Magyar Nemzet, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-01 / 77. szám
Ára 180 fillérMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Vasárnap 1962. április 1 A Vik.cz. 77. szám A „nagy Karthágó”* +A nagy Karthágó három háborút viselt. Az első után mort hatalmas volt, a második után még lakható. A harmadik után nyoma sem maradt..« Bertolt Brechtnek ezeket a szavait választotta könyve mottójául Zsigmond László, a budapesti egyetem kiváló professzora, akinek nemrég megjelent hatalmas munkája: "A német imperializmus és militarizmus újjáéledésének gazdasági és nemzetközi tényezői 1918—1923" éppen napjainkban a legélénkebb érdeklődésre tarthat számot. Nemcsak azért, mert a német militarizmusnak és imperializmusnak az első világháború utáni gyors talpraugrása sokat foglalkoztatta a politikusokat és a történészeket, s bizonyára sokan még ma sem ismerik a valódi okokat: milyen körülmények tették lehetővé, hogy a császári, majd hitleri Németország egy emberöltő alatt kétszer borítsa lángba a világot. A kérdés tehát már régen aktuális, de időszerűségét a második világháború, majd napjaink eseményei csak növelték, különös tekintettel arra a folyamatra, amelynek tanúi lehetünk a Német Szövetségi Köztársaságban, valamint arra a politikára, amelyet az egykori Hitler-ellenes koalíció kapitalista hatalmai, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország folytattak és folytatnak. A csaknem egy évtizedes kutatómunka eredményeit publikáló kötet tulajdonképpen az 1918 és 1923 közötti nemzetközi viszonyok alakulásának rendkívül gazdag, behatóan feldolgozott forrásanyagon alapuló rajza. Középpontjában természetesena német kérdése áll: a versailles-i békeszerződés aláírásának és életbeléptetésének problémáival kezdődik, majd arról ad pontos képet, hogy Németország közvetlenül a háború másnapján már hogyan kísérelte meg megőrizni, sőt, erősíteni kelet- és délkelet-európai pozícióit. A győztes nagyhatalmak törekvése arra, hogy Németország teljesíteni tudja a jóvátételt, s ennek következtében a német imperializmus gazdasági erőinek megújulása lehetővé tették a militarizmus alapjainak átmentését és helyreállítását. Gondosan analizálja a kötet, hogy a kapitalista nagyhatalmak körében milyen ellentétek voltak a német kérdés megoldása tekintetében és ezeknek az alakulását hogyan befolyásolta a Szovjetunió elleni politika, az úgynevezett "orosz kérdés". Igen tanulságosan elemzi Zsigmond László könyve a német és francia nagytőke közötti küzdelmet, amelynek központi problémája a szén és a vasérc egy kézben való egyesítésének kísérlete volt. Ezzel kapcsolatban tér rá a Ruhr-vidék problémáira, a konfliktusra, végül az úgynevezett Dawes-tervre. Ennek a rendkívül gazdag problematikának itt természetesen csak egy-két részletét érinthetjük. Mindenekelőtt az a lényeges, amit a kötet igen árnyaltan — a korábbi, sematikus felfogásokat félretéve — dolgoz ki, hogy, bár az egyes antant-hatalmak között, sőt ,az egyes országok katonai és politikai vezetése között is súlyos ellentétek voltak a Németországgal való bánásmód. Németország jövendő sorsa alakítását illetően, abban megegyeztek, hogy Németországot a forradalmi munkásmozgalom és a Szovjet-Oroszország elleni harc érdekében kímélni kell. Véleményük csupán abban különbözött, hogy mi lenne a leghatékonyabb biztosíték azzal az újabb agresszióval szemben, amely a német militarizmus megmentése és megerősödése után majd bekövetkezik. Az antant tehát egyrészt meg akarta őrizni Németország katonai potenciáját anynyira, amennyire szükség volt reá a nemzetközi ellenforradalom szolgálatában, de ugyanakkor korlátok közé akarta szorítani, hogy ne veszélyeztesse a békeszerződésben rögzített helyzetet. Ez a kettős érdek határozta meg a győztesek magatartását Németországgal szemben és ennek ellentmondásossága oda vezetett, hogy ismételten szemet hunytak a fegyverszünet és a békeszerződésnek a lefegyverzésre vonatkozó rendelkezései megsértése és megszegése felett. A háború utáni Krupp-perben történt, többször hivatkozás J. H. Morganra, a németországi 1918-as Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol tagjára, aki azt vallotta, hogy »a szövetséges