Magyar Nemzet, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám

? Magyar Nemzet­­i HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Recept Sok és sokfajta mérleg készült mostanában az el­múlt évről, vagy — a re­formmal összefüggésben — az elmúlt két évről És e mérlegelések egyik fontos következtetése, hogy a gaz­daság most — noha csak „nagy vonalakban” kap központi instrukciókat — tervszerűbben, magyarán az elhatározásokhoz hasonlato­sabban fejlődött, mint ré­gebben, amikor szigorú tervutasítások szabtak meg szinte minden kicsiséget is. Paradox megállapítás, leg­alábbis első hallásra. Való­jában azonban teljesen ké­zenfekvő, hogy így történt. Egyebek mellett ezért is született a gazdaságirányí­tás új formája és fejlődik majd tovább, szükség sze­rint, hogy mint mondani szo­kás, kevesebbet fogva, azaz szabályozva, többet ragad­hassunk meg. A legjellemzőbb erre a szemléletre alighanem a szüntelen mozgás, változá­sok következetes tudomá­sulvétele, tehát a messze­menően dinamikus gondol­kodás. Hogy egy látszólag csupán gazdasági, valójában rendkívül sokrétű, sok gyö­kerű és következményű kér­déssel illusztráljunk: króni­kusnak tűnő gond — igaz, jelentékeny mértékben nö­vekvő fogyasztás mellett — a hústermelés, főleg a mar­hahúsé, ide értve az expor­tot is, amelynek ellenérté­kéről nem mondhatunk le. Sokáig lehet elemezni a ház­táji állattartás, tapasztalható visszaesésének okait. Itt azonban csupán azt az okot említenénk — amire Kádár János célzott legutóbbi, Láng-gyári beszédében —, hogy a falusi fiatalok nem szívesen vesződnek már ott­hon az állatokkal, inkább el­mennek a gyárba dolgozni. És hozzátette: rójuk meg a fiatalokat? Inkább találjuk meg a módját, hogy az em­berek a háztájiban is kor­szerűbb viszonyok között dolgozhassanak. Tehát, ha számolni tu­dunk a körülmények szün­telen változásával és ezek rendkívül differenciáltan továbbgyűrűző hatásaival, az állandó kölcsönhatások­kal — ez esetben a városi, a gyári élet- és munkakö­rülményekben végbemenő változások hatásával a falu­si folyamatokra —, ami még néhány évre „vetítve” is olyan beláthatatlannak tűnik, és ezek tudatában ké­szítjük terveinket, akkor, de csakis akkor van reményünk igazi sikerre. Vagy, ha — más példá­val — számolunk a tényleg impozáns lakásépítési tervek megvalósulásával, amire mind több okunk van, de nem tudunk pontosan a vé­gére járni, hogy időközben — röpke öt, tíz, tizenöt év alatt — milyen kolosszális változás következett és kö­vetkezik be az igényekben száz okból, nem utolsósor­ban a Szüntelen építkezések következtében is, akkor tév­útra jutunk, nemcsak követ­keztetéseinkben, hanem re­ményeinkben is. De ha szá­molni tudunk mindezzel... A reform, természetesen, még az egyszerű kérdések megoldására — ha ugyan vannak ilyenek — sem kí­nál kész receptet, csupán nélkül módszert. Ez azonban nem kevés. Fock Jenő miniszter­­elnök újévi nyilatkozatában elmondotta, hogy éppen az emberek gondolkodásának a megváltozása az új mecha­nizmus már tapasztalható egyik legpozitívabb vonása.­­Ám nem hagyott kétséget afelől, hogy szüntelen válto­zásra, alkalmazkodásra, az­az mindig-mindig korszerű­ségre lesz szükség a jövőben is. És ekkor szólt a számí­tástechnikai berendezések küszöbön álló hazai térhódí­tásáról, amelynek nyomán kiküszöbölhetők a tervvál­tozatok elkészítésének ha­gyományos módszerei. Amiről mindig is szó volt — változásokban vizsgálni a dolgokat — íme, a módsze­rek révén is gazdagodhat. A manapság, nem véletlenül, annyit emlegetett, vitatott, de mindenképpen mielőbb lényeges javításra szoruló munkafegyelem problémáját is csak így szabad vizsgál­ni. Mert az is változás, vál­toztatás lenne, ha — mint sokan gondolnák — új (vol­taképpen régi) rendszabá­lyokat hoznának az illetéke­sek és adminisztratív módon igyekeznének csökkenteni a vándorlást és a lógást. Az ilyen intézkedés azonban éppen a leglényegesebbet, a munka-, sőt a társadalmi vi­szonyokban és a gondolko­dásban bekövetkezett és nem lezárt, folyamatos vál­tozásokat hagyná