Magyar Nemzet, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-23 / 46. szám
,... Hf5|árvílFIa1111 At 60 fillér | | I I Jp 1| I I ® 6 B Bj | SM® Sj XXIII. év. 46. szám A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA | Kádár János és Erdei Ferenc beszéde a budapesti választási nagygyűlésen Szerda délután új szakaszba léptek a választási előkészületek: a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága tartotta meg választási nagygyűlését a Sportcsarnokban. Már a kora délutáni órákban nagy élénkség uralkodott a Sportcsarnok körül. Egymásután érkeztek a budapesti gyárak és üzemek dolgozói, munkások, értelmiségiek, fiatalok és öregek. A szépen feldíszített hatalmas terem zsúfolásig megtelt. Az emelvényen, fehér drapérián átfutó piros-fehér-zöld zászló, mellette felirat: »Éljen és erősödjék a szocialista építést erősítő nemzeti összefogás« A katonazenekar pattogó indulókat játszott a karzaton és pontban fél ötkor felzúgott a taps, megjelent az emelvényen a nagygyűlés elnöksége. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Gáspár Sándor és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagja, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Az elnökség tagja volt dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács tanácsszervek osztályának vezetője, az Országos Választási Bizottság elnöke, Dóra János, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának titkára, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, dr. Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Fél Ella pedagógus, Garai Gábor költő, dr. Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke, Hídvégi Lászlóné, az Egyesült Izzó dolgozója, Kodály Zoltán Kossuth-díjas akadémikus, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, Lukács Istvánné, a Kistext dolgozója, Méhes Lajos, a KISZ KB első titkára, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Pátzay Pál Kossuth-díjas kiváló művész, Pesti Endre vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, Sarlós István, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, dr. Sós György rendőr vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány, Schumeth János, a XIV. kerületi pártbizottság első titkára, Szabó Zoltán festőművész, Szekeres Sándorné, a Láng Gépgyár dolgozója, Varga József, a Ganz-MÁVAG dolgozója, Varjú Vilmos kétszeres Európa-bajnok atléta, dr. Vető Lajos evangélikus püspök, Végh Istvánné, a Budapesti Választási Bizottság elnöke. A Himnusz elhangzása után Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára nyitotta meg a nagygyűlést és kérte a választókat, hogy még szilárdabban tömörítsék soraikat a nemzet egységéért. Nagy taps közben Erdei Ferenc lépett ezután a mikrofonhoz és a Hazafias Népfront szerepéről, hivatásáról beszélt. Kiemelte, hogy a népfrontpolitika alapja: minden alkotó erőt bevonni az ország építésébe. Ezután Kádár János lépett a szónoki emelvényre, hogy az országot érdeklő és érintő legfontosabb kérdésekről szóljon. Figyelő szempárok tüzében, de nemcsak a Sportcsarnok lelkes közönsége, hanem a rádió, a televízió révén az egész ország népe előtt beszélt Kádár János mindarról, ami az embereket ezekben a napokban a legjobban foglalkoztatja. Megemlékezett arról a békés építőmunkáról, amelyet a műhelyekben, a gyárakban, az íróasztalok mellett és künn a földeken végez az ország dolgozó népe. A jelölésekről szólva a hallgatóság nagy tetszése közben mondotta el, hogy négy év múlva a következő választásokon nyilván több második és harmadik jelölt lesz majd, mint most. Majd tréfásan hozzátette: »Régi problémánk, hogy egyszerre kell kormánypártinak és ellenzékinek is lenni. Nehéz kötelesség ez, amit még mindig tanulni kell." Ezután a jövőről szólt, a harmadik ötéves tervről beszélt, s foglalkozott ezzel kapcsolatban az ország előtt álló feladatokkal. A munkások és alkalmazottak keresete 4,5 százalékkal növekszik, tovább szilárdulnak a termelőszövetkezetek és az életszínvonal emelkedését nagyban segíti majd a gazdasági reform. Sokszor felzúgott a taps, őszinte és bensőséges volt a nagygyűlés hangulata. Kádár