Magyar Nemzet, 1969. október (25. évfolyam, 228-254. szám)

1969-10-09 / 235. szám

4 A HÉT FILMJEI Imposztorok Új magyar film A butaság nevetséges. Hata­lommal párosulva azonban végzetes lehet. Vannak jó­indulatú ostobák, és vannak gonosz ostobáik. Utóbbiak, ha hatáskörhöz jutnak, könnyen „megvadulnak”, kivált akkor, ha szellemi korlátaikhoz még hiúság is járul. Prónay Pál, a fehérterror hírhedt ,rend­­csinálója” egyesítette magá­ban e sajnálatos negatívumo­kat: ostoba volt, hiú és — egy időre — hatalmat kapott. Prónay, a magyar történe­lemben — és a megkínzottak, a meggyilkoltak hozzátartozói­nak emlékeiben — egyedi fi­gura. De a világtörténelem évezredek óta felmutat Pró­­naykat — még napjainkban is. Mindig, amikor a reakció visszaszerzi a hatalmat, vala­­­milyen progresszív időszak után, megjelennek a Prónayk, vagy a „Kongó Müllerek” és elvégzik a piszkos munkát. Törvényszerű az is, hogy a rendszer urai, a konszolidá­­ció idején, megszabadulnak a maguk Prónayjától, mert a közismert véres kezű figurák megzavarják az idilli rend képét, emlékeztetnek a hata­lomátvétel módszereire, élő foltok az új kormány becsü­letén, már puszta jelenlétük is hitelrontás egy olyan reak­ciós hatalom számára, amely akkorra már szalonképesnek, kiegyensúlyozottnak, joviális tárgyaló partnernek kíván lát­szani. „Kongó Mü­ller” felvette a pénzt, és visszatért Európá­ba. Prónay azonban ostoba volt, s ez meghatározta sor­sát. Megsértődött, szervezke­dett, s ezt a kormány, egy időre, ismét felhasználta. Bethlen István gróf Bur­­genland sorsáról tárgyal, s bi­zonyítékot keres a lakosság magyar érzelmeire. A bizo­nyítékot Prónay szolgáltatja, szokott módszereivel, noha embereit ezúttal nem katona­­ruhában, hanem civil diákok képében szivárogtatja be a vi­tatott területre. A folyamat ezután megismétlődik. Bethlen célt ér a tárgyalóteremben, s mihelyt ez megtörtént, fél­reállítja Prónayt, de a vezér, aki végzetesen ostoba, most sem ismeri fel, hogy véget ért a pünkösdi királyság. Megmámorosodik a hatalom­tól, és kikiáltja Lajtabánságot. A rövid életű államról leg­inkább a bélyeggyűjtők tud­nak. A „bán” ugyanis több sorozatot bocsát ki saját arc­képével. A magyar bélyegek gyűjteményében szép számmal találhatók lajtabánsági bélye­gek. A közönség emlékezeté­ben e történelmi fordulatot jobbára homály fedi. E történelmi bevezetés hosz­­szúnak tűnhet egy filmkriti­kában. Valójában már az első mondattól kezdve az imposz­­torokat ismertetjük és értel­mezzük. Máriássy Félix és Máriássy Judit új filmje ugyanis a homályt oszlatja el , s vele az idősebb nemze­dékben esetleg még élő illú­ziókat — a hazai múlt e dics­telen epizódjairól. Az Imposz­­torok a fehérterrorról szól, de nem a rémtetteket ismer­teti, hanem a jelenség moz­gató rúgóit vizsgálja. Szem­ügyre vesz egy embert — ne­vezzük inkább figurának —, ak­i jellegzetes személyiség volt, a terror egyik megtes­tesítője, legborzasztóbb, leg­mohóbb rablóvezére, és lelep­lezi frázisai és gaztettei mö­gött az ostobaságot, a hiúsá­got, a hatalomvágyát, a sértő­döttséget. E leleplezéshez pá­ratlanul hiteles forrás állt a filmíró rendelkezésére: Pró­nay naplója. Az emlékirat önmagáért vall. Döbbenetes precizitással jel­lemzi íróját. Az Imposztorok forgatókönyvét e napló nyo­mán írta meg Máriássy