Magyar Nemzet, 1943. április (6. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-21 / 90. szám

’SZERDA, 1945 ÁPRILIS 11. Magyar Nemzet Mozik műsora ADRIA (II., Marsit-körúl Vb. Tj 353-1107). Ünepel a Volgapurbról. Híradó. (%­ %6, %3, v. és v., II és %2-kor is.) ALKOTÁS II., Gömbös Gyula-utca 11 Tel.: 355-374). Slan­é, Pan. Hírútfj. (%4, 146, %8, sí., %2-kor a, v. és í­.; II és %2-kor is.) ANDRASSY (Czengery-u. 1 Tel.: 124—127). Periibásé*. Híradó. %8, t. és v.: %2-kor is.) NÁTRIUM. (Marcit-krt .út T.: 153-084. 154-024.) Házassággal kezdődik (Marán, Hajmássy, tilicsi). Mag.a.­é* Ula-híradó. (%4. %6. 48, v. ^ 1­.: %2-kor is.) BARLANG filmszstikái (Károly-körút ). Tel.: 422—7221 A kútásé leánya. (Haimu, Fer­­aindulji Magyar híradó. (1*2. %4. %8. Mii.) JARUrf. (Vili József-kiirút 63 T: 349-MO.­ Ba deltai perziadal. (3, 5, 7, Y. és fi.: 11.1, 3. %5. 5. %7.) Isci vakom tu­msilnlds (Irányi-utca 21 V.: 38­1-563). (zenei a Volga partról. (%4. Mi. %6. %7. %8. T. és 4.: %2 és H3-kor -s.) BELVÁROSI HÍRADÓ MOZGÓ (Peteii S­u­d. T.: 181 -244). Tavasz Japánban (főoltár­­film). Tarka-barka (3 Lalabár). Rajtos híradó rokon népeinkről. Via-magazin. Magaz, Luce- és kü­lönhíradók. Folyt, egy órás előadások 10—21 óráig. OLDRI APOLLO (II . Csalogány-utca 42—44 T.: 351-500) (Írénél a Volgapartról (%4, %6, %8, v. és 1, %2-kor is.) CAUSIOL 4VII., Baross-ter 32. Keleti pálya­udvarnál. T.: 134-337.) Láthatatlan bilincs­ig, Hl, %6, %8, v. és v., írtkor is.) DAMJANICH MOZGÓ (VII., Damjanich u. 1. T: 425-644). A nőnek mindig igaza van. Híradó. (%1, %6. %8, v. és 6.: n és %2 órakor is.) BF..VK (PÉCSI) filmsziodái (Teréz-keret 28 T : 121-343, 125-052) Csalódás. (Karády K., Hajmássy M.) Híradók. (%2, %4. %«,%».) DÍ­NA MOZGÓ. (v Hollón-n. 7 T: 111-094’ Legényvásár. Híradó. (%4. H*. H8, T. és v.: H-kor is.) A HADI US­­­ILIS SZÍNHÁZ húsvéti tu­fi­­aora: AZ ELSŐ RANDEVÚ, Qim­ierle Dar­­rioux , vígjátéka. Nagypénteken nincs elő­adás. Nagyszombaton­­48 órakor tartunk­­átadást. Jegyelővétel: Nagypénteken dél­előtt 11-től délután 3-ig. Nagyszombaton délelőtt 11—Vil-ig és délután 3 órától. i OttUM (llmaim­hái (IV., Kossuth Lajos u. 18 T.: 189-707). 4 hétre prof.: Házassággal kezdődik. Híradó. (%4, H 6, %8. v. és v.: A kor is.) GLORIA »XIV., Thököly-lH M. T.: 427-521) Schubert-szerenád. Magyar híradó. (%4, %6, %8, v. és ii.: %2-kor is.) IL HA00 filmszinház (Erzsébet-körút 13. T.: 227498.) Tengeralattjárók (kultúrfilm). Tarka barka (3 Latanár). Rajzos híradó­kokon népeinkről, llla-magazin, Magyar, Luce- és kürlönhiradók. Folyt, egyórás elő­adások 9—21 óráig. ROMEROS MOZGO (XIV., Hermina-út 7. T.: 496 178). üzenet a Volgapartról. Híradók. (%4. %0, %8, v. és v.: %2-kor is.) ItéaSEFV­AROSZ (VIII Kálvá­ta tér 7 Tel.: 131-316). Gentryfészek. Híradó. (%4, %6, %8, sz., v. és v.: %2-kor is.) KAMARA XVII . Dohány-u. 42 T.: 423-901 ) Az éjszaka lánya. Híradó. (11, H2, H4, H6, H3.) JAN­INÓ lim­uzluhai (Etkil-fit 1 Telefon: 185-329, 333-102) Csalódás. (Karády, Haj­­mássy ) (%4.~%6.