Magyar Nemzet, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-09 / 237. szám
2 verés is sokkal nagyobb körülöttük”. Az alelnök a vietnami kérdéssel foglalkozva ismét „a béke emberének” igyekezett magát feltüntetni, és közölte, hogy elnökké választása esetén hajlandó vállalni a VDK bombázásának beszüntetésével járó „kockázatot”. Szándékában áll, hogy ebben az esetben felkéri a Szovjetuniót, járjon közbe Hanoinál „a béketárgyalások előmozdítása érdekében”. Wallace a harmadik elnökjelölt hétfőn találkozott a UPI szerkesztőivel. Némileg enyhítette azt a hidegháborús álláspontot, amelyet a vietnami kérdésben alelnökjelöltje Lemay fogalmazott meg. Kijelentette, hogy a vietnami háborút tárgyalások útján akarja befejezni, de nyomban hozzáfűzte, ha ez nem sikerül, akkor „erősen igénybe veszi” a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tanácsát, a katonai győzelem elérése érdekében. Egyéb nemzetközi kérdésekről szólva, Wallace kijelentette: továbbra is támogatni kívánja a NATO-t, mert „Nyugat-Európában erősnek kell maradnunk”. Kijelentette, kész felfüggeszteni a fajüldöző Dél-afrikai Köztársasággal és Rhodesiával szembeni gazdasági korlátozásokat, viszont „a Castro-rendszer megdöntése érdekében” növelni akarja a Kubára gyakorolt gazdasági nyomást. Smith—Wilson találkozó Gibraltárban Taluinit a kiegyezés az afrikai többség érdekeinek mellőzésével Londonból jelenti az MTI. Hivatalosan bejelentették, hogy Wilson brit miniszterelnök szerdán Gibraltárban találkozik a „Rettenthetetlen’ brit cirkáló fedélzetén Ian Smith-szel, a rhodesiai telepes kormány elnökével. Angol baloldali politikai körökben attól tartanak, hogy Wilson ezúttal befejezi a „kiárusítást”, és végleg lemond arról, hogy a rhodesiai afrikaiak egyenjogú félként vehessenek részt az ország ügyeinek intézésében. A nemzetközösségügyi minisztérium hangsúlyozottan „rendkívül óvatos” nyilatkozatokat tesz és azt állítja, hogy nem volt titkos kapcsolat a két kormány között, de rámutat, hogy James Bottomley államtitkár-helyettes nemrég Salisburyben járt. Mindenki előtt világos, hogy a két fél alaposan megismerhette egymás álláspontját és alighanem a megállapodás végleges formába öntése van hátra. Angol megfigyelők nehezen képzelik el, hogyan egyezhet bele Smith az ország lakosságának kilencvenöt százalékát kitevő afrikaiak egyenjogúsításába. Néhány nappal ezelőtt éppen az angol televízió riporterének jelentette ki, hogy „legalább száz-kétszáz év telik el, mielőtt az afrikaiak teljes joggal részt vehetnek a hatalomban. A rhodesiai fehér üzletemberek nagy része ugyanakkor követeli, hogy vessenek véget a gazdasági szankcióknak, amelyek csapást mértek a dohánykivitelre, és valami ügyes alkotmányjogi formulával nyugtassák meg a világ és Afrika közvéleményét, de mindenáron vessenek véget a három éve tartó abnormális helyzetnek. A kiárusítás — ha létrejön — heves bírálatot kelt majd nemcsak a nemzetközösség januári londoni csúcsértekezletén, hanem a brit Munkáspárt baloldali köreiben is. A jelek szerint azonban a kormány számot vetett azzal a lehetőséggel, hogy több afrikai ország — elsősorban Tanzánia és Zambia — végleg kilép a szervezetből. i«mililHMii«nn»n'r»«»mMimuum»nmn........ A külpolitika hírei <‚ (Prága, CTK) Huszonhárom évvel ezelőtt, 1945. október 8-án tartotta első, alakuló kongresszusát a Szakszervezeti Világszövetség. Az évforduló alkalmából az SZVSZ felhívást intézett a világ dolgozóihoz. ›‹ (Bogotá, TASZSZ) A,kormánycsapatokkal folytatott fegyveres harcban elesett Siro Trujillo Castano, aki az egyik legismertebb partizánvezető volt az országban. O (New York, Tanjug) Nikezics jugoszláv külügyminiszter felkereste Rush amerikai külügyminisztert és hosszabb véleménycserét folytatott vele. (Kinshasa, AP) Tizenöt órás nonstop tárgyalás után egy katonai különbíróság halálra ítélte Pierre Mulelét, aki 1963—64-ben a kelet-kongói felkelés egyik vezetője volt, és röviddel ezelőtt tért vissza Brazzaville-ből. Smrkovsky: Rendeztük a föderációval