Magyar Nemzet, 1943. május (6. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-02 / 98. szám
14 zdasági A Magyar Vámpolitikai Központ jelentése az 1942-es évről A Magyar Vámpolitikai Központ ezévi közgyűlésére készült jelentése, mint minden évben, ezúttal is részletes áttekintést ad az elmúlt esztendő és a folyó év első négy hónapjának kereskedelempolitikai eseményeiről és külkereskedelméről. A jelentés szerint Európa külkereskedelmi mozgalmának jellemző vonása a forgalomnak Németország felé val összpontosulása. Egyes európai országok kivitelében Németország ma már 50—80%-kal szerepel a háború előtti 20%-kal szemben. A magyar kereskedelempolitika az évek óta kitaposott úton haladt a bevált áruforgalmis fizetési egyezmények egy esztendőre, egyes esetekben még ennél is kisebb időtartamra történt megújításával. A kereskedelmi mérleg kiviteli többlete az 1941. évi 57 millió-ról 220,6 millióra emelkedett és ebben nemcsak az áremelkedéseknek, hanem számos áruból a kivitel mennyiségi növekedésének is része van. Míg a behozatal értéke 739.7 millió-ről 923 millióra 24.8%-kal, a kivitelé 796.7 millióról 1143.6 millióra 43.5 %-kal növekedett. Az iparcikkek részesedése kivitelünkben évek óta fokozódik. A Német Birodalom külkereskedelmünkben 1942-ben is megtartotta nézete szerepét, de részesedése behozatalunkban az 1941. évi 5z%-ról 51.8%-ra, kivitelünkben 60%-ról 54.9%-ra, a Cseh-Morva Protektorátussal és a Lengyel Főkormányzósággal együtt 61.1%-ról 54.9%-ra, illetve 64.4%-ról 59.2%-ra esett. A Német Birodalom külkereskedelmünkben való részesedésének csökkenése nem jelenti Németországgal való forgalmunk esését abszolút számokban is, mert a magyar-német forgalomban mind a behozatal, mind a kivitel értéke emelkedett, de kisebb mértékben, mint egész behozatalunké és kivitelünké. Olaszország külkereskedelmünkben ezúttal is a második helyet foglalja el. Az 1941. évi 1 41,9 millió-s behozatali többlettel szemben a magyar—olasz forgalom 1942- ben ismét, bár jelentéktelen, 1,5 milliós kiviteli többlettel zárult. Svájc a harmadik helyen áll külkereskedelmünkben. A Balkán-országok közül nagyobb méretű forgalmunk csak Bulgáriával és Törökországgal volt. Az északi államok közül a már eddig is jelentős forgalom erősen fejlődött tovább Svédországgal. Belgium felé is feltűnő módon emelkedett a kivitel, míg a Finnországgal való forgalomban a behozatal és kivitel egyaránt növekedett. A jelentésnek az egyes országokról szóló fejezetei behatóan foglalkoznak a velük létesített kereskedelempolitikai és fizetési megállapodásainkkal és ez országok általános kereskedelempolitikájával. Budapest ingatlanforgalma Pasaréti út 112., egyemeletes adómentes villa 900 n. ölön ingatlanrész, eladó: Karvin László, vevő: Fülöp Jenő Sándor, vételár: 120.000 P. — Remetehegy 16391/4. hrsz. ingatlan, eladó: Deák Imre, vevő: Láng Gyula és neje, vételár: 28.000 P. —Vend u. 15., ingatlan 815 n. ölön, eladó: Szögyényi József és neje, vevő- Sárvári Lajos, Hatvan, vételár: 84.500 P. — Margit-körút 1., ötemeletes bérház 304.30 n. ölön, részben adómentes bérjövedelme kb. 72.000 P, eladó: Magyar Hírlapírók Orsz. Nyugdíjint., vevő: dr Légrády Ottó, vételár: 2.000. 