Magyar Nemzet, 1943. december (6. évfolyam, 272-296. szám)
1943-12-05 / 276. szám
VASARNAP, 1945 DECEMBER 5. Magyar Nemzet Szabó József: A közvélemény zsarnoksága alól a történelmi igazság sem egészen ment át Sőt: a történelem jobban telve van uralkodó mítoszokkal, hiedelmekkel, vegyképekkel, mint ismeretkörünk bármely más területe. A természettudományban ma már aligha ismétlődhetik meg Giordano Bruno társa, akinek azért kellett máglyára mennie, mert egy új tudományos igazságot hirdetett; a történelemtudományban viszont ez még ma is könnyen elképzelhető. sőz mindenesetre elég arra, hogy átlagos történetírókat visszatartson új alaktól. De nem akadályozhatja meg a történelemtudomány nagy Géniuszait abban, hogy szellemük fényével új megvilágításba helyezzék a múlt közhelyekké merevedő igazságait. Ilyen Géniusz volt Guglielmo Ferrara, a genfi önkéntes száműzetésben nevorégen elhúnyt nagy olasz író és történetíró. Egy olyan korban működött, amikor a történelemtudomány remekműveitől le a filléres ponyvairodalomig mindenkit elragadott Bonaparte Napoleon gigászi nagysága, a hatalom bűvölete, a kolosszális imádata. Eleinte Ferrero sem volt mentes ettől az igézettől. Közben azonban egy új gondolat ötlött elébe. Amint írja: váratlanul megtalálta az írás kulcsát. Megértette Napóleont. Nem a hadvezért, nem a császárt. Hanem a Kalandort. S ahogy látta, megértette a múltat, új színben az egész 150 évet, amely a francia forradalom óta lefolyt. A francia forradalom, amitől jelen történelmi korunk kezdetét számítja. A forradalom lázadás egy rend ellen. Két értelme van. Az egyik forradalom a rend felforgatását tűzi célul, de nem hoz új tartalmat az így vágott űr betöltésére. A másik a szellem, a tartalom forradalma, amilyen értelemben a kereszténység vagy a renaissance forradalmáról beszélünk. Az egyik forradalom rombol, a másik alkot; s ha a történelem szeszélye összekeveri őket, ebből a jónak és rossznak, a rendnek és kalandnak bölcseség rendjének, egyszóval a selyemfonálnak minél kifinomultabb rendszerét hozza létre, s ezzel az emberiséget az erőszak örökös rémületétől, tehát a vasláncoktól megváltsa. A legitim hatalom különböző elvek (választás, demokrácia, ariszto-monarchia, öröklés) alapján állhat. Ma a demokrata és választási rendszerek vannak előtérben. Bármily szép is Ferrero szerint Napóleon uralkodása. Átvette a Forradalomtól, s az abszurdumig, a katasztrófáig tökéletesítette a háborúnak egy új, a XVIII. század szabályok között mozgó, szinte civilizált háborújánál kevésbbé racionális, de látványosabb és erőszakosabb formáját. Feltalálta a propagandát. Megszervezte az újságokat, úgy dirigálta őket, mint egy zenekart. Azután óriási grammofont készített belőlük, amelyen mindennap ugyanazt a lemezt forgatta alattvalói és ellenségei előtt egyaránt. Ez a lemez elharsogta, hogy ő a nagy, az emberfeletti ember, a hős, a Géniusz, a félisten, aki csalhatatlan, tévedhetetlen, legyőzhetetlen, s hadvezérei, munkatársai, miniszterei is mind csupa ilyen kiváló férfiak, ő a közigazgatást lelkesedésgyártó géppé tudta átalakítani, amely tüntetéseket, körmeneteket, fogadásokat, virágesőket rendez, diadalíveket emel, magasztaló képes pamfleteket terjeszt. Kisajátította a tömegmozgalmat a pártoktól. Mindezeket kénytelen volt megtenni, mert kormánya mindvégig egy kisebbség önkényes uralma maradt a többség felett, amelytől állandóan reszketnie kellett. Ha Augustinus úgy határozhatta meg a kokottokat, hogy ezek azok a nők, akik