Magyar Nemzet, 1969. december (25. évfolyam, 280-303. szám)
1969-12-03 / 281. szám
9s«reft» 1969. december 1.) TÁJMÚZEUM Liszt Ferenc és Pörge Sára nélkül Hogyan kerül egymás mellé a „hangok nagy tanárja” és a decsi parasztasszony ? Miért hiányolható, hogy egy különben remekül berendezett, elgyönyörködtetően gazdag múzeumban nincs emlékeztetés Liszt Ferenc és a Sárköz kapcsolatára, még ha az néhány röpke órára szólt is? Decsen, a Sárköz „fővárosában” a nyáron nyílt meg a Tájmúzeum, a 20 éve alakult Népművészeti Háziipari Szövetkezet telepén. A múzeum egy fehérre meszelt, magas homlokzatú, százéves parasztházban kapott helyet. Az udvaron, a tágas volt paraszti portán áll a szövetkezet lapos tetejű, nagyablakos épülete, szövőcsarnoka A szomszédság természetes: a szövetkezet tervezői, Fehér Lászlóné és Bali Istvánné, a népművészet mesterei, akik a mintákat rajzolják, s a szövőnők, hímzőnők is gyakran felkeresik a múzeumot, hogy ihletet merítsenek munkájukhoz. A tájmúzeum tehát afféle múzsa — helyben. A szövetkezet 1952-ben vásárolta meg a házat. A konyha és az utcára néző szoba berendezése lényegében eredeti. A decsi ízlésről tanúskodik. A konyhából nyíló nagy hátsó,udvari szobában láthatók a vidék népművészeti termékei és a szövetkezet mintadarabjai. Élvezet a múzeumban járni. A ház folyosója előtt annyi színpompás virág nyílik, hogy a látogató érti-érzi, miért olyan tarka és díszes ennek a vidéknek a népművészete. Virágos, festett lóca és asztal áll a szoba sarkában. Szemben párszáktól és dunyhától duzzadó ágy. Kilátszik a könnyű lepedő, csupa kézimunka, egymaga 800 forintot ér. A konyha felőli sarokban fehérre meszelt, zöld csempével díszített kemence ál. Mellette festett sublót. Tarkabarka cseréptányérok vannak a falakon. Az ágy felett esküvői kép a múlt századból. Nem ebben a szobában aludtak a fiatal házasok — tavasztól őszig kint a folyosón kapott helyet szúmnyoghéjós ágyuk. A konyha felét szabad kemésinyes főzőhelyiség foglalja el. A szoba felőli oldalon van akemence. A másik oldalon vasedények sorakoznak, az alájuk rakott tűz füstje távozott el a szabad kéményen. A falon festett téka, amelynek díszítményeit a vastag olajfesték alatt egy restaurátor fedezte fel. Sötétbarna fényű szekrény őrzi a fazekasság különböző darabjait a konyha bal sarkában. A másik sarokban vizes cserépedények. Felettük, a fogason ott lóg a hajdani gazda bőrtarisznyája. Szinte harsog a tarkaságtól ss vidék művészetét bemutató hátsó szoba. Bábukon szemlélhetjük a népviselet különféle formáit. A nyírfából készült teknőbölcsőben sárközi díszbe öltöztetett baba ringatózik. A népdal jut eszünkbe: »bíborban, bársonyban, arany cipellőben.” A gazdagság, egy menyecske öltözéke egy szarvasmarha árának felelt meg, csak felsőruhájának elkészítése tíznapos munkát igényelt. Valamikor mindennapos viselet volt a hímzett ráncosszoknya, a tornyos, virágos, szalagos párta. A tájmúzeum szakértő látogatói is elismerik, hogy talán a Sárközben van az ország legpompázatosabb népviselete. Uralkodó színe, a piros, harmonikusan olvad össze a zölddel, a bordóval, a barnával, vagy a feketével. A fiatal lányok öltözéke a tarka igazán! Az öregeké ugyan fekete, de a színek ott sem hiányoznak, mintha mutatnák, hogy az öregek szívesen emlékeznek az ifjúságra. A tájmúzeum (reméljük, csak még) nem tájékoztat arról, hogy száz esztendővel ezelőtt Liszt Ferenc is járt Decsen és a szomszédos Őcsényben. A látogatás tulajdonképpen egy vasárnapi kirándulás volt, a zeneszerző szekszárdi vendéglátói azért rendezték meg éppen