000,P. — Erdőalja-út 137., ingatlan, eladó: Halán Lujza, vevő: Lőrincz Jenő, vételár: 30.000 P. — Berend u. 23., földszintes ház 160.500. ölön, eladó: Besztery László és neje, vevő: Kan József és neje, vételár: 50.000 P. — Kalotaszegi út 14., ingatlanrész, eladó: dr. Hegedűs Árpád, vevő: dr. Töttössy Edéné, vételár: 30.000 P. — Sasad 2030/4. hrsz. ingatlan, eladó: dr. Jancsek István, vevő: Muravölgyi József és neje, vételár: 41.500 P. — Kurucles 10930/23. hrsz. telek, eladó: Hárshegyi Gazd. Rt., vevő: Zárda u. 28. Házépítő Szöv., vételár: 24.000 P. — Törökvész-út 12/b., ingatlan 310 n. ölön, eladó: Radó Béla, vevő: Wein Imre és neje, vételár: 51 000 P. — Ildikóutca 26., adómentes családiház, eladó: Halász Lajos, vevő: özv. Müller Vilmosné, vételár: 80 000 P. — Csatárka 15836. hrsz., ingatlan 310 n. ölön, eladó: Bartolotti Ertvégh Ede, vevő: Bartolotti Ertvégh Edéné, vételár: 40.000 P. — Töhötöm-u. 2545/4. hrsz., 198.40 n. öles ingatlan, eladó: dr. Juhász Béláné, vevő Sávoly Hedvig, vételár: 45.000 P — Sasad 2435. hrsz. ingatlan, eladó: Kiasz Ödön és tsa., vevő: Novoth Béla és neje, vételár: 27.500 P. — Lágymányosi út 12., háromemeletes bérház 231.400. ölön, adómentes bérjövedelme kb. 17.000 P, eladó- Creditanstalt-Bankverein Magyarországi fióktelepe, vevő: Creditanstalt-Bankverein Magyarországi fióktelepe nyugdíjpénztára, vételár: 149.575 P. — Szérüskert u. 42., földszintes adómentes családiház 100.72 n. ölön, eladó: Ran József, vevő: özv. Gál Imréné, vételár: 60.000 P. — Márvány u. 27., öröklakás, eladó: Weszelowszky Vilmos és neje, vevő: Canzianzi Ferenc, vételár: 60.000 P. — Józsefhegy u. 15152/13. hrsz., 276 n. öles telek, eladó: Major László, vevő: Stern Pál, vételár: 27.000 P. — Számadó-u 10., ingatlan 308.90 n. élön, eladó Ilibó Bige Kornél, vevő: Holitscher Géza, vételár: 65.000 P. — Spanyolrét 1231/1—2. hrsz., 1 hold és 657.20 n. öles telek, eladó: Kövesligethy Miklós és tsa, vevő: Papp Józsefné, vételár: 45.000 P. — Bogár u. 35—37., ingatlan, eladó: Hofbauer Artúr, vevő: Kőszegi Agyterítő- és Bútorszövetgyár Rt , vételár: 95.000 P. — Csörsz u. 7., öröklakás, eladó: Haraszthy Imre és tsa, vevő: Boros József és neje, vételár: 49.500 P. — Soproni út 3895/2. hrsz. telek, eladó: Krempe Ödönné, vevő: Petrucz György, vételár: 22.112 P. — Galagonya u. 21/c, földszintes adóköteles ház 244,30 n. élön, eladó: dr. Hajnal Pál, vevő: Korner Elismert Vállalati Nyugdíjpénztár Egyesület, vételár: 50.000 P — Istenhegy 9113 hrsz., 1 hold és 878 öles telek, eladó: Magyar Hollandi Bank, vevő: Varga Tivadar és tsa, vételár: 85.000 V. — Ulászló u. 59, ingatlanrész, eladó: Szepesi Egyesület, vevő: dr. Ziramermann Frigyes, vételár: 105.000 P. — Óraköz 2., ingatlan, eladó: dr. Domonyi Móric, vevő: László András és tia, vételár: 52.098 P. — Bercsényi u. 36., ingatlanrész, eladó: Sándor Katalin, vevő: Dóra András és neje, vételár: 100.000 P. — Amerikai út 14., adómentes ház, eladó: Kalmár Lajosné, vevő: dr. Mihályffy Antal, vételár: 160.000 P. — Klauzállér 3., háromemeletes bérház 153,50 n. ölön, adóköteles bérjövedelme kb. 18.000 P, 5/16 rész, eladó: özv. Arányi Ivánné, vevő: Lebovits Bála és tsa, vételár: 140.000 P. — Vendel u. 14., földszintes adóköteles ház 231 n. ölön, eladó: Németh Margit és tsa vevő: Farkas Mária és tsai, vételár: 110.000 P. — Gr. Teleki