Magyar Nemzet, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

« ) 8 MaprNemzet ■Szerda, 1970. szeptember 16. A Magyar Nemzet vitafóruma Amit ma megtehetsz... Iskolarendszerünk és a modern társadalom követelményei Hasznos és figyelemre méltó vélemények csapnak össze a lap hasábjain, s az illetékesek, akiknek az a dolguk, hogy szüntelenül munkálkodjanak az ország oktatásügyének job­bításán, bizonyára bőven me­ríthetnek e dúsan buzogó for­rásból. De haszontalan a vita, ha azt hisszük, hogy nyomá­ban megjelenik egy isteni ha­talommal felruházott valaki, s azonnyomban intézkedik, vál­toztat, átalakít, reformál. Or­szágos méretű strukturális vagy tartalmi átformálás sok hozzáértő ember alapos és át­gondolt előkészítő munkáját igényli, ölhetett kézzel addig sem ülhetünk! A jelenlegi ke­retek között is sokat tehetünk azért, hogy oktató-nevelőmun­kánk jobb és eredményesebb legyen. Fölvetődött például a foko­zottabb tagozatosítások szüksé­gessége. Nem egy iskoláról tu­dok, ahol máris megvalósítot­ták a hetediktől való újracso- portosítást, a tanulók képessé­ge és irányultsága szerinti pro- filírozást. Miért ne próbálkoz­hatnánk meg ezzel az átstruk­turálással más iskolákban is? Igaz, a vitában követelt tan­tárgyi szelekció, s a globálisan kötelező, egyoldalú idegen nyelvi oktatás megreformálása önkényesen nem valósítható meg, de különféle nyelvi és egyéb szakkörökkel variálhat­juk lehetőségeinket. Vagy itt van a tanulók túl­terhelésének a kérdése. Egyéni kezdeményezéssel is sokat ja­víthatunk a helyzeten! Külö­nös gondot igényel például az órarendek megszerkesztése. A vezető szempont csakis ak le­het, hogy egyenlő napi munká­val terheljük a tanulókat. Nem tehetünk az egyik napra 5—6 nehéz elméleti tárgyat, a má­sik napra pedig mozgásos, ma­nuális, oldottabb foglalkozáso­kat! Érvényesíteni kell — a le­hetőségeken belül — a nehe­zebbtől a könnyebb felé hala­dás alapelvét! Figyelembe kell vennünk a különböző korosztályok telje­sítőképességének határait is. A negyvenöt perces órák túl hosszúak az alsótagozatos gyer­meknek. Aktív koncentráló ké­pessége 20—30 percig tart. Órán belüli játékos mozgással, vagy oldó szellemi játékokkal regenerálhatjuk a gyermek energiáit. Határozzuk el, hogy ebben a tanévben szigorúan betartjuk az óraközi szüneteket. Sem az óra végén, sem az óra elején nem veszünk el semmit a tíz­tizenöt percből. Hagyjuk, hogy a gyermek önfeledten, szaba­don mozogjon, felfrissüljön. A nyomasztó, kolostori jellegű sétáltatás helyett koncentrál­juk erőfeszítésünket arra, hogy a baleseti veszély lehetősége­ket csökkentsük! Segítsük a tanulókat, hogy az „átmenetek” nehéz bukta­tóin könnyebben jussanak át! Miért gondolják az ötödikes tanárok, hogy az alsóból csupa tökéletes — hibátlan írás-olva­sási készséggel rendelkező — tanulót kell kapniuk? S a kö­zépiskola első osztályában ok­tatók, hogy az általánosból ho­mogén képességekkel és kész­ségekkel bíró együttesek ke­rültek az osztályba? Türelmes és megértő pedagógiai apró­munkával kell megpróbálnunk közös szintre hozni az újonnan szervezett tanulócsoportokat! Ne felejtsük el, hogy a házi feladat elsősorban a gyakorlás és végső rögzítés célját szolgál­ja! Az új anyagrészeket lénye­gében az órán kell a tanuló­nak elsajátítania. Ez pedig a pedagógustól függ. Jó óraszer­vezéssel, ötletes, szellemes és változatos óravezetéssel na­gyon sokat segíthetünk túlter­helt növendékeinken. Jó len­ne a házimunkát a minimumra csökkenteni... Pedagógiai munkánkon is. a tanulók helyzetén is könnyít- hetünk, ha fokozottabban fi­gyelembe vesszük a növendé­kek egyéni adottságait, érdek­lődésüket, irányultságukat. Ne akarjunk mindenáron kis poli­hisztorokat nevelni; inkább se­gítsünk tanítványainknak ab­ban, hogy az érdeklődésük kö­zéppontjában álló tárgy köré építhessék fel általános mű­veltségük csomópontjait! Tanítványainkat különösen enerválja a váratlan