Magyar Nemzet, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-23 / 119. szám

Sí­v­as­b­a­t, 1970. május 23. Magyar Nemzet Fejlődésünk elválaszthatatlanul összefügg aktív részvételünkkel a nemzetközi munkamegosztásban Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter megnyitotta a Budapesti Nemzetközi Vásárt Péntek délelőtt 9 órakor ünnepélyesen megnyílt az 1970. évi Budapesti Nemzetközi Vá­sár. A vásárváros főterén — ahol külön kiállítás szemlél­teti a népgazdaság és ezen be­lül a külkereskedelem negyed­­százados eredményeit — Drop­­pa Gusztáv, a Hungexpo ve­zérigazgatója és dr. Vitéz And­rás, a BNV igazgatója üdvö­zölte a vendégeket. A megnyitón részt vett Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyette­sei, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, a kormány több tagja, valamint a politi­kai, gazdasági és társadalmi élet számos vezető képviselő­je. Ott voltak a BM­ alkal­mából Budapestre érkezett külföldi kormányküldöttségek és kereskedelmi delegációk. A vásárt dr. Bíró József kül­kereskedelmi miniszter nyitot­ta meg. — Az idei Budapesti Nem­zetközi Vásárra jubileumi év­ben kerül sor, amikor orszá­gunk, népünk felszabadulásá­nak 25. évfordulóját ünnepel­jük. Huszonöt évvel ezelőtt Magyarországon új történelmi korszak kezdődött és az azóta eltelt negyedszázad nemcsak társadalmi rendünk történel­mi átalakulását, a szocialista termelési viszonyok kibonta­kozását és megszilárdulását, hanem gazdasági felemelkedé­sünk, egész népünk jólétét te­kintve is sorsfordulót jelen­tett.­­ Huszonöt esztendő alatt hazánk társadalmi, gazdasági arculata átalakult, gazdasági életünk gyorsan fejlődött. A fejlődés üteme ma sem csök­ken, sőt, a gazdasági mecha­nizmus reformja nyomán ha­tékonyabbá vált. Számos jel mutat arra, hogy eredménye­sen fejezzük be az idén záruló harmadik ötéves tervet, és tel­jesítjük céljait Ez megfelelő alapot teremt az új, negyedik ötéves tervidőszak intenzív gazdaságfejlesztési programjá­hoz. Az új ötéves tervidőszak­ban az iparra, a mezőgazda­ságra és a külkereskedelemre egyaránt sokrétű feladatok várnak. Ezeket csakis komp­lex módon, közös érdekkel és összefogással tudjuk megolda­ni. Egységes cél vezet bennün­ket: többet, jobbat termelni, és jól elhelyezni áruinkat a kül­földi piacokon, s megfelelően biztosítani a szükséges impor­tot. — Továbbra is előtérben áll a műszaki fejlesztés, amelynek minden lehetséges módját, kü­lönösen a kooperációt támo­gatjuk. Bővíteni akarjuk az együttműködést mindazokkal, akik a velünk való gazdasági kooperációban a kölcsönös elő­nyök alapján érdekeltek. — A Budapesti Nemzetközi Vásáron már sok olyan gyü­mölcsöző üzleti kapcsolat ala­kult ki, amely szorosabb gaz­dasági együttműködéssé, üz­leti barátsággá fejlődött. E kapcsolatok tárgya újabban nemcsak az áruszállítás, ha­nem növekvő mértékben az ipari-termelési együttműködés is. Reméljük, hogy az idén is sok ilyen kapcsolat bontakozik ki, s erősödik tovább. Kooperációs kapcsolatok A megnyitó részvevői a kül­kereskedelmi miniszter beszé­de után elindultak a vásár megtekintésére. A több órás sétaút néhány érdekességét je­gyeztük fel. A vásár főterén kapott he­lyet A külkereskedelem 25 éve című kiállítás. Huszonöt év alatt hazánk külkereskedelmi forgalma hatszorosára nőtt. Legnagyobb külkereskedel­mi partnerünkkel, a Szovjet­unióval­ az áruforgalom értéke az idén eléri az 1,4 milliárd rubelt. A