úgy élnek, „tamquam si amari possint“ — mintha lehetne őket szeretni, akkor ez a kormányzat azoké, akik úgy országolnak — „comme s'ils pouvaient être obéis“ — mintha lehetne nekik engedelmeskedni. Itt értünk el annak a sajnálatos ellentmondásnak a nyitjához, hogy a azonban a népfelség gondolata, nem szabad felednünk, hogy a nép olyan emberek ormótlan, óriás tömege, akiknek legnagyobb része élete végéig az öntudatnak csupán bizonyos homályos előlépcsőiig tud feljutni. Épp ezért a demokráciát, mint minden hatalmat, állandóan szervezni, gyakorolni, nevelni kell az iskola, a párt, a sajtó hatalmas fegyvereivel. Ezen az úton eredetileg illegitim kormányzatok is a kvázi- vagy prelegitimitás bizonyos fokain keresztül legitimekké szilárdulhatnak. Kivéve, ha merő misztifikáción és erőszakon alapulnak. Ez esetben ugyanis soha nem válhatnak legitimmé, bármennyi ideig tartson is az uralmuk. Az ilyen fogalmilag rend, ami egyedül teszi tartóssá a hatalmat, korlátozottá az önkényt s elviselhetővé a társadalmi életet, mégis miért nem a legnagyobb jó, hanem a legnagyobb tragédia az emberiség életében. Ez azért van, mert a társadalom önszabályozása amilyen szükséges, olyan nehéz kérdés. Megvalósítása nem kalandorokat, hanem konstruktív szellemeket tételez fel. Ilyen pedig nagyon kevés van, s megvannak a maga korlátai. A szabályok, amelyeket alkot, mindig bizonyos életviszonyokra érvényesek csak, más, változott viszonyok között alkalmazva már igazságtalanok (summum ius summa injuria). A társadalmi rend, amelyet alkot, mindig valami mesterséges marad az élet örök áramlásában. Ezért van a társadalom és a természet rendje között mindig bizonyos feszültség. Időnkint átcsapnak a szikrák. A Kaland szelleme fel-fellángol. A vasláncok is újra megjelennek. S a megrémült emberiség fölött átsuhan a Rémület szelleme. A világ rendje sziszifuszi munka. Soha sincs kész. Mindig újra kell kezdeni. Olyan épület, amelyet mindig javítani kell, mert omladozása már az alapkő letételekor megkezdődött Ezért van az, hogy a történelem és társadalom rendjét nem úgy lehet megőriznünk, ha állandóan őrködünk a megváltoztathatatlanságán, hanem fordítva: ha állandóan változtatjuk ás újraépítjük. Szomorú tapasztalat, hogy ezt a munkát az emberiség, ha egyáltalán végzi, anélkül végzi, hogy értené. A kaland és a rend a francia forradalomban illegitim hatalom iskolapéldája századokra szóló zűrzavara keletkezik. Ez történt a francia forradalomnál, amelyet tévesen szoktak egyetlen forradalomnak tekinteni. Az alkotó francia forradalom kivívta aszabadságot és egyenlőséget, a romboló francia forradalom viszont felszabadította a Nagy Félelmet, aminek kavargásából azóta sem tudott kiszabadulni az emberiség. Ez a francia forradalom az emberiség egyik legnagyobb kalandja, amely még ma sem ért véget. Győzelme, mint minden emberi győzelem, ideiglenes és tragikus. Ideiglenes, mert a nagy győzelmi mámor után jött a nagy nyugati Káosz, amely még ma is tart, tragikus, mert az élet és halál kettős útjára dobott bennünket. Mint minden kaland, túlsokat akart: egyesíteni a dicsőséget és a békét. A kaland lovagjai: a Nagy Félelem gyermekei. Nem érnek rá arra, hogy fülüket a földre téve, figyeljék, honnan jön az ellenség. A Rend összeomlott, az ősember zaklatott élete visszatért. A vadonban nincs barát, nincs szövetséges. Egyetlen tényező látszik: a hatalom. Ebből a semszögből kell néznünk Napóleont, hogy megértsük. Csak így érthetjük meg, hogy épp alatta született