Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-08 / 185. szám

2 ségének” adott hangot a két állam szerződésének parafálá­­sával kapcsolatban. A záróközlemény teljes szö­vege: „A tárgyalások során megvitattuk a két állam kap­csolatai továbbfejlesztésének kérdéseit. Kölcsönös elégedett­ségre a tárgyalások eredmé­nyeként kidolgoztuk és a mai napon parafáltuk a Szovjet­unió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti szerződés szövegét. A miniszterek véle­ménycserét folytattak néhány nemzetközi kérdésről, amely mindkét fél érdeklődésére tart­hat számot.” Aislers sajtóértekezlete Az MTI jelentése szerint Conrad Ahlers, a nyugatnémet kormány szóvivője pénteken délelőtt sajtóértekezletet tar­tott Bonnban. Mint mondotta, Willy Brandt kancellár „nagyon örül a Moszkvában kidolgozott szov­jet—nyugatnémet szerződés­nek és igen elégedett a tár­gyalások eredményével’. A szövetségi kormány — fűzte hozzá Adlers — az euró­pai béke biztosításához való hozzájárulásnak tekinti e szer­ződést, amely megnyitja az utat a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok tartós javulása előtt. A kormány reméli, hogy az ellenzéki pártok „helyesen értékelik majd” a moszkvai tárgyalások eredményeit. A bonni kormány szóvivője közölte azt is, hogy a Moszk­vában pénteken parafált szov­jet—nyugatnémet szerződést ennek aláírásakor hozzák majd nyilvánosságra. Újságírók kér­déseire válaszolva azt mondot­ta, hogy tudomása szerint a szerződést Moszkvában fogják aláírni. Erre — mint mondot­ta — jövő héten kerülhet sor. A Scheel vezette nyugatné­met küldöttség pénteken a ko­ra délutáni órákban Moszkvá­ból visszaérkezett Bonnba. A nyugatnémet külügymi­niszter a repülőtéren nyilat­kozott a sajtó képviselőinek. „Delegációnk moszkvai misz­­sziója véget ért — mondotta. — Tizenkét napon át szaksze­rű, kemény és türelmes tár­gyalásokat folytattunk, a szov­jet kormánnyal..." . Olyan eredménnyel jövök vissza, amely biztosítja a né­met nép nemzeti érdekeinek megőrzését; elősegíti az euró­pai béke megszilárdítását, új alapokra helyezi a Szovjetunió és az NSZK jövendő kapcsola­tait és nagyobb biztonságot nyújt lakosságunknak.” „Legyen a Szovjetunió és az NSZK e szerződése a két ál­lam együttműködésének konst­ruktív kiindulópontja, amely fordulatot hoz a két nép kap­csolataiban” — folytatta a bonni külügyminiszter. Scheel aláhúzta, hogy mind­két fél „igen komolyan” tár­gyalt. Reményének adott han­got, hogy a szerződés alapján az NSZK közelebb jut a Ke­­let-Európával való megbéké­léshez is. A bonni kormány szombaton tart rendkívüli minisztertaná­csot, amelyen Scheel beszámol a moszkvai eredményekről. A minisztertanácson Brandt kan­cellár is részt vesz, aki e cél­ból megszakítja külföldi üdü­lését. A szombati miniszterta­nács után kerül sor Bonnban a politikai pártok parlamenti csoportjainak a tájékoztatásá­ra. Londonból jelenti a Reu­ter. Az angol kormány pénte­ken hivatalos nyilatkozatban foglalt állást a néhány órá­val korábban Moszkvában pa­rafált szovjet—nyugatnémet szerződéssel kapcsolatban. A brit nyilatkozat a­­ kelet— nyugati kapcsolatok javításá­val összefüggésben „rendkívül fontos fejleménynek” nevezte a szerződést A szovjet—nyugatnémet meg­állapodás — állapítja meg a nyilatkozat — első lépésnek tekinthető néhány fontos nyi­tott európai probléma megol­dásának göröngyös útján. U Thant nyilatkozata V Thant, az ENSZ főtitkára