Szovjetunió 80 ma­gyarországi ipartelep és egyéb létesítmény korszerűsítését se­gíti. A kooperáció, a KGST-or­­szágok közötti szakosítás sok­féle módon „érzékelhető”. Csehszlovákia és az NDK le­mondott például az impulzus­mérők gyártásáról és külföldi értékesítéséről az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára javára. Fock Jenő, a kormány elnö­ke a francia pavilon előtt meg­tekintette azt a lánctalpas ra­kodót, amelyet a francia gyár a Vörös Csillag Traktorgyárral kooperálva kíván gyártani. — Nagyon jó dolog a kooperáció, üdvözöljük a kezdeményezést — mondotta a kormány elnö­ke a francia nagykövetnek és a pavilon igazgatójának. Az olasz pavilonban Fock Jenő miniszterelnök emlékez­tetett Aldo Moro olasz kül­ügyminiszter magyarországi látogatására, amikor magyar partnerével közösen állást fog­lalt a két ország közötti együttműködés, az ipari ko­operáció fejlesztésének szük­ségessége mellett. Az osztrák pavilonban az osztrák kiállító cégek képvise­lői hangsúlyozták, hogy a ma­gyar—osztrák vállalatok kö­zötti gyártásmegosztás, közös gyártmányfejlesztés igen ered­ményes. A finn pavilonban hallot­tuk, hogy már szerelik a Lá­batlani Papírgyárban a tízmil­lió dollárért vásárolt finn gé­peket. A lengyel pavilonban egye­bek között elmondották, hogy a lengyel gyár a Csepel Autó­gyárral együttműködve állít elő tehergépkocsikat. A csehszlovák pavilonban a magyar miniszterelnöknek el­mondották, hogy ezer automa­ta szövőgépet exportálnak a magyar textiliparnak. A jugoszláv pavilonban lát­ható az Obod cég és a Hajdú­sági Iparművek együttműkö­désével kifejlesztett automata mosógép. Első ízben állít ki Pakisztán és a kiállítás egyenes folyta­tása a magyar gazdasági kül­döttség nemrég lefolyt pakisz­táni tárgyalásainak, amelyen negyvenmillió rúpia értékű megállapodást írtak alá. Kanada pavilonjában mi­niszterelnökünk elmondotta a kanadai nagykövetnek, hogy a Kanadában járt magyar keres­kedelmi küldöttség útját fi­gyelemmel kísérte és megelé­gedéssel fogadta a közös nyi­latkozatokat a két ország kö­zötti kooperáció fejlesztéséről. A körséta a vásáron a kora délelőtti órákban ért véget és két órakor a látogatók számá­ra megnyitották a kapukat Tímár Mátyás a vásár jelentőségéről Tímár Mátyás, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese vásá­ri tapasztalatairól és népgaz­daságunk fejlődéséről a kö­vetkezőket mondotta: — Egy ilyen kis ország számára, mint hazánk, külö­nösen fontos fórum a nem­zetközi vásár, mert szakem­bereink értékes információ­kat cserélhetnek a termelés, a műszaki színvonal nemzet­közi helyzetéről, mód nyílik a kereskedelmi, termelési kapcsolatok kiépítésére, elmé­lyítésére. Idei vásárunk jól szolgálja ezeket a célokat. Ezután a termelési együtt­működés jelentőségéről szólt és kiemelte: a kooperáció se­gít a leghatékonyabban javí­tani a termékek korszerűsé­gét, gazdaságosságát, értékesí­tési lehetőségeit.