Judit, a filmet e hiteles adatok alapján rendezte meg Má­riássy Félix. Történelmi gro­teszk lett az Imposztorok­­ból. Mi más is lehetett volna ezekből a mondatokból?! Má­­riássyék ugyanis szó szerint idézik Prónayt, és Tom­anek Nándor, filmszínész-pályájá­nak legjelentősebb alakításá­ban, e dokumentumokból ki­indulva formálja meg azt az embert, aki így gondolkodha­tott, ilyen módon beszélhetett E mondatoktól harsányabb szatíra is lehetne az imposz­­torok, de valami visszatartja a rendezőt a tiszta szatírától: a fehérterror valósága. Mert akármilyen mulatságosan bu­ta is ez a Prónay, akármilyen abszurd elképzelésekkel in­dult is útjára, e nevetséges abszurdumok következménye: megszámlálhatatlan gyilkos­ság, emberkínzás, rablás. Az idő lassan elmossa a fájdalomérzést, a tisztelet, a kegyelet lép a helyébe. Az idő távlatából előbb-utóbb ki­bontakozik a fájó történelmi események komikus oldala is. A napjainkban oly divatos, kosztümös kalandfi­lm­ek is mutatják, hogyan válhat ko­médiatémává a történelem sok komor epizódja. A fehér­­terror emléke azonban, úgy tűnik, túlságosan, eleven seb még ahhoz, hogy csak nevet­séges oldalát szemlélhessük. Hacsak nem vált át a rendező valami, valóság feletti milliő­­be, idézőjelek között tartott ábrázolásra. Máriássy nem váltott át. Megmaradt a való­ságnál. Idézőjelek nélkül közvetítette, s annyi nevet­ségest hagyott benne, ameny­­nyi, minden különleges ki­emelés, harsány rámutatás nélkül, benne volt. „Csupán” olykor azt is megmutatta, ami a kulisszáik mögött játszódott le. Pillantást vetett a zászlót lengető bürger másik oldalá­ra, amelyhez éppen pisztolyt szorít a rongyosgárdista. Em­lékeztető képeket illesztett a vezér dicsőségére emlékező, önmagát méltató szavai alá, beszédes kontrasztként, szen­vedélyes cáfolatként. Ily mó­don a néző a naplót kommen­tárral együtt élvezheti, ame­lyek, mint a rendező lábjegy­zetei, kísérik és értelmezik, magyarázzák és leleplezik Prónayt, azaz Doborján Pál pöffeteg megnyilatkozásait. A névváltoztatás is fontos szándékot jelez: az Imposzto­­rok, jóllehet szó szerint idéz Prónay naplójából és ponto­san követ bizonyos történel­mi eseményeket, nem illuszt­ráció a történelemkönyvhöz. Amikor a szerző megváltoz­tatja a neveket, vagy azok egy részét, általánosít, magasabb szintre emeli történetét. Azt fejezi ki, e névváltoztatás­sal is, hogy itt egy politika természetéről van szó, és egy ragadozó embertípusról, amely szükségszerűen felbukkan ilyen helyzetekben és szük­ségszerűen elmerül, ha elját­szotta szerepét. Visszatartja az imposzto­­roscat a harsány mulattatástól, a történet másik vonala: há­rom fiatalember drámája, té­velygése és bukása. Ketten kezdettől „imposztorok”, tisz­tek Doborján seregében. A harmadik: éhező jogász. A vé­letlen sodorja a vezér környe­zetébe. Tragikomikus véletlen. A film ezzel kezdődik, s Ig­­lódi István, aki szerepe sze­rint a ráakaszkodó vadászku­tya miatt egyszerűen nem tud öngyilkosságot elkövetni, egy erőtlen, gátlásos jellem rossz irányú kibontakozásának és megerősödésének, majd a té­vedés felismerésének gyors fo­lyamatát játssza el. A két másik tisztet Huszti Péter és Bálint András alakítja, szere­pükhöz híven különböző lel­ki alkattal, különböző tűrő­képességgel követik vezérü­ket. Természetesnek tekint­hetjük, hogy