kapcsolatos megoldatlan problémákat Prágából jelenti a CTK. A csehszlovák nemzetgyűlés épületében Cisar, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke és Klokoc, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke átadta Smrkovskynak, a nemzetgyűlés elnökének a csehszlovák föderáció alkotmányos törvénytervezetét. Az okmány átvételekor Smrkovsky a többi között a következőket mondotta: „Az a körülmény, hogy már az elmúlt hetekben és hónapokban megkezdtük a Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderatív felépítésének előkészítését, döntő jelentőségű volt a kritikus augusztusi napokban. A nemzetgyűlés elnöke kijelentette, hogy a föderációval kapcsolatos még megoldatlan problémákat, elsősorban a szövetséges parlament felépítésének, a kormány vagy a szövetséges államhatalmi szervek felépítésének problémáit kölcsönös megértéssel sikerül rendezni. Hétfőn ülést tartott az SZJ,KP KB elnöksége. Az elnökség meghallgatta és tudomásul vette Husak első titkár beszámolóját a moszkvai megbeszélésekről. Az elnökség tagjai egyetértettek a küldöttség állásfoglalásával. Citari Csehszlovákiát a szocialista fejlődés tartós érdekei fűzik a baráti országokhoz Prágából jelenti az MTI. Cesimir Cisar, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke kedden este a csehszlovák televízióban beszédet mondott, és ebben elsősorban a föderációs törvény problémáival foglalkozott. Cisar kifejezte meggyőződését, hogy a csehszlovák munkásosztály és pártja bebizonyítja, képes arra, hogy megoldja a szocialista társadalom további fejlődésének összes bonyolult problémáit. Az öt ország hadseregének Csehszlovákiába jövetele — mondotta Cisar — próbára tette a szocialista országokhoz fűződő internacionalista kapcsolatokat, de aki őszintén szocialista hazafi, hangsúlyozta a CSNT elnöke — és egyben internacionalista is, az nem törekedhet a szocialista országokkal fennálló politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok gyengítésére. Ezekkel az országokkal Csehszlovákiát a szocialista rendszer fejlődésének és létének tartós érdekei kötik össze, a nemzeteket pedig a tartós barátság. Szerdát 1968. október 9. Magar Nemzet niiiniMiiiiVmiim«iimiiimiinimiin'ummuiiini*miim«nmni........... Az új hriatymianszter-helyettes ,a csehszlovák biztonsági szervek munkájáról Pozsonyból jelenti az MTI. Jaroslav Rybar ezredes, a csehszlovák belügyminiszter új helyettese nyilatkozott. Fő feladatunk jelenleg az — mondta a miniszterhelyettes —, hogy biztosítsuk a nyugalmat és a rendet. E szerepet nem egyszerűen a moszkvai megállapodásokban megjelölt feltételek teljesítésének tekintjük, hanem mint olyan intézkedést is,, amely a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak és állampolgárainak érdeke. Egy másik kérdésre válaszolva, a miniszterhelyettes kijelentette: „Az egyetlen út ma — elkerülni a konfliktust és józanul közelíteni meg a helyzetet. Ma is arra van szükségünk, hogy az emberek megértsék a kormány, és a nemzeti bizottságok intézkedéseit, s hogy állampolgári fegyelmet tanúsítsanak. Nem szabad megengedni, hogy értelmetlen cselekményekkel, felelőtlenséggel vagy provokációkkal megakadályozzák az élet normalizálódását Csehszlovákiában”. Emlékműrongálás Prágai lapok alapján közli az MTI, hogy vasárnapról hétfőre virradó éjjel a brnói járásban levő Kobylnice faluban ismeretlen■ tettesek megrongálták a szovjet hősök emlékművét. A rongálást — mint a vizsgálat megállapította — négy személy követte el, részegen. A rendőrség közleménye elítéli a cselekedetet és közli, hogy elkövetőit megbüntetik. Két emlékirat a weimari köztársaság bukásáról A memoáráradatban, amelynek fő témája a második világháború és „ahogy eljutottunk odáig”, már egyre ritkábban talál az olvasó valóban új részleteket, legfeljebb némi szemléleti változatosság élénkíti fel az érdeklődést, és természetesen a legfiatalabb nemzedék számára nyújt valamit, ha tudni akarják, hogyan történt „az apák bűnbeesése". Az én nemzedékem, mely átélte e nehéz éveket, sőt, részt