meg a világ modern értelemben vett egyeduralma csalhatatlan hivatalos igazságokkal, irányzatos sajtóhírveréssel, hangzatos hadijelentésekkel, gazdasági autarkiára törekvéssel, a XVIII. század csodálatos nemzetközi jogának összetörésével s a korlátok és szabályok nélküli, szinte totális háború bevezetésével. A kalandnak azonban van egy immanens, lényegéből folyó tragikuma. A kalandor nem tud kiszabadulni annak a nagy félelemnek az örvényéből, amelyben született. Minél inkább fél, annál több erőszakot alkalmaz, s minél több erőszakot alkalmazott, annál több oka van a félelemre. Minél inkább a fél, annál többet támad. Ha győz, ez is újabb aggodalmak forrása, mert új ellenségeket szerez neki. A valódi veszélyeket lassan képzelt veszélyek is tetézik; a nyomukban járó himérikus félelmek megszállják, elkápráztatják, a végzet útjára sodorják az egyszerű halandót épúgy, mint a királyokat. Nyomukban a rémuralom jár, a terror, aminek az a tulajdonsága, hogy az elkövetőket épúgy terrorizálja, mint az áldozatokat. Az erőszak azonban csupán látszata a hatalomnak. Nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van. A kalandor, a tett embere csupán az előbbit veszi észre: a kényszer, a terror, a szabályok nélküli háború közvetlen, látható hatásait. Megrészegül a pillanatnyi sikerektől, amelyekkel kezdetben minden meglepetés s így minden erőszak is jár. Közben az összetépett szerződések, a nyert csaták, a fejedelmi zsákmányok és a kiontott vértenger hullámain túl, az alatt a kártyaréteg alatt, ameddig a tett emberének szemei a dolgokba még behatolni képesek, gyülekeznek az erőszak közvetett, láthatatlan hatásai. A kalandor lélektanának elemzése eszünkbe juttatja azt a problémát, vájjon az emberiség sorsának intézése inkább a tömegek, vagy egyes nagyemberek szűve-e. Ferrero harmadik megoldást talált: a tömegek sorsát döntő pillanatban mindig egyes emberek kis száma dönti el, ezek egyéni nagyságára azonban semmiféle biztosíték nincs. Sőt az emberiség gyakori katasztrófái azt mutatják, hogy a történelem a nagyon nagy döntéseket rendszerint nagyon kis emberek kezébe teszi le. Az emberiség csak akkor szabadulhatna ki a kalandnak ebből a reménytelen forgójából, ha a történelmi véletlen legalább átmenetileg a foglalkozási blokkok helyett egy szellemi elit kezébe helyezné a sorsát. Ez tisztában volna azzal, hogy a hatalom lényege nem az állandó fenyegetés, erőszak és kényszer. S meglátná azt az olyan egyszerű és mégis olyan nehezen megérthető igazságot, hogy a kényszer csak abban a mértékben szolgálja az embert, amilyen mértékben le képes mondani róla. Az embernek egy bizonyos magasabb szellemi fokon be kell látnia, hogy a hatalomnak, amíg kényszerrel és erőszakkal akar kormányozni, az a végzete, hogy állandó rettegésben éljen. Minél több fegyvert és katonát gyűjt, annál többet gyűjtenek az ellenfelei is. A megoldás sokkal egyszerűbb: mondjon le a gyengébbek terrorizálásáról, hogy ne kelljen az erősebbektől tartani. Tartsa tiszteletben mások jogait, hogy az övéit is tiszteletben tartsák. Ezek a gondolatok a hatalom fogalmától a rend fogalmához vezetnek át. Mások jogainak tiszteletben tartása, a gyengébbek elnyomásáról lemondás ugyanis éppen a rend megszületését jelenti. Ez a rend azonban csupán akkor tartós, ha a megszokott, az örök tegnapi tisztelete hatja át. A hatalomnak ezt a tulajdonságát nevezi Ferrero — Talleyrand nyomán — legitimitásnak. A legitim kormányokat kell visszahoznunk — mondja —, hogy a kaland