Máriássy Félix irányítása alatt most is ki­egyenlített színészi játékkal, jó együttessel találkozunk, amelynek tagjai között Bara Margit és Mensáros László éppúgy helyén van, mint Kál­mán György, Demján Edit, Juhász Jácint. Fölöslegesnek tűnik az is, hogy újra hangoz­tassuk: Illés György felvé­telein mennyire életteljesen, szinte tapinthatóan elevenedik meg a környezet légköre és hogy Máriássy milyen művé­sze az atmoszférateremtésnek. Egyébként a rendező maga is utal erre a Filmkultúra leg­utóbbi számában adott nyilat­kozatában. Azt mondja, min­dig leírják róla, hogy tud atmoszférát teremteni. Való­ban, e megjegyzés a Máriássy - filmek megítélésében már közhely, de mit tegyünk, ha így igaz. Ha szétválasztanánk az im­posztorok szerkezetét, meg­lelnénk a történelmi groteszket és mellette a fiktív drámát, amely egyben a történelmi figurák cselekedeteinek kö­vetkezményeit, társadalmi be­folyását is példázza. A két szál összefonódik, a film egy­séges, mégis a naplót idéző, a Prónayt, illetve Doborjánt közvetlenül kísérő cselek­ményvonal a ragyogóbb, az erősebb, az izgalmasabb. A három fiatalember tanulságo­san tragikus története is ha­tásos, de lemarad a remek­lés mellett, amelyet Máriás­­syék, Tomanek­ Nándor kitűnő alakításának segítségével egy gonosz és korlátolt bábhadve­zér rövid tündökléséről és komikus bukásáról a film nyelvén elmondottak. * A Hazafias Népfront Buda­pesti Művészeti Fórumán ok­tóber 23-án, csütörtökön, dél­után 4 órakor vitatják meg az imposztorokat. A vitát a nép­front Belgrád rkp. 24. szám alatti klubjában tartják meg. Flórián kapitány Az NDK egyik legnépsze­rűbb színésze Manfred Krug. Kétrészes kalandfilmjét, a Flórián kapitányt is nagy si­ker kísérte hazájában. A film története a napóleoni háborúk befejezése után kezdődik. Fló­rián egy szabadcsapat volt kapitánya, barátaival együtt a bécsi kancellária köszönetét várja, miközben folytatja bé­kés foglalkozását, újjáépíti a háborúban tönkretett malmát. A hála elmarad, helyette a le nem fizetett adó fejében lefoglalják a molnár vagyo­nát. Flórián Bécsbe indul. A történet a tréfás kaland­filmek szokásos módján bo­nyolódik. A medve termetű és természetű Flórián nem­csak a verekedéshez ért, ha­nem a cselhez is. Kalandjai azonban meglehetősen hosszú­ra nyúlnak, s inkább arról tanúskodik, milyen nehéz ez­­a szórakoztató műfaj. . Magyar Nemzet A bűntény majdnem sikerült Az olasz—francia krimi hő­sét Philippe Leroy, napjaink divatos férfi sztárja alakítja, aki igazi színészi feladatok megoldásában is jeleskedik, ha hozzájut ilyenekhez. Ezút­tal némi humorral színezi a fölöttébb sablonos szerepet. Újságírót játszik, s a nagy riport érdekében elkísér kö­zel-keleti útjára egy szép, ifjú, ártatlan milliomos leányt, hogy megvédje az „ügyeletes” bűnbanda támadásaival szem­ben. A bűnbanda ugyanis egy másik, hasonlóképp csinos leánynak próbálja megszerez­ni a sokmilliós örökséget, az igazi örökösnőt pedig meg­gyilkolná, ha tehetné, ám a bűntény, miként a cím el­árulja, csak majdnem sike­rül. A film izgalmat ígér, de ígéretét nem váltja be. A bűntényt gondosan kitervel­ték, a film elkészítésére úgy látszik, már alig jutott ener­gia. Vilcserc Anna Lakner László képeinek kiállítása a KKI bemutatótermében Gyere már légy szíves, ez nem a mi világunk — cibálta kifelé jólfésült férjét a Kul­turális Kapcsolatok Intézeté­nek Dorottya utcai kiállító terméből a hölgy. S a férj, némileg vonakodva, de követ­te nejét a Luxus Áruházba. Lakner László kiállítása csakugyan nem az „ő vilá­guk” volt. Jól tették, ha el­mentek. Ezt a tárlatot nem nekik, nem a kispolgároknak rendezték. De akkor kinek? Nos, ne hagyjuk homályban a dolgo­kat; azoknak, akik nem felü­letesen, de a műves gondot és a gondolatot keresve járják a bemutatókat. Mert ők tud­ják, hogy Lakner­­kísérletei, rózsái és szájai — képei és szövetapplikációja — egy fi­gyelemre méltó, következetes, és erős közéleti fűtöttséggel teli, kétségtelenül önálló han­gú életmű fontos periódusához vezették nézőiket. Lakner László jó festő és jó mester — a szó nemes kézműves értelmében. Sem­mit sem bíz a véletlenre: mi­előtt szólna képeivel, alapo­san át- és meggondolja, mi­lyen szerkezet, s milyen for­ma alkalmas az elmondani kívánt gondolat legvilágosabb kifejtésére. És nem szégyell tanulni mindazoktól, akik koruk tel­jességét tükrözték. Emlékez­zünk csak Rembrandt-variá­­cióira, az alázatos tanítványi főhajtásnak és a rembrandti eszközök századunk képzőmű­vészeti világába „montírozá­­sának” e különös s oly sokat­mondó keverékére. Lakner ugyanolyan szuverén bizton­sággal jár közöttük, mint an­nak idején Vajda Lajos járt a szentendrei népművészet, né­pi építészet és ikonok világá­ban. S ugyanúgy a maga mű­vészetének testébe olvasztotta a hatalmas tanító műveinek tanulságait, mint Vajda. Ered­ményeit, két-három évvel ez­előtt született képeit jól is­merjük, s ezek világosan mu­tatják, hogy Lakner bár egy­forma intenzitással figyel a múlt és a jelen mestereire, művészetének mondanivalójá­ban korához, korunkhoz csat­lakozik minden idegszálával. Vietnamban őrá is lőttek azok, akik a kivégzett buddhisták­ra irányították fegyverük csövét, a Várakozók reá is lestek. De mit jelentenek most ezek a rózsák és ezek a hatalmas szájak? Megijedt volna Lak­ner attól, amit felidézett?... Nem. Folytatja a dolgok fel­derítését. Most az oroszlán bajszát ci­­bálja, kétméteresre növeli, megsokszorozza a rózsát, ezt a közhellyé koptatott virágot. Kihívja a csendéleteket és a csendéletpingálókat, merészen odalökve a kesztyűt. Ez a ró­zsa. Ezek a rózsák, mondják a képek, s hatalmasra növelt, botanikailag hiteles „lényeik” lehetetlenné és nevetségesen együgyűvé tesznek minden fe­lületes „színbenyomást”, csacska gyönyörködést. A szájakkal Lakner László — úgy tetszik — festői erőit tette próbára. És ismét győ­zött. Sikerült a lehetetlen hogy jellegét megőrizve ne csak reprodukálja, de elemez­ze is ezt a központi szerepű, száz formájú, ám önmagában egyáltalán nem „festői” részét az arcnak. Lakner László rózsáinak és szájainak sorozatával a csu­pasz lények világába hatolt, hogy felderítse és meghódít­sa legrejtettebb zugaikat. Új­ra bebi­zon­yította: mindent tud, amit egy festőnek érte­lemmel és „kézzel” tudnia kell, s talán nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy új si­keres erőpróbája eredménye­ként rövidesen ismét maga­sabb fokon találkozunk majd vele és műveivel. H. Gy. Magyar színház angol szemmel J. C. Trewin Budapesten 1903-ban járt először Buda­pesten J. C. Trewin, az an­gol színházi kritikusok doyen­je, a kitűnő