János, mint mindig, most is megtalálta a közvetlen kapcsolatot a hallgatósággal, az egész ország népével, azokkal a milliókkal is, akik a rádió és a televízió mellett hallgatták beszédét. Az alábbiakban közöljük a szerdai nagygyűlésen elhangzott két beszédet. ERDEI FERENC: A népfrontpolitika alapján minden alkotó erőt bevonunk a szocialista építés munkájába — A Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm választási nagygyűlésünk részvevőit és rajtuk keresztül az ország minden választópolgárát: nőket és férfiakat, idősebbeket és fiatalabbakat, közöttük külön azokat a fiatalokat, akik ez alkalommal először élnek majd alkotmányadta jogaikkal. — Engedjék meg, hogy — élve a megtisztelő lehetőséggel — szóljak néhány szót mostani választásunkról, választási programunkról, különös tekintettel a Hazafias Népfrontra, a népfrontmozgalom szerepére, hivatására. Az általános választás szocialista országunk kiemelkedő jelentőségű politikai eseménye, amely összegezi és értékeli az elmúlt időszakot, programot állít az ország elé a jövő feladatok tekintetében, s erre vonatkozóan az ország összes választópolgárai nyilvánítanak véleményt. — A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa, politikánk minden lényeges kérdésében már számadást végzett és programot tűzött ki, amit — a tapasztalatok szerint — az ország közvéleménye helyeselt és elfogadott. A IX. kongresszus állásfoglalásait, még javaslati formában, előzetesen megtárgyalták olyan társadalmi fórumokon is, ahol a pártonkívüliek véleménye is kifejezésre jutott. A kongreszszus határozata után pedig még szélesebb körben tárgyalták országszerte a kongreszszusi állásfoglalásokat. Megvitatta ezeket a Hazafias Népfront Országos Tanácsa is és arra az egyértelmű állásfoglalásra jutott, hogy egyetért a program céljaival és támogatja megvalósításukat. Ilyen értelemben fogalmaztuk meg a HazafiasNépfront választási felhívását, amely tömören magában foglalja a párt és a népfront választási programját. A jelölőgyűléseken úgy tapasztaltuk, hogy a választópolgárok túlnyomó többsége helyesli ezt a programot, kivételesen hangzott el csak kételkedő vagy ellentmondó vélemény, s a véleménynyilvánítástól tartózkodók száma is nagyon kevés volt. Mégis külön jelentősége van az országgyűlési és tanácsi választásoknak, a március 19-én leadandó szavazatoknak. Miért? Azért, mert akkor a választópolgárok külön-külön véleményt nyilvánítanak e politikáról, s személy szerint szavaznak arról, hogy ezt a politikát és az ő érdekeiket kik képviseljék az országgyűlésben és a tanácsokban. — Állami életünk fontos eseménye tehát a választást amely abban dönt, hogy az országgyűlés és a tanácsok milyen programot valósítanak meg, s kik legyenek azok, akiket a választópolgárok e feladattal megbíznak. A párttagok, a kommunisták már egyszer véleményt nyilvánítottak e programról, amikor meghozták, illetőleg elfogadták a IX. kongresszus határozatait. Most a pártonkívüliek is szavaznak erről, s a párttagokkal együtt döntenek az országgyűlési képviselők és a tanácstagok személyéről. — A választások iránt — jelentőségének megfelelően — komoly és nyomatékos a választópolgárok érdeklődése és várakozása. Azt várják és erre alapszik egyetértő meggyőződésük, hogy olyan feladatokat tűzzünk az országunk elé, amelyek reálisak, megvalósíthatók, s amelyek révén képesek leszünk gazdasági, társadalmi, kulturális problémáink megoldására, hazánk szocialista fejlődésének sikeres előbbrevitelére. A jövő iránti bizakodás a múltban és a jelenben gyökerezik. A politikai program hitelét az adja meg, hogy milyen megtett útra, milyen teljesítményekre hivatkozhatnak azok, akik most a következő időszakra szóló programot ajánlják. E tekintetben nyilván való és egyértelmű a helyzet, mégis szükséges erről néhány komoly szót szólni. A népfrontmozgalom alapja — *»Tovább a lenini úton« — ez volt a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának jelmondata. A kommunisták számára ez az irány tökéletesen érthető és nem szorul magyarázatra. A pártonkívüliek széles tömegei számára pedig úgy kell értelmeznünk, hogy a párt továbbra is a