­­ A Budapesti Nemzetkö­zi Vásár is kifejezi, hogy az új lehetőségeket f­elhasználva jelentős eredményeket ért el népgazdaságunk. A legutóbbi időben is tovább javultak a népgazdaság eredményei. Tímár Mátyás miniszterel­nök-helyettes nyilatkozatában foglalkozott a Tiszántúlt súj­tó árvízzel. " Számolnunk kell azzal a többletkiadással is, amibe az árvíz sújtotta vidék újjáépí­tése kerül majd. Remélhető, hogy a vállalatok fejlesztési alapjukból bizonyos összege­ket ajánlanak fel az árvíz sújtotta vidékek újjáépítésére. — Mindent egybevetve, az év eddigi szakaszában tapasz­talt tendenciák várhatóan folytatódnak és bizakodással tekintünk az év hátralevő időszaka elé — fejezte be nyi­latkozatát. Kormányküldöttségek vezetőinek nyilatkozatai A Budapesti Nemzetközi Vá­sárra érkezett kormánykül­döttségek vezetői nyilatkoztak tapasztalataikról, elmondották véleményüket és ezekből a kooperációra vonatkozó része­ket idézzük. A. K. Antomov szovjet elekt­rotechnikai miniszter elmon­dotta: a kiállítási anyagot úgy választották meg, hogy a lehe­tő legszélesebb körben jelez­hessék azokat a területeket, amelyeken tovább bővíthető az ipari együttműködés, erősíthe­tő, növelhető a kereskedelmi kapcsolat. — Képet akartunk adni a nemzetközi együttmű­ködés és barátság erősödésének mozzanatairól is, főleg a szov­jet—magyar barátság elmélyü­lésének legfontosabb állomá­sairól. Stanislaw Majewski lengyel miniszterelnök-helyettes han­goztatta: a BNV látogatói meg­győződhetnek arról, milyen eredményeket hozott a lengyel és a magyar vállalatok koope­rációja. Magyar vállalatok szállítanak alkatrészeket len­gyel gépkocsikhoz, tévékészü­lékekhez. A gazdag magyar árukínálat újabb ötleteket ad a kereskedelmi kapcsolatok bő­vítéséhez. Wolfgang Rauchfuss, az NDK miniszterelnök-helyette­se azt hangsúlyozta, hogy ha­zánk és az NDK gazdasági kapcsolatai eredményesen bő­vülnek. Ebben az évben a for­galom 15 százalékos növekedé­se várható. Jelenleg a gépipari szállításoknak 15—17 százaléka kooperációs termék. Miloslav Hruskovics cseh­szlovák miniszterelnök-helyet­tes arról szólt, hogy a munka­­megosztás további szélesítésé­re a gépipar több ágában és a vegyiparban nyílik leginkább alkalom. Lehetőség van arra, hogy a Skoda autógyár szá­mára elektromos felszerelése­ket, alumíniumöntvényeket, műbőröket szállítson a magyar ipar. Iván Mihajlov bolgár mi­niszterelnök-helyettes kiemel­te: jó irányban fejlődnek a magyar—bolgár gazdasági, műszaki-tudományos kapcsola­tok. Nagy jelentőséget tulajdo­nítunk a műszaki-tudományos együttműködésnek, éppen tár­gyalások folynak a közösen megoldandó programok kidol­gozásáról. Iosif Bonc román miniszter­elnök-helyettes arról szólt, hogy több iparágban megvaló­sult az együttműködés. A Ma­gyarországon készülő vasúti személykocsikhoz forgózsámo­lyokat készítenek Romániá­ban, a teherkocsikhoz pedig a magyar ipar szállítja a tenge­lyeket, egyéb tartozékokat. Nagy Ferenc, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja megállapította, hogy ez a vásár és az általa teremtett lehetőségek elősegítik a két or­szág között azoknak a gazda­sági kapcsolatoknak az erősö­dését, amelyek igen kedvezően fejlődnek mindkét fél megelé­gedésére.­ Vaszil Bogdánov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete pénteken este fo­gadást adott az Iván Mihajlov miniszterelnök-helyettes veze­tésével hazánkban tartózkodó bolgár kormányküldöttség tisz­teletére, a BNV bolgár pavi­lonjában. Komócsin Zoltán Székesfehérvárott Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken Székesfehérvárra lá­togatott. Megtekintette a Könnyűfémmű üzemeit, majd a Könnyűfémmű gazdasági, politikai és társadalmi veze­tőivel folytatott eszmecserét. A városi tanács nagytermében megyei pártaktívaülésen elő­adást tartott a nemzetközi helyzetről és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Képviselik látogatása a főkapitányságon Az országgyűlés honvédelmi