Magyar Nemzet, 1906. július (25. évfolyam, 154-179. szám)

1906-07-01 / 154. szám

VÉGE a DELEGÁCZIÓNAK. Formális ülés. A magyar delegáczióból. . Bécsi levél. A delegáczió tárgyalásai ma már befejeződ­tek. Még a szerelemnek, sőt a legvehemensebb vitáknak is vége szokott lenni, a­mint a nóta tartja. Bizonyos megkönnyebbüléssel veszik tu­domásul a delegátusok, hogy itt a hazame­netel ideje. Hiszen nem túlságos kellemes dolog, ha nap-nap után — horribile dictu, még Péter-Pál ünnepnapján is — ott kell ülni a fojtott levegőjű tárgyalási teremben órák hosz­­szat. Már­pedig egyik sem akar a lelkiismeret­­lenség gyanújába esni s ha már az ülést nem hallgatja meg, legalább a büffét boldogítja jelen­létével. Azután a honvágy is ereszti már a szí­veket. " Igaz, hogy a császárvárosban kellemesen telik az idő, talán még kellemesebben, mint Budapesten, mert a felismerés veszélye nem feszélyezi az embert, -­­ de azért csak legjobb otthon. És a delegátusok csomagolnak. Sokan már péntek este búcsút vettek Bécstől. Hanem a legtöbben itt maradnak a szombat délelőtti ülésre, hogy a búcsúvételnek némi ünnepélyes­séget kölcsönözzenek ma éjjel. Még egyszer be­népesülnek a nyári mulatóhelyek a delegátusok­tól, még egyszer utoljára felhangzik a bécsi fü­leknek oly kedves (?) magyar szó a Venedig pezsgős pavilonjaiban, azután elvonulnak a ke­délyes idegenek. A magyar ház termé­be újra visszatér a hétköznapi, unalmas csend. A portás leteszi díszes egyenruháját. . A homlokzatról lekerül a vígan libegő háromszínű trikolór. És az ülésterem hatalmas ajtajának szárnyai újra bezárulnak — ki tudja meddig ?­­Várjon visszatér-e a delegáczió ismét Bécsbe ? Felújulnak-e még az aranjuezi napok. Mert ha az országgyűlési színezetet arrogáló tárgyalások visszasülyednek a bizottsági megbeszélések szürke nívójáig, mi értelme akkor a Bécsbe utazásnak, a rengeteg pénzkidobásnak ? És ha Lueger hívei re­pülő czipőfelsőrészekkel és nyitott bir­kákkal sértik meg a vendégjogot, minek tegye ki magát a bi­zottság esetleges újabb inzultusoknak. A vonat prüszkölve robog tova. A delegátusok merengve tekintenek vissza a Szent István-torony ködbe­­vesző vonalaira. És mindegyike ajkán ott lebeg az »I­gen veled«. Talán utoljára . . . * * * 4 A közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar orsz. bizottság ma délelőtt 10 órakor Zichy Tivadar gróf elnöklésével ülést tartott. A közös miniszté­riumok részéről jelen vannak Pitreich hadügy­miniszter, Urban ezredes, Burger kapitány, Tol­­dalaghy főhadnagy, László Elemér sorhajókapi­tány, Lussic sorhajóhadnagy, a magyar kormány részéről Wekerle Sándor miniszterelnök, Kossuth Ferencz és Darányi Ignácz miniszterek. A jegyzőkönyvet vezeti Zboray Miklós, a felszólalókat jegyzi Edelsheim-Gyulay Lipót báró. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, az észrevétel nélkül hitelesíttetik. A napirendre áttérve, az országos bizottság elfogadja a tegnap a hadügyi albizottság jelen­tése során hozott határozatokat és megszavazott összegeket végszerkezetben. A határozatok kö­­zöltetni fognak a birodalmi tanács országos bi­zottságával. Az elnök jelenti, hogy az országos bizottság ezzel befejezte volna működését; minthogy azon­ban a birodalmi tanács országos bizottságától még nem érkeztek be az átiratok és üzenetek és így az egyeztető hetes albizottság még nem ter­jesztheti elő jelentését, ennélfogva java­solja, hogy az ülések függesztessenek fel mind­­addig, míg a birodalmi tanács országos bi­zottsága részéről a hozott határoz­atok közöltetni fognak. Egyúttal felhatalmazást kér arra, hogy a legközelebbi ülés időpontját meghatározhassa. Felhatalmazást kér továbbá arra, hogy a biro­dalmi tanács országos bizottságától beérkezett üzeneteket és iratokat átvehesse és azokat rövid uton kiadhassa az összeegyeztető albizottságnak Gyermekek. — Egy elemi iskolai értesítőből. — így az iskolai esztendő vége felé megint sok szó esik a gyermekekről. A mikor végigvonul előttünk egy virágos, ünneplő­ ruhás kis had, hogy elénk hozza mindazt, a­mit fölszedett egy esztendője alatt, a­mikor megkönnyebbült lélekkel vonul ugyan­ez a had ki az iskola kapuján, hogy két teljes hónapig feléje se nézzen m­ek, akkor meditálunk a gyermekekről. Évközben ritkán. A gyermeknevelés súlyos problémái oly kevéssé emésztik az emberek szí­vét nálunk, hogy elszomorító, h­­a ilyenkor, esztendő végén, illik beszélni a gyerekekről. Beszélnek is. Jönnek az iskolák szürke beszámolói, az ér­tesítők s csupa számok, fekete, nagy számok állanak elénk, hogy bejelentsék mit műveitek a gyerekek s a gyerekekkel egy hosszú esztendő alatt. Szürkék ezek az értesítők nagyon. Csupa komolykodás, nagy számokkal, hosszú monda­tokkal való dobálódzás, a­mibe belezavarodik az ember, de sehogy sem érti, ekkora fontoskodás­sal, hogy lehetett gyerekekhez közel férni. Nem a főiskolákról beszélünk — természe­tesen. Elemi iskolákról. A tudományok­­ úgy­nevezett pitvaráról, a­hol olyan kevesen járnak a szíves vendégfogadók. Csupa komoly praeceptor vezeti tagadhatatlanul erős, de nem sima kézzel be gyerekeinket a tudás melegítő tüzéhez.