Magyar Nemzet Képeslap, 2004. július-december (67. évfolyam)
2004-07-11
Bayer Zsolt Székely himnuszt részegen Valamiért fölrémlik előttem a részegen székely himnuszt éneklő párttitkár képe a hetvenes évekből. Soha nem láttam ilyet. Mégis tudtam, tudtuk, hogy van. Meggyőződéses „népi balos”, vagy csak lelkiismeret-gyógyítgatás. Mindegy. Elég a szikár, rossz arcú, vigyorgó tény: be volt tiltva a székely himnusz... Be volt tiltva a határon túli magyarság. Be volt tiltva Erdély. A Felvidék. A Délvidék. Akik akkor betiltották, ma is azt mondják: Bratislava. Miért mondják így? Csak azért, nehogy szembe kelljen nézniük akkori önmagukkal. Az izzadt, büdös, nemzeteket nyomorító internacionalizmussal. Valamiért úgy hiszem, valahogy meg vagyok győződve róla. Medgyessy soha nem énekelte részegen a székely himnuszt. Ilyesmi még ezen a színvonalon sem létezett számára. Miért gondolom? Mert Medgyessy a kommunista dzsentri mintapéldánya. A túlteljesítő. Akit egész pártállami ténykedése során zavart kissé a származása. Volt erről egy árulkodó mondata. Amikor azt mondta, hogy ő azok közé tartozik, akiknek volt családi ezüstjük, amit elvettek. Akiktől elvették a családi ezüstöt, s aztán beálltak azok közé, akik elvették, elvették a mindent - nos, az ilyen ember túlteljesítő lesz. Ilyenből lesz a meggyőződés nélküli. A pragmatikus. És kevés rémesebb van, mint a pragmatikus aljanép... Medgyessy soha nem énekelte részegen a székely himnuszt. Most pedig ott áll, a Székelyföld közepén. Láttam egy fényképet, azt a pillanatot örökítette meg amikor Medgyessy egy székely kislányra teszi a kezét, és mosolyog. Rémes pillanat. Hamis az egész. Medgyessy Székelyföldön: a hazugság maga. Medgyessy és a Székelyföld: két galaxis, két nyelv, két, össze nem egyeztethető élet. Sírnivaló és szánalmas. Velejéig hamis - mert semmi egyéb, csak pragmatikus. S ha van valami, amihez nem lehet pragmatikusan közelíteni, az Székelyföld, a székelység az erdélyi magyarság Trianon, az elmúlt ötven év, a köményes pálinka, a Hargita teteje és a tetőn a kereszt, a Jézus hágója Csíksomlyón... Igaza van a püspöknek: az álruhás árulók a legveszélyesebbek. Mert pragmatikusok. A kor pragmatikus. Még mindig azt hiszi, a Felvilágosodás volt a legnagyobb csoda, s azt is hiszi, hogy a Felvilágosodásban gyökeredzik. Ezért hivatkozik mindenre mint európai hagyományra, kivéve a kereszténységet. E kor teremti meg azt a szörnyű pillanatot, amelyben Medgyessy Székelyföldre lép. Medgyessy határátkelőt nyit Székelyhídon a semmibe: pofátlanság. Medgyessy Tusnádfürdőn fiatalok közt: ez meg lopás. Medgyessy Székelyföldön: farizeus a templomban. Medgyessy a nagyváradi Lotus plázában: az igazság pillanata. Mert minden eladó. Mudura és Medgyessy: az igazi kalmárok. Van ára mindennek. S a legolcsóbb most a lélek, a múlt - lelkeket és múltat kell vásárolni. Még jó lesz valamire... Egyszerűen képtelen vagyok elviselni ezeket az embereket. Aztán elviselem persze, hiszen gyáva vagyok én is. De szörnyű látnom, amikor a kalmár összepiszkolja legszebbik szeretőmet, a Székelyföldet. Összepiszkolja, pusztán azzal, hogy odamegy. Igen, elmegy aztán hamar - s a Székelyföld megtisztul. Csak egy kis rossz szájíz, értetlenség marad utána. Meg néhány hamis, ostoba, ordítóan hazug fénykép. Fényképek arról, hogy Medgyessy ott járt, a Székelyföldön. Éppen, mintha mi ott ülnénk Mudura születésnapi partiján. Vagy együtt koktéloznánk Medgyessyvel. Ugye... lehet, hogy ez a baj csupán. A székelyek nem készítenek frncsi koktélokat... 2004. július 11., vasárnap Magyar Nemzet Képeslap .