Pál-u. 6 . háromemeletes bérház 208.10 n. ölön, adóköteles bérjövedelme kb. 24.000 P, 9/50 rész, eladó: Dános Árpád, vevő: Zimmermann Nándor, Abaújszántó, vételár: 108.000 P. — Thaly Kálmán u. 41., földszintes adóköteles ház 1/2 része, eladó: kk. Soritz Endre, vevő: dr. Várady Lajos, vételár: 105.312 P. — Fürész-u. 97/c., ingatlan, eladó: ifj. Sághy György, vevő: Handler Gyuláné, vételár: 100.000 P. — Kompcsi-u. 5., földszintes adóköteles ház 414.20 n. élön, eladó: Handler Gyuláné, vevő: Nits Sándor, vételár: 100.000 P. — Hungária-középkörút 495., 388.40 n. öles telek, eladó: Kellner Nándor és neje, vevő: dr. Schwitzer Endréné, vételár: 75.000 Pallosvay u. 23/b., adómentes családiház, eladó: Mayer Ferenc és neje, vevő: ifj. Sághy György, vételár: 70.000 P. — Jász u. 113/b., földszintes adóköteles ház 150.25 n. ölön, 1/2 része, eladó: Roppant Ferenc és neje, vevő: özv. Oszmann Pálné, vételár: 70 000 P. — Róna u. 115., adómentes családiház, eladó: Halász Györgyné, vevő: Körmendy László, vételár: 60.000 P. — Pándokfalu u. 17., földszintes adómentes ház 81 n. ölön, eladó: Balla Lukács és neje, vevő: dr. Fried Leóné, vételár: 42.500 P. — Nagy Lajos királytitja 47., ingatlan, eladó: Jancsó Gyula, vevő: Kovács Elemér, vételár: 36.000 P. — Sörgyár u. 73, földszintes adóköteles ház, eladó: Kalis József, vevő: Ágoston Erzsébet, vételár: 25.000 P. — Alsórákosi létek 29973/154. hrsz. 223 90 n. öles telek, eladó: Karnács Pálné, vevő: Cserna Lajosné, vételár: 20.000 P. — Körvasútsor 173, ingatlan, eladó: Hortobágyi Gyula, vevő: Burai Sándor, vételár: 22.500 P. Gazdasági hírek a Balkánról Szófiából jelenti a TP. A bolgár közmunkaügyi minisztérium elhatározta, hogy a perniki szénbányák közelében fekvő Mosinóban 50.000 lóerős elektromos központot építtet, amely Szófia környékét és Délkelet- Bulgáriát látja majd el elektromos árammal. Zágrábból jelenti az MTI. A Donau- Zeitung gazdasági hírszolgálata szerint a bolgár gabonakiviteli igazgatóság 1943-ra kilogrammonként az alábbi gyapotárakat állapította meg: legjobb minőség 120, második 100 és harmadik 70 leva kilónként. Zágrábból jelenti az MTI. A Donau- Zeitung isztanbuli hírt közöl, amely szerint a számos tűzvész következtében sokat szenvedett Aranypart faházait, iskoláit, szállóit és penzióit, a különféle bádog- és fabarakkokat eltávolítják. A város vezetősége ezeknek helyén széles, előkelő parti utcát tervez, az egész Boszporusz hosszában, kaszinókkal és más reprezentatív épületekkel. A gazdasági főiskola közelében Isztanbul elfoglalásának ötszázadik évfordulója alkalmából hatalmas kiállítási palota felépítését tervezik. A „Mezokémia“ közgyűlése A Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Részvénytársaság gróf Océebenyi Viktor elnökletével folyó év április20-án tartotta XXV. jubileumi üzlatévi rendes közgyűlését. A jubileummal kapcsolatos megemlékezések után a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette az üzletév 250.112.83 P mérlegszerű tiszta nyereségét, valamint a javasolt tartalékolásokat. A közgyűlés az igazgatóság javaslatát elfogadva, úgy határozott, hogy az elért üzleteredményből osztalékra részvényenként 8.0 P-t, összesen 100.000 Pt, a vállalat rendes tartalékalapjának növelésére 80.000.EP-t fordít, míg az 1943. üzletév számlájára nyereségáthozat címén 12.424.29 összeget visz át. A felügyelőbizottság megbízatása lejárván, a közgyűlés a régi felügyelőbizottsági tagokat 3 évre újból megválasztotta. Terménytőzsde A budapesti terménytőzsdén szombaton a következő kötések történtek: mustármag, minta szerint, 45 q 140; tavaszi bükköny 150 q 41.40; szudáni fűmag 50 q 70.