Magyar Nemzet, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-21 / 275. szám

Marival* ^AU17AI 52— “ '"u' in­agyai i ii/iii#i”i “““ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ft IHWNIil" IlinII llllll^BPlIIWIWiÉWII iIBIKUI W11 7í^4Mmfn3& Magyar szabadságharcosok Amikor a forradalom vé­delmében a végtelen orosz földön megszólaltak a fegy­verek, a fogolytáborokban félmillió magyar katona várta a háború befejezését, a hazatérést. E félmillió ma­gyarból az élethalálharc éveiben százezer ember, min­den ötödik, a forradalom zászlaja alá sorakozott, lö­vészárkokban szenvedett, a régi eszményekből végképp kiábrándult, békéről és ha­zatérésről álmodó emberek ismét fegyvert fogtak, s a számtalan nemzetiséget ma­gába foglaló internacionalis­ta hadseregben a legnagyobb nemzetiségi tömböt alkotva, példátlan áldozatok árán se­gítettek megvédelmezni a vi­lágot rengető forradalom or­szágát. Az évforduló alkalmából százhuszonnyolcezer veterán mellére tűzték fel a vörös csillagos kitüntetéseket, kö­zülük ezerkétszázötvenegy, tehát minden századik ma­gyar volt, a háromezer kül­földi kitüntetettnek csaknem a fele. A hősök regimentje azóta megfogyatkozott, az idő rendet vágott soraikba, emléküket azonban híven őr­zi a kegyelet és a történe­lem. A véletlen szülötte volt ez a roppant arány, csu­pán azért emelkedett a magyar internacionalisták száma minden más nép és nemzetiség arányszáma fölé, mert a monarchia had­erejében is a magyar mun­kás és paraszt verekedett a legnagyobb számban? A választ e forróan izgalmas kérdésre nem a matematika hideg törvényei adják meg, hanem a történelmi előjáték, a nehéz magyar évszázadok roppant példái. Olyan nép fiai sereglettek a vörös zász­ló alá, amely az évszázados elnyomatás ellen mindany­­nyiszor fegyverbe lépett, va­lahányszor a sors elviselhe­tetlen feszültsége az ellenál­lás útjára sodorta. Történelmi folyamatában kell tehát szemlélnünk a ma­gyar internacionalisták ha­talmas seregét, az utódokat kell tisztelnünk­ bennük, akiknek elődei a hadkötele­zettség hatalmi parancsa nélkül tömörültek Rákóczi és Dózsa seregébe, Kossuth hí­vó szavára a 48-as honvéd­ség fiatal ezredeibe, s 1919- ben a Tanácsköztársaság, a magyar proletárforradalom védelmére. Százezer internacionalista! Többen voltak,­­ mint Rákó­czi és Dózsa katonái, megkö­zelítően annyian, mint a 48-asok és 19-esek, de hő­siességük mértékét, felisme­résük ragyogó biztonságát beláthatatlan magasságba emeli az a tény, hogy a for­radalom védelmében a ma­gyar szabadságért harcoltak. A csillagos százezerből ma már kevesen élnek, de az el­esett harcosok emlékét aranyba foglalja a forrada­lom győzelme, s a megszüle­tett magyar szabadság, amit onnét hoztak e földre, ahol ők alusznak. Baróti Géza A minőség védelme Olyan határozat látott napvilágot, amely pontot tesz egy régen húzódó vita végére — a vásárló javára, a gyártók ellenében. A Gaz­dasági Bizottságnak az ipar­cikkek minőségének védel­méről megjelent határozatá­ra gondolunk. Világosan — minden vásárló, kereskedő, és iparcikket előállító válla­lat számára — egyöntetűen fogalmazza meg a helyes ál­láspontot. Néhány érdekes megállapítás a határozatból. A vevő érdeke azt kívánja, hogy kifogástalan minőségű áru kerüljön forgalomba, és ha az áru minősége nem üti meg a kívánt mértéket, a fe­lelősség a gyártót terheli. Ha rossz minőségű cikket bocsát forgalomba — jó he­lyett —, a gyártól a jogtalan hasznot elvonják, sőt bírsá­got szabnak ki. A határozat szerint a jövőben árdrágí­tásnak minősül az is, ha a hatóságilag megszabott áron rosszabb minőségű árucikket adnak át a kereskedelemnek. Az országgyűlésben tavasz­­szal a belkereskedelmi mi­niszter — a vevők érdeké­ben — arról adott tájékoz­tatót, hogy a vásárlók, a ke­reskedelem piacát kívánják megteremteni és véget kí­vánnak vetni az eddigi hely­zetnek, ahol a gyártó paran­csolt. A Magyar Nemzet hasáb­jain gyakran bíráltuk a si­lány, gyenge, selejtes minő­ségű cikkekért az