figyelmen kívül. Következésképpen alapjában ellenkeznék a re­form szellemével és nem is vezetne célra. Ha viszont olyan központi anyagi-gaz­dasági szabályozókat iktat­nak be, amelyek arra kész­tetik, jobban­ mondva az ér­dekek erejével kényszerítik a gazdálkodásban legilleté­kesebbeket, a vállalatokat és az ő helyi intézkedéseik ré­vén a munkavállalókat is, hogy kölcsönösen érdemes, hasznos legyen huzamos ideig egy helyen és jól dol­gozni, akkor valami lényeg­bevágónak lehetünk majd tanúi — és haszonélvezői — a magyar gazdaságban. Pe­dig akkor is — akárcsak ma , az érdekeik érvényesülé­sét keresik majd a munká­sok, az alkalmazottak is, a vállalatok is, csak éppenség­gel olyan úton-módon, amely alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz és ezen az alapon hozza kö­zös nevezőre a munkáltatói és a munkavállalói érdeke­ket. Végül is a módszereknek és a gondolkodásnak ez a változása, amelyet a reform hozott mozgásba, hatással lesz az egész munkastílusra. Az egyik legfontosabb is­mertető jegye e stílusnak nyilván a fokozódó érzé­kenység a szüntelen válto­zásokra. Ha képes volt, s ma fokozottan képes a szo­cialista gazdaság létrehozni ezeket a változásokat, most képességet szerez arra is, hogy messzemenően számol­jon ezekkel a magateremtet­te változásokkal. A „szel­lem” — jó és rossz —, ame­lyet kicsalogattunk a pa­lackból, nem kiszámíthatat­lan. Ha megismerjük és ilyen módon befolyásoljuk a természetét, mindinkább szolgálja majd közös céljain­kat. Balog János Hivatalos látogatásra Budapestre érkezett a jugoszláv külügyminiszter A külpolitikai helyzet A MAGYAR—JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK jelentős ese­ménye Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter hivatalos látogatása Budapesten. Mirko Tepavac, aki egyébként 1960 és 1963. között nagykövetként képviselte hazáját Budapesten. Péter János külügyminiszter meghívására érkezett hétfőn a magyar fővárosba, hogy tárgyalásokat folytasson a két orszá­got érintő kérdésekről és a nemzetközi helyzetről. Ugyancsak tegnap érkezett Jugoszláviába Ion Maurer ro­mán miniszterelnök, aki Mitja Ribicsicenek, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének meghívására tölt négy napot Belgrádban és tárgyal a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről. Az egyéb nemzetközi események közül a legnagyobb fi­gyelem kétségtelenül Nigéria felé irányul, ahol a hírügynök­ségek jelentéseiből ítélve befejezéséhez közeledik a polgár­­háború. A szövetségi csapatok elfoglalták Owerri városát, a szakadárok fő támaszpontját, s a szeparatista vezetőség Ojukwuval az élen külföldre menekült. Gowon tábornok, a nigériai szövetségi kormány vezetője, a felesleges vérontás el­kerülésére felhívással fordult a biafrai lázadókhoz, hogy te­gyék le a fegyvert és ebben az esetben szavatolja biztonságu­kat. A biafrai hadsereg főparancsnoka ugyancsak felhívást intézett maradék katonáihoz és ebben felszólította őket a fegyverletételre. A nemzetközi sajtót természetesen élénken foglalkoztatja a nigériai helyzet. Majdnem valamennyi lap befejezett ténynek tekinti a Biafra néven elszakadt országrész katonai összeomlását. A Times „Az élelmezés az egyetlen kérdés” című vezércikkében megállapítja, hogy milliókat fe­nyeget az éhhalál, a segítség eljuttatása most még nehezebb lett, mert Biafrában teljes a káosz és több millió a mene­kültek száma. A Guardian túlságosan körülményesnek nevezi azt a francia tervet, hogy ENSZ-megfigyelőket küldjenek a helyszínre. Sokkal kivihetőbbnek tartja azt az elképzelést, hogy a győztes szövetségi csapatok szüntessék be a hadműve­leteket és a biafrai parancsnokság maradványaival közösen dolgozzák ki a fegyverszünet és a segélynyújtás terveit. A francia lapok közül a Combot Franciaország és Nagy- Britannia felelősségének kérdését veti fel és a britek kettős játékára hívja fel a figyelmet az Humanité is. Fel kellene kutatni azoknak a vérengzéseknek az igazi előidézőit — írja a Francia Kommunista Párt lapja —, amelyek 1966 