bizottsága Róka Mihály vezér­őrnagynak, a bizottság titká­rának vezetésével, pénteken látogatást tett a Budapesti Rendőrfőkapitányságon és a Belügyminisztérium tűzrendé­­szeti országos parancsnoksá­gán. A bizottságot a látogatás­ra elkísérte Körösi György és Németi József rendőr vezérőr­nagy, belügyminiszter-helyet­tes. Dr. Sós György rendőr ve­zérőrnagy, a főkapitányság ve­zetője tájékoztatást adott a budapesti rendőri szervek munkájáról, majd a bizottság tagjai felkeresték a főkapi­tányság központi ügyeletét és tanácsadó szolgálatát. A képviselők a budapesti tűzrendészeti parancsnokság épületében megtekintették a tűzoltóság technikai eszközeit és a felszerelések bemutató­ját is. Négyszázötvenezer tonnával több cement Munkásgyűlést tartottak pénteken a 2,5 milliárd forin­tos beruházási költséggel épü­lő Beremendi Cementmű terü­letén. A gyűlésen Bondor Jó­zsef építésügyi és városfejlesz­tési miniszter mondott beszé­det. Az építőipar ez évi fel­adatai közül­­ kiemelte: szá­molni kell azzal a súlyos ter­mészeti csapással, amely az ország északkeleti részét sújt­ja. Több ezer hajléktalanul maradt árvízkárosult család otthonát kell újjáépíteni még ebben az évben. A nagyszabású beruházás kivitelezői elhatározták, hogy a pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett versenyhez csatlakoznak és 1973 március vége helyett már 1972. augusz­tus 20-án teljes kapacitással dolgozhat az évi egymillió ton­na cementet előállító gyár­­óriás. Ily módon a népgazda­ság 450 000 tonna cementet kap terven felül.__________ Újabb halálos áramütések Pécsett — Móra Ferenc ut­cai házának udvarán — Urbán Sándor 26 éves vájár szigetelés nélküli fogóval akart elvágni egy áram alatt levő kábelt, s olyan súlyos áramütést kapott, hogy a helyszínen meghalt. Játék közben felmászott egy magasfeszültségű villamos ve­zetéket tartó oszlopra Pörböly község külterületén Kelemen János 9 éves kisfiú, s halálos áramütést kapott. FÉLELEM... KOCKÁZAT... VAGYOK... !Vetlen. MAGYARUL BESZÉLŐ, SZÍNES SPANYOL FILM Bemutató: MÁJUS 18 . ,, Magyarországon megterem­tették a turizmus kitűnő lehetőségeit99 Az UIOOT elnökének nyilatkozata Három napig Budapesten­­ folytatta tanácskozását a Hi­vatalos Idegenforgalmi Szer-­­­vezetek Nemzetközi Uniójá­nak — UIOOT — vezetősége. A záróülés után alkalmunk volt beszélgetni George Fad­­doul-al, az Unió libanoni el­nökével, aki a Magyar Nem­zet munkatársának kérdései­re elmondotta, hogy a turiz­mus napjainkban rendkívül fontos szerepet játszik az or­szágok gazdasági életében, a nemzeti jövedelem alakulásá­ban.­­ A közlekedés rohamos fejlődése, az útépítés, a sza­bad idő alakulása — mon­dotta munkatársunknak Fad­­doul elnök — olyan mérték­ben megnövelte a nemzetközi turizmust, hogy az új rétegek, az alacsonyabb jövedelmű emberek bekapcsolódása új helyzetet teremtett, amely kihat az egyes országok fize­tési mérlegének alakulására is, lehetővé teszi — külső se­gítség nélkül is — az érintett országok gazdasági fellendü­lését. Az Unió korábbi szer­vezetében már nem tud ele­get tenni megnövekedett fel­adatainak, ezért szükségessé vált a szervezet átalakítása. A tömeges turizmus új embe­ri jelenség, amelynek roha­mos fejlődését több tényező, köztük az országok többsé­gének politikája is támogat A szervezet átalakulása meg­felelő szinten biztosítja a tu­rizmus időszerű kérdéseinek megoldását. — Milyen benyomásokkal távozik elnök úr