—; hhernamag 10.5 q 385.—; szőlőmag, minta szerint, 400 q 28.80 pengő mázsánként. Valuta- és devizapiac Zürich, máj. 1. (Zára 1.) Párizs .4.13%, London 17.31 New York 431, Brüsszel 69.25, Milánó 22.66*4, Madrid 39.75 Amszterdam 229.37*, Berlin 172.55, Stockholm 102.66*4, Oslo 98.621/2, Kopenhága 91A374, Szófia 5.37*%, Prága 17.31*, Zágráb 8.75, Isztanbul 3.50, Bukarest 2.37*4, Helsinki 8.77H, Lisszabon 17.80, Buenos Aires 1015/8 Yokohama 101, Rio de Janeiro 22.50. Amszterdam, máj. 1. (Zárlat.) Brüsszel 30.11—30.17, Zürich 43.63—4. 71, Stockholm 44.81-44.90. London, máj. 1. (Zárlat.) New York 4.02*2— 4.03 Vá, Montreal 4.43—4.47. Zürich 17.30—17.40. Stockholm 16.85—16.95. Lisszabon 99.80—100.20. Rio de Janeiro 83.647/s. — Nem hivatalos árfolyam: Madrid 40.50. — Magándiszkont 1—1 l/ss napipénz 0.75—1.25%. Magpiac A Magyar Magtenyésztési Rt., Budapest— Monor heti jelentése. Répakárlevők a száraz időjárás folytán egyes helyeken károkat okoztak és a pó ívelések újabb keresletet indítottak répamagvak iránt, mely azonban a meglévő készletekből idlelégitést nyert. Egyéb cikkekben alig van kereslet, a piac csendes, csupán köles és tengeri iránt van érdeklődés. — Hivatalos nyersáruárak per 100 kg ab feladóállomás: Köles, fehér, vörös, szürke, japán 33.40. Hajdina hántolatlan 37.40. Kendermag, szokványszerű 120. magasnövésű, teli, vetőmag 150. Mák, kék 167. Mustármag, fehér 167, fekete 107. Koriandermag 87. Köménymag 394. Borsó, steril, Viktória 54.20. expressz 46120. Lencse, steril, kisszemű 05.20. középszerűd 65.20. nagy szemű 75.20. Bab, fehér, szokvány, gyöngy 60.20. Lóheremag nyers, arankás 90% 230. Lucernamag, nyers, arankás 90% 285. Baltacsimnag,hamozaMan 90% 80. Bíbor heremag 95% 150. Komlóslucernamag 95% 200. Fehérheremag 94% 360. Svéd heremag 94% 340. Nyúl, szapukamag 90% 220. Somkóromag 94% 150. Szarvaskerepmag 94% 260. Mubarmig 95% 40. Szudánfamag 95% 70. Bükkönymag 95% szöszös 115, pannon 51.20, tavasz 41.20. Csillagfürtmag. 90% édes 30.20, keserű 29.20. Borsó, 94% tavaszi, őszi 61.20, szeges 95% 41.20. Cirokmag. 95% seprőcirok 28, cukorcirok 40. Csibehúrmag 96% óriás 55, aprószemű 50. Gomborkamag 96% 65. Csomós ebír 200. Francia perje 240. Olasz perje 200. Réticsenkesz 200. Réti komócsin 220. Angolperic 240. Juhcsenkesz 300. Rétiperje 400. Tarackostippan 330. . Ligeti peric 600. Taréjos cincér 400. Soványperje 420 Aranyzab 700. Magyar rozsnok 200. Tarackos vöröscsenkész 270. Csikórépamag 270. Takarmányrépairag 160. Tarlprépapiag 200 pengol. Szünet a tőzsdén Szombaton a tőzsdetanács ismert határozata értelmében szünetelt az értéktőzsde. A Nagyhalona-—Újlaki Egyesült Iparművek Rt. igazgatósága a május 1-én megtartott ülésén megállapította a vállalat 1942. évi mérlegét. Az értékcsökkenési tartaléknak 751.073,73 pengő összeggel való dotálása után kimutatandó nyereség 630.048,01 pengő. A május 15-ére összehívandó közgyűlés elé azt a javaslatot terjeszti az igazgatóság,hogy a 7410/1942. M. E. számú rendelet által megengedett keretben, úgy mint az előző évben is, részvényenként 1 pengő osztalék fizettesék ki, 250.000 pengő pedig a vállalati nyugdíjpénztár, illetve a nyug- és kegydíjalap javadalmazására használtassák fel. VASÁRNAP, 1945 MÁJUSA. 