veszélyes korszakán túlkerüljünk. S ilyennek csak az olyan kormányzatot tekinti, amelynek létét, formáját és eljárási módját hosszú, lehetőleg évszázados gyakorlat szentesítette. Egyedül a legitim kormányok lehetnek viszonylag biztosak az alattvalók önkéntes engedelmességéről. Olyan ez az engedelmesség, mintha egy vékony selyemfonál tartaná össze láthatatlan szálakkal a világot. Észre sem vesszük, de ha elszakad, csak vasláncokkal lehet helyettesíteni. Nincs más választás. A civilizáció legnagyobb hivatása tulajdonképpen az, hogy az önszabályozás folyamatainak, a szokás, erkölcs, vallás, jog, politika. VIDÉKI ÉLELMISZERIPARI VÁLLALAT KERES ELSŐRENDŰ szárító- és konzervmesteri Ajánlatokat „Simán“ jeligére kiadóba. Tempelői: A tárgynak és a kor szellemének megfelelő mély tisztelettel bátorkodom előre bocsájtani: nem tartozom azon sokak közé, akik a bürokráciát olyan általános és fenntartás nélküli ellenszenvvel kezelik, amilyen csak abszolút értelemben vett helytelen és káros jelenségeknek jár ki Ezt hangsúlyozni szeretném, bárha a fent említett bürokrácia elleni kirohanások immár egy művelt politikus asztaláról és szótárából sem hiányozhatnak — legtöbbször éppen azok mordizomadta dörgedelmeznek ellene, akiknek irányzata logikus és elkerülhetetlen következményként hordozza uszályában az íróasztalok számának és azok mellett aktát aktára róvók tömegének növekedését. Sokkal férfiasabbnak és észszerűbbnek tartottam annak idején Mussolini kijelentését, aki sarkára állva megvédte ezt a kompromittáltnak induló fogalmat, mondván, hogy az ország első bürokratája ő maga — minthogy vannak dolgok — méghozzá szép számban — amelyeket másként, mint írásban, adminisztráció, szervezés, alsóbb- és magasabbrendű hatóságok közreműködésével nem is lehet elintézni. Ez így van. Ezek a dolgok szaporodnak, minél háborúsabb a világ, annál inkább, s ha azelőtt a totalitásos irányzat nyakába lehetett varrni őket — kétségtelenül ez az államhatalom beleszólási lehetőségeit és módjait nagyon megnöveli —, úgy most, az ötödik háborús évben már ez a megkülönböztetés sem áll rendelkezésre. Az egykor liberálisan hivatalnok-mentes USA-ban nyilván ugyanannyi irkafirkába kerül egy pár cipő megszerzése s éppolyan sok referens, főnök, főfőnök kezén megy át minden köznapi ügy elintézése, mint egyebütt. Elvégre arról lehet vitatkozni, hogy valamilyen világtörténelmi alakulás, fejlődési, vagy visszafejlődési fok tetszik, nem tetszik, kellemes, nem kellemes — sőt, bátrabb emberek között talán még arról is, hogy lehetne-e jobbat elképzelni helyükbe vagy sem? — mindez azonban az elmélet terméketlen síkján marad A gyakorlat azt mondja: így van, punktum! A mire a szemlélő kortárs szépen behúzza a fejét nyaka közé, szótlanul meghajlik és kész. No de ki tagadhatná, hogy az előbbiekben ecsetelt és megvédett bürokráciának vannak túlhajtásai amik sem nem kellemesek, sem nem szükségesek A dolog valahogy úgy alakult ugyanis, hogy a szaporodó rendeletek mind több és több életviszonylatot tereltek be a megkötöttség karámjába. Már most nem lehet minden specerájba egy közellátási vezértanácsost, minden villanyosba egy közlekedésügyi csúcsszakértőt és minden pincér oldalára egy népfelvilágosítási elő harcost oda helyezni, így ezek és sokan mások — akiknek a pillanatnyi helyzet hatalmat adott kezükbe embertársaik felett... azaz dehogy is adott a kezükbe valamit pusztán a teljes pompájában ragyogó és tetőpontjára hágott állam hatalom sugaraiból hullott rájuk