dolgozat okozott megrázkódtatás. A raj­taütésszerű dolgozatírás = pe­dagógia bűntény. A dolgozato­kat alaposan és becsületesen elő kell készítenünk! Hogy a tanulók egy része hiányozni fog a dolgozatírásról? Helyes pedagógusi magatartás esetén; ha jó a tanár és tanítványok kapcsolata, ettől a veszélytől nem kell félni. És vegyük a fá­radságot, egyeztessük kollé­gáinkkal dolgozatírási progra­munkat, hogy ne kelljen a ta­nulóknak egyetlen napon 2— 3—4 dolgozattal birkóznia! Jó lenne, ha elhatároznánk, hogy ettől a tanévtől még töb­bet törődünk napközis gyerme­keinkkel, akik egész napjukat lényegében az iskolában töltik. Építsünk ki,szoros kapcsolatot a napközivel, közös módszerek alkalmazásával javítsunk nap­közis tanulóink eredményein! Ne idegenkedjünk napközis osztályok létrehozásától! Ha jó és tartalmas a napközis nevelő és az osztályvezető együttmű­ködése: a napközis tanulócso­porttal szárnyalni lehet. A szülők gyakran kifogásol­ják, hogy a szülői értekezlete­ken absztrakt elméletekkel traktálják őket, ahelyett, hogy gyermekükkel foglalkoznánk. Anélkül, hogy a szülőknél ta­pasztalható osztályzat-fetisiz- mus bűvöletébe esnénk, pró­bálkozzunk meg az indukciós módszer alkalmazásával. Be­szélgessünk a konkrét gyerme­kekről, s belőlük, munkájuk­Budapest egészségügye egyi­ke azoknak a legtöbbet vita­tott problémáknak, amellyel a harmadik ötéves terv során sokat foglalkoztunk, mégsem történt meg minden még az előirányzatok számbeli telje­sítésére sem. Pedig erre ha­laszthatatlan szükség lett vol­na több okból kifolyólag. 1. A főváros lakosságának száma a harmadik ötéves terv végéig 80 ezer fővel emelke­dik. 2. A népesség összetétele életkor szempontjából az idő­sebbek irányába tolódik el és 1970 végére a 60 évnél idő­sebbek számaránya 2,3 száza­lékkal lesz magasabb az 1966. évinél. Ennek hatására a szo­ciális ellátás iránti igények mind a férőhelyfejlesztés, mind a területi gondozás vo­natkozásában fokozódnak. A tervezett 450 szociális otthoni férőhely helyett csak 164 új férőhely létesült. 3. A főváros kórházai, egész­ségügyi intézményei legna­gyobbrészt régiek, korszerűt­lenek és ezt a túlzsúfoltság még elviselhetetlenebbé teszi. A gyógyintézeti ágyak száma a tervezett 1100 helyett, előre­láthatólag csak 600-zal fog emelkedni. A 10 ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma — a Pest megyei lakosságot is figyelembe véve — 75,1-ről 74- re csökken. 4. A beruházások közül a szociális-kulturális beruházá­sok több esetben elmaradtak, vagy nem haladtak kellő mértékben, így a tervezett 4,4 százalék helyett, csak 3,7 szá­zalékra teljesültek. Elmaradt — részben kapacitáshiány miatt is — néhány kórház és szociális otthon fejlesztése. A tervezett 1222 szakorvosi óra­fejlesztésből várhatóan csak 846 fog megvalósulni. Az ellá­tottság nem kielégítő a külső kerületekben és a lakótelepe­ken. A körzeti orvosi ellátás viszont — az előirányzott 45 felnőtt és 37 gyermekorvosi körzetfejlesztés teljesítésével — általában kielégítő. A kör­zeti orvosok elhelyezése ja­vult, kiépült a körzeti orvosi rendelők hálózata. Az anya- és gyermekvédelem területén a születések növekedése és a terhesség-megszakítások nö­vekvő száma miatt kevés a szülészeti, nőgyógyászati ágy. Mindebből az következik, hogy a negyedik ötéves terv­ben fokozott feladatok hárul­nak mindazokra a szervekre, amelyeknek az egészségügy fejlesztésére, korszerűsítésére kell törekedniük és amelyeket fokozott felelősség kötelez az elmaradások felszámolására. A feladatokat a lakosság korösszetételének további vál­ból kiindulva vázoljuk fel pe­dagógiai elképzeléseinket. A szülők így jobban megértik céljainkat, feladatainkat; haté­konyabban segíthetik iskolai oktató-nevelő munkánkat. Végül a legfontosabb! Sem­mit nem érhetünk el, ha nem tanítjuk meg növendékeinket tanulni! A Radnóti utcai Rajk László Általános Iskolában — — amelynek kollektívája