előállító­kat. Azt valljuk, hogy jó lisztből jóízű kenyeret kell készíteni, ilyen készül álta­lában, de azért akad olyan is, amely tömörségben ver­senyre kel a téglával. A mi­ni-korszakban élünk és a mini-ruhadarabokon kívül sajnos, egyes zsemlék olyan kicsik, hogy csak nagyítóval lehet elég nagynak látni; van mini-zokni, amelynek szára csak bokáig ér; a nők a megmondhatói, van mini­harisnya, amelynek hordási ideje minimális, mert csak néhány óráig életképes. Évek óta panaszoljuk, hogy nem jó, ha a gyermekcipő bőrtal­pa nedvességszívásban meg­előzi a természetes szivacsot. Sorolhatnánk a vevő kifogá­sokat, bosszúságokat, felhá­borodásokat hosszan... Jót, kifogástalan minőségű árut előállítani kötelesség. Igazgatótól munkásig min­denki hasson oda, hogy csak jó áru kerüljön az üzletbe és a vevő a teljes ár ellenében olyan árut kapjon, amely a pénz értékével egyenlő. Röviden: a mai, sok terü­leten meglevő mini-minősé­get maximálissá kell fej­leszteni. Vig István A font nyomán tíz ország értékelte le nemzeti valutáját Az amerikaiak újabb súlyos vesztesége a VDK felett A külpolitikai helyzet AZ ANGOL FONT, VIETNAM, KÖZEL-KELET, CIPRUS. Ez a négy téma határozta meg a hét elejének szinte szokatlan hírbőségét, a nemzetközi témák változatosságát. A font sterling devalválásáról, annak hatásáról és világpolitikai fogadtatásá­ról híranyagainkban nagy részletességgel beszámolunk és kom­mentárt is közlünk. Ami a többi témát illeti, fontosság tekintetében változat­lanul minden mást megelőz Vietnam. Katonailag­ megerősö­dik az az irányzat, hogy az Egyesült Államok nagyon szoron­gatott helyzetbe került a demokratikus Vietnam fölött. »A vi­lág legtökéletesebb légvédelme** — a nyugati lapok adják ezt a jelzőt a VDK légelhárításának — óriási vereségeket mér az agresszorok gépeire, mint ezt a legfrissebb adatok is aláhúz­zák. A vasárnap Hanoi és más térségek fölött lelőtt tizenkét amerikai géppel együtt az USA légiereje három nap alatt ösz­­szesen 39 támadó gépét veszítette el. A második fontos katonai jelenség: Délen a DNFF hadserege megtartja kezdeményezé­sét, amelyet az elmúlt hetekben a Dak To-i támaszpont ellen intézett támadás vezetett be. A vasárnapi és hétfői harctéri jelentések ezt is megerősítették. Politikailag tovább tart az Egyesült Államok belső életének »■vietnami válsága« az elnök­­választási hadjárat kezdetén. Romney michigani republikánus kormányzó kampányát pacifista programmal indította el, és ha a szándékok őszinteségét nehéz is még lemérni, a tény, hogy ezt választotta, a közvélemény hangulatához igazodik. A vete­rán újságíró, Walter Lippmann tévé­beszélgetésében ugyan­csak Johnson háborús politikáját ítélte el nagyon keményen. A Közel-Kelet vonatkozásában ezek az órák döntők lehet­nek, mert a Biztonsági Tanács most tartja szavazó ülését. Elő­zetesen Anglia javaslatának volt nagy esélye az elfogadásra és ezzel magyarázták, hogy minden egyéb indítvány lekerült a napirendről. Ha a Biztonsági Tanács megfelelő többséggel elfogadja is az angol javaslatot, még mindig marad bizonyta­lansági tényező. Damaszkusz közölte, hogy a BT semmiféle ha­tározatát nem fogadja el. Tekintettel arra, hogy Szíria Egyip­tommal és Jordániával együtt a legközvetlenebbül érintett a közel-keleti válságban — Izrael szíriai területeket is meg­szállva tart — bonyolíthatja a kibontakozást. A ciprusi konfliktus pedig mindjobban közeledik ahhoz a ponthoz, hogy nagyobb fegyveres válságot indítson el. A gö­rög és a török hadsereg egyaránt készenléti állapotban van, a fejlemények drámaiak. Kirívó jellegzetessége ennek a vál­ságnak, hogy két NATO-ország áll szemben egymással, de az esetleges bonyodalmak messzebbre vetíthetik hatásukat: a me­diterrán térség békéje van veszélyben, miután az amerikai im­perializmus teljes hatékonysággal támogatja az athéni fasiszta jellegű katonai diktatúrát. Ezt a veszélyt az a látszólagos el­lentmondás sem gyöngíti, hogy Törökországnak, mint NATO- tagállamnak