kormányok már 1921-ben is teljesen tisztában voltak azzal, hogy a német fegyverpotenciát nem semmisítették meg és a német ipar általában, a Krupp-cég pedig különösen sikeres ellenállást tanúsít a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak a szerződés lefegyverzési előírásait érvényesíteni kívánó törekvéseivel szemben. Kruppék ez időbeli tevékenységét Gustav Krupp később őszintén elmondta. Beszámolt arról, hogy hogyan tartotta fenn üzemeit a háború után, hogyan dolgozták ki "a haditermelésre való újraátállítás alapjául szolgáló alapvető terveket", hogyan vezették félre tejeskannák és szemeteskocsik gyártásával az Ellenőrző Bizottságot. »Hitler Adolf uralomra jutása után megadatott nekem az az elégtétel — dicsekszik Krupp —, hogy jelenthettem a Führeriek: Krupp készen áll, hogy rövid bemelegítő szakasz után hozzáfogjon a német nép újrafelfegyverzéséhez, mindennemű tapasztalatkiesés nélkül.« Sokoldalúan mutatja be Zsigmond László könyve azt a folyamatot is, amelynek során Németország a Nyugaton és tengerentúlon elszenvedett veszteségekért Keleten igyekezett kárpótlást találni. Itt a tárgyalás nem áll meg 1923- nál, hanem természetszerűleg tovább halad, bemutatva, hogy a szovjetellenes intervencióba való bekapcsolódás, a Baltikumban megindított katonai akció, a Lengyelország ellen irányuló manőverek és végül Ausztriának Németországhoz való csatolása — mind a céltudatos hatalmi törekvéseknek egy-egy láncszemét jelentette. A nyugati államférfiak időnként felismerték ugyan, hogy az Európa keleti része feletti uralom a német imperializmus fontos tényezőjévé vált, de ugyanakkor a nemzeti-függetlenségi népmozgalmakkal, a forradalmi munkásmozgalommal és a Szovjetunióval szembeni gyűlöletük — egyéb gazdasági és politikai okok mellett — megakadályozta, hogy e felismerésekből adódó következtetéseket levonják. Maguk a németek keleti hódításaikat, is éppen szovjetellenességükkel igazolták. Seeckt tábornok, a német vezérkar főnöke már 1920-ban arról ír, hogy a németek készek a »bolsevizmus elleni gát« felépítésére. "Erre a célra meg kellene hagyni nekünk a szükséges fegyvereket." — írja egyáltalán nem félreérthetően. Castle, az amerikai külügyminisztérium európai osztályának vezetője pedig Hugo Stinnes német nagyiparossal 1922-ben folytatott beszélgetése után a következőiket jegyezte fel naplójába: »Stinnes tekintete a távoli jövőbe hatol. Látja, amint újra megnyílik a kelet felé vezető út, látja Lengyelország eltűnését, látja, amint Németország kiaknázza Oroszországot és Olaszországot". A Dawes-terv, a Locarno-paktum és Németország felvétele a Népszövetségibe később azt a látszatot kelthette, hogy létrejött a kapitalista világ egysége. De mindhárom tény — írja Zsigmond László — csak ideiglenesen biztosíthatta a német imperializmus kordában tartását Sorsuk sok mindentől függött, nem utolsósorban attól, hogy az önálló útra lépő német militarizmus mikor véli elérkezettnek az időt arra, hogy saját vezetése alatt egyesítse azokat a területeket, illetve erőforrásokat, amelyektől az első világháború ütötte el, és a kontinens zöme birtokában végső leszámolásra készüljön tegnapi segítőtársai: Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ellen. Tudjuk, hogy ez az óra is elérkezett. Zsigmond László könyvének nincs szüksége fölös aktualizálásra: tulajdonképpen napjaink problémáiról szól. Könyve tárgyából természetszerűleg folyik a kérdés, minthogy a mai fejlemények a múlt végzetszerű megismétlődése felé mutatnak, egyszerű történések véletlen egybeeséséről, vagy megismétlődő, bár más történeti viszonyok között végbemenő, törvényszerű folyamatról van-e szó? A történész felelete erre a kérdésre csak kutatásai eredményének kommentár nélküli rekapitulációja lehet, így hangzik: "Az a körülmény, hogy a versailles-i békeszerződés a német imperializmus és militarizmus alapjait (melyeket a német forradalom csak megrendített, de nem rombolt szét) gazdasági, társadalmi, politikai és katonai téren egyaránt érintetlenül hagyta, sőt, a győztes imperialista nagyhatalmak, a forradalmi munkásmozgalom és a Szovjetunió elleni gyűlölettől vezérelve és egymás közötti ellentéteik szövevényeibe belegabalyodva, helyreállították hasonmásukat a Rajna túlsó oldalán — elkerülhetetlenül új ellentmondások elemeit, új ellentétek csíráit, új konfliktusok okait rejtegette magában.