szeptem­berében és októberében két és félmillió idő délre vándorlását provokálták ki. A lap végül azt a kívánságát fejezi ki, hogy Nigéria most végre vérontás nélkül találja meg a békét és a területi egység helyreállítása után szülessen újjá a biza­lom a különböző népcsoportok között. És idézzük végezetül a New World című angol nyelvű nigériai lap cikkét, amely rámutat: „a szovjet külpolitika bebizonyította, hogy a világon vannak olyanok is, akik nem azért barátkoznak velünk, mert uralkodni akarnak felettünk és nem azért, mert kőolajunkra és egyéb kincseinkre pályáznak, hanem mert úgy gondolják, az embereknek egységesen kell törekedniük egy olyan világ megteremtésére, ahol az ember a társadalom és nem a mono-­­póliumok javára tevékenykedik.”­i­nisztertanács elnökhelyettese,­­ Gheorghe Buzdugan, az orszá- I gos tudományos kutatási ta-­­ nács elnöke és más hivatalos­­ személyiségek kísérték el Gheorghe Ma­urert Belgrádba. Ion Gheorghe Maurer és kí­sérete hétfőn érkezett Belg­rádba. A miniszterelnököt Mitja Ribicsics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke és más hivatalos sze­mélyiségek fogadták. A látogatás alkalmából Mau­rer nyilatkozott a Tanjug ju­goszláv hírügynökség tudósító­jának. Az interjút a hétfői Scinteia közli. A két ország kapcsolataira vonatkozó kérdésre válaszolva Maurer kijelentette, hogy azok a megértés, kölcsönös tisztelet és bizalom szellemében fejlőd­nek. A román—jugoszláv együttműködés anyagi és szel­lemi javak széles körű cseréjé­ben realizálódik. Mint Maurer megjegyezte, „az egybehangzó állásfoglalás számos nemzet­közi kérdésben, valamint a kommunista és munkásmozga­lom számos kérdésében szin­tén hozzájárul az„ őszinte ba­rátság és sokoldalú együttmű­ködés elmélyüléséhez”. Jon Gheorghe Maurer, a ro­mán minisztertanács elnöke és Mitja Ribicsics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Ta­nács (kormány) elnöke hét­főn Belgrádban megtartotta első megbeszélését, amelyen szó volt a román küldöttség jugoszláviai tárgyalásainak és tartózkodásának programjá­ról. Megállapodtak abban, hogy Maurer miniszterelnök egy nappal, vagyis január 16-ig meghosszabbítja jugo­szláviai tartózkodását. Mitja Ribicsics hétfőn az új-belgrádi kormány­palotá­ban ebéden látta vendégül Maurer miniszterelnököt és kíséretét. Tepavac jugoszláv külügyminiszter Budapesten Péter János külügyminiszter meghívására hétfő este hivata­los, baráti látogatásra Buda­pestre érkezett Mirko Tepa­vac, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kül­ügyminisztere, Jaksa Petrics külügyminiszter-helyettes és a jugoszláv külügyminisztérium több vezető munkatársa kísé­retében. A magas rangú vendégeket a Keleti pályaudvaron Péter János külügyminiszter, Erdé­lyi Károly külügyminiszter­helyettes, Marjai József, a Ma­gyar Népköztársaság belgrádi nagykövete és a Külügymi­nisztérium több vezető mun­katársa fogadta. Jelen volt Gé­za Tikvicki, Jugoszlávia buda­pesti nagykövete. * Mirko Tepavac 1922-ben Ze­­munban született. 1941-től vett részt a népfelszabadító hábo­rúban. 1942 óta tagja a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsé­gének. A háború után a vajdasági autonóm tartományban és a Szerb Népköztársaságban kü­lönböző tisztségeket töltött be: Zrenjanínban és Pancsován a JKSZ kerületi bizottságának titkára, a JKSZ vajdasági tar­tományi bizottságának tagja, a „Pártmunkás” című lap szer­kesztője, a harcosok szövetsége központi választmányának tit­kára, a Szerb Népköztársaság kulturális és oktatásügyi taná­csának titkára és a Szerb Dol­gozó Nép Szocialista Szövetsé­ge Központi Tanácsa ideoló­giai-nevelő munkabizottságá­nak elnöke. . 1955-től 1959-ig a belgrádi rádió igazgatója. 1960 márciu­sától 1963 augusztusáig Jugo­szlávia magyarországi nagykö­vete, majd külügyi államtit­kárhelyettes. 1965-től 1967-ig a „Politika” igazgatója és főszer­kesztője, 1967-től pedig a kom­munisták szövetsége vajdasági tartományi bizottságának el­nöke volt A Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének 9. kongresszusán az elnökség tag­jává választották. Több magas kitüntetésben részesült. Az „1941-es partizán emlékérem” viselője. A román miniszterelnök Belgrádban Ion Georghe Maurer román miniszterelnök vasárnap este Mitja Ribicsicsnek, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének meghívásá­ra a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaságba utazott. Amil Draganescu, a román Mi­ Vége a polgárháborúnak Nigériában ? A névetségi hadsereg elfoglalta Biafra fővárosát Djukon és kormánya elmenekült Minden jel szerint véget ért a nigériai polgárháború, miután a szövetségi hadse­reg bevonult Biafra köz­­igaztási központjába, s a szakadár kormány tagjai el­menekültek. A biafrai fő­­parancsnok felszólította ma­radék katonáit, hogy tegyék le a fegyvert. A nyugati fő­városokban élénk diplomá­ciai tevékenység kezdődött az „igazságos rendezés” ér­dekében. A nigériai szövetségi kor­mány vasárnap közleményt adott ki arról, hogy csapatai bevették Owerri várost, Biafra ideiglenes közigazgatási köz­pontját, utolsó fellegvárát, va­lamint három kisebb várost. A szövetségi hadsereg hídfőt létesített Uahia és Aba biafrai városok között és ily módon kettévágta az 1967-ben elsza­kadt keleti tartományt. Ezek a fejlemények — mint közöl­ték — a nigériaiak háromhe­tes hadjáratának eredményei. Drámai események Továbbra is rejtély, mi tör­tént Ojukwuval, a tartomány vezetőjével. Meg nem erősít­hető jelentések szerint vasár­nap, családtagjaival együtt, elhagyta Biafrát, még mielőtt a szövetségi kormány bejelen­tette volna Owerri bevételét. Gabon fővárosában, Libre­­ville-ben, biafrai körök azt állították, hogy Ojukwu, vala­­mint a biafrai kormány tagjai, biztonságosan elérték ezt az országot. Más jelentések sze­rint Ojukwu Kamerunba tá­vozott — ezt a yaounde-i kor­mány egyik magas rangú sze­mélyisége cáfolta. A „Petra” című hamburgi magazin külön­tudósítója a kö­vetkezőkről számol be: az utóbbi napokban drámai ese­mények zajlottak le az úli repülőtéren. A biafrai kor­mány menekülni akaró veze­tői megrohanták az utolsó gé­pek egyikét, amelyen a nem­zetközi vöröskereszt-bizottság gyermekeket akart elszállíta­ni. A gép a zűrzavarban vé­gül is üresen szállt fel A va­sárnapra virradó éjjel —­ állít­ja a nyugatnémet tudósító — Ojukwu sportrepülőg­épen utas­­­zott a gaboni Libr­evitle-be. Más biafrai gépek a portugál Sao Tome-ba vitték a befolyá­sos biafrai személyiségek csa­ládtagjait. Szombat óta a segélyszállít­mányok már nem jutnak el, az ali repülőtér személyzete is a dzsungelbe menekült. Az ellenőrző torony irányítását egy ír pap vette át időközben — minit a Reu­ter jelenti — Gowon nigériai államfő felszólította a biafrai katonákat, hogy tegyék le a fegyvert és jelentkezzenek vé­delemért a szövetségi körzet­parancsnokoknál. Nigériai részről azt is közölték, hogy szigorú utasítást adtak az elő­renyomuló szövetségi csapa­toknak: tartsák tiszteletben a polgári lakosság élet- és va­gyonbiztonságát és a vissza­foglalt területeken tanúsítan­­dó magatartásuk álljon össz­hangban a korábban kapott utasításokkal. Gowon tábor­nok — mint a Reuter kiemel — személyesen akar gondos­kodni a hadifoglyok és kivált­képpen a polgári menekültek sorsáról. Diplomáciai tevékenység A biafrai események nem­zetközi fejleményei:­­ Londonban vasárnap éj­fél egyórás rendkívüli minisz­tertanácsi ülés volt. Elhatá­rozták, hogy Anglia különre­­pülőgépet küld Biafrába gyógyszerekkel és más orvosi felszereléssel. Wilson hétfőn reggel fogadta lord Huntót, aki 1968-ban vizsgáló bizott­ság élén Nigériában, és Biaf­rában járt . Nixon elnök vasárnap este telefonon beszélt Wilson­­nal.­A Fehér Ház közölte: Ni­xon „diplomáciai lépések egész sorozatát” kezdeményez­te a biafrai ügyben. — Párizsban Schumann külügyminiszter fogadta Ray­­mond Offroyt, a biafrai fran­cia akcióbizottság elnökét Ez­után közölték: Franciaország „jelenleg az emberbaráti erő­feszítésekre összpontosít, poli­tikai kezdeményezést nem tesz”. Egyébként Franciaor­szág­ — idézték a párizsi la­

Next