kijelentette, hogy örül a szer­ződés parafálásáról szóló hír­nek, az egyezményt az ENSZ- alapok­mány előírásaival össz­hangban állónak tekinti és re­méli, hogy ez a lépés az euró­pai béke és biztonság megerő­sítésének, a népek­ közötti baráti kapcsolatok fejlesztésé­nek irányában fog hatni. Washingtoni jelentések sze­rint­­ az amerikai kormány a szovjet—nyugatnémet szerző­dés szövegének ismeretében, a parafálás után is változatlanul támogatja Bonn céljait. Hiva­talos amerikai véleménynyil­vánításra csak a szerződés alá­írása után lehet számítani, de a washingtoni külügyminiszté­rium tisztviselői máris az európai enyhülés felé tett első tényleges lépésként értékelik a szovjet—nyugatnémet szerző­dés parafálását. E körökben most úgy vélik — írta a UPI —, hogy a szerződés eredmé­nyes megkötése elősegítheti az európai biztonsági értekezlet, vagy az ehhez vezető konfe­renciák sorozatának megtartá­sát. Sietnek hozzáfűzni, hogy ,,az Egyesült Államok valójá­ban sohasem ellenezte a biz­tonsági értekezlet gondolatát, csupán azért vonakodott tőle, mert nem látott biztosítékokat arra, hogy az értekezleten ha­ladást lehet elérni. Most, a szerződés parafálásával kikü­szöbölődtek a vonakodás okai". Zsivkov és Marko találkozója Szófiából jelenti az MTI. Todor Zsivkov, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, az ország minisztertanácsának elnöke fogadta a jelenleg Bulgáriá­ban üdülő Jan Marko cseh­szlovák külügyminisztert, és szívélyes megbeszélést foly­tatott vele. Az eszmecserén részt vett Ivan Basev bolgár külügyminiszter is. Ezt meg­előzően a két külügyminiszter külön megbeszélést folytatott. Tárgyalásukon részt vett a prágai bolgár és a szófiai csehszlovák nagykövet is. A kambodzsai nemzeti egységkormány pénzügyminiszterét fogadta a szovjet külügyminiszter-helyettes Moszkvából jelenti a TASZSZ. Nyikolaj Firjubin szovjet kül­ügyminiszter-helyettes pénte­ken fogadta Thiom­ Mummot, a Kambodzsai Nemzeti Egy­ségfront Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagját, a Kambodzsai Királyi Nemzeti Egységkormány gazdasági és pénzügyminiszterét, aki átuta­zóban tartózkodott Moszkvá­ban. Köves Tibor, az MTI wa­shingtoni tudósítója szerint az amerikai kormány újabb el­lentmondásokba keveredik ab­beli erőfeszítésében, hogy le­tagadja a kambodzsai szabad­ságharcosok ellen viselt légi háborújának nyilvánvaló té­nyeit. Laird hadügyminiszter csütörtökön rögtönzött sajtó­­értekezleten próbálta meg­győzni az újságírókat, hogy a szabadságharcos erőkkel köz­vetlen harci érintkezésben álló kambodzsai kormánycsapatok­nak nyújtott amerikai harcá­szati légi támogatás nem egyéb, mint a Dél-Vietnam felé irányuló ellenséges után­pótlás „feltartóztatása”. A kambodzsai helyzet sú­lyosbodásáról számolt be az AFP Phnom Penh-i tudósí­tója is, idézve egy Kambod­zsába kiküldött dél-vietnami zászlóalj parancsnokát, Tran Ba Di tábornokot. A tábornok a többi között közölte, hogy a Phnom Penh-től körülbelül 50 kilométernyire délnyugatra fekvő Kampat városa körül dúlnak a harcok és a várost bekerítés fenyegeti. 