vett az eseményekben — ha nem is „magasabb szinten”, ahonnan az emlékiratszerzők többsége szól az utókorhoz —, másfajta érdeklődéssel nyúl az ilyen könyvek után. Mi valóban a részletek titkát, pontosabban kifejezve: a részletekben rejtőző új motívumokat keressük. Ebből a szempontból, azt hiszem, érdeklődésre tarthat számot Hjalmar Schacht könyve a weimari köztársaság bukásáról, a bukás valódi okairól — természetesen úgy, ahogy Schacht látja, legalábbis harmincöt évvel azután, hogy Weimar tévedéseivel és vívmányaival együtt elmerült a politikai és gazdasági krízis hullámsírjában. Természetesen Schacht visszaemlékezései tele vannak könnyen érthető elfogultságokkal, következtetései is eléggé egyoldalúak, mégis néhány fontos körülményre felhívja a figyelmet. Schacht megállapításai azért is érdekesek, mert ha van rá készség, Bonn vezetői is tanulságokat vonhatnak le belőlük. Az elfogulatlan olvasó a korszak vezető személyiségének visszaemlékezéseiből mindenesetre megállapíthatja, hogy a hitlerizmus egyáltalában nem „sorsszerű” jelenség volt, hanem a weimari köztársaság politikai és gazdasági ellentmondásainak következménye, úgy, ahogy a marxista elemzés már több ízben megállapította, de még mindig akadnak olyan szerzők, akik „Hitler démoni tulajdonságaira” vezetik vissza az eseményeket. Még az olyan tudós is, mint Marcuse professzor, aki az utóbbi időben oly sokat szerepel különböző vitafórumokon. Legutóbb egy Amerikában folyó nyilvános vita során azt fejtegette, hogy sose került volna sor a hitlerizmusra és a háborúra sem, ha a weimari köztársaság erőhatalmi alapokra helyezkedik mindazokkal szemben, akik fenyegetik demokratikus berendezéseit. Marcuse profeszszor megfeledkezik arról, hogy Hitler uralomra jutása idején a weimari „demokratikus berendezkedések” már teljesen elkorhadtak, elkorhasztotta a gazdasági válság, amely milliós tömegekben lökte utcára a munkásokat és a kispolgárokban is olyan rémületérzést keltett, amely megfelelő légkört teremtett Hitler demagógiája számára. Hitler tehát következmény volt csupán és háborús politikája — abban a feltevésben, hogy tulajdonképpen a Szovjetunió ellen irányul — nemcsak a német nagytőkések tetszését nyerte meg, hanem általában a nyűgat monopolistákét is. Schacht, aki ebben a körben ma is tekintélynek számít és aki kétségkívül a belső összefüggések egyik alapos ismerője volt a maga idejében, tulajdonképpen ugyanerre a következtetésre jut, persze nem fogalmazza ilyen élesen következtetéseit. Könyve, amelynek címe „1933 — ahogy egy demokrácia meghal”, nagy visszhangot keltett a nyugatnémet sajtóban, s több lap felhívja a figyelmet időszerű tanulságaira, bár a Welt megjegyzi, hogy aktuálisabb lett volna a könyv két évvel ezelőtt, amikor gazdasági válság tünetei jelentkeztek a Német Szövetségi Köztársaságban és bekövetkezett az a vállalkozói elbizonytalanodás, amely a politikai vezetőknek is igen sok gondot okozott. Kétségtelen, hogy azóta megint vannak bizonyos jelei a konjunktúrának Nyugat-Németországban, de azért Schacht figyelmeztetései nem veszítették el aktualitásukat. Ismeretes, hogy Hjalmar Schacht, aki most 91 éves, hosszú időn keresztül a német gazdasági és pénzvilág egyik vezető személyisége volt, 1934 és 1937 között a weimari köztársaság birodalmi bankjának elnöke, később a hitlerizmus idején is tevékeny „mágusa” a bonyolult német pénzügyeknek, s ott ült a hitlerizmus főkolomposaival együtt a nürnbergi perben a vádlottak padján, de felmentéssel szabadult. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy Gilbert, az amerikai pszichológus feljegyzései szerint a meghallgatott hitlerista v vezetők között ő érte el a legmagasabb pontszámot az úgynevezett „intelligencia-tesztnél”. Persze, ebben a társaságban ez talán nem túlságosan nagy siker, de azért jellemző adat Schacht sokoldalú érdeklődésének felméréséhez. A weimari demokrácia haláláról szóló könyv valóban sokoldalú érdeklődést mutat, de legérdekesebb vonása, hogy pontosan kimutatja a politikai fordulat gazdasági előzményeit. Nem csupán az általánosan ismert krízistünetekre tér ki, de az egész fejlődésnek olyan részleteire, amelyek a kívülálló számára kevésbé ismertek. Schacht azt állítja, hogy azokat a gazdasági és pénzügyi problémákat, amelyeket a weimari demokrácia éppen demokratikus jellege miatt képtelen volt megoldani, a nemzetiszocialista rendszer megoldott, legalábbis olyan kényszerrendszabályokhoz tudott folyamodni, amelyek a legsúlyosabb helyzetet enyhítették és lélektanilag olyan hangulatot teremtettek a német közvéleményben, mintha ténylegesen elhárultak volna a gazdasági bajok. Schacht végkövetkeztetése így hangzik: „A Weimari Köztársaság hamis pénzügyi politikája következtében ment tönkre. E megállapítás horderejét kétségkívül növeli, hogy az egyik fő felelős mondja, hiszen Schacht nemcsak a hitlerizmus idején, hanem már a weimari köztársaság utolsó éveiben egyik pénzügyi vezetője volt Németországnak. Persze igyekszik magáról is és a többi pénzügyi és gazdasági vezetőkről elhárítani a felelősséget, miközben azt fejtegeti, hogy Weimar olyan jóvátételi kötelezettségeket vállalt, s a külfölddel szemben oly mértékben eladósodott, hogy nem kerülhette el a pénzügyi összeomlást, s a nagyméretű * munkanélküliség tulajdonképpen már csak a következő lépcsőfok volt. Figyelemre méltó részlete a Schacht-emlékiratnak az, amely igyekszik bebizonyítani: a nemzetiszocialisták tulajdonképpen legális úton szerezték meg a hatalmat és a „Machtergreifung” kifejezést csak politikai demagógia okából alkalmazták, egyébként az az igazság, hogy egyáltalában nem volt szó „hatalommegragadásról”, hanem a főbejáraton, nyitott ajtón keresztül vonult be Hitler a hatalomba. Schacht még azt is hangsúlyozza, hogy Hitler nem csupán „teljesen legálisan jutott a birodalmi kancellári posztra, hanem nem is lehet felelőssé tenni azoknak a személyiségeknek a politizálásáért, akik őt hatalomra segítették". Schacht szerint a weimari köztársaság pártjai és e pártok teljes érzéketlensége a gazdasági és pénzügyi problémák iránt, volt a hitleri uralom fő előkészítője, olyannyira, hogy szerinte 1933-ban maguk az úgynevezett demokrata pártok sem láttak más megoldást, mint a hatalom átadását Hitlernek. Érdekes, hogy hasonló szellemű más művek is megjelennek most a nyugatnémet könyvpiacon, például G. R. Treviranus: „Weimar vége” című könyvében ugyancsak ezzel a témával foglalkozik, de kifejezetten politikai oldalról, ugyancsak egyetlen személyiség köré csoportosítva az események ismertetését. Ez a személyiség a weimari köztársaság krízisidőszakának kancellárja, Heinrich Brüning, akit egy időben „éhségkancellárnak” neveztek, mivel az ő kancellársága idején öltött végzetes formákat a gazdasági helyzet. Treviranus azt igyekszik bebizonyítani, hogy amikor Brüningnek távoznia kellett, a német gazdaság már túljutott a mélyponton. Tehát az ő véleménye szerint, a gazdasági válság nem tartozott Hitler hatalomrajutásának közvetlen okai közé. Ellenben azok a szükségállapot-rendelkezések, amelyekkel Brüning megpróbálta rendbe hozni a zilált politikai és gazdasági helyzetet, végül is ellene fordultak. Brüning már 1930-ban kijelentette, „túl vagyunk azon, hogy problémáinkat a parlamenti vitákkal lehessen elintézni, most már a demokrácia és a parlamentarizmus sorsáról van szó”. Mindenesetre az eszközök, amelyeket Brüning alkalmazott, nem voltak túlságosan demokratikusak. Ettől eltekintve, Treviranus, aki az 1934-es nagy tisztogatást úgy úszta meg, hogy villája hátsó kapuján sikerült elmenekülnie és emigrációba vonult, keserű hangon ír azokról a politikusokról, akik egy időben együttműködtek Brüninggel és a konzervatív polgári irányzattal, de később Hitler oldalán is megtalálták a számításukat. Elsősorban Papenről mond keserű szavakat és arról az „úrlovas-romantikáról”, amelyben ezek az urak éltek, hasonlóan lesújtó véleményt mond Schleicherről is, aki Brüningtől átvette a hatalmat és Hitlernek adta tovább, olyan következményekkel, hogy