239. szám. Keresztrejtvény Rovatvezető: SALAMON JÓZSEF VÍZSZINTES SOROK: 1. Csathó-regény. 13. Község Pest vármegyében. 14. Nőinév becézve. 16. „Leke“ mássalhangzói. 18. Tejtermék. 20. Azonos mássalhangzók. 21. Betű fonetikusan. 22. .Jilli“ betűt keverve. 24. Kívánsága. 27. Kopasz. 28. Tanuló. 30. Véredénye, névelővel. 31. Női név becézve. 32. Két szó: I. Német névmás. II. Nyelvtani fogalom. 34. Apósa. 35. Csúnya megszólítása szülőnek. 36. „Báró“ magánhangzói. 37. Vissza: „Egyes“ mássalhangzói. 39. Német szám. 40. „Rés“ mássalhangzói. 41. Osváth-regény. 42. Kötőszó. 41. Pusztit. 43. Lalin: Harag. 46. Igekötő. 47. Elhunyt író. 49. Az ügyvéd kenyere. 51. Vissza: háztartási eszköz. 53. Csipószerszám. 54. Máray-regény. 56. Német szám 37 Késben van. 58. ... magának a legszebbet. 60. Nílus rövidítése. 61. Int. 62. ~ a 39. vízszintessel. 63. Vízzel teszi. 65. Tilló szó. 66. Kisfaludy-dráma. 68. Zola keresztneve. 70. Gergely Márta-reverény. 2. Azonos betűk. 3. Szivarféle 4 Adriaváros. 5. Gyermekrokon falusiasan. 6. Nagy Károly. 7. Kereskedelmi műszó. 8. Milyen Italt? 9. Nem erre 10. Cigaretta különlegesség. 11. Csont latinul. 12. Lehár-operett. 15. Cronin-regény. 17. Kimásoló. 19. Székely Júlia-regény. 21. Országokat választ el egymástól. 23. Kötőszó. 25. Török név. 26. Vőlegénye van. 27. Hajórész. 29. Szórakozásra gyülekező hely. 31. Surányi-regény. 33. Fiúnév. 35. Pápai korona. 38. „Garat“ mássalhangzói. 39. „Kerim“ közepe. 43. Tánc is val, ilyen. 49. Japán város. 48 Nyelvtani fogalom. 49. Sípjáról híres. 10. Cigarettapapír márka. 52. Vonat jár rajta. 54. „Menni“ betűt keverve. 55. Pesti utca névelővel. 58. Két szó: I. Kérdőszó: II. Kutya. 59. Ez a szegecs. 62. Korszak. 61. Vissza:„falat“ mássalhangzó]. 66. Papírmértek. 67. Latin és. 68. Német személyes névmás. 69. Szemfog magánhangzói. Popper Emdre. Budapest. FÜGGŐLEGES SOROK: A 1.:I. SZÁMI KERESZTREJTVÉNY MEGFEJTÉSE. Vízszintes sorok: 1. Sárospataki vár. 17. Zenebohóc. 26. Melinda. 49. Késztet. SI. Körmagyar. 66. Szellemóriások. Függőleges sorok: 1. Se pénz, se posztó. 14. Magyar répdalok. 21. Honmentók. 24. Pattantjil. 26. Méritek. 27. Állapot. Országos vásárok Május 3-án, hétfőn: Avasújváros (Szatmár m.), Balassagyarmat (áv.), Balatonkiliti (Somogy m.), B( Sopron m.), Csákánydoroszló (Vas m.), Csány (Heves m., áv.),Csikszentmárton (Csik m., áv.), Csorna (Sopron m.), Dúny (Pest m.), Dombé (Mármaros m.), Dunavecse (Pest m., áv.), Emőd (Borsod m.), Érd (Fejér mi Feketeardó (Ugocsa m.), Hatvan (Heves m., áv.), Jászjákóhalma (Szolnok m.), Kápolna (Heves m.), Kecel (Pest m.), Kézdivásárhely (áv.), Kiskörös (pest m.), Komárom (áv.), Kölese (Szatmár m.), Kötelek (Szolnok m.), Lelesz (Zemplén m.), Léva (Bars m.), Mármarossziget (áv), Mezőszilas (Veszprém m.), Mernye (Somogy m.) Mór (Fejér m.), Mosonmagyaróvár, Muraszombat (Vas m.), Nagykapornok (Zala m.), Nagykőrös (Pest m.), Nagysomkút (Szatmár m.), Nagysurány (Nyitra m., áv.), Nagyvázsony (Veszprém m., áv.), Nyárádszereda (M.