-%8. hú: %2-kor is.­­ és­­ d. e.: 11. %4. %6. %8.) SORZÓ (IV , Váci­ u. 9. T.: 182-818) Legény a gáton (Vaszary Piri, pethes Ferenc) (%1. %6, %8. v. és fi.: 11-kor is.) RIESEVAR (Szent István-krt 18. T.: 114-502.­ Pascal két élete. (%4. %6, %S. v. és fi., %2-kor is.) Az olasz filmgyártás remeke! Láthatatlan bilincs Főszereplő: ALIDA VALLI. Kizárólag .... CAPITOL PETŐFI MOZGÓ (VII. Rottenbiller-n. 87 T.: 428-478), üzenet a Volgapartról, Hír­adó. (144, 148, 148. v. és fi.: 142-kor is.) ScADIUS (VI., Nagymező­ utca 22-24. Telefon: 1­X22-008, 1205(54.) 3. h­étre prof.: Az elsői randevú. (Dla­niere Darieux.) Híradók: Hi, 146, 146. sz.: 142-kor is, v. és v.: d. e. 11. d. u. 144, 146, 148.) SCALA famazinház , lerez­kói ul T.: 114-411.;] Ópiom­kering.­ (Karády—Jávor.) Híradók (144. 1 46 148. sz., v és 0.: 142-kor is.) SZÉKELY MOZGÓ (VII., Erzsébet-konut 25 T.: 226-425). 4. hétre prof.: A megbélyegzett asszony. Híradó. (11, 142, 144, 146, 148.) SZITTYACITY MOZI (V . Vilmos cs.-út 38/38 T.: 111-140.) Házassággal kezdődik. (144. 146 V 18 .­­ SZIVÁRVÁNY MOZGÓ (VII., István-út 39. T.: 228-020). Nicsevó. (144, 146, 148.)­­TISZA MOZGÓ (Vill., Népszinház­ u. SZ. T.: 133-171). Szeressük egymást. Híradó. (144, 146, 148, v. és v.: 142-kor is.) TISZTI KASZINÓ ZÁRTKÖRŰ PIUMSZIN HÁZA. 22.: Moziszünet. — 25.: Bengali.­­ 26. és 27.: Katyi. (1­45, 117.) TOU­­­RIAI.Tó VII . Rákóczi-út T.: 224-443). Stan és Pan S vígjátéka egy mű­sorban. (10. 1412, 142, 144, 146, 148, y.: 11, 1, 3, 5, 148.) TURAN (VI. Nagymező-utca 21. T.: 120-003 . A nőnek mindig igaza van. (11, 142, 141, 1 6 lA% ) VJMTDA (XI., Horthy Miklós-út M. Tel.: 268-999). Legényvásár. Híradó. Mü, v. és v.: 11 és 12-kor is.) Mi van a hivatalos lapban A hivatalos lap keddi számában a kö­vetkezőket találjuk. Rendelet: az ilosvai és ökörmezői királyi járásbíróságnál fiatalko­rúak bíróságának alakításáról. — Pályáza­tok: a belügyminisztr­ium községi jegyzői állásokra — a magyar királyi­­ csendőrségi próba­szolgálatos tisztek és lisztjelöltek ré­szére — az iggazságügyymini­sztérium javító nevelőintézeti kisegítő szolgai állásokra — Máramaros, Udvarhely, Urig és Pest vár­megyék tisztviselői állásokra hirdetnek pá­lyáza­tot. K­ürti Pál: Montesquieu életrajza oly szegé­nyes, mint a nemes és mértéktartó embereké általában. Életrajzírói sokáig felderítetlen részleteket s homályba vesző kanyarokat szima­toltak és mindmáig kiadatlan ha­gyatékától várták, hogy fényt ves­sen az elmosódó körvonalakra. A hagyaték napvilágra került, de az életrajz nem gazdagodott. Csak Montesqiueu szellemi sugárzása melegedett néhány hőfokkal. „Fénytelen életet teregetek ki“, mondhatná földijével, Montaigne-el, aki szellemi őse és atyafia, — ez hagyatékából tűnik csak ki igazán. Ugyancsak Montaigne meséli, hogy „a keresztvíz fölé mezítlábas emberek tartottak“. Montesquieu keresztapja egy koldus, aki éppen betévedt a család birtokára, La Bréde-be. Mondják, Montesquieu már kis­gyerek korában szenvedélyes ol­vasó volt s mindig tollszárral a ke­zében