« Helyére teszem a könyvet és leemelem a polcról Tacitus Germániáját. Felütöm a 14. caputnét, ahol a germánok szokásairól beszél. "Ha az a törzs, amelyben születtek, hosszú békében és nyugalomban tesped, az előkelő ifjak nagy-, részt önként más népeket keresnek fel, amelyek épp akkor valami háborút viselnek, mert nem szereti ez a nép a nyugalmat és könnyebb a veszélyben hírnévre tenni szert.* Behajtom a könyvet itt és eltűnődöm: a történelem sok századon át — sajnos — igazolta e tacitusi sorokat. De az 1945 utáni nagy fordulat fordulatot hozott ebben a kérdésben is: a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása, társadalmi rendszere és következetes békepolitikája bebizonyította a világ népeinek, hogy nem a német nép alkati tulajdonsága a "furor teutonácus", hanem azé a politikai rendszeré, amely hódításra, más nemzetek leigázására törekszik, s amelyet a bonni kormány újra feltámaszt. Vajon a "nagy Karthágó", Bonn és mai szövetségesei, mikor tanulnak már a történelemből — melyet a régiekaz élet mesterének" neveztek. Pamlényi Ervin Szovjet-amerikai közös közlemény az űrkutatási egyezmény előkészítéséről A külpolitikai helyzet A GENFI LESZERELÉSI ÉRTEKEZLETTEL kapcsolatban meglehetősen ellentétes tendenciájú állásfoglalások és értékelések hangzanak el a nyugati államférfiak részéről. Green kanadai külügyminiszter például alsóházi felszólalásában az értekezlet légkörét békés szándékúnak, a küldöttek megnyilatkozásait pedig konstruktívnak minősítette. Kifejezte azt a reményét, hogy a felek hamarosan megegyeznek a leszerelési szerződés bevezető szövegére és egyéb pontjaira vonatkozólag. A kanadai külügyminiszter hangot adott annak a reményének is, hogy az államfők találkozni fognak. Ők az értekezletnek újabb ösztönző erőt kölcsönözhetnének — mondotta — és bizonyára meg tudnának egyezni azokban a kérdésekben, amelyekben a külügyminiszterek és más küldöttek nem jutottak dűlőre. Ugyanakkor a nemzetközi közvélemény nagy megdöbbenéssel fogadta Kennedy elnök nyilatkozatát, amelyet Steward Alsopnak adott. A Saturday Evening Post című amerikai folyóiratban megjelent nyilatkozatban az amerikai államfő kijelentette: "Bizonyos körülmények között lehetséges, hogy kezdeményezők leszünk a Szovjetunióval való atomkonfliktusban." Kennedy megállapításaival hosszabb cikkben foglalkozik Szemleíró a Pravdában. Hangsúlyozta: az elnök nyilatkozatának lényege, hogy az Egyesült Államok kormánya nemcsak hogy nem veti el a vitás kérdéseknek katonai eszközökkel való megoldását, de még arra is feljogosítva érzi magát, hogy elsőnek mérjen atomcsapást, egy agraszia, háború kezdeményezőjévé váljék. A Szemileíró, miután elfogjegyzi, hogy Alsop tanúbizonysága szerint -szép csendben felvetették azt a doktrínát, amely úgy hangzik, hogy az Egyesült Államok elsőként sohasem fog atomcsapást mérni, megalapítja: "Washington tehát állást foglal a preventív atomháború szörnyű eszméje mellett." A Szemietró hangsúlyozza, hogy a preventív háború doktrínája még sohasem volt olyan veszélyes a népekre, mint századunkban, amikor a termonukleáris konfliktus idejét órákkal és percekkel mérnék, de az áldozatok száma tíz- és százmilliókra rúgna. A Nyugat militarista körei, amikor meghirdetik azelső csapás" koncepcióját, elvesztik minden reális érzéküket.A Szovjetunió nemcsak elegendő készletekkel rendelkezik a világ leghatalmasabb erejű nukleáris fegyvereiből, hanem a legtökéletesebb célbajuttató eszközök is birtokában vanzak. A szovjet globális rakéta — amellyel szemben tehetetlenek a rakétaelhárító rendszerek és amely sok megatonna atomtöltetet vihet magával — végérvényesen eltemette az Amerikai Egyesült Államok sebezhetetlenségének legendáját. Az összpontosított atomtámadásra való képességet tekintve, a Szovjetunió ma felülmúlja az Egyesült Államokat. A Fehér Házban okvetlenül tudják — folytatja a Pravda cikkírója —, hogy olyan időszakban, amikor tárgyalások folynak a leszerelésről, csak azzal a céllal követhetnek el ilyen provokációs túlkapásokat, ha meg akarják