ugyancsak szoros a kapcsolata az Egyesült Álla­mokkal. A balkáni feszültség növekedése teszi teljesen indo­kolttá a térség haladó partjainak kezdeményezését, a mediter­rán térség progresszív erőinek értekezletét, Ken Wilson vasárnapi beszédé­vel. A Financial Times megálla­pította:­­A miniszterelnök azt állította, hogy­­ olyan vihar té­rítette le útjáról a gazdaság ha­jóját, amelyet senki sem lát­hatott előre, s hogy a kormány szabadon, önként határozta el a devalválást. Ezt az állítást senki sem fogja figyelemre méltatni. A font árfolyamának fenntartása kezdettől fogva a kormány elsődleges és mindent háttérbe szorító célja volt, s a devalváció nyílt és megalázó beismerése annak, hogy e po­litika megbukott**. A Daily Mirror, amely álta­lában támogatja a munkáspár­ti kormányt, ezúttal emlékez­tetett a kormány korábbi ígé­reteire, hogy­­szó sem lehet devalvációról**. A kormány nemcsak a fontot, hanem ön­magát is leértékelte — írta a lap. A Daily Telegraph gyalázat­nak nevezte a leértékelést és megvetéssel írt arról a maga­biztos, sőt dicsekvő hangról, amelyet Wilson használt vasár­napi beszédében.­­Egy olyan kormány, amelynek politikája romokban hever, s amely meg­tagadta ígéreteit, jobban ten­né, ha a megbánás hangján szólna. Wilson magatartása, amely csaknem ízléstelenségig fajult,’növelni' fogja a­ közfel­háborodást e becsületét vesz­tett vezető iránt.** Lemondani!!! A konzervatív lapok felszó­lították a kormányt, hogy mondjon le és írjon ki új vá­lasztásokat. A Daily Mail a kudarcok, a szélhámosság és a kétkulacsos­­ság kormányának nevezte a Wilson-kormányt, s rámuta­tott, minél előbb távozik e kor­mány, annál jobb Angliára nézve. A Times szerint­­ha az el­következő másfél évben siker­­ül infláció nélkül kilábol­­nunk a bajokból, akkor Ang­lia számára rég nem látott, kedvező lehetőségek kínálkoz­nak majd. A lap szerint a nem túlértékelt font sterling tulaj­donképpen előmozdítja a ver­senyt, elsősorban az Egyesült Államokkal és Franciaország­gal szemben. Ha sikerül ki­használni a lehetőségeket, ak­kor Anglia a hetvenes években a versenyképesség és erő pozí­ciójából tárgyalhat majd a kö­zös piaci belépésről. Belépés­kor amúgy is devalválni kel­lett volna, hogy összhangba hozhassuk a fontot a többi kö­zös piaci ország valutájával — fűzte hozzá a Times. A Guardian felhívta a kor­mányt, ragaszkodjék ahhoz, hogy a nemzetközi valutaalap (IMF) új tartalékvalutát hoz­zon létre. De Gaulle ugyanis teljes joggal állítja, hogy a font és a dollár világpénzszerepe révén az Egyesült Államok és Anglia exportálja saját gazda­ságának gyengeségeit. A font világpénzszerepéből nemcsak előjogok, hanem zavaró nehéz­ségek is származnak Anglia számára — írta a Guardian. Az angol alsóház hétfői ülé­sén a zsúfolásig telt ülésterem­ben éktelen hangzavar és­­le­mondani a kiáltások özöne fo­gadta Wilson miniszterelnököt és Callaghan pénzügyminisz­tert. A zaj elültével Callaghan nyilatkozatot tett a font leér­tékeléséről; ebben megismé­telte Wilson vasárnapi televí­zió-beszédének főbb pontjait. Ian Macleod, a konzervatív árnyékkormány pénzügyekkel foglalkozó tagja ezután emlé­keztette Callaghant korábbi kijelentéseire, amelyekben a miniszter ékesszólóan ecsetel­te a leértékelés káros mivoltát és megfogadta, hogy nem lesz devalváció, majd megkérdezte Callaghant: -Mint becsületes ember, le fog-e ön mondani?­* Callaghan azt felelte, hogy ő javasolta a kormánynak a le­értékelést, s a sikeres végre­hajtást is neki kell irányítania. A további szócsata után Macleod kijelentette, hogy az ellenzék a kedden kezdődő két­napos gazdasági vitában kíván­ja részletesen kifejteni állás­pontját- A leggaládabb-­ támadás Nagy-Britannia Kommunista Pártjának végrehajtó bizottsá­ga vasárnapi, nyilatkozatában elítélte a font leértékelését. A nyilatkozat a font sterlingnek a munkáspárti kormány által történt leértékelését az angol nép életszínvonala elleni leg­galádabb támadásnak nevezi. A nyilatkozat megállapítja, hogy a leértékelés magasabb árakat, a társadalombiztosítás­ra fordított költségek megnyir­bálását, a munkanélküliség to­vábbi fokozódását jelenti, ugyanakkor nem érinti az an­gol fizetési mérleg válságának tényleges okait, a külföldi ka­tonai kiadásokat és a magán­tőke-befektetéseket. A kor­mány továbbra is olyan politi­kát folytat, amely a monopó­liumok érdekeinek felel meg, együttműködik a vezető üzleti körökkel és makacsul védel­mezi a City érdekeit. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának nyilatkozata han­goztatja, hogy határozottan meg kell változtatni ezt a po­litikát, amely a nemzeti ön­­gyilkossággal egyenértékű. A kormánynak lényegesen csök­kentenie kell a katonai kiadá­sokat, le kell állítania a ma­gántőke kivitelét, ellenőrzése alá kell vonnia az importot és nem szabad tovább játszania a világbankár szerepét. Az egész munkásmozgalomnak egységes baloldali frontban kell egye­sülnie, küzdve egy olyan poli­tika megvalósításáért, amely megfelel az angol nép érdekei­nek. Az angol font leértékelése Wilson beszéde Harold Wilson brit minisz­terelnök vasárnap beszédet mondott a rádióban és televí­zióban a szombat este bejelen­tett gazdasági intézkedésekről. Közölte, hogy a kormány már csütörtökön egyhangúlag elha­tározta a devalválást, de azóta a hatalmas nemzetközi pénz­ügyi művelethez szükséges tit­kosság megakadályozta a kor­mányt abban, hogy nyíltan az ország elé tárja a helyzetet. A devalválás okairól Wilson elmondta, hogy a font gyak­ran ismétlődő válságait csak újabb és újabb kölcsönök fel­vételével lehetett volna elodáz­ni, de felelőtlenség lett volna háromhónapos, vagy hathóna­pos kölcsönökhöz folyamodni anélkül, hogy a bajok gyöke­res kezelésére vállalkoztak vol­na.­­Angliának 15 éves kény­szerzubbonyból kellett kitör­­nie­ — folytatta Wilson —, ugyanis akárhányszor sikerült elérni az ipari termelés fej­lesztését, a valutaspekuláció és az irreális árfolyam minden esetben növekvő fizetési mér­leghiányra vezetett. Az okok Wilson ezután megpróbálta sikeresnek beállítani a tavaly júliusban meghirdetett deflá­ciós, bérbefagyasztó csomag­tervet, majd a közel-keleti há­borúra és a dokkmunkások sztrájkjára hárította a felelős­séget a font újabb válságáért. A legújabb intézkedésekről szólva megnyugtatta hallgatóit, hogy­­a font belső értéke nem csökkent, csupán kevesebb im­portárut kell vásárolni**. De nyomban hozzáfűzte, hogy az általános árszint — éppen az importáruk drágulása miatt — emelkedni fog. A kormány el­lenőrizni fogja, nem emelnek-e olyan árakat is, amelyeknek semmi köze sincs a behozatali költségek növekedéséhez — mondotta, majd hangoztatta, hogy­­nagyobb arányú bér­emelésről** sem lehet szó, mert ez növelné az exportáru ön­költségét és lerontaná a deval­váció eredményeit. A minisz­terelnök azzal próbálta meg­nyugtatni a dolgozókat, hogy a kormány­­szigorúan** ellen­őrizni fogja az árakat, meg­akadályozza a lakbéruzsora­­különösen kirívó eseteit**, nem tűri az osztalékok arány­talanul gyors növekedését és­­meg fogja védeni a leginkább rászoruló rétegeket**. Végül felhívást intézett a nemzethez, hogy­­két kézzel ragadja meg a lehetőségeket**, s ne rontsa le esetleges sztráj­kokkal az intézkedések várha­tó eredményeit. Lap­vélemények , megbukott politika A hétfői angol lapok oldala­kon keresztül foglalkoztak a font leértékelésével és különö­ A visszahatás Tíz ország devalvált, kamatláb emelés az USA-ban Az amerikai Federal Reser­­ve Board vasárnap 4 százalék­ról 4,5 százalékra emelte a bankkamatlábat. Az amerikai kormány ezzel a lépéssel a dollár és az arany Angliába való tömeges kiáramlását akarja megakadályozni. Gaz­dasági megfigyelők rámutat­nak, hogy a bankkamatláb emelése kedvezőtlen hatással lehet az amerikai iparra, te­kintettel arra, hogy az csak nagyobb költség árán szerez­het hitelt vagy kölcsönt. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy 1969 decemberében egy ízben már felemelték 4,5

Next