évről évre bátor és értékes kísérlete­ket vállal — a tanárok év ele­jén lediktálják tantárgyuk he­lyes' tanulási módszerét. A ta­nuló a szaktárgyi füzet utolsó oldalára írja a pontokba sze­dett tanácsokat. A házi feladat készítésénél bármikor elővehe- ti; lassan megrögződik benne a helyes módszer. Miért ne te­hetnék ezt meg valamennyi is­kolában ? Ne halasszuk holnapra, amit már ma megtehetünk! Lanka­datlanul küzdenünk kell azért, hogy iskolarendszerünk szer­vezete és tartalmi munkája mi­nél jobban igazodjék a modem társadalom követelményeihez! Beszélgetnünk és vitáznunk kell ezekről a jelentős kérdé­sekről. De soha ne feledkez­zünk meg arról, hogy napi ap­rómunkánkban mi is építget­hetjük az új formákat, kísérle­tezhetünk jobb és hatékonyabb módszerekkel. Győri György vezető tanár tozása is sürgeti. A 60 évnél idősebbek ezer főre jutó szá­ma 1971-ben 403, 1976-ban pedig már 441 lesz. A legnagyobb problémák a fekvőbeteg-ellátás terén je­lentkeznek. Így a kórházi ágy­fejlesztési program keretében minél előbb fel kell építeni a délpesti kórházat és a har­madik ötéves tervidőszakban műszakilag előkészített és megkezdett bővítésekkel, kór­házi pavilonépítésekkel ösz- szefüggően további 930 ágyat kell létesíteni. Csökkenteni kell a zsúfolt­ságot mindenekelőtt az ideg-, elme-, belgyógyászati, trau­matológiai és betegotthoni osztályokon. A kórházak re­konstrukcióját úgy kell vég­rehajtani, hogy az egy kór­házi ágyra jutó alapterület elérje a hat négyzetmétert. Kormányunk szociális intéz­kedései eredményeképpen fo­kozatosan emelkedik a szülé­sek száma. Ez megköveteli a szülészeti ágyak számának nö­velését és a koraszülött osztá­lyok bővítését. A terhesgondo­zás javításával és más esz­közökkel is mindenképpen csökkenteni kell a terhesség­megszakításokat. A szülések számának emel­kedése még egy jelentős be­ruházást és építési kapaci­tást követelő feladatot állít a fővárosi tanács egészségügyi osztálya elé: a minél több új bölcsőde megépítését, korsze­rű felszerelését s a meglevő eddiginél jobb karbantartását. Mint már említettük, a 60 éven felüli korosztályok nö­vekedése miatt várhatóan az eddiginél jóval nagyobb mér­tékben igéhylik majd az in­tézményi elhelyezést. Ezért fel kell építeni a szintén em­lített, a harmadik ötéves terv­ben meg nem valósított 450 ágyas szociális otthont. A nyugdíjasok háza hálózatot is célszerű lesz — főleg az új városrészek építésének kere­tében — tovább fejleszteni. K. V. * A Budapest negyedik ötéves tervéről tartott ankétsorozat keretében szerda délután ke­rül sor „Az egészségügy fej­lesztése a fővárosban a IV. ötéves terv időszakában” cím­mel dr. Bartha Ferenc, a fő­városi tanács egészségügyi fő­osztályának vezetője előadásá­ra a Hazafias Népfront buda­pesti elnökségének rendezésé­ben. A vita célja, hogy az irányelvek végleges megfogal­mazása előtt meghallgassák a szakemberek és a közvéle­mény elgondolásait, javasla­tait és észrevételeit, s azokat a végleges tervek elkészítésé­ben hasznosítsák. Budapest egészségügye a negyedik ötéves tervben Ki mit játsszon Vita kerekedett film- és tévé-kritikusaink táborában, írta Zay László: Ki mit játsszon című cikke a Magyar Nemzet 1970. augusztus 30-i számában: helyes-e, ha a rendezők a vígjátéki, sőt ko- mikusi szerepeket drámai, il­letve az énekes-táncos szere­peket prózai színészekre oszt­ják? Az egyik tábor min­denképpen helyesli, sőt bátor­nak, eredetinek tartja az ilyen szereposztást, mondván: ideje volt már elszakadni a beideg- zett, megmerevedett sablon­tól, skatulyától. A másik oldal azzal érvel: nem azért ala­kultak ki — évszázados fej­lődés során — több-kevesebb pontossággal körülhatárolt szerepkörök, hogy most fi­gyelmen kívül hagyjuk, a minden áron újat, szokatlant akarás okából. Folyik a vita, csak éppen — kissé elszakadva a tényék­től. Mert nem az az igazi probléma tulajdonképpen: ra­gaszkodjunk-e a sablonok­hoz