olvasott, hogy tüstént leje­gyezhesse szökdécselő gondolatait. Olyannak képzeljük, mint a gyer­­mek­ Mozartot zongorája mellett. De ezzel már ki is merítettünk minden anekdotikus vonást Mon­tesquieu életéből. Nevelése és pá­lyaválasztása nem tér el a hivatal­noki nemesosztály ifjainak vona­lától, az oratoriánusok kollégiumá­ból kiszabadulva, jogot tanul és 25 éves korában, szűkebb hazája fő­városában, Bordeaux-ban a Parla­ment szolgálatába lép. Nagybáty­jául a fiatal Secondat báró a „pré­­sident á mortier“, azaz törvény­­széki elnök stallumát s egyúttal a Montesquieu­ nevet veszi át. Közben házasságot kötött egy környékbeli nemes­kisasszonnyal, aki meglehe­tősen közömbös házaséletük során három gyermekkel ajándékozta meg. Tízévi hivatalnokoskodás untig elég Montesquieunek; közepes és mérsékelt becsvágyó magisztrátus volt, akárcsak Montaigne Bordeaux városának polgármesteri székében s szellemi szépapjának példáját kö­vetve, ő is leköszön hivataláról (azaz eladja), hogy ezentúl la bréde-i „könyvesházába zárkózva“, egyetlen szenvedélyének, az olva­sásnak élhessen. Mert mégis hajlékony bája, mely La­­rochefoucauld-t és La Bruyère-t túlszárnyalva, a legmagasabb méltó­ságra emelte a francia prózát. Pascal „fölfelé" nagyobb, Mon­taigne mélyebb „lefelé". Montes­­quineu kettőjük között barátságos sétatereken jár... „Megtaláltam újra az emberiség jogcímeit“, írja egyszer az Esprit des Loix-ról. Ritkán mondott na­gyot s akkor is nyomban elszé­­gyenli magát, fenntartásokkal hang­­fogózza s az általánosról az In­timre, a tériszonnyal fenyegető ma­gaslatokról a meghitt zugokra utal bennünket. S ilyenkor a legszerettetremél­­tóbb. Ha „kertjét kapálhatja". Ha viszony­lagosságok útvesztőjében a magunkhoz bűvölhető bizonyossá­gokra vadászik. A csendes szemlé­lődés örömeit kóstolgatja. A mér­séklet gyöngéd színeiben gyönyör­ködik és a mizantrópiától ment magányt dicséri. Nyájas volt és jótékony, könnyed és szelíd. Nobilitása nem nyugszik meg az olcsó kételkedésben, tudja, hogy a szellem embere köteles ígé­­reteket vállalni és beváltani. Csak­hogy az ígéretek sem lehetnek ol­csók. Nem mondja: új világ, ha­nem: belátóbb világ. Nem mondja: vissza a természethez, hanem: előre a kutatáshoz. Nem mondja: felsőbbrendű ember, hanem: em­berségesebb ember. Szinte beláthatatlan anyagot és adatot hordott össze művében. De a leghitelesebb adat: Ő maga. Ak­kor a legmeggyőzőbb, ha önmagát „teregeti ki“ s szép csöndesen el­mondja, mit tapasztalt s mit ajánl­hat bizalmasan embertársainak. Ez a Montaigne-rokon Montes­quieu ma is eleven. S ez a kedves arcél jobban rajzolódik ki maga feled­tebb írásaiból, mint „nagy" könyveiből. Ez rajzolódik ki ha­gyatékának hanyagul telejegyzett lapjairól s ezért fedezzük fel a hátrahagyott üzeneteken keresztül újra és örömrepesve Montesquieu-t. „Ez a Hagyaték:* maga Mon­tesquieu személyesen, sokfelé ágazó kíváncsiságával, fölényes független­ségével, minden apróságból tanul­ságot merítő alkatával, mindent* megértésre szomjazó éberségével » mindenből