maga is ott maradt az 1934-es tisztogatás áldozatai között. Kétségtelen, hogy egyike az érdekes könyveknek Treviranusé és a legérdekesebb a dologban az, hogy megint több oldalról megvitatásra kerül a weimari tragédia, de következetesen elkerülik a weimari korszak politikai polgári pártjait terhelő felelősség legsúlyosabb problémáit. Padi Ferenc Kleinger és Schröder betgedet: Nem vált be az „új keleti politika”* Frankfurtból jelenti az AFP és az AP. Kiesinger nyugatnémet kancellár hétfőn este megjelent és felszólalt pártjának, a CDU-nak Majna-Frankfurtban rendezett gyűlésén. Általános európai problémákról szólva hangoztatta, hogy Franciaország nélkül nem lehet európai politikát csinálni. Felháborodott közbekiáltásoktól ismételten megzavart beszédében a kancellár azt állította, hogy „tisztára védelmi intézkedésképpen erős Bundeswehrre és erős NATO-ra van szükség”. Elismerte, hogy a bonni kormány rendkívül nagy összegeket fordít fegyverkezésre és hangoztatta, hogy ezt a politikát mindaddig folytatni kívánják, amíg „nem válik lehetségessé a mindenki számára megfelelő és ellenőrzött leszerelés”. Nyugati hírügynökségek szerint a hallgatóság egy része hevesen tüntetett a kancellár kjelentései ellen, és többször félbeszakította Kiesinger beszédét. Schröder nyugatnémet hadügyminiszter kedden ugyancsak Majna-Franfurtban előadást tartott egy közgazdászgyűlésen. A hadügyminiszter hangoztatta, hogy a bonni külpolitikának nagy figyelmet kell szentelnie az európai kérdéseknek, bátrabban kell állást foglalnia Nagy-Britanniának a Közös Piacba történő felvétele mellett. Előadásában Schröder megállapította, hogy a bonni kormány „új keleti politikája” nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és ezért azt felül kell vizsgálni. Peruban volt minisztereket tartóztattak le Limából jelenti a UPI. A perui katonai junta, amely hat nappal ezelőtt távolította el Belaunde elnököt, kedden bejelentette, hogy letartóztatta az elnök volt kormányának három miniszterét , és elrendelte egy negyedik miniszter őrizetbe vételét is. A vád ellenük az, hogy részt vettek a tárgyalásokon, melyeknek eredményeképpen a kormány az ország gazdasági élete szempontjából hátrányos szerződést kötött egy amerikai olajtársasággal. Belaunde volt elnök, aki jllenleg Buenos Airesben tanétózkodik, hamarosan Uruguay- ba indul, amelynek kormánya politikai menedékjogot ajánlott fel számára. Eljárás indul vezető politikusok ellen Mexikóban Szolidaritási gyűlés New Yorkban Mexikóvárosból jelenti a UPI és az AP. Ordaz mexikói elnök a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlésén mondott megnyitóbeszédében kijelentette, hogy a mexikóiak túlnyomó többsége az 1968-as olimpiai játékok sikeres megtartását óhajtja. Az utcai incidensekért az „agitátorokat” tette felelőssé. Az elnök beszédében nem érintette a diáktüntetések társadalmi hátterét, csupán „sajnálkozását fejezte ki”, és azt állította, hogy a világsajtó eltúlozta a mexikói baloldali megmozdulások jelentőségét. Bizonyos értesülések szerint a mexikói hatóságok a diáktüntetésekkel kapcsolatban néhány vezető állású politikus kihallgatására és esetleges letartóztatására készülnek. A mexikói főügyész hivatala szerint a vizsgálat megindítására valószínűleg hamarosan sor kerül. IIIIIIIIIIIIIIIII New Yorkban több mint 300 egyetemi hallgató tüntetett szolidaritásáról biztosítva a mexikói diákokat. A gyűlés szónokai a mexikói kormányzat megdöntésére szólítottak fel, s hangoztatták, hogy a halálos áldozatokat követelő rendkívüli eseményekért közvetve az Egyesült Államok is felelős. (Bukarest, MTI) Hivatalosan bejelentették, hogy Manescu román külügyminiszter hosszabb latin-amerikai látogatást tesz. (Brüsszel, AP) Lemnitzer amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka kedden bejelentette, hogy a szervezet októberben „Failex—68” elnevezéssel két év óta a legnagyobb hadgyakorlatát tartja, amelyen részt vesznek az atlanti parancsnokság alá tartozó egységek, szárazföldi haderők és légierők.