0 (Helsinki, TASZSZ) Hiro­sima és Nagaszaki atombom­bázásának 25. évfordulójával kapcsolatban a Béke-világta­­nács titkársága kiáltványban hívja fel a nemzetközi és az országos szervezeteket, minden embert, akinek érdekei fűződ­nek a békéhez, hogy bontakoz­tassanak ki világméretű tö­megmozgalmat a hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett végrehajtandó általános és tel­jes leszerelésért. Theodorat­isz a Szovjetunióban Moszkvából jelenti a TASZSZ: Mikisz Theodorakisz görög zeneszerző a szovjet ze­neszerzők szövetségének, és a görög demokratákkal szolida­ritást vállaló szovjet bizottság­nak a meghívására, pénteken­­családjával együtt üdülésre és gyógykezelésre a Szovjetunió­ba érkezett Magar Nemzet Letette a hivatali esküt az új olasz kormány Humor nem tagja a kabinetnek Rómából jelenti a Reuter. Mariano Rumor, aki Olaszor­szág három legutóbbi­­kormá­nyának élén állt, pénteken át­adta helyét utódjának, a szin­tén kereszténydemokrata Emi­­lio Colombónak. Az új kor­mány — a fasizmus megbuk­tatása óta a 32.­­ csütörtö­kön este tette le a hivatali esküt Saragat köztársasági el­nök kezébe, ezzel véget vetve az egyhónapos politikai vál­ságnak. Rumor és Colombo a hiva­talátadási ünnepség után több mint egyórás megbeszélést folytatott egymással, a kiadott hivatalos közlemény szerint „a szívélyesség és barátiasság légkörében”. A két politikust egyébként is régi barátság fűzi egymás­hoz, Colombo az utolsó három Rumor-kormányban kincstár­ügyi miniszteri tisztet töltött be. A lemondott miniszterel­nök nem tagja az új olasz kor­mánynak. . 31 olasz kormány 27 év alatt OLASZ KORMÁNYOK Mussolini bukása (1943) óta; zárójelben a külügyminiszterek nevei, a dátum: hiva­­'talba lépésük időpontja. Badoglio (Guariglia), 1943. VII. 25. Badoglio (Badoglio), 1944. IV. 22. Bonomi (Bonomi),. 1944. VI. 13. Bonomi (de Gasperi), 1944. XII. 12. Parri (de Gasperi). 1945. VI. 21. de Gasperi (de Gasperi), 1945. XII. 10. de Gasperi (Nenni), 1946. VII. 13. de Gasperi (Sforza), 1947. II. 2. de Gasperi (Sforza), 1947. V. 31. de Gasperi (Sforza), 1948. V. 23. de Gasperi (Sforza), 1950. I. 27. de Gasperi (Sforza), 1951. VII. 26, de Gasperi (de Gasperi), 1953. VIL 16. Pella (Pella), 1953. VIII. 17. Fanfani (Piccioni) 1954. I. 18. Scelba (Piccioni), 1954. II. 10. Segni (Martinok 1955. VII. 6. Zoli (Pella), 1957. V. 19. Fanfani (Fanfani), 1958. VII. I. Segni (Pella), 1959. XII. 15. Tambroni (Segni), 1960. III. 23. Fanfani (Segni), 1960. VII. 26. Fanfani (Segni), 1962. II. 21. Leone (Piccioni), 1963. VI. 21. Moro (Saragat), 1963. XII. 4. Moro (Saragat), 1964. VII. 22. Moro (Fanfani), 1966. II. 23. Leone (Medici), 1968. VI. 24. Rumor (Nenni), 1968. XII. 13. Rumor (Moro), 1969. VIII. 5. Rumor (Moro), 1970. III. 27-tő! 1970. VII. 6-ig. Ma éjfélkor lejért a határidő A Tupa­maros-gerillák ragaszkodnak a politikai foglyok szabadon bocsátásához Montevideóból jelenti a Reuter és az AFP. A Tupa­­maros-gerillák csütörtökön újabb közleményt adtak ki, amelyben előbbre hozták kö­veteléseik teljesítésének határ­idejét. Eszerint, amennyiben az uruguayi kormány pénteken éjfélig nem teljesíti követelé­süket, az összes politikai fo­goly szabadon bocsátását, akkor nem lehet szó a foglyul ejtett Dias Gomides brazil konzul és Don Mitrione amerikai tisztviselő szabadon bocsátásá­ról, hanem az „ügyet lezárt­nak tekintik és szabad folyást engednek az igazságszolgálta­tásnak”. Bár a gerillák újabb közlé­sét általában határozott fe­nyegetésnek tekintik, Jorge Petrano Facio uruguayi kül­ügyminiszter igyekezett meg­nyugtatni a kedélyeket, han­goztatva, hogy a Tupamaros­­közleményt „különféleképpen is lehet értelmezni”. Így le­hetséges, hogy a gerillák bí­rósági tárgyalást rendeznek, de nem feltétlenül