drámatörténész, műbíráló. Voltaképp ő közve­títette az első híradást angol­szász országoknak arról, hogy a magyar színházra felfigyel­ni illik és érdemes. Hamle­­tünk világhíre személy sze­rint neki köszönhető. Hat esz­tendő után ismét körünkben járva még mindig emlegeti Shakespeare tolmácsolásának e különös remekét. „Mióta el­búcsúztam önöktől”, mondta J. C. Trewin. ..csaknem min­den este színházban ültem, de a Madách Színház Hamletjé­hez mérhető előadást alig lát­tam” Ez nem úgy hangzik, mint holmi szokásos angol szerény­ség, „understatement”. Inkább az elragadtatás, a szeretet hangja ez. J. C. Trewin ugyanis az angol színház je­lenlegi állapotához méri ha­zánk színházi kultúrájának fejlődését; állításának igazi értelme ebből az összevetés­ből derülhet ki igazán. Az angol színház ugyanis, Trewin tükrében, válságban van. A színházi cenzúra eltör­lése Angliában különös követ­­kezményekkel járt. .Például azzal, hogy a szexualitás és a pikantéria színei előbb je­lentek meg az új helyzetben, mint a merész társadalombí­rálat. Kísérletek sorának ta­núja az angol kritikus, s ezek között nem egy biztató kibon­takozást jósol. De az összkép inkább csüggesztő. Az egyko­ri fenegyerekek, Osborne-nal az élen, ma már szinte klasz­­szikusoknak számítanak, vagy még inkább konzervatívabb ih­letésű költőknek, akiknek sem kedvük, sem lehetőségük nincs társadalombírálatuk el­mélyítésére. A fiatal nemze­dék pedig a burjánzó pince­színházaik kísérleti színpadán érvényesülhet csupán, de itt inkább a rendező az úr és nem az író. Úgy tetszik, minden ország kritikusa a saját színházi kul­túrájának válságával találko­zik szembe előbb, s ha ide­genben jár, már az egyszerű különbségtől is rózsaszínűbb szemüveget visel. Trewin sze­mélyisége azonban garancia arra, hogy ítéletei elfogulat­lanok és józanok. Ha bele­játszik is tehát az angliai köd emléke budapesti derűlátásá­ba, jólesően kell tudomásul vennünk, hogy Trewin eddigi tapasztalatai elismerik színé­szeink és rendezőink minden erőfeszítését és eredményét. Két Shakespeare-darabot lá­tott eddig, egy vígjátékot és egy tragédiát, mindkettőt ér­dekes kezdeményezésnek ítél­te. Darabokat is kínált rögtön magyar rendezőknek, megha­tározott színészekre, hiszen véleménye szerint a színház alkotója az a mesterhármas, amit író, rendező és színész együtt alkot. Trewin előadást tartott a Pen-klubban és megfordult számos baráti társaságban is, a honi szerzők új műveivel pedig most kezd ismerkedni. Ne vágjunk hát elébe az an­gol sajtó vezető orgánumai­ban megjelenő véleményeinek. De annyit máris mondjunk el tüstént, hogy kortársi szín­házkultúránk egyik legjelen­tősebb híve tartózkodik kö­zöttünk, s ha valamelyik da­rabunk, előadásunk híre eljut az angolszász világba, úgy bizonnyal Trewin tolla nyo­mán. 11. T. ­Csütörtök, 1989. október 9. Ötmillió kötet a megyei könyvheteken A könyv őszi ünnepét, a ka­rácsonyi könyvvásárt megelő­ző megyei könyvhetek októ­ber 15-én kezdődnek. Hat hé­ten át irodalmi estekkel, író— olvasó találkozókkal, ankétok­­kal, vetélkedőkkel, utcai könyvsátrak felállításával, könytári árusítással — s az idei, a kilencedik őszi megyei könyvheteken először, negy­venszázalékos árkedvezmény­­nyel — igyekszik a Szövetke­zeti Könyvterjesztő Vállalat növelni az irodalombarátok táborát. A