azon a napon, hogy megnézhessék a vasárnapi viseletbe öltözött falusiakat. Ez a kíváncsiság időben jóval megelőzi a Sárköz iránt felébredt országos figyelmet. A néprajzkutatók szerint ugyanis a sárközi népművészet remekeire az ország csak a múlt század utolsó éveiben és a századfordulón figyelt fel. Liszt Ferenc látogatásakor lényegében már kialakult a Sárköz, a Duna és a szekszárdi dombvidék között húzódó 15 km széles, 30 km hosszúságu terület mai külső képe. Akkor a vidék már nem az a vízi birodalom, iszapos sártenger volt, amelyről annak idején a nevét kapta. A Duna valamikor a dombvidékig ki szokott önteni, áthatolhatatlan volt a mocsár és a nádas a portyázó törökök előtt is. Az árterületekből halmok emelkedtek ki, ezeken telepedett meg a lakosság, amely hála a sártengernek, átvészelte a török megszállást. Megőrizte színpompás népviseletét, szőtteseit, hímzéseit, szokásait, táncait és énekeit. Liszt Ferenc idejében azonban még nem teljesen tűntek el a később lecsapolt tavak, amelyeken tavasszal és ősszel a falu végén várakozó csónakokon jártak a gazdák a szomszédos szőlősdombokra. A Sárközben utazó ma már aligha lát mocsarat, nádast. A múlt századi Duna-szabályozás, majd a mocsár lecsapolások után földművelők lettek a hajdani halászokból, csikászokból és pákászokból, akikről egy bécsi kapucinus azt írta: „Inkább vízi lények, mint emberek.” Liszt Ferenc 1846-tól 1876-ig négy ízben volt vendége a szekszárdi Augusz családnak, amelynek háza ma is áll „Legjobb emlékeim és érzéseim az ön szekszárdi házához fűznek”— írta egyik levelében Augusz Antalnak, a művelt, tekintélyes földbirtokosnak. Több mint három évtizedes barátság volt köztük. Valószínűleg a szekszárdi vendéglátások melegsége indította Liszt Ferencet arra is, hogy élete alkonyán a fővárosban, azaz itthon telepedjék le. A idén jelent meg a megyei levéltár kiadásában a „Tanul-mányok Tolna megye történetéből” című mű, amelynek második kötetében Hadnagy Albert és Prohács Margit írása Liszt szekszárdi kapcsolatait újonnan feltárt dokumentumok alapján mutatja be. A tanulmány teljes terjedelmében közli Augusz Antal legidősebb lánya, Anna, francia nyelvű naplóját, amelyet Liszt Fererc, az ,Abbé” második, 1865. szeptember 2-től 9-ig tartó látogatásának szentelt az akkor 18 éves baronesz. A naplót nemrég találta meg Hadnagy Albert, a megyei levéltár időközben elhunyt igazgatója. A második látogatáson ott volt Liszt lánya, Cosima (aki később Richard Wagner felesége lett) akkori férjével, Bülowval és Reményi Ede, a világhírű hegedűművész is. Idézet a naplóból: Vasárnap, szeptember 3. Ebéd után kirándultunk az innen egy órára fekvő kis faluba, Decsre, hogy megnézzük a vasárnaplóba öltözött falusiakat. Odamenet Cosima, a mama, Toni, Helén, Miclé, Bülow, Rosty és én az omnibuszban (családi határunkban) utaztunk, az abbé pedig papával, Reményi és Plotényi a másik kocsiban foglaltak helyet. Liszt Salvagni Fortunate nevű olasz inasa is velünk tartott. Decsre érkezve, a falu terére mentünk. Itt jöttek össze a parasztnők, kik egymás kezét fogva, kört alkottak, és folyton forogva, táncoltak és énekeltek; mindegyikük igen eredeti öltözetben díszelgett, a selyem, a csipke, a szalagok tömege festői módon elegyedett, és mind térdig érő szép piros borcsizmát, fölötte rövid szoknyát viseltek, amelyet alul két sor szalag tarkított és szegett be. Egyik igen barátságos parasztasszony (Pörge Sára), akinek a lánya a táncosok között volt — különösen érdeklődött vendégeink iránt, és mindenhová elkísért minket. A jegyző felesége uzsonnával