hoznak ha­lálos ítéletet. Antonio Francese tábornok, belügyminiszter újságíróknak kijelentette, hogy a kormány még tárgyal a gerillák meg­­bízottaival. Korábban a kor­mány 1700 angol fontnak meg­felelő jutalmat tűzött ki azok­nak, akik közelebbi nyomra vezetnek. Montevideóban pénteken délután, néhány órával a Tu­­pamaros-gerillák által a poli­tikai foglyok szabadon bocsá­tására kitűzött határidő le­járta előtt, ismeretlen tette­sek újabb emberrablást követ­tek el. Az áldozat ezúttal Claude L. Fly, az amerikai nagykövetség egyik gazdasági tanácsadója, aki talajszakér­tőként dolgozott az uruguayi kormány számára. Pénteken este Montevideó­ban utcai tűzharc zajlott le a Tupamaros-gerillák és a rend­őrség között. Az összetűzés után a rendőrség közölte, hogy foglyul ejtette Raul Sendicet, a Tupamaros-szervezet állító­lagos vezetőjét, és egy társát, akiről feltételezik, hogy részt vett az amerikai és brazil dip­lomata elrablásában. A külpolitika hírei­ ­ (Moszkva, TASZSZ) Foly­tatódtak a Kremlben a szovjet —iraki tárgyalások. Az iraki küldöttség ma Leningrádba­nk­d­ik­­ (Moszkva, TASZSZ) A Komszomolszkaja Pravda pén­teki számában cikket közölt Simon Wiesenthalról, a Bécsi Zsidó Dokumentációs Központ vezetőjéről. A szovjet lap sze­rint „Wiesenthal valótlan hí­reszteléseket terjeszt arról, hogy a szocialista országokban antiszemitizmus van és hogy a kommunisták nem üldözik a zsidógyilkolásban részes és bű­nös nácikat”.­­ (Peking, Reuter) Négyna­pos hivatalos látogatásra Pe­­kingbe érkezett Nimeri, a Szu­­dáni Forradalmi Tanács elnö­ke. A küldöttséget Csou En-laj kínai kormányfő fogadta. O (Róma, AP) Magánkihall­gatáson fogadta VI. Pál pápa Atallah jordániai külügymi­nisztert és El Madzsali had­ügyminisztert. O (Varsó, MTI) A VDK mezőgazdasági küldöttsége Varsóba érkezett. A delegációt Le Duy Trinh miniszterhelyet­tes vezeti.­­ (Zsabljak, Tanjug) Tito jugoszláv elnök beszédet mon­dott a montenegrói városban rendezett nagygyűlésen. Párt­­politikai és gazdasági kérdések említése után kijelentette, hogy ezúttal nem kíván külpolitiká­ról beszélni. Csupán a jugo­szláv—albán viszonyra tért ki röviden. Han­gúlyozta: Jugo­szlávia jó viszonyban akar élni Albániával. O (Tokió, UPI) Khiem, a saigoni rezsim miniszterelnöke Japánba érkezett. Ffa (Saigon, UPI) Elcsende­sültek az összecsapások Dél- Vietnam területén. Az elmúlt 24 órában nem került sor ösz­­szetűzésre az amerikaiak és a szabadságharcosok között. A harmincadik SALT-ülés Bécsben Bécsből jelenti az UPI. Vé­get ért Bécsben a SALT-tár­­gyalásokon részt vevő delegá­ciók harmincadik ülése. A megbeszélés negyven percig tartott. A következő megbe­szélésre jövő héten, kedden kerül sor. .Szombat, 1970. augusztus 1. A 32. kabinet Colombo kísérlete Pontosan egyhónapos huza­vona után Olaszországnak is­mét van új kormánya, sor­rendben a harminckettedik Mussolini bukása óta. Ez a kormány aránylag gyorsan ala­kult meg, elődjének vajúdása több mint hatvan napig tar­tott, s alig volt valamivel hosz­­szabb életű, Rumor minisz­terelnök száz nap múlva le­mondott. A különbség a kettő között talán csak az, hogy az új kabinetben nem vesz részt a volt miniszterelnök, a kabi­net élén egykori kincstárügyi minisztere, Emilio Colombo áll. Hogy hosszabb életű lesz-e, azt természetesen nem lehet megjósolni, de a problémák, amelyekkel Rumornak nem si­került megbirkóznia, változat­lanul fennmaradtak. Nem