akadályozni a tárgyalások sikerét. Az Egyesült Államok militarista körei láthatólag annyira félnek a leszereléstől, hogy nem elég számukra az a súlyos csapás, amelyet az amerikai és az angol csendes-óceáni nukleáris kísérletekről szóló határozat mért a genfi tárgyalásokra. Közös szovjet—amerikai közlemény New Yorkból jelenti a TASZSZ. Az ENSZ világűr bizottságának keretén belül befejeződött a világűr békés felhasználásáról folytatott szovjet—amerikai tárgyalások első szakasza. A tárgyalásokról a következő közös közleményt adták ki: "Március 27—30 között New Yorkban nem hivatalos tárgyalásokat folytatott H. Dryden és A. A. Blagonravov akadémikus. A tárgyalások célja az űrkutatási együttműködés azon területeinek tanulmányozása volt, amelyikkel Hruscsov szovjet miniszterelnök és Kennedy amerikai elnök legutóbbi üzenetváltása foglalkozott. Befejeződött az üzenetekben foglalt néhány tervezet előzetes megvitatása. A tárgyalófelek megegyeztek abban, hogy legközelebb vagy Washingtonban találkoznak, a nemzetközi űrkutató bizottság április 30—május 10 közötti ülésén, vagy Genfben május 28-án, az ENSZ világűr bizottság tudományos-műszaki és jogügyi albizottságainak ülésén. Az elkövetkező tárgyalásokon mind az Egyesült Államok, mind pedig a Szovjetunió részéről a tárgyalófeleken kívül tudósok is részt vesznek a tanácskozásokon. E tárgyalások célja azoknak az együttműködési egyezményeknek megkötése lesz, amelyeket az említett és New Yorkban megvitatott üzenetek tartalmaznak. Egy héttel a népszavazás előtt Franciaország a választási kampány jegyében Párizsból jelenti az MTI. Franciaország egy hét múlva válaszol de Gaulle kettős kérdésére: helyesli-e az eviani egyezményt és megadja-e a köztársaság elnökének a teljhatalmait az egyezmény végrehajtásához. De Gaulle hétfői rádióbeszéde óta a nagy politikai pártok kifejtették álláspontjukat. Bár nem kétséges, hogy a francia választók túlnyomó többsége igennel fog szavazni április 8-án, a különböző politikai irányzatok képviselőinek nem kis fejtörést okozott, hogyan fogalmazzák meg álláspontjukat. A népszavazást megelőző kampányban nem annyira az április 8-i igenről vagy nemről van szó, mint inkább az azt követő parlamenti választásokról, amelyeknek eredménye szempontjából nem közömbös, hogy a pártok az algériai kérdésben és de Gaulle egész politikájával kapcsolatban milyen pozíciót foglalnak el. A jelenlegi nemzetgyűlés feloszlatását ugyan még nem jelentették be hivatalosan, mégis kevesen kételkednek benne, hogy de Gaulle a népszavazás eredményét az őt támogató pártok, elsősorban az MNR helyzetének megerősítésére és saját hatalmának növelésére igyekszik majd kihasználni. A Francia Kommunista Párt már a népszavazás bejelentésének másnapján világosan leszögezte választói előtt: helyesli az eviani egyezményt, amelyben saját következetes politikájának eredményét látja és igennel szavaz az algériai békére. Ugyanakkor aláhúzta: továbbra is elveti a degaulleista személyi hatalmat, amely kül- és belpolitikai vonatkozásban is reakciós politikát folytat és az algériai háború elhúzódásáért is felelős. A Francia Szocialista Párt némi habozás után lényegében hasonlóan fogalmazta meg álláspontját, mint a kommunistáik és ilyen értelmű az Egyesült Szocialista Párt határozata is. A katolikus irányzatú Köztársasági Népi Mozgalom, az MRP, amely de Gaulle csalódott híveinek szavazataira pályázik, csak az algériai békére korlátozta igen szavazatát. A függetlenek és parasztok pártja, a Francia- Algéria híveinek gyülekező helye, tagjaira bízta a döntést. A "Demokratikus Cent- trum" — ez a jelentéktelen kis pártcsoport, ahol ugyancsak sok támogatója van az OAS-nak, nemmel, vagy a szavazástól való tartózkodással tiltakozik az eviani megállapodás ellen. Az OAS röplapjában ugyancsak azt javasolta követőinek, ne vegyenek részt a népszavazásban. A népszavazás előkészítése a jövő héten éri el tetőfokát. A pártok képviselői a rádióban és a televízióban még egyszer kifejtik álláspontjukat A Francia Kommunista Párt nevében Waldeck Rochet és Jacques Duclos beszél. De Gaulle, mint a pénteki minisztertanács után közölték, április 6-án újabb beszéddel zárja le a belpolitikai kampányt