némi kölcsönbe adott visszfényt szóval ezek úgy tesznek, mintha ők lennének az Úr kiválasztottjai akik ítélnek elevenek és holtak felett. Ezeket kereken kijelentem: Néhány kis túlzás... IRODA és RAKTÁR (száraz pince is lehet) céljaira 16- vagy albérleti földszinti helyiséget vagy lakrészt keresek. .Választ „Jól fizető könyvkiadó“ jeligére a kiadóba kérek. ni szoba-hallos központi fűtésű, erkély«*» réji bérű luxuslakásomat elcserélném 1 szoba-hallos konyhás összkomfortos modern belvárosi lakással Ugyancsak 3 f'lo&xiAúMos modern régi bérű luXJuSioJzáSt adnért CSViá&A 6—8 szobás lakásért. Ajánlatot: „Lehet önálló villa tel jeligére. nem rettegve könnyelmű szavaim következményeitől — nem szeretem. Tartsa fel a kezét, aki igen. Mert például nem szeretem, ha a kereskedő, annak kapcsán, hogy ollóval a kezében lenyesegeti jegyeim zsengéjét és azokat enyvüri egy árkus papírra ragasztja, többesszámban beszél. Nem szeretem, ha szerény kérdésemre, hogy mikor lesz áru — legális áru, nem fekete áru, Isten ments ! — azt feleli, fel* húzott orral: „még nem tudjuk.” vagy: „majd meglátjuk!“ Nem szeretem tovább, ha * tealauz vagy nőnemű kollégája, miután „frissebb“ vagy netán éveimre célozva, gúnnyal: „fiatalosabb“ felszállási technikát követelt meg tőlem s rosszallotta, hogy a közkeletű hazugságok legaljasabbjának, * „rögtön jön utánunk a másik üresen“ szólamnak nem ültem fel—, hangos megjegyzéseket tesz azokra a konok egyénekre, akik nyilván valami titkos szabotálás céljával még mindig igénybe veszik a szállítási vállalat kocsijait, ahelyett, hogy gyalog járnának. Nem szeretem azt a soffőrt, aki pályaudvarra való megérkezésem alkalmával — lehetőleg este és esőben — szakértő szemmel felsaccolja két kezemben, a hónom alatt tartott bőröndjeimet s megállapítván tőlük, hogy ezekkel nem érik el. A titkos súlyhatárt, ami kegyelmet találhatna szeme előtt —, csak üljek villamosra. Majd arra a szerény megjegyzésemre, hogy lakóhelyemet annak idején balga meggondolatlansággal a legközelebbi villamosán©mástól egy kilométerre s még hozzá kétszáz méteres magasságban választottam meg, pusztán vállvon©galással és az újabb jelentkező felülbírálásával reagál. Nem szeretem, főleg nem szeretem az önkéntes nemzetnevelőknek ama elterjedt ágazatát, akik mindenre a „ma, amikor“ kezdetű kirohanással válaszolnak. Ha a vendéglőben hidegen kapom a levest, gesztenyepüré helyett kvarglit, mákostészta helyett spriccert hoznak! ha a vidéki szállóban a töröttlábú szék kicserélését kérem ép példányra; ha az útitársam „nem dohányzó“ fülkében füstgomolyt bocsát az orrom alá; ha jó, mennyi variáció és lehetőség robbantja ki belőlük a szóáradatot: „ma, amikor az egész világ harcban áll, amikor az ország legjobbjai vállvetve, stb. stb., akkor magának van ábrázata panaszkodni ilyesmiért! Hát nem tudja, hogy...“ A kötelező papírtakarékoskodás visszatart tőle, hogy in extenso idézzem őket — különben is ki ne találkozott volna a kortársaknak ezzel az alfajával? És kinek lett volna bátorsága felelni nekik? Nekem még nem volt — pedig milyen szépet tudnék mondani . . . Hát ezeket nem szeretem, ezeket a titkos, képzelt hatalmukkal visszaélőket és a felsoroltakon kívül még vagy két tucat hozzájuk hasonlót. Nyilván te sem szereted őket, kegyed sem, mi sem, ti sem. Keresünk bérbe BUDAPESTEN vagy környékén elektromos energiaforrással rendelkező ipartelepet épületekkel, iparvágánnyal Ajánlatok „Gyártelep 3437" jeligére BLOCKNER J. hirdetőjébe, Városház utca 14.