va­lószínű, hogy Colombo oldja meg őket. Ez a kormányzási képlet, a centro sinistra, a „középbal” szövetsége több mint nyolc esztendővel ezelőtt alakult ki, ötlete először 1962 januárjá­ban,­ a kereszténydemokraták nápolyi kongresszusán merült fel, amikor a Moro—Fanfani csoport többségbe került és el­határozta, hogy a tömegbázis kiszélesítésére és a kommunis­ták elszigetelésére a szociálde­mokratákkal és a köztársaság­pártiakkal koalícióra lép, s megszerzi a Nenni vezette szo­cialisták támogatását. Ez volt a híres „nyitás balra” — „apertura a sinistra” — poli­tikája, amelyre a keresztény­­demokratákat főként az kény­szerítette, hogy elveszítették abszolút többségüket. A kez­deményezést nem kísérte sok szerencse. Mutatja ezt az is, hogy azóta ez a tizedik közép­bal kormány Itáliában, sőt, volt olyan idő, 1968-ban, a vá­­­lasztások után, amikor a négy párt nem tudott megegyezni és kisebbségi kormány alakult Leone vezetésével. Az Olasz KP elszigetelése sem járt eredménnyel; az 1968-as választás igazi győzte­se a kommunista párt volt; 11 új mandátumot szerzett a 166 mellé, s ha ide számítjuk az 1963-ban alakult, Nemni-párt­­ból kivált „Szocialista pro­letár egység olasz pártja” (Par­­tito sozialista italiano di unita proletária) 23 új mandátumát, ez a 200 mandátum olyan erő, amilyennel a munkásságnak a társadalmi megújhodásért har­coló mozgalmai talán még so­hasem rendelkeztek az olasz parlamentben. Az OKP azóta is tartja pozícióját, ez év jú­niusában a tartományi válasz­tásokon 27,9 százalékot ért el. A megújuló válságok bizonyít­ják, hogy a kommunisták nél­kül csak időlegesen lehet kor­mányozni Itáliában. A most lezajlott kormány­­válságnak is ez az egyik fő oka. Ismeretes, hogy a tarto­mányi választások után három fontos autonóm területen (ré­gióné), Emilia-Romagnában, Toszkánában és Umbriában kommunista—szocialista kor­mányzat alakult. E három tar­tomány a legfejlettebbek közé tartozik, igazgatásuk példaként állhatna a többi tartomány előtt. A kereszténydemokraták és szociáldemokraták azonban rossz néven vették Rómában, hogy koalíciós partnerük, a szocialisták tartományi szin­ten együttműködnek a kom­munistákkal. Rumor részben ezért mondott le, részben pe­dig a szakszervezetek által meghirdetett általános sztrájk miatt. A helyzet mit sem változott az egyhónapos huzavona után. Az új miniszterelnöknek tu­domásul kellett vennie, hogy a szocialisták együttműködnek a kommunistákkal, hiszen az említett tartományokban sem­milyen más többséget nem le­hetne létrehozni. (Emilia-Ro­magnában — székhelye Bolog­na — a kommunista párt akár egyedül is intézhetné az igaz­gatást.) És az új kormány nem térhet ki a reformok elől sem. Ezek között a leg­fontosabbak: munkabéremelés, árrögzítés (Olaszországban eb­ben az évben már 6 százalék­kal emelkedtek az árak), szo­ciális lakásépítés, a közlekedés és művelődéspolitika moderni­zálása, valamint a déli ország­rész elmaradottságának meg­szüntetése. E problémákkal ed­dig egyetlen kormánynak sem sikerült megbirkóznia. Különösen súlyos a déli or­szágrészek helyzete, ahonnan állandóan összetűzésekről és sztrájkokról számolnak be a hírügynökségek. (Legutóbb Catanzaróban egy halottja és több mint száz sebesültje volt az utcai harcoknak.) A kenyör­­telenség és munkanélküliség önmagában is állandó robba­nással fenyegető szociális fe­szítőerő. Különösen egy olyan országban, ahol néhány száz kilométerrel északra viszony­lagos jólétben élnek az embe­rek. E jólét oka: a termékeny föld, az iparépítés, a szervezett munkásság érdekvédelmi har­ca. Aligha akad ország, ahol olyan nagy a különbség, mint Olaszország észak és déli része között. Az eredmény az, hogy a munkaképes lakosság foko­zatosan vándorol el Vagy az északi országrészbe, ahol há­­romszor-négyszer annyit keres ugyanazért a munkáért, mint délen, vagy külföldre szerző­dik vendégmunkásnak. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy éppen az a réteg vesz vándor­botot a kezébe, amely vállal­kozó szellemű, szakmailag többnyire képzett, tehát alkal­mas volna egy szociális prog­­­ram megvalósítására. Hol van azonban itt olyan szociális program, amely Ka­­lábria vagy Szicília lakosságát maradásra bírná és emberhez méltó életét biztosítaná? A ter­vek rendszerint papíron ma­radnak, s az esetleges fejlesz­tésre szánt összegeket a helyi érdekszövetségek a maguk hasznára fordítják. A tavalyi földrengés hajléktalanná vált áldozatai ma is kunyhókban és sátrakban laknak Szicíliában, noha világméretű volt az ada­kozás. Legföljebb azzal vigasz­talódhatnak, hogy még azokat sem kártalanították (ha még élnek), akik 1908-ban váltak hajléktalanná a messinai föld­rengés következtében. Az új centro sinistra, az új középbal kormány­a egy-két személycserétől eltekintve ugyanaz tehát, mint a régi, s­ ugyanazokkal­ a problémákkal is kell megküzdenie. Valószí­nűleg még a programjában sem fedezhető fel különbség, amelyet hétfőn vitatnak meg az olasz parlamentben. Az el­gondolások majdnem minden korábbi kormány programjá­ban szerepeltek. Nyilván azért szerepelnek most is, mert nem valósították meg őket. Ilyen például: az oktatásügy re­formja, a szociális nyugdíjak felemelése (anélkül hogy adó­emelést kellene végrehajtani), adóreform, a munkásság bele­szólási joga az üzemek vezeté­sébe, a munkanélküliség meg­szüntetése, a már említett déli országrész fejlesztése. És so­rolhatnék tovább az egymást váltó olasz kormányok válto­zatlan programját. Az Olasz Kommunista Párt részvétele a kormányzásban nagymértékben elősegítené a rendezetlen kérdések megol­dását, miként a kommunisták 1947-ig sikerrel működtek köz­re a háború utáni újjáépítés munkájában. (A keresztényde­mokraták 1947 májusában kor­mányválságot provokáltak, hogy kiszorítsák a kormányból a kommunistákat és szocialis­tákat.) Nemrég rámutattunk, hogy a közös felelősségválla­lásnak olyan bel- és főként külpolitikai akadályai vannak (NATO, Közös Piac), amelyek országos szinten kizárják az együttműködést, legalábbis ad­dig, amíg a szövetségi rendsze­rek politikája fel nem oldódik egy kollektív európai bizton­ság rendszerében. A tartomá­nyokban azonban, ahol a kom­munisták vezetésével működik a közigazgatás, máris tapasz­talható a népfrontpolitika eredménye: itt a legrendezet­­tebbek a szociális viszonyok, sőt — a második vatikáni zsi­nat eredeti szellemében — majdhogynem zavartalan az egyházi és világi hatóságok együttműködése. Más alternatívája az olasz belpolitikai életnek nincsen. Egy jobboldali katonai puccs — görög mintára, amelynek tervéről szivárogtak ki hírek — nem vezethet sikerre ott, ahol a kommunista pártnak 1,7 millió tagja van. Soron kí­vüli választás sem változtatna az erőviszonyokon. Ilyen kö­rülmények között az új olasz kormány csupán elődei válság­sorozatának folytatója. Vámos Imre

Next