vagy sem, adjunk-e le­hetőséget jeles drámai színé­szeinknek, hogy más szerep­körben, új oldalakról is be­mutatkozhassanak, s tanúsá­got tehessenek eredeti humo­rukról, remek énekhangjuk­ról, bravúros tánctudásukról vagy sem. (Major Tamástól senki sem vitatja el, hogy ki­tűnő a kabaré műfajban is; Psota Irén, Sinkovits Imre, Bárdy György, Márkus László is — hogy csak néhányat em­lítsünk kapósból — igazi all round színészek, akikre Shakespeare és Róna Tibor egyaránt joggal számíthat.) De még a legnagyobb, még a legsokoldalúbb színészi te­hetségnek is megvannak a maga — bármilyen széles és tágas — határai. Az egyik ezt tudja jobban, a másik meg amazt. Mire való akkor olyan feladattal terhelni őket, ame­lyeket kollégájuk köztudottan és számtalanszor bizonyítot­tan sokkal jobban tud, mert ez esetleg magát a színészt is kínos összehasonlításnak teszi ki, magyarán mondva lejáratja. Hogy mit tud egy színész, hány arca, hány szerepköre van, annak nem a már kész produkcióból kell kiderülnie, erre való a próbafelvétel. Itt pillanatok alatt nyilvánvalóvá válik a szakemberek számára, ki mit tud, vagy mit nem tud. Dőreség volna szabályokat, törvényeket felállítani. Olyas­mit, hogy: komikus szerepet ezentúl csak komikus színész, énekes-táncos musicalt csak operettszínész játszhat. Annál kevésbé, mert vannak — me­lyik műfajban nincsenek? — rossz, csupán külsejükkel „operáló” komikusok, s bár szép hangú, sőt táncos lábú, de minden egyéb színészi tehet­séget nélkülöző „hakni csilia- gok”. Az eredményről van szó. Nem a „plakátsikerről”. Nem is arról, hogy attól jobb a film, vagy a tv-produkció, ha több Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész szerepel ben­ne. Sporthasonlattal élve: el­képzelni is rossz, hányadik lenne nemzetközi, vagy akár hazai versenyen egy olyan kormányosnégyes, . amelynek minden tagja olimpiai és vi­lágbajnok — csak éppen nem evezésben, hanem labdarú­gásban, síugrásban, vívásban meg diszkoszvetésben ... Carai Tamás Budapest * Örömmel olvastam, hogy pártjára álltak azoknak a művészeknek, akik filmen és televízióban a vidám és szó­rakoztató műfajok megújítása érdekében sokoldalú színészi tehetségekhez fordulnak tá­mogatásért. Sajnos, a hazai szórakoztatásnak igen felszí­nes, visszás hagyományai is vannak: például bántó szó­viccek, kínrímek, a komikus alakításban külsőséges esz­közök, biztos tapsot hozó szokványos megoldások. A szórakoztató vidám filmek és tévéjátékok színvonalát min­denképpen csak emelheti, ha a mulatsággal sokszínű, el­mélyült színészi alakítások szolgálnak. Sok esetben meg­figyelhettük már, hogy mi­lyen jó, vagy rossz hatással lehet az együttes egy-egy ala­kításra. Kitűnő komikusaink is, ha a rossz hagyományt tovább tápláló együttesben lépnek fel, átveszik a hagyo­mányos rossz módszereket, ha viszont elmélyült színészi munkára törekvő kollégákkal játszanak együtt, maguk is elvetik a sematikus fogásokat és alaposabban kidolgozzák játékukat, nem elégszenek meg a felszínes helyzetkomi­kummal, hanem jellemábrá­zolásra törekednek. Úgy gon­dolom, igen egészséges ver­sengés jöhet így létre, s ezért aligha kívánatos, hogy vissza­térjen ki-ki a maga szerep­köréhez. A művészet, gondo­lom, egyetemes, és az az egészségtelen szembenállás, ami mostanában olyan gya­kori a szórakoztatás és a művészet között, aligha úgy oldódhat fel, ha a megszo­kotthoz, a rossz hagyomány­hoz ragaszkodunk, hanem sokkal inkább úgy, ha a mű­vészet áthatja a vidám mu­latságot, ha a színművészei­ben, a drámai előadásokon, a legjobb filmeken elért mű­vészi eredmények megvaló­sulnak — természetesen a vi­dám szórakoztatás céljához alkalmazkodva — a vígjáté­kok színházi, film- és tele­víziós előadásain is. Rozgonyi Géza Budapest Kevés utas — kevés pénztár „Sorbaállás művi úton** cím alatt lapjuk augusztus 5-i számá­ban megjelent olvasólevélre az alábbiakat válaszoljuk: Július 30-án, csