Magyar Nemzet, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-14 / 38. szám

üzem volt, amely fennállása óta vasszerkezeteket gyárt, főként a­ betonozáshoz szük­séges gömbvasakat és huza­lokat. A tudósítókat Ahmed Fahni fiatal mérnök tájékoztatta. — Csütörtök reggel — mon­dotta — ezerhétszáz ember állt munkába. Mivel a munka­idő nyolc órakor kezdődik, tíz perccel később már mindenkit munkahelyén ért az izraeli bombatámadás, amely teljesen páratlanul következett be. Há­rom bombát dobtak le és két rakétát lőttek ki a gyárra, öt­ven ember vesztette életét, és hatvankilenc a sebesültek szá­ma. Későbbi jelentések — ellen­tétben a fiatal mérnök nyilat­kozatával — már 68 halottról és 98 sebesültről beszélnek. A gyár gyakorlatilag megbénult, két-három műhely, köztük a karbantartó és az áramfejlesz­tő teljesen romba dőlt, de a többi is súlyosan megrongáló­dott. A hivatalos jelentésekből kitűnik, hogy a támadást két amerikai gyártmányú, Phan­­tom típusú izraeli gép hajtotta végre. Az akció során rakétá­kat, napalmbombákat és idő­zített bombákat vetettek be.­­ Az 1967-es izraeli agresszió óta ez a bombatámadás köve­telte a legtöbb polgári áldo­zatot. A célpont kiválasztása és a támadás jellege, mérete egyaránt arról tanúskodik, hogy Tel Aviv folytatja a ,,pszichológiai” hadviselés esz-­ kalációját. Ünneplő tízezrek konfetti- és virágesője fogadta pénteken Nasszer egyiptomi, Kadhafi lí­biai és Kumeiri szudáni elnök gépkocsiját, amely a kairói Kubbeh palota és az Al Az­­h­ar mecset közötti útszakaszon hajtott végig. „Harcolni akarunk! Harcol­ni akarunk” — hallatszott az egybeverődött szavalókórusok­ jelszava. 1967. június 10-e óta nem lá­ ,­tott Kairó a péntekihez ha­­­­sonló arányú tömegmegmoz­dulást. Akkor Nasszer elnök lemondása elleni tiltakozásuk kifejezéseként, most pedig a csütörtöki izraeli légitámadást elítélve és harci eltökéltségü­­güket demonstrálva vonultak az egyiptomi főváros tömegei az utcára. Az izraeli nagykövet a washingtoni h­­ülüig*­min­isz­tériu­m Ian Richardson ügyvivő ameri­kai külügyminiszter pénteken hivatalába kérette Rabint, Izrael washingtoni nagyköve­tét. Tájékozott források szerint Richardson figyelmeztette a nagykövetet arra, hogy Izrael­nek nem tesz jó szolgálatot, ha az érzelmeket olyan időpont­ban u­szítja fel, amikor Nixon elnök Tel-Avivnak az ameri­kai fegyverszállításokra vo­natkozó kérését tanulmá­nyozza. Tio felszólította Ro­gerst, gyakoroljon nyomást Izraelre a kiseel-keleti feszültség csökkentése érdekében Kocsis Tamás, az MTI tudó­sítója­­ jelenti Belgrádból. Rendkívül aggasztónak minő­sítette az Addisz Abebában lezajlott Tito­ Rogers találko­­­zót kommentálva a közel-ke­­leti helyzetet a jugoszláv kül­ügyminisztérium hivatalos szó­vivője. Ezzel egyidőben a ju­goszláv sajtó nagy publicitást adott a csütörtökön aláírt etióp—jugoszláv közös közle­mény azon részének, amely a válságot olyan kiélezettnek te­kinti, hogy az közvetlenül ve­szélyezteti a békét és a biz­tonságot. Belgrádban nagy fontosságot tulajdonítanak an­nak is, hogy Tito jugoszláv el­nök felszólította Rogers ame­rikai külügyminisztert arra, hogy az Egyesült Államok kormánya gyakoroljon nyo­mást Izraelre, hogy az tartsa végre tiszteletben a Bizton­sági Tanács határozatait. A jugoszláv elnök magyarázatot kért az amerikai politikustól, miért küld Washington újabb repülőgépeket Izraelnek, és kifejtette Rogers előtt, hogy a közel-keleti válság kiterjedhet a­ világ más részeire is. A Komuniszt, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének hetilapja, ugyancsak rendkívül éles hangú szerkesztőségi kommentárban elemzi a közel­­keleti válság legújabb fejle­ményeit A tekintélyes jugo­szláv lap úgy látja, hogy most, amikor Izrael immár polgári célpontokat támad az Egyesült Arab Köztársaságban, Nixon pedig, „ha szükséges”, új borzo­­házókat és rakétákat fog szál­lítani Tel A­vivnak, „a közel­­keleti válság kimenetele bi­zonytalanabb, mint bármikor azelőtt volt.” Tito jugoszláv elnök, aki je­lenleg Nairobiban időzik, rész­véttáviratot küldött Nasszer­­nek, s ebben felháborodását fejezte ki az Abu Zabel-i fém­mű ellen intézett izraeli légi­támadás miatt Tito hangoz­tatta, hogy a barbár akció „minden tekintetben felidézi a II. világháborús náci magatar­tást”. U Thant a közel-keleti ENSZ-megfigyelők vezetőjével tanácskozik New Yorkból jelenti az AP. U Thant ENSZ-főtitkár pén­teken sürgős tanácskozásra New Yorkba hívta Odd Bull tábornokot, a közel-keleti ENSZ-megfigyelők vezetőjét. Ezzel kapcsolatban az ENSZ- főtitkár szóvivője az alábbi nyilatkozatot tette: „Mivel a Közel-Keleten, kü­lönösképpen pedig a Szuezi­­csatorna övezetében a harci tevékenység erősödik, és a tér­ségben gyakorlatilag semmibe veszik a Biztonsági Tanács tűzszüneti határozatát, az Egyesült Nemzetek főtitkára sürgősen magához kérette Odd Bull tábornokot, a közel­­keleti ENSZ-megfigyelők ve­zetőjét, hogy tanácskozzék vele a helyzetről.” Odd Bull valószínűleg szom­baton utazik jeruzsálemi fő­hadiszállásáról New Yorkba. Kumor megkezdte puhatolózó megbeszéléseit­ Ellentmondó nyilatkozatok a négypárti kormány esélyeiről Rómából jelenti a TASZSZ és a Reuter. Mariano Rumor, akit Saragat köztársasági el­nök csütörtökön bízott meg azzal, hogy megalakítsa Olasz­ország harmincegyedik hábo­rú utáni kormányát, pénteken az Olasz Szocialista Párt és ,az Egységes Szocialista Párt (a szociáldemokratáik) veze­tőivel folytatott puhatolózó megbeszéléseket. Ezt megelő­zően Rumor a Köztársasági Párt vezetőit kereste fel, hogy tisztázza velük az új­ koalíciós kormányban való részvételük feltételeit. A találkozó után a Köz­­társasági Párt vezetője, Ugo La Maifa kijelentette, hogy véleménye szerint adva van­nak az összes feltételek az olaszországi politikai válság gyors megoldására. Maifa de­­­rűlátó nyilatkozatával ellen­tétben, az Olasz Szocialista Párt főtitkára, de Martino sokkal borúlátóbbnak bizo­nyult, amikor kijelentette, hogy a négy párt koalíciójából eredő kormány megalakítása, amelyre Rumor törekszik, „nem nagyon valószínű”. Rumor egyébként a jövő héten kezdi meg hivatalos kormányalakítási tárgyalásait. Madar Nemzet Az európai biztonsági szerződésről nyilatkozott a belga külügyminiszter Brüsszelből jelenti a Reuter. Pierre Harmel külügyminisz­ter csütörtökön felszólalt a belga alsóház külügyi költség­­vetési vitáján. Európai kérdéseket érintve kifejtette, hogy Belgium üd­vözölné együttműködési és biztonsági szerződés létrejöt­tét. A problémakört azonban a német kérdés megoldásával hozta összefüggésbe és úgy vé­lekedett, hogy a német prob­léma megoldásának kell el­sőbbséget biztosítani. Azt javasolta, hogy az euró­pai politikai kérdésekkel kap­csolatos tervezett tárgyaláso­kon vitassák meg az új bonni kormány úgynevezett keleti politikáját. Vessék fel — java­solta Harmel —, a be nem avatkozásáér, és az erőszak­ról való lemondással kapcso­latos olyan egyezmény lehető­ségét, amelynek elvi alapja az európai országok területi in­tegritásának, valamint a nem­zetközi jognak és szuvereni­tásnak az elismerése. Harmel úgy vélekedik, hogy egy ilyen nemzetközi konfe­rencián tárgyalni kellene a ha­gyományos, valamint a takti­kai nukleáris fegyverzet köl­csönös csökkentéséről is Euró­pában. La­ird elég k­ellett a ,,vietnamizálási” program haladásával Kivonják a nem amerikai agressziós csapatokat is a Saigonból jelenti az AP és az AFP. Melvin Laird ameri­kai hadügyminiszter háromna­pos dél-vietnami szemlekörút­­ját befejezve, pénteken az amerikai légierő egyik repülő­gépén elutazott Saigonból. El­utazása előtt sajtóértekezletet tartott. Thieu del-vietnami elnök és az amerikai hadügyminiszter csütörtöki megbeszélésén nem­csak katonai kérdésekről, ha­nem a szigorú rendszernek nyújtott amerikai gazdasági és pénzügyi segélyről is volt volt. Mint a Pentagon egyik szóvi­vője közölte, Thieu lényege­sen több pénzt kért Laird­tól és biztosítékokat arra nézve, hogy az Egyesült Államok semmilyen körülmények kö­zött sem hagyja is magára a sai­­goni rendszert. A szóvivő sze­rint Laird megértéssel fogadta Thieu szavait, de nem tett kö­telező ígéretet. Elutazása előtti sajtóérte­kezletén kijelentette, hogy elé­gedett az úgynevezett „vietna­­mizálási” program teljesítésé­vel, vagyis azzal az ütemmel, ahogyan a saigoni kormány­csapatok egyes kijelölt körze­tekben átveszik az ameri­­kaiaiktól „a közvetlen felelős­séget”. Hozzáfűzte, hogy mind­azonáltal mind katonai, mind pedig gazdasági téren marad­nak még megoldásra váró problémáik és számolni kell „ideiglenes megtorpanások­kal”. . ....... A hadügyminiszter bejelen­tette, hogy 6-8 héten belül megrendezik ama országok képviselőinek újabb tanácsko­zását, amelyek az Egyesült Ál­lamok oldalán csapatokkal vesznek részt a vietnami ag­resszióban. E tanácskozás egyik napirendi kérdése a Dél-Vietnamban bevetett nem amerikai idegen csapatok ki­vonása­ lesz — fűzte hozzá. A napirend többi kérdéséről és a találkozó színhelyéről nem tett említést. Egy­ újságíró feltette a kér­dést hogy­ a „védelmező rea­gálás” amerikai politikája, amelynek során támadják a dél-vietnami szabadságharco­sok feltételezés szerint Dél- Vietnam területén kívül fekvő támaszpontjait, magában fog­lalja-e a „megelőző” légitáma­dásokat azon légel­hárí­tó üte­gek ellen, amelyek amerikai felderítő repülőgépeket lőhet­nek. A hadügyminiszter ezt válaszolta: „Ha az észak-viet­namiak megsértik a több mint egy évvel ezelőtt kialakult hallgatólagos megegyezést, ak­kor számolniuk kell ennek kö­vetkezményeivel.” Emlékezetes, hogy annak idején Johnson elnök az álta­la meghirdetett előzetes felté­telek teljesülése nélkül ren­delte el a VDK elleni amerikai légitámadások beszüntetését és a VDK azóta is számtalan al­kalommal cáfolta, hogy a bombázások leállítása bármi­féle kompromisszum eredmé­nye lenne. Az AP szerint az a bizonyos „hallgatólagos meg­egyezés", amelyről Laird el­utazása előtt szőtt, azt jelen­tené, hogy az Egyesült Álla­mok jogot formál magának a VDK feletti felderítő repülé­sek végrehajtására. Laird a továbbiakban közöl­te, hogy saigoni tárgyalásai­nak és e helyzet elemzésének alapján megfelelő javasalato­­kat fog tenni Nixon elnöknek. Fegyveres összecsapások Lesothóban Maserubót jelenti az AP. A Dél-Afrika területébe ékelt S­esothóban, ahol nemrég az ellenzéki győzelemmel befeje­ződött választásokat Jonathan „miniszterelnöki puccsal” for­dította a visszájára, a péntek­re virradó éjjel összecsapások robbantak ki az ellenzék és a kormány erői között. A tudósítások arról számol­nak be, hogy egy csapat fegy­veres megtámadta a lesothói rendőrkapitányság épületét. Fél órán át hallatszott a gép­puskaropogás. A kormány­erők megszólaltatták a sziré­nákat, hogy a veszélyeztetett ponton összegyűjtsék a sza­badnapos rendőröket és sza­­badságos katonákat. Lövöl­dözést hallottak a város más pontjairól is. Úgy tudják, hogy járókelők is megsebesül­tek. A fővárosba vezető útvo­nalakat katonaság zárta el A külpolitika hírei­ r01 (Varsó, PAP) Gomulka, a LEMP KB első titkára és Cyrankiewicz, a lengyel mi­nisztertanács elnöke pénteken fogadta a baráti látogatáson Lengyelországban tartózkodó szovjet katonai küldöttség ve­zetőit, Grecsko marsall hon­védelmi miniszteri és Jepisev hadseregtábornok politikai fő­csoportfőnököt .­ (Washington, Reuter) Újabb személy ellen emelt vá­dat a Pentagon a My Lai-i tömeggyilkosság ügyében foly­tatott vizsgálat során. Az ötö­dik vádlott Thomas Willing­­ham 25 éves százados.­­ (Berlin, MTI) Walter Ulbricht, az NDK Államtaná­csának elnöke, pénteken fo­gadta Abraszimovot, a Szov­jetunió NDK-beli nagykövetét. A nagykövet tájékoztatta Ulbrichtot a Szovjetunió és az NSZK megbízottai között fo­lyó moszkvai véleménycseré­ről. E mellett konzultációt folytattak a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos küszöbönálló négyhatalmi tárgyalásokról ■$> (Nairobi, UPI) Rogers amerikai külügyminiszter, aki három napot töltött Etiópiá­ban, pénteken megérkezett af­rikai körútjának negyedik ál­lomására, Kenyába. ­ Az SZt,KP Ellenőrő és Berisies Kiki­tatási Szlovákiában megoldották a pártrehabilitációt A Szlovák Kommunista Párt Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának pozsonyi ülésén foglalkoztak a pártrehabilitá­ció kérdésével. Megállapítot­ták, hogy az ötvenes évek hi­báinak és torzulásainak hely­rehozása már 1957-ben elkez­dődött, de gyorsabb ütemben csak 1963-ban, a CSKP KB áprilisi ülése után indult meg. 1963 és 1966 között helyre­állították azoknak párttagsá­gát, akik a múltban jelentős politikai, állami és gazdasági funkciót viseltek, továbbá az egykor illegalitásban tevé­kenykedő pártmunkásoknak, partizánoknak, a spanyol pol­gárháborúban a nemzetközi brigádok tagjaként részt vett személyeknek a párttagságát. A bizottság helytelennek tartja azonban, hogy a jelzett időszakban a pártvezetés egyes funkcionáriusainak szubjektív beavatkozása következtében több rehabilitált párttagnak nem tették lehetővé az érvé­nyesülést a politikai és társa­dalmi életben. Nem rehabili­táltak olyan kommunistákat, akiket 1956 után sújtottak pártbüntetéssel a korábbi évek torzulásainak nyílt bírálata miatt A CSKP január utáni poli­tikájának pozitív elemei közé tartozik az az őszinte törek­vés, hogy felszámolja a koráb­bi időszak káros örökségét, s helyrehozza a pártélet és a szocialista törvényesség nor­máinak megsértéséből fakadó hibákat. A Szlovák Kommu­nista Párt Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága megál­lapítja, hogy ezt a célkitűzést sikerült megvalósítani 1969 vé­géig. Alapjában véve megol­dottnak tekintendő a pártre­habilitáció Szlovákiában. • Szombat, 1910. február 14. Amin a hi­ik mögött van KÉNYSZERŰ KORMÁNY­VÁLSÁG „Korán jött a szokásos évi olasz kormányválság”. A poli­tikai megfigyelői körökben mostanában elhangzó ilyesfaj­ta malíciózus megjegyzések nem arra vonatkoznak, hogy még csak február van és az elmaradhatatlan római kabi­netválság — a harmincegye­dik a hát­orú óta — máris be­köszöntött. Rumor lemondását ugyan még néhány hete is va­lószínűtlennek ítélték ezek a körök. Áprilisra, a helyi taná­csi választások idejére tették az újabb koalíciós alkudozáso­kat, éppen mivel a négy párt között az év kezdetétől folyó megbeszélések, nem sok ered­ményt hoztak. A „korán” arra vonatkozik, hogy a lemondást nem készítette elő előzetes megállapodás a jövendő koalí­ciós partnerek, a volt közép­bal pártjai között, az ú­j kor­­mány összetételét és politiká­ját illetően. Rumor eredeti elgondolása az volt, hogy zsebében egy négypárti kormány listájával nyújtja be lemondá­sát Saragat köztársasági el­nöknek. A bukott középbal életre keltését a koalíció „kis pártjai” — a republikánusok és a szociáldemokraták — szorgalmazták, valamint a DC jobbszárnya és centruma. El­lenezte viszont mindvégig a nagyobbik partner, De Marti­­zlo Szocialista Párt.ia, amely­nek beleegyezése feltétlenül szükséges. Jól sejtik a szocia­listák, hogy­ egy újabb közép­bal kísérlet, amikor ez a for­mula válságban, széthullóban van a helyi közigazgatás szint­jén is szerte az országban, csak balul végződhet számuk­ra. Megpróbáltak tehát takti­kázni, időt húzni. Az ellenfe­lek erre a nyomáshoz folya­modtak. „Sötétbe ugrással", „ködben kirobbantott válság­gal” fenyegetőztek, ami egyi­ke az olasz politikai élet gaz­dag és kifejező szóvirágainak, s alkalmazói azt értetik rajta, hogy késze­k a válság ki­rob­bantására előzetes megállapo­dás nélkül is. Nos, múlt szombaton Rumor — a DC nagyobbik felének beleegyezésével, de pártja bal­szárnyának véleménye ellené­re — vállalta a „válságot a ködben”. Lemondott, holott nem késztette erre bizalmi szavazás a parlamentben. Nyilvánvaló a célzat, hogy kész helyzet elé állítsa a Szo­cialista Pártot. De Martino óriási viták után most már felhatalmazást kapott ugyan arra, hogy „tárgyalásokat foly­tasson négypárti kormány megala­kításáról”, de még min­dig nem kapta meg pártja ve­zetőségének hozzájárulását ah­hoz, hogy beléptesse az MSZP-t egy ilyen koalícióba. Joggal mondta e körülmé­nyek között valaki a római képviselőházban, hogy a vál­ság „nem is a ködben robbant ki, hanem a vaksötétségben”. Saragat hat napig tartott látvá­nyos konzultáció-sorozatot (mindenkivel tárgyalt a Qui­­rinale-palota ura, volt és je­lenlegi politikai személyisé­gekkel, aki csak számít még valamit), és e tanácskozások eredményeként újból Mariano Rumort bízta meg kormány­alakítással. Ez azonban még csak szerény előjátéka egy kimerítő alkudozási folyamatnak, amelyet ugyan mindig szenve­délyesen és nagy hozzáértéssel folytatnak az olaszok, de amely, félő, hogy ezúttal igen sokáig fog tartani. Rumor csak fenntartásokkal vállalta negyedik miniszter­elnöki megbízatását. Valószí­nűleg tisztában van vele, hogy presszionálási lehetőségei kor­látozottak. A válság ki­robban­tása nem hozta sokkal köze­lebb a négy párt megállapodá­sát. A kulcs változatlanul De Martinóék kezében van, és nem a követelőző­ fenyegetőző szociáldemokratákéban. Ha azonban az MSZP mégis en­gedne a nyomásnak, vállalnia kell a döntés minden ódiu­mát. Bármennyire furcsán hang­zik, négy párti kormány alakí­tása Olaszországban ma hatá­rozott jobbratolódást jelent a­­­kisebbségi, „tiszta” keresztény­demokrata kabinethez képest. A válástól, vagy