-Torda m.), Oradna (Beszterce m.), Ökörmező (Mármaros m.), Pécel (Pest m.), Pécs, Perecsény (Ung m.), Sárvár (Vas m., áv ), Sopron, Szamosszeg (Szatmár m.), Szany (Sopron m., áv), Szentendre (Pest m.), Tápióbicske (Pest m.), Tiszaőrs (Heves m), Tolna, Ungvár, Vámospércs (Hajdú m.), Vasvár (Vas m.l, Veszprém. Május 4-én, kedden: Balassagyarmat (krv.), Báta (Tolna m.), Beled (Sopron m.), Bicske (Fejér m.áv.), Bilke (Bereg m.l. Cegléd (áv.), Csíkszentmárton (krv.), Dunavecse (krv.), Érsekvadkert (Pest m., Gyömöre (Győr m.), Hatvan (Heves m., krv.), Karád (Somogy m.), Karmacs (Zala m., Kézdivásárhely (áv ), Kisterenye (Nógrád m., áv.), Kócs (Komárom m.), Megyaszó (Zemplén m.), Nagykanizsa, Nagyvázsony (Veszprém m.), Pacsaj Bihar m.), Réteg (Sz.-Doboka m., , udv.), Rozsnyó (Gömör m.), Sásd (Baranya m.), Szamoskrassó (Szatmár m.), Szerednye (Ung m., iuhv.), Szikszó A.-Torna m., áv.), Vásárosnaményi (Bereg m.), Visk (Mármaros m.), Zalabaksa (Zala m.). Május 5-én, szerdán: Bicske (Fejér m., krv.), Beregszász (áv.), Egyházaskozár (Baranya m.), Földes (Hajdú m.), Hosszúpereszteg (Vas m.), Kálósemjén (Szabolcs m.), Kaposvár, Kémes (Baranya m.), Kölesd (Tolna m.), Kassa, Köbölkút (Esztergom m.), Kolozsborsa (áv. 5—-6-án), Léva (kiv.), Nagylengyel (Zala m.), Nagybocskó Mármaros m.), Nagykapos (Ung m., Péterréve (Bács m.), Sárospatak, Sárétudvari (Bihar m.l. Tápiógyörgye (Pest m.), Temerin (Bács m.l, Tapolca (Zala m.l. Veszprémvarsány, Zsibó (Szilágy m.). Május 6-án, csütörtökön: Emőd (Borsod m.), Encs (A.-Torna m.). Elyek (Fejér m.l, Aranyosmegyes (Szatmár m., kiv.), Háromfa (Somogy m.), Hetes (Somogy m.), Ipolyhidvég (Hont m.), Ónod (Borsod m.), Pellérd (Baranya m.), Pacsér (Bács m.), Ószivác (Bács m.), Székelykeresztúr (Udvarhely m.). Május 7-én, pénteken: Ballavásár (Kisküküllő m., 7—8-án), Búj (Szabolcs m., áv.), Csütörtök (Komárom m.), Felsőszeli (Pozsony m.), Nemesmilitis (Bács m.). Május 8-án, szombaton: Senyeháza (Vas m.). A vagyonváltság-búza ára. A pénzügyminiszter a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejében fizetendő búza árát a földművelésügyi miniszterrel egyetértőleg május hónapra métermázsánként 30 pengőben állapította meg. (MTI.) A rézmészpor ára. A közellátásügyi miniszter újra megállapította a rézmészpor legmagasabb viszonteladói és fogyasztói árát. A rendelet értelmében a rézmészpor legmagasabb fogyasztói ára forgalmi adóváltsággal és csomagolással együtt kilónként 1 pengő 30 filét, Új részvénytársaság. Mint értesülünk, a Vöneki Imre export-import vállalat, amely eddig mint egyéni cég működött és jelentékeny külforgalmat bonyolított le, legközelebb részvénytársasággá alakul át. Vöneki Imre szakavatott vezetése tette lehetővé a vállalat elvirányú fejlődését, amely most kereteinek bővítése érdekében a részvénytársasági átalakulást teszi szükségessé. A vállalat vezetése és irányítása az eddigi kezekben marad. Jó gyerekek rejtvényei Képrejtvény Beküldte: Bajor Juci, Budapest. Keressétek meg Beküldte: Euler Gyurika, Budapest. Egy kosár Taraljai finom alma Fenti mondatban egy város teve van elrejtve. Ki találja meg? A 23. SZÁMÚ REJTVÉNYEK MEGFEJTÉSE. 1. Tábori posta. 2. Pályaőr.