vállalat igazgatója, Varga Sándor az újságíróklubban szerda délelőtt rendezett saj­tótájékoztatón elmondta, hogy 156 szövetkezeti könyvesbolt­ban és bizományosaiknál há­rommillió — raktáron még kétmillió — kötet várja érdek­lődőit. Az utóbbi tíz évben tíz százalékkal növekedett a szövetkezeti könyvkereskede­lem; jelenleg az országos könyvforgalom húsz százaléka. A múlt évben 181 millió fo­rint értékű könyvet, többsé­gében szépirodalmi kötetet vásároltak az ország falvai­ban. A legnépszerűbbek a mesekönyvek, az ifjúsági ki­advány­ok és a sorozatok; az Európa Könyvkiadó gondozá­sában készülő Világirodalom remekeinek 37 ezer vidéki előfizetője van. A falusi könyvkultúra fellendítésében jelentős szerepet játszó könyv­bizományosok száma az idén meghaladja a tízezret, közülük, négyezren pedagógusok. A Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat reméli, hogy az utóbbi évek őszi megyei könyvheteinek átlag 30—35 millió forintos forgalma az idén tovább növek­szik. NAPLÓ Október 9 A miskolci egyetem könyv­tárának előcsarnokában elké­szült Barcsay Jenő több mint húsz négyzetméteres márvány­­mozaikja. Varga Miklós szob­rászművész az egyetem volt professzorának, dr. Geleji Sándor kétszeres Kossuth-dí­­jas akadémikusnak mellszob­rán dolgozik. A szobrot az egyetem emlékkert­jében állít­ják majd fel.A­­4 Madách Színház Black Comedyjének Miss Fumniválja, Kiss Manyi megbetegedett. He­lyette, immár másodszor, Lel­kes Ágnes vette át és játssza kitűnően a vénkisasszony sze­repét. A Újvidéken megjelent a Hungarológiai Intézet tudomá­nyos közleményeinek első szá­ma. Ez az első jugoszláviai magyar nyelvű tudományos kiadvány, a magyar nyelv, irodalom, művelődéstörténet és folklór különböző problé­máival foglalkozik. A Hunga­rológiai Intézet ebben az év­ben kezdte meg működését.­­ A párizsi Opera és az Ope­ra Comique igazgatójává René Nicolyt nevezték ki. A 62 éves Nicoly korábban a Jeunesse Musicale Francaise vezetője volt. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Don Pasquale (2. béri. 2.) (7) — Erkel Színház: A denevér (2. béri. 2.) (7) — Nem­zeti Színház: Tévedések vígjátéka (1) — Katona József Színház: A kegyelmes asszony portréja (7) — Madách Színház: Black Comedy (7) — Madách Kamara Színház: Lér­i néni (7) — Vígszínház: Ang­liai Erzsébet 17) — Pesti Színház: Szekrénybe zárt szerelem (7) — Thália Színház: Légy jó mindha­lálig (7) — József Attila Színház: Rómeó, Júlia és az autóstop (V. bér­. 1.) (7) — Fővárosi Operett­­színház: Csárdáskirálynő (7) — Bartók Gyermekszínház (a Főv. Operettszínházban): A kőszívű ember fiai (du. 3) — Irodalmi Színpad: Múlt nyáron, Bellaer Apolló (Somlay bér­. 2.) (fél 8) — Kis Színpad: Titkárnők lázadása (fél 8) — Kamara Varieté: Voni­­tris négyes (du. 6 és fél 9) —Mik­roszkóp Színpad: Tessék tovább­menni (fél 9) — Állami Bábszín­ház: A gyáva kistigris (de. in); Gulliver Liliputban (du. 3) — Ze­neakadémia: A Budapesti Filhar­móniai Társaság Zenekara (Vez. Kórodi András, közr. Gabos Gá­bor) (Téli bér­. A. sor.) (fél 8). W mm zn» . ^ m­ a « * Műsoron vart még: inST S D t Sl C/j R Y PÉNTEK rezi: MY FAIR LADY, HELLO DOLLY!, L W 1 * LS Lm W I VX M­ I KNOCK OUT!, CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZBAN Jegypénztár nyitva naponta de. 10 órától Telefon: 120-535

Next