részt kérő hajlandósá­gaival. S mindenekelőtt szerencsés természetével és élet szeretetével; ez óvta meg a mű zsarnokságától, melynek oly sok alkotó feláldozza személyes boldogságát“. Montesquieu hagyatéka az írás nem volt szenvedélye. Hűvös és kötelességtudó viszony fűzte hozzá, mint a családjához, olykor-olykor szégyelte s irtózott a gondolattól, hogy „szépléleknek“ tartsák. Élete végéig „Président"­­nak szólították a társaságban, ahol urbánus és pallérozott lénye miatt kedvelték. Mi külső esemény történt még vele? Némi herce-hurca után be­választják az Akadémiába: ő nyitja meg ama francia akadémikusok so­rát, akik nem győzik eleget csip­kedni és csúfolni a tiszteletreméltó aggastyánt s mégis megbocsátó ke­belére borulnak. Azután utazik. Bejárja Ausztriát és Magyarországot, Itáliát, Svájcot és Hollandiát. Angliában két évet tölt. Hazajő s többet nem mozdul ki otthonról. „Németországban utazgatni, Itáliában nyaralni, Ang­liában gondolkodni, — Francia­­országban élni jó“, mondja. Két mozdulatlan évtized követ-­­kezik — egy emberélet gerince. Nemzeti APOLLO. (Erzébet-korút 45. Tel.: s ezalatt kiérleli, írásba fekteti, toldja ^2-kor.' n­üff*ií‘ é^tia-kft it.)' é s tágítja, csiszolja és lerázza ma-NYUGAT MOZGÓ (VI., Teréz-körút 41. T.: 421-022). Üzenet a Volgapartról. Híradó. (!44, 46, %8. sz.: %2-kor is, v. és fi.: 11 és %2-kor is.) OMNIA (József-körút ( Kölcsey-­ sarok.) T.: 130-125). örök álarc. Híradók. (%4, %6, 548, sz.: %2-kor is, v. és v.: 11 és %2 órakor is.) PEST PALACE (VIII Erzsébet-kertt­­. T. 221-222). Legény rátér. Híradók. (11, %2, %4, %6, %8.) Báról életének nagy művét. Ami hátra van: sütkérezés és szemlélődés. Mint a többi független nemesember, idejének javarészét birtokán tölti, csak a téli hóna­pokra költözik a fővárosba. Sze­reti Párizst s szereti téli epizódnak a társasélet zaját. S a zaj után a visszavonulás édességét. Írói dia­dala után is fenntartja az előkelő műkedvelő önvédelmi pózát: váltig hangoztatja, hogy birtokának gya­­rapítása és borainak nemesítése jobban érdekli, mint az irodalom. Élete vége felé majdnem meg­vakul egyetlen kicsapongó szenve­délyétől: az olvasástól. Ettől a hősi öncsonkítástól eltekintve, sohasem betegeskedik. Egy alattomos pá­rizsi tél megsebzi a légzőszerveit s 66 éves korában, keresztényi mó­don, „a remény felé fordulva“, csendesen meghal. Kortársai sok szépet vallanak sudár, erőteljes alakjáról és arc­vonásainak nemes összhangjáról. Szellemi arcképéről megoszlik a véleményük. Ez az ingadozás még másfél évszázadig tart. A „felvilágosodott abszolutiz­­mus" gyakran hivatkozik reá. Ka­olin cárnő az Esprit des Loix-t "breviáriumának" vallotta, ami —­ekintettel a mű térfogatára — valóban császárnői gesztus. Hatása csakugyan érezhető azokon a re­form­terveken, melyeket sohsem hajtott végre. Mondják, az ő szel­lemében igyekezett tájékozódni Stein báró is, Poroszország újjá­­építője a jénai katasztrófa után. De a valóságban ez alig észlelhető. A francia forradalom előkészítő­jének inkább a forradalom