­­ Ma egy értesítő került a kezünkbe. Egy fő­városi magán elemi iskola érte­­tője a­minek az élén egy asszony áll. Ebből az értesítőből látszik, hogy asszony csinálta. Csupa szív és melegség ami a mit a gyerekekről mond és a­mit a gye­rekek mutatnak.. Nem számok beszélnek ebben az értesítőben, de apró megfigyelések, a­miket a gyerekeken végeztek a mesterek, hogy megértve őket, köze­lebb férhessenek hozzájuk. Ebben az értesítőben találtunk egy fejezetet: Gyermeki müvecskék a czime. Azokból az önként készült apró müvekből, miket a gyerekek hoznak néha az a kólába — Ízelítő. Egyik a nagyokat utánzó komolykodásá­val, a másik önkénytelen humorával, de vala­mennyi az ellenállhatatlan gyermeki bájjal hat. Hálás, okos munkát végzett, a­ki ezeket gyűjtötte. Az édes, bájos gyermeki léleknek és önkéntelen humornak mindmegannyi megnyilat­kozásai. Adjunk belő­ük mi is egy párat. I. Második osztályos gyermek munkája. . Petőfi Sándornak azok a művei, amelyeket 7 éves korától 20 éves koráig irt. Regény a Jóskáról. Első elemibe jártunk, mikor Józsi és Pali hozzánk került. Mind a ketten rosszak voltak. A tanítónéninek sem fogadtak szót. Mikor ki kellett állni, sírtak meg olyan muzsikát csaptak, hogy rengett bele az iskola. MAGYAR NEMZET, 1906.* julius 1. a mely jelentését a legközelebbi ülésen fogja megtenni. Az országos bizottság hozzájárul az elnöki előterjesztéshez és javaslatokhoz. Zboray Miklós jegyző felolvassa a mai ülés jegyzőkönyvét, a­mely észrevétel nélkül hitele­síttetik. Ezzel az ülés véget ért. ----------- ——'------—^ '' "Hh ......... ......... Achim András párbaja. Békéscsabai csendélet. Verekedés a vonaton. Telefonbeszélgetés Békéscsabával. ■o Achim András, Béké­csaba képviselője teg­nap dé után több budapesti barátja kíséretében a gyorsvonattal hazautazott Békéscsabára Buda­pestről. Ugyanezen a vonaton utazott­ S­zékely Béla, a Békéscsabán megjelenő Békésmegyei Függet­lenség szerkesztője is. Székely valaha intimusa volt Achimnak, de az új politikai helyzet szembeállította a lapszer­kesztőt a képviselővel. Székely lapjában napról-napra támadta Achi­­mot, a­ki erre azzal felelt, hogy bojkott-akcziót indított a Békés megyei Függetlenség ellen. Ennek a harcznak kifolyása volt az, hogy a mikor Achim te­gnap meglátta a vonaton Szé­kelyt, megfogta a kabátját s egy nem éppen hí­zelgő jelző kíséretében rászólt: — Miért irsz és beszélsz rólam mindenféle hazugságot ? ——kérdezte tőle. Székely megijedt erre s megrántotta a vész­féket. A vonat megállt a nyílt pályán s a kalauz jegyzőkönyvet vett fel a dologról. A mikor a vonat a békéscsabai állomáson megállt és Achim kiszállt a kocsiból, egyik kísérője, Boros (Brin­­dusz) Mihály visszamaradt, nekitámadt Székely­nek s állítólag kéts­er arczul ütötte. Székely Béla erre estefelé két főhadnagygyal provokáltatta Achimot, a­ki kijelentette, hogy ő nem ki bántotta Székelyt, menjenek Brinduszhoz. Székely erre­­ kijelentette, hogy Borosnak szatmármegyei körjegyző korából elintézetlen ügyei vannak, vele tehát nem verekszik. Miután pedig Achim az elégtételt megta­gadta, a segédek erős hangú nyilatkozatban disz­kvalifikálták Achimot. II. Második osztályos gyermek verse: Édes hazám. Édes hazám boldogtalan népe !­ Hazámnak csak a szabadság kéne! " Ha az Isten velünk nem lett volna, Édes hazám ! elpusztultunk volna. Mert ellenség sanyargatja Dicső nemzedékünk . Édes hazám, ez nem igy volt / Nem is vató nekünk. III. Harmadik osztályos gyermek munkája. # Egy kis történet a vakáczióról. Egyszer két barátommal fürödni mentem a tóba. Már éppen haza akartunk menni, akkor jöttek olyan tíz, tizenötéves gyerekek és meg akartak verni. Volt velünk egy kutya is, azt is meg akarták verni, de az elszaladt és igy nem verhették meg. Mi is követtük és igy Szerencsé­­sen haza érkeztünk.­­ IV. Harmadik osztályos gyermek munkája. Egy halálos párbaj. Egyszer Kende bácsi meghívott a pusztájára. Volt ott minden. A majorban egy kakasviadal így folyt le. A szomszédból egy kakas áttévedt. A­mint ezt a másik kakas meglátta, nekiugrott a­z elsőnek. Ekkor az első sarkantyúival úgy nekivágott, hogy az nyomban megdöglött Ez a halálos pár­baj története.

Next