a tartományi reformról folytatott parlamen­ti viták bebizonyították az utóbbi napokban, hogy az MSZP sokkal inkább érvényre tudta juttatni véleményét most, mint a középbal évei alatt „kormányzati felelősség­gel” a nyakában. A koalíciós vállalkozás anakronizmusa ab­ban rejlik, hogy a DC balszár­nyától — amely komolyan érezteti befolyását jelenleg, de amely meglehetősen jelenték­telenné válna egy négypárti kormányban —, tehát a DC balszárnyától az OKP-ig ma már olyan széles, demokra­tikus baloldali egységfront lehetősége van meg az ország­ban, amely megfelelne — és egyedül ez felelne meg — a tömegek igényeinek, kifejezné a kibontakozott széles ívű tö­megmozgalmakat a kormány­zás szintjén. Ugyanez a négy­párti kor­mánytól nem várható. Nem­csak azért nem, mert kire­keszti a választók harminc százalékát képviselő baloldalt, hanem főként azért nem, mert a sok-sok ellentétet kénysze­rűen és szükségszerűen komp­romisszumokkal áthidalva a­­részvevők eleve gúzsba kötik magukat. Sokkal kisebb ma­nőverezési lehetőségük lenne, mint most, ellenzékben. Eleve bukásra van tehát ítélve az új középbal? „A kö­vetkező kormányválságig min­denképpen kitart” — mondják bús iróniával a pártokon be­lül, és a legtöbben nem titkol­,­ják rossz érzésüket, amellyel a középbal „feltámasztási kísér­leteit” figyelik. Mindenki tud­ja, hogy a formula hitele meg­csappant, és ez az utolsó kísér­let ebben a nemben. Újabb kudarcot már nem visel el a „centrosinistra”. Az Espresso legutóbbi szá­ma félreérthetetlen célzatos­sággal csokorba gyűjtötte azo­kat a halaszthatatlan intézke­déseket, amelyeket az új Ru­­mor-kormánynak foganatosíta­ni kell, ha a következő hóna­pokban el akarja kerülni, a válságot. A gazdasági helyzet, a városrendezés, a lakásprob­léma, a Mezzogiorno (az olasz Dél), a közoktatás, a válás, a televízió reformja — minden szerepel benne. Csak hát az illetékesek mindezt eddig is tudták. A hiba máshol van. Abban, hogy a DC-n belül is mindenki másképpen, más­­más hangsúllyal képzeli el a megoldást ezekre, még inkább eltérőek a vélemények a négy­­ párt között. Minden jósolgatás korai len­ne még ugyan, de feltétlenül számításba kell venni azt az eshetőséget is, már most, hogy Rumor kísérletei minden igye­kezet ellenére csődöt monda­nak. Ekkor bizonyára előtérbe kerül a DC másik két „vezér­­egyénisége”, Fanfani és Moro. A jó ideje a háttérben meg­húzódó Fanfaninak az olasz és külföldi sajtó egy része elnöki ambíciókat tulajdonít Állítólag gaulle-ista típusú elnöki hatalommal sze­retné az olasz belpolitikát a krónikus zsákutcából kivezet­ni. Ennek a megoldásnak a hí­vei azonban nem veszik figye­lembe, hogy Franciaországban annak idején az algériai vál­ság kellett ahhoz, hogy de Gaulle az alkotmányt megvál­toztassa. Az olasz válság nem ilyen. A CGIL a napokban felhív­ta a másik két nagy szakszer­vezeti szövetséget, hogy ala­kítsanak közös, egyetlen szer­vezetet is a szakszervezeti ve­zetők mondjanak le minden politikai és pártfunkciójukról. Ha az egyesülés megvalósul — akcióegység formájában pedig már működött a „forró ősz” folyamán —, az olasz társada­lomnak a hidegháborús szaka­dás óta legnagyobb demokra­tikus vívmánya lenne, és a legbiztosabb záloga a baloldali kibontakozásnak politikai sí­kon is. Magyar Péter AJ) (Reykjavík, AFP) Befe­jezte ötnapos tanácskozását az Északi Tanács — a dán, svéd, norvég, finn és izlandi parla­menti képviselők testülete — 18. ülésszaka.

Next