szolgált, utána még a parasztok táncát néztük, melyet a ház előtt cigányok zenéjére jártak. Majd ugyanaz a barátságos parasztasszony arra kérte Cosimát, hogy menjen, nézze meg otthonát. A bűbájos Cosimával és az Abbéval együtt mind meglátogattuk a jó asszony szerény lakását, aki ezt bizonyára nagy megtiszteltetésnek érezte. Megmutatta nekünk konyháját, szobáját, baromfiudvarát stb. Hazafelé öcsényen mentünk keresztül. Itt az Abbé — aki mamával, Cosimával, Tonival, Bülowval, Plotényivel és velem a nagy határban utazott — megállíttatta a kocsit egy zenekísérettel táncoló parasztcsoport előtt. Plotényi és Rosty is táncra perdültek a parasztnőkkel, nagy mulatságára a társaságnak. Augusz Anna ugyan egy szóval sem méltatja a falusi élményeket, Liszt Ferenc sem emlegeti őket leveleiben, anynyit mégis közöl a napló, hogy az ünneplőbe öltözött falusiak vonzották a társaságot Decsre. Őriz-e valamit a falusi emlékezet a kirándulásról? Pusztai Sára, a környéken is jól ismert decsi babakészítő faggatta erről a falu idősebb embereit, de nem tudtak róla. Az egyházi iratokban nem szerepel Pörge Sára, de nyoma van Pörnyi Sára nevének. Lehet, hogy Augusz Anna elértette a nevet?, Pörnyi Sára táncos kedvű, csinos, elvált asszony volt, a Malom utcában lakott, róla úgy tudták, hogy táncolt társaival Liszt Ferenc előtt. Ez a hagyomány: színfolta naplóhoz, amely egymagában is indokolja: kívánatos, hogy a látogatásra — akárcsak a napló idézett részéről készített fényképfelvétellel, esetleg korabeli Liszt-arcképpel is — emlékeztessen a tájmúzeum. Decs egyre több hazai és külföldi kirándulót vonz. A Népművészeti Háziipari Szövetkezetet külföldi megrendelők is felkeresik, hogy válogassanak a szőttesekben, amelyeket a hagyományos fószövőszékeken készítenek a decsi asszonyok. Liszt Ferencék száz évvel ezelőtti kirándulása talán az első turisztikai érdeklődés volt a Sárköz iránti emlékezésre méltó kultúrtörténeti epizód. Kóródi József : JÁTÉK AZ ÉLETRAJZZAL MAX FRISCH VILÁGSIKERT ARATOTT DRÁMÁJA A THÁLA SZÍNHÁZBAN Magyar Nemzet „Holnap nem megyek iskolába!..." A szülő, a pedagógus és a pszichológus a lemorzsolódásról . Úgy ért a bejelentés, mint derült égből a villámcsapás. Este megvacsoráztunk, bekapcsoltam a tévét, mire a fiam odaállt és azt mondta: „Beszélni akarok veled édesanyám!” Jó — mondtam —, beszélj csak fiam, mi nyomja a szívedet. Erre azt mondja nekem egyszerűen: „Nem akarok tovább tanulni... A Jancsi is kimarad... A téglagyárba megyünk dolgozni, száz forintot is megkeresünk naponta ..Én csak álltam dermedten, jól hallok? S. M. tisztviselőnő mondja ezt, fátyolos szemmel. A fia egy budai gimnázium II. osztályos tanulója, 15 esztendős múlt. A barátja, Jancsi, aki szintén elhatározta, hogy kimarad, most lépett 16-ik esztendejébe. — Mi lehet az oka? — kérdezi az anya aggódva. — Mindene megvolt, kedvébe jártunk, zsebpénzzel is elláttuk. Nem értem ... Nem értem ... Idézet egy levélből, amit a napokban kapott a szerkesztőségünk: „A fiam minden áron ki akar maradni az iskolából, pedig nem is gyenge tanuló, jó fejű gyerek, II-es gimnazista .. Tehát ő is 15—16 esztendős korú diák lehet. Mit mond a statisztika A fővárosi tanács oktatási főosztályán érdeklődtünk, milyen a középiskolás tanulók lemorzsolódási aránya Budapesten. A statisztikai adatok szerint a 14 és a 15 évesek közül válnak meg legtöbben az iskolától. Az I. osztályban 6,8, a II-ban 6,5 százaléka hagyja abba a tanulást. A III. osztályban ez az arány 5,5 százalékra csökken, míg a negyedikben egészen elenyésző: 1,4 százalékos. Érdekes, a