népfrontpolitika, a szövetségi politika útján kíván haladni, tehát minden alkotó erőt be kíván vonni a szocialista építés munkájába. Ez az alapja a népfrontmozgalomnak, s a népinemzeti egység erősítésére irányuló párt- és népfrontpolitikának. A párt és a népfront politikája tíz év óta töretlenül ilyen irányban halad, s ezt kívánjuk folytatni a jövőben is. Egyértelmű és közérthető program ez, amely megnyerte a széles tömegek bizalmát, s szoros kapcsolatokat és együttműködést hozott létre a párttagok és a pártonkívüliek között, mégis felmerül ezzel kapcsolatban két kérdés, amiről beszélni kell. Az egyik az, hogy vajon nem olyan konzervatív politikát jelent-e ez, amely kitér a változó helyzet és a fejlődés nyomán előálló új problémák és feladatok elől? Kevés, ha azt mondjuk, hogy nem ilyen tartalom és szándék jut kifejezésre a bevált irány követésében. Tényekkel bizonyíthatjuk, hogy a bevált régi irány a legteljesebb mértékben haladó politika, hiszen ezen az alapon tűztük napirendre a gazdaságirányítás reformját, a szocialista demokrácia továbbfejlesztését, a választójog reformját, az országgyűlés és a tanácsok tevékenységének erősítését s így tovább. A bevált irány további követésének hangsúlyozása tehát kettős értelmű: ugyanabban a főirányban akarunk haladni, nem pedig letérni az útról, s tovább akarunk haladni ezen az úton — nem pedig meghátrálni a továbbhaladás feladatai elől. A másik kérdés egész szocialista fejlődésünk megítélése, hogy valóban haladunk-e előre, szocialista rendünk fejlődik-e afelé, hogy gazdaságunkat, kultúránkat, népünk életszínvonalát, s általában társadalmi viszonyainkat mind közelebb vigye a szocializmus teljes megvalósulásához? — Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy ilyen irányban, hatalmas léptekkel haladtunk előre a régi időszakhoz, a felszabadulás előtti viszonyokhoz képest. De akkor is egyértelmű előrehaladást állapíthatunk meg, ha a szocialista átszervezés első évtizedéhez viszonyítjuk fejlődésünk szintjét és előrehaladásunk ütemét. És kiváltképp jól érzékelhető a fejlődés, ha azt nézzük, hogy az utóbbi évtizedben — amióta továbbra is folytatni kívánt politikánk irányát követtük — milyen fejlődés útját tettük meg. Fejlődés a közgondolkodásban — Magunk is tudjuk bizonyítani, hogy sikeresnek bizonyult, bevált ez a politika. A tények magukért beszélnek, sígy ítéld meg országunk legszélesebb közvéleménye, a baráti országok állásfoglalása és a világ haladó közvéleménye is. Épp ezért elegendő, ha ez alkalommal csupán kiemeljük az elmúlt évtizedben elért fejlődés néhány vonását. . Mindenekelőtt azt, hogy néhány kivételesen nagy és bonyolult feladatot sikerült eredményesen megoldanunk. Ilyen volt elsősorban a mezőgazdaság szocialista átszervezése. A legfőbb ebben az, hogy a termelés csökkenése nélkül valósult meg a szövetkezeti átszervezés, továbbá oly módon, hogy az átszervezés után gyorsan konszolidálódott a termelőszövetkezetek nagyobb része, s a mezőgazdasági termelés — viszonylag fogyatékos anyagiműszaki feltételek mellett — erőteljesen fellendült. Ilyen jelentős eredménynek tekinthetjük azt is, hogy a gazdaságirányítás rendszerét — még az általános felülvizsgálat és reform előtt is — fokozatosan olyan irányban alakítottuk, hogy már eddig is lényegesen csökkent a bürokratikus dirigálás, viszont növekedett a gazdálkodó szervek kezdeményezése és felelősségvállalása. Hasonló fejlődés indult meg országunk politikai mechanizmusában is. A helyi hatáskörök növelése, az új választási törvény és általában a túlzott központosítás folyamatos csökkentése a főbb lépései ennek a törekvésnek. Nem kisebb jelentőségű az a fejlődési folyamat, ami a közgondolkodásban, a társadalmi légkörben végbemegy. A kritikai szellem erősödése és a bátrabb viták kibontakozása magában véve is eredmény, de még inkább ennek a tartalma. Az, hogy a szocialista gondolkodástól távol álló nézetek és a szocializmus korábbi fázisában megrekedt felfogások kifejezése mellett mind erősebb a hangja a haladó szocialista szemléletnek, a korszerű gondolkodásnak, amely a munkásosztály és a szocialista parasztság társadalmi alapjaira támaszkodik és a szocializmus teljes felépítése felé tekint. Tudományban, irodalomban, művészetben egyaránt tanúi vagyunk az ilyen irányú fejlődésnek. Ilyen irányban alakul az egész közgondolkodás, a társadalmi közvélemény. Mind többen és bátrabban gondolkoznak társadalmunk közgondjain, s egyre többen vállalják is a felelősséget azért, hogy cselekvően részt vegyenek a közügyek intézésében. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy oldottabb és javuló tendenciájú társadalmunk közérzete, annak ellenére és azzal együtt, hogy ilyen légkörben élesebben jelennek meg társadalmunk problémái és ellentmondásai. De éppen ilyen társadalmi légkörben közelebb is jutunk igazi megoldásukhoz. A legfőbb mindebben az, hogy szocialista társadalmunk fejlődésének előrehaladó folyamatában élünk, s ezt a folyamatot akarjuk a továbbiakban is előrevinni. A párt és a népfront választási programja ennek a fejlődésnek egy állomása, továbbvivő lépcsője. S ez mindent megmond: nem fordulat, hanem továbbhaladás és előbbrelépés az eddig követett úton. Nem kitérés a változó körülmények és a fejlődés nyomán jelentkező problémák és ellentmondások elől, hanem feltárásukra és megoldásukra irányuló eltökélt szán-dék — támaszkodva eddigi szerzett tapasztalatainkra és követve eddig is vallott alapelveinket. Nemzeti program — Az eddigiekben — mint a Hazafias Népfront szószólója — a párt és a népfront politikájáról beszéltem s a mostani választás politikai programját igyekeztem alátámasztani. Engedjék meg, hogy a következőkben magáról a népfrontmozgalomról szóljak néhány szót. Egymagától értetődő, hogy a párt népfrontpolitikája akkor eredményes, ha társadalmunk minden rétegét, a pártonkívüliek széles tömegeit ténylegesen és cselekvően hozzá tudja kapcsolni a szocialista építés nemzeti programjához. E téren is következetesen előrehaladó fejlődésről beszélhetünk. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy kiterjed-e ma már a népfrontmozgalom társadalmunk minden rétegére, összefog-e minden alkotó erőt a szocialista nemzeti egység alapján, akkor erre bátran úgy felelhetünk, hogy igen, egyre nagyobb mértékben, mind teljesebben. Fejlődik és erősödik a munkás-paraszt szövetség. A szocialista átszervezés előtt is sok parasztember vett részt a népfrontmozgalomban, s a szocialista átszervezés után is sok szövetkezeti vezető és tag tevékenykedett a közéletben. De a IX. kongresszus és az azt követő agrárpolitikai intézkedések nyomán ehhez képest nagyarányú fellendülés következett be. Termelőszövetkezeti vezetők és egyszerű tagok, kommunisták és pártonkívüliek egyaránt megnövekedett felelősséggel és aktivitással lépnek föl minden fórumon: a népfrontbizottságokban, a tanácsokban és a szövetkezeti testületekben. Az utóbbi hónapokban tanúja lehet az ország, hogy a pártkongresszuson, pártértekezleteken, népfront-tanácskozásokon, ankétokon milyen szókimondó egyenességgel, milyen felelősségtudattal és milyen színvonalon szólnak hozzá szövetkezeti parasztemberek a közügyekhez, nemcsak a mezőgazdasági dolgokban, hanem akkor is, ha az iparfejlesztésről, az ifjúságról, a tanácsokról, vagy a szocialista demokráciáiról van szó. Mindez örvendetes és jó dolog, de aggályok is merülnek fel, s erre annál nagyobb figyelmet kell fordítani, mert éppen az ipari munkásság körében. Nem részesül-e aránytalanul nagymértékben a parasztság a nemzeti jövedelemből, s egyáltalán, nem kedvez-e gazdaságpolitikánk túlságosan a mezőgazdaságnak az ipar, a bérből és fizetésből élők rovására? — ez az aggályok lényege. Akik jól ismerik népgazdaságunk viszonyait, tudják, hogy ez az aggály nem megalapozott. De statisztikai adatok és közgazdasági számítások idézése nélkül is eloszlathatók az aggályok. Az egyik, amire nyomatékosan lehet hivatkozni: még a legutóbbi agrárpolitikai intézkedések semszüntették meg teljesen az ipar és a mezőgazdaság, a bérből és fizetésből élők, valamint a szövetkezeti parasztság közötti aránytalanságokat, csak egy lépést tettek afelé, hogy csökkenjenek a mezőgazdaság és a mezőgazdaságból élők hátrányai. A másik, amire külön fel kell hívni a fia