Magyaror­szágról? — Sajnos, ezúttal kevés időt tölthettem Magyarorszá­gon, ahol nem most jártam először. Keveset láttam, de nagyra értékelem a magyar városok, elsősorban Budapest szépségét. Az önök fővárosa rendkívül kellemes tartózko­dási hely a külföldiek szá­mára. Részt vettem egy ba­­latoni kiránduláson is, ami kellemes meglepetést jelen­tett számomra. Magyarorszá­gon megteremtették a turiz­mus kitűnő lehetőségeit az­zal, amit létrehoztak. Ehhez járul a magyar folklór csodá­latos változatossága, a ma­gyar népzene, a kitűnő ma­gyar konyha, az emberek kedvessége és vendégszerete­te. Nagy jövője van Magyar­­országon a halászatnak és vadászatnak, mint elsőrendű idegenforgalmi tényezőnek, valamint a gyógy­fürdőnek. Sajnálatosnak tartom viszont, hogy külföldön Magyarorszá­got még alig ismerik Korábban érkezett Orbán, az utolsó fagyosszent Északi-sarki eredetű hideg beáramlás váltotta fel váratla­nul a csütörtökön még igazi májusias meleget. Az európai időjárási térkép legszembeszö­­kőbb jelensége a kontinenst el­borító óriási hideg légáramlás. Amikor csütörtök reggel a rá­dió közölte a Meteorológiai In­tézet szokásos körzeti jelenté­sét, túlnyomórészt hideg esőt jeleztek a megfigyelő állomá­sok. Az éjszakai kellemes lan­gyos hőmérséklet zuhanni kez­dett. Általában 9—12 fok kö­zött ingadozott az egy nappal előbb még 15—16 fokos reggeli hőmérséklet. S a Dunántúlon már esett az eső. A Balaton zordonán háborgott. Sokan úgy vélték, elkésve érkeztek meg a májusi fagyos­szentek, holott az utolsó máju­si fagyosszent, Orbán, a „sző­lősgazdák réme” érkezett meg korábban. Orbán napja május 25-én van, de mint a meteoro­lógusok mondják, az ilyen né­pi megfigyeléshez fűződő idő­pontok nem pontosan napra válnak be. Reméljük, hogy Or­bán haragját megússzuk ezzel az esős, hűvös, szeles időjárás­sal, s nem viszi el a fagy a szépnek ígérkező szőlőtermést. (sz. j.) Másfél milliárd a budapesti vezetékes gázellátás fejlesztésére Kerületi vonatkozásban tár­gyalta a végrehajtó bizottság a Ferencváros gázellátásának helyzetét és jövőjét. A negyedik ötéves terv idő­szakában a budapesti vezeté­kes gázellátás fejlesztésére 1,6 milliárd forintot irányoznak majd elő. Ennek a program­nak a keretében kerül sor a termelési kapacitás további bő­vítésére és a hálózatrendszer nagyarányú fejlesztési-re­konstrukciós munkáira. Ez a terv tartalmazza a Ferencvá­ros gázellátási viszonyainak javítására irányuló feladatokat is. A felszabadulás óta a Fe­­rencvárosban a gázcsőhálózat hossza 40 százalékkal nőtt és ma már megközelíti a 100 ki­lométert. A háztartási gázfo­gyasztók száma háromszorosá­ra emelkedett és jelenleg 28 ezer lakásban használnak gázt Figyelemre méltó a gázfűtőké­szülékek elterjedése, ami lé­nyegében 3-4 évvel ezelőtt in­dult meg és jelenleg több mint 3400 ferencvárosi lakás van bekapcsolva a korszerű gázfű­tésbe. Egyébként a kerület ve­zetékes gázellátása 79 százalé­kos, ami jelentősen meghalad­ja a budapesti átlagot . Ebben az évben 1,6 kilométer új gáz­csővezetéket fektetnek le a IX. kerületben. A gazdasági bizottság hatá­rozata szerint 1980-ig Buda­pesten a gázenergia-felhaszná­lást több mint háromszorosára, a gázfogyasztók számát a je­lenlegi 334 ezerről 516 ezerre. VAS- ÉS ACÉL TEK VÁLLALAT a helyreállításhoz, újjáépítéshez szükséges vasanyagokat fogják emelni.I # SEGÍTSÉG AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK! A serroglobus S

Next