szakközépiskolákban jóval kevesebb a lemorzsolódás. Ennek okát illetékesek abban látják, hogy sok középiskolára jelentkezőt a szakközépiskolák nem tudtak felvenni, mire azok gimnáziumokba iratkoztak. Az első vagy a második esztendő után megpróbálják ismét a szakközépiskolát. Vagy elvesztik a kedvüket, s elmennek valamilyen mesterséget tanulni. A kimaradó lányok rendszerint gyors- és gépíró tanfolyamra iratkoznak. ■— Vonzza őket a kereset is — hangzik a fővárosi tanács oktatási főosztályán a válasz. — A 15—16 éves fiúk már vállalhatnak könnyebb fizikai munkát, s tetszik nekik, hogy keresőkké válhatnak. A mai fiatalok szeretnek önállók lenni. Aztán az is hozzájárul könnyelmű elhatározásukhoz, az iskola otthagyásához, hogy minden lehetőségük megvan az esti tanfolyamok elvégzésére. Tehát úgy érzik, nem vesztenek, sőt anyagilag talán jobban járnak. Persze, ez helytelen szemlélet, amelynek kialakulásában a szülők magatartásának is szerepe van. Generációs probléma! — mondják egyesek. — Más ez a mai fiatalság, mint régen. Mások az ideáljai, másképpen képzeli el az életet. Megenyhült a szülői szigor is. Vajon így van ez? Szabadabb étel ? — Nagyon is összetett probléma — mondja Mónus Béla osztályvezető-helyettes a fővárosi tanácsnál. — Egyik oka a lemorzsolódásnak a gimnáziumok első és második osztályában kétségkívül az, hogy sok tanulóban nem alakult ki, milyen pályára kíván menni Nekivág a gimnáziumnak, azt is belátja, hogy nehéz is a számára, meg céltalan is, mert más irányba fordul közben az érdeklődése. Különösen befolyásolja ilyenkor a döntést az is, hogy egy-két jegyből elégtelent kap. — A másik ok pedig — folytatja —, hogy a gyermek sokszor a szülők kívánságára választja a gimnáziumot, mert a szülők is, s ő is tanácstalan a pályaválasztást illetően. Ez aztán később megbosszulja magát. Van még egy nagyon figyelemre méltó motívum: a fő osztályos tanulók rendszerint tartják meg a kapcsolatot az általános iskolai tanulótársaikkal, azokkal is, akik nem iratkoztak középiskolába, hanem ipari tanulóknak mentek. Ezekkel rendszeresen találkoznak, kicserélik „élettapasztalataikat”. Az ipari tanuló már pénzt keres, több szabad ideje van, vagy talán így is lehet mondani, hogy „szabadabb”. Különösen a leányokra hat ez. Hányszor hangzik el egy-egy találkozás alkalmával: „Nézz meg engem! Már pénzt keresek! Lehet, hogy te elvégzed a középiskolát, de nem biztos, hogy bekerülsz az egyetemre! Akkorra én már jól kereső szakmunkás leszek! Minek gyötröd magad?” Sajnos, sem a szülők, sem az osztályfőnökök nem figyelnek fel erre kellő időben, így fordulhatnak elő olyan esetek, hogy a gimnázium elsős vagy másodikos tanulója egy nap odaáll az édesanyja elé és kijelenti: „Holnap nem megyek iskolába. Nem érdemes ...” Persze, számításba jön a szigorú tantervi követelmény, ami magas; a szakkörök, s laboratóriumi gyakorlatok, keményen kell dolgozni ma a gimnáziumokban és más középiskolákban. — És van még egy olyan oka is a kimaradásnak, ami mondjuk anyagi természetű. Ha több gyermekes a család, nem mindegyik gyermek tud iskolába járni, kereső is kell, így aztán valamelyik gyermek kimarad, mexi, lehetősége van rá, hogy az esti vagy levelező tagozaton végezze el a középiskolát. A Makarenko utcai esti tagozaton az utóbbi időben jelentősen növekedett az esti tagozatos fiatalok száma, akik elhagyták a gimnáziumot és valamelyik üzemben munkát vállaltak. IA pszichológus véleménye Mi a véleménye erről a jelenségről a pszichológusnak? Dr. Csirszka János szerint a 15—16 éves kor a legkritikussabb, a pubertás ugyanis felnagyítja azokat a hatásokat, amelyek az ifjúságot érik a társadalom részéről. — Ez egyben korprobléma is, ami összefügg a munkaerő, s végső fokon a gazdasági helyzettel. A fiatalok minden nap tapasztalhatják, hogy munkájukkal pénzt kereshetnek. S ebben van valami új ■romantika, ez csábító és sok esetben vonzó. Hiszen ismerjük a fiatalokat, mindig hajlottak a romantika felé. A másik pszichés oka ezeknek a lemorzsolódásoknak a pszichológus szerint az, hogy a mai fiatalok túl érzékenyek. Talán azért, mert túlságosan is változónak érzik a világot maguk körül. Nagyon sok fiatalnál hiányzik nemcsak a pálya-, hanem az életcél is. — Szerintem ezért nemcsak szülő, hanem az egész társadalom felelős. Viharos a mai fiatalok világa, s ma nemcsak generációs problémáról beszélhetünk, hanem korosztüzendős gyermekeknek sem nőtt be a fejük lágya, nem tudnak határozni a maguk jövője felől, ami megmutatkozik a pályaválasztásnál is. S ez a bizonytalankodás — ami a pályaválasztást, az életcélt illeti — szinte benne van a levegőben. Az ifjúság lelki világában is gyakoribbak a konfliktusok, mint mondjuk, 50—100 évvel ezelőtt, s ez érthető is. És mi lenne a megoldás? — A megoldás? A szülők határozottabb állásfoglalására. Kapjon a gyerek otthon, a szülői házban valami stabilitást, tartást, határozottságot. Legyen a szülőknek idejük a gyerekkel törődni, foglalkozni. Különben azt is meg kell mondani, hogy a felvetett probléma nem elszigetelt jelenség, mindenütt tapasztalható ez, az egész világon. A szülők nem érnek . Van néhány címem: iskolából kimaradt másodikosok, akik anyagi okok miatt váltak meg az iskolapadtól. De nem ezeket látogattam meg, hanem S. M. tisztviselőnő gyermekei Budán laknak, szép kertes házban. Délután van, amikor becsengetek. Hosszú ideig kell várni, amíg kinyílik az ajtó. — Én vagyok a nagymamái — mondja egy ősz hajú aszszony, aki leültet. —■ Az unokájával szeretnék beszélni. — Józsi, gyere ki! — szól be a szomszéd szobába. Szépen berendezett lakás, a falakon művészi képek, a vitrinben porcelánok, kristályok. Józsi magas növésű gyerek, néhány szeplő ül az orrán. Haja bozontos. — Engedik a szüleid, hogy ilyen hajjal járj? Vállat von. Mindenkiúgy jár, ahogy akar, nem? — Bizony az én időmben — próbál közbeszólni a nagymama, aztán elhallgat Gondolom, nagyon sokszor elhallgat. — Apád? — Este jön haza. A mama is. A nagymamával vagyunk. Ő főz, meg takarít. ■— Szüleid nem foglalkoznak veled? — Nincs idejük. Apám mindig fáradt. A mama meg ideges. Sír, ha felbosszantom. — Miért bosszantod? — Nem akarom én bosszantani. Csak hát ő nem érti meg a mai fiatalokat. Én szeretem a mozit, elmennék néha a fiúkkal este, de nem engednek. A Jancsi mindig hív. Klassz srác... A Jancsi, aki már kimaradt az iskolából, és dolgozik valahol. Most ő is szeretné a példáját követni. Durcás, makacs, leszegett fejjel hallgat. — Nem volna mégis jobb, ha tovább tanulnál? A szüleid csak jót akarnak! Mindened megvan. Szeretnek ... Nem szól, vállat von, aztán később azt mondja: minek ... Igen ez valóban nemcsak a generációs probléma. Olyan probléma, amelyre fel kellfigyelni és megoldása érdekében össze kell fogni szülőknek, pedagógusoknak, az egész társadalomnak ... Illés Sándor ! lyok közötti ellentétekről is. S még egy nagyon figyelemre méltó megfigyelése a pszichológusnak: kitolódott a pubertás kora. Ma még a 17 eszESPRESSO KÁVÉFŐZŐ Korszerű, előnyös, megbízható Készül 0,3 és 0,6 literes kivitelben 2—6, illetve 2—10 adag kávé készítéséhez Gyártja: DANUVIA 2. számú gyár, Budapest