utáni idők teszik meg. Lehet, hogy a for­radalom emberbaráti, patetikus hőskorában némi nyomokat ha­gyott az alkotmányozó nemzet­­gyűlésen. Lehet, hogy a girondisták — s mind a későbbi gironde-ok Európa-szerte — olvasták és tisz­telték. De később a fedélzetet el­borító szilaj hullámok az ő kutató és figyelő szellemét is lesodorták. A „filozófus-párt" harsányabb képviselői, kivált Rousseau, kicsit még megkapaszkodtak. Ezzel a „párttal" életében is laza volt a kapcsolata, mindenféle párttal alighanem irtózott; a „filozófusok“ magukénak vallották, bár alulról fölfelé törekvő egészséges indulatuk mindig gyanakodott az arisztokrata „műkedvelőre", ki nem tiltakozott besorozása ellen, de hűvös magá­nyából csak itt-ott, fanyalogva, pe­csételte meg velük fegyverbarát­ságát. Ki tudná ellenőrizni, hogy a jogtudósok állítása mennyire való­ság s csakugyan volt-e befolyása az enyhébb, emberibb büntetőjog ki­alakulására? A kínvallatás és va­gyonelkobzás eltörlésére? Az adó­zási rendszer egyszerűsítésére és arányosítására? Az ő idejében állt még az inkvi­zíció, amelyet kérve­ kért: „bánjon az emberekkel úgy, ahogy maga Krisztus tenné, ha még e földön m­an. Ki ellenőrizhetné, hogy kételkedő, úri toleranciája a való­ságban rést ütött-e a türelmetlen­ség bástyáin? Később a társadalomtudomány teszi meg előfutárnak. Auguste Comte szerint ő az első, aki a tár­sadalmi történésekben is termé­szettudományos törvényszerűséget fedez fel. Dürkheim szerint a mo­dern szociológia csírázik írásaiban. A háború jogbölcselői is sokat idéztek. Csak önvédelemből szabad ölni, — mondotta. Ez nemcsak az egyesekre, hanem az államokra is áll. A túlhajtott katonai kiadások ellen is tiltakozott. S ő fogalmazta meg először világosan ezt az elcsé­pelt közhellyé vált, de a valóság­ban sohasem tisztelt tételt. Csak kétféle háború jogos: az, amely nemzet támadóját hárítja el s az, amely a megtámadott szövetségest segíti... Mi maradt nekünk Montesquieu­ből? Talán valami halk és udvarias útbaigazítás a szabadság rejtekútjai felé. Szabadságfogalma ingatag, ta­­pogatódzó, sokszor önmagában ellentmondó; jogászi megfogalma­zása sohasem kifogástalan. Nekünk talán éppen ezért sokatmondó. A falragasz-méretűre felnagyított, gya­núsan egyértelmű, kisajátított fo­galmak idején mennyi megnyug­vást lelünk éppen e körülbecéző keresésben, mely attól fél, hogy kényes kincsét megsebezheti, ha kí­méletlenül csákányoz feléje ös­vény. Ráébreszt arra, hogy legdrá­gább emberi javunkat még kompro­misszumok árán is óvnunk kell , hogy a kompromisszum nagyon emberi dolog, tehát nem meg­vetendő. Ennyi párlódott le számunkra óriás művéből s ez nem kevés Azonkívül stílusának szép tömör­sége, férfias lényeg-szeretete . Bernard Grasset-t, az írástudó párizsi könyvkiadót idéztük itt. ő adta ki Montesquieu kallódó hagyatékát, látta el beve­­­zetéssel és jegyzetekkel, gondozta hivatalos filológusokat megszégye­nítő hűséggel a drága anyagot. Ugyancsak ő beszéli el a Mon­­tesquieu-kéziratok viszontagságai­ családi sorsokon és hanyagságokon, a forradalom házkutatásain, szoba­tudósok okvetlenkedésein, bibliofil nagyképűsködéseken és szűkkeblű­­ségeken keresztül Párizs városának árverési csarnokáig, ahol 1939-ben bukkantak fel. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy e kéziratok — egy majdnem félévszázados, hozzáférhe­tetlen bibliofil kiadástól eltekintve ezideig kiadatlanok maradtak. Montesquieu könyveiben sokat fel­használt jegyzeteiből s így az anyag csak nagyobbik részében ismeret­len­, megjelenése mégis valóságos eseménye volt a francia szellemi piacnak. Grasset kiadása 1941 telén jelent meg. Franciaország nemzeti sze­rencsétlenségébe süppedt Az első sugár nem a politikusoktól, hanem Montesquieutől jött. Sütkéreztek fényében; okosságát szö­­csölték, emberségét idézgették. A XVIII. század talán legfüggetlenebb és legtündöklőbb elméjével üzent; az a század, melyet lenézni oly sokáig divat volt s amelybe minden cseléd­lépcsőn járó kis „misztikus“ és minden parasztgúnyás „apostol" beletörli a csizmáját. Újdonsült „világnézet“-publicistái is óva in­tik Franciaországot XVIII. száza­dától. De Fraciaország Montes­­quie-un keresztül kezet fogott vele. S azóta e kézfogás heve talán csak erősödött. Még nagy szüksége lesz a XVIII. századra ... S ha itt nálunk most sokan csüg­gedten fordítják el tekintetüket Franciaországról, gondoljanak erre a könyvsikerre. Sokkal többet vall a francia lélekről, mint a politika idegválságos rángalódzásai. E kén­sárga gázfelhő mögött ott pihen — eltörölhetetlenül — a francia szellem gazdag és világos tájképe. Egy meghitt szögletében Montes­quieu szelleme virraszt . Rövidesen nyegjelenik magyarul az Officina kiadásában. Guadalupe de Alcaraz (Francis Jammes) Csaklem­ arany karpántot visel, fitténél gránátalmafa virága. Két bájtincse, mint két nagy betűjel, tapad rá sima, szűzi homlokára. Szeme tán mérges fillérektől oly tág (rég belladonna volt jó erre, mondják) oly meglepett, kiváncsi, kéjsóvár, kék-fehér tóban úszó szembogár. Az orra hajlott, mint a jérce csőre, kemény a húsa, csillogó a bőre. Keresztneve Rozita­ Mária, duennáját úgy hívja: bestia. Egész nap csokoládét eszeget, vagy beszélget egy tarka papagájjal. Alméria mellett tágas kertben él, mely csupa szekfű, pipacs és darázsraj. Ha majd úgy h­etven-nyolcvan esztendős lesz, — ma tizenhét — a kertbe ki-kijár, hol fülledt, poshadó virágok nőnek, s kis pengélőkkel veri a gitárt Nagy, horgas álla lesz és karvalyorra, vizenyős szeme, mint egy vén gyereknek, smaragdköves, merev aranylánc lóg a sovány nyakáról, melyen feje reszket. Nagybunkós nádbotjával vereget legyet, macskát, futkosó gyereket. A szája csukva, szó nem jön ki rajta, szúrós bajusztól feketéink ajka Ezsistrabás, fehérkesztyűs Madonna lesz ágyánál, fivegh­aranggal óvja. E vias­­szobor a védasszonya, Guadalupi Szeplőtlen Szűzanya. Ha meghal s dermedt lábbal fekszik ott, kövér hidalgók — testes túzokok — térdelnek majd elé, imát rebeg be, a szárnyuk mintha föl­d alá lebegne. Fordította: Lányi Viktor 9

Next