És várjon mit fog hozni a beköszöntő év? Én egyelőre nem látok mást,, mint a küzdelem folyta­ását. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Ha az uralkodó kívánja a kibontakozást, ezt megtalálhatja, úgy hogy a helyreállítandó béke ne legyen a nemzet vágyainak letörése. A tisz­tességes békére a nemzet mindig kész. Az alkotmányos megegyezésnek és annak, hogy a nemzet álláspontja s a korona álláspontja egyformán tekintetbe vétessenek, a nemzet nem fog soha útjában állani. Azok, a­kiket a n­ézet bizalma a nemzet élére állított, min­dig készek a nemzet akaratának m­gtagadása nélkül keresni a megegyezést a korona álláspont­jával. Most is folynak kísérletek ez Hányban, de bár a király jóindulatának flm­ét halljuk, a ki­egyezésre alkalmas alap eddig nem találtatott meg azok által, a­kik azt keresik. Az összeütközés a törvényhozás két tényezője közt van, a megoldás tehát nem lehet olyan, hogy a népképviseleti té­nyezőknek a fejedelem­ abszolút akarata előtt való letörését fejezze ki. (Általános helyeslés) E sza­vaim világosan jelzik, hogy meggyőződésem szerint még bizonytalan a jövő. Bár a törvénytipró kormány gyors eltávolítása szerintem elsőrendű nem­zeti érdek. A küzdelemben, mely tovább folyik, a szöve­kezett pártok tartsanak össze. A czél közös, bár a benne küzdő pártok elvi útjai eltérők, mi, a függetlenségi párt megállunk sziklaszilárdan is­mert elveink mellett és bízva bízun­k abban, hogy elveink megvalósulására el fog jönni az idő, mert elhozza azt a történelem kérlelhetetlen logikája. (Úgy van!) Az isten áldása legyen rajtatok, a hazán és hozza meg az isteni gondviselés nekünk a béke áldásait, mert a küzdelem nem c­él, a küzdelem­nek oka csak az, hogy egy tisztességes és becsü­letes békéhez juthasson a nemzet­ 1 . A párt tisztelgését megelőzőleg és a pár tisztelgése után is több küldöttséget fogadott Kossuth, ezek között a párt kültagjainak d­epu­­táczióját is. Az alkotmánypárt, Semsey Boldizsár üdvözölte a párt élén a párttagok élén Darányi Ignácz pártelnököt, ezután együttesen átvonultak Andrássy Gyula grófhoz, ennek budai lakására, a­hol Ándrássy Gyula grófot, mint pártvezért Issekutz Győző köszöntötte. Andrássy Gyula gróf igy felelt: Mindenekelőtt engedjétek meg hogy megkö­szönjem azt a baráti érzést, a mely ide­hn­zott benneteket azokat a szép szavakat, a melyeket az imént hallottam s azt a bizalmat, a­melyet irán­tam kifejeztetek Köszönöm mindezt, még­pedig nemcsak azért, mert jól esik szívemnek és mert­­melge rám nézve, hanem azért is, mert csak kölcsönös biza­lommal, elszánt és erős együttműköd­ésel, csak váll­vetett, megfesz­tett munkával leszünk képesek hazánknak hasznára lenni. Szomorú évforduló ez a mai. Szomorú, rossz volt az év, a­mely elmúlt, szomorú és rossz a ki­rályra, szomorú és rossz a nemzetr­e nézve. Milyen lesz a jövő? Jobb-e, vagy még rosszabb, ki tudná megmondani? A sors könyve zárva van előttünk. Csupán egy m­gnyugtató tünetet látok s ez az, hogy a ne­mzet a súlyos körülmények között is megállotta helyét, hogy higgadt, mérsékelt, de ugyanakkor határozott tudott lenni. Az érdem oroszlánrésze ebben az eredmény­ben azoké a derék tisztviselőké, a­kik koczkára tették mindenüket, kock­ára tették eddigi verej­­tékes munkájuk gyümölcsét, koczkára tették jövő­jüket, hogy megvédjék alkotmányunkat. Legyen első szavunk az övéké, legyen első szavunk a köszönet szava azon derék hazafiakhoz, a­kik áldoztak és szenvedtek mindnyájunk érde­kében a szabadság érdekében. Minden tényező, a­mely az állam erejét szívén hordja, a­melynek érdeke össze van nőve a magyar nemzetével, csak örömmel üdvözölheti őket még akkor is ha nem osztozik felfogásukban, mert kétségbevonhatat­lan igazság az, hogy csak azon nemzet bírja ki­rályát megvédeni, csak azon nemzet lesz kifelé is tiszteletet gerjesztő, csak azon nemzet képvisel igaz hatalmat, a mely jogaiért harczolni is képes, a melye­k fiai meggyőződésük és lelkiismeretük parancsáért mártiriumot is készek szenvedni. A mely nemzeten az önkényuralom könnyen keresztülgázol, az a nemzet a trónt nem lesz képes megvédeni. Ná­unk istennek hála bebizonyult, hogy a nemzet ellen kormányozni nemcsak nem szabad, de ha­ásosan, sikeresen nem is lehet. A jelen égi kormány nem ura a helyzetnek. Az ország köz­igazgatása nincs a kezében. Közegei szánalmas szerepet visznek.. Kapnak rangot, húznak fizetést,­ de nincs tekintélyük, szavuknak nincs súlya, a társadalom elfordul tőlük, nem engedel­mskedik nekik, s hatásuk csak odáig terjed, a­hová a csendőr bajocetje ér, mert a nemzet parancsaikat nem tartja jogosaknak, mert nem állanak tiszta erkölcsi alapon. Kern fegyelmezetlenség, nem forradalmi szel­lem nem urhatnám­ság az oka a mai engedetlen­­s­ének, hanem az alkotmány tisztelete és a sza­­badsá­gszeretet. Büszkék lehetünk ezért a mai ellenállásra. Büszkék lehetnek r­­á azo­k is, a­kik a rend h­ívei, a­kik guvernementálisak tetőtől talpig, mert a tekintélynek egyen­üli helyes alapja a törvényesség. De ezek a kedvező momentumok nem okozhatnak igazi örömet, ennek a harcznak első, valóban ör­vendetes pillanata annak befejezése le­z. Igazad van, tisztelt barátom, abban, hogy ez­e­k a ténye­zők küzdelme, a­melyek egymásra vannak utalva, a­melyek egymáson nem arathatnak olyan győzel­met, hogy keserűségét maguk meg ne érezzék, olyan tényezőké, a­melyek csak úgy lehetnek erő­ben teljesek, h­a egymással tökéletes összhangban vannak, olyan tényezőké, a­melyeknek együtt kell élniök, együtt kell halniok. Ezért, ámbár egész erőmmel fogok küzdeni, a­míg küzdeni kell, a­míg a küzdelmet megköve­telik a nemzet érdekei és becsülete, ernyedetlen szorgalommal fogom mindig a békés kibontakozás útjait is keresni. Ez a bl­ke azonban csak tisztes­­séges lehet, csak olyan lehet, a melyet a nemzet is elfogadhat megnyugvással, megalázás nélkül s a­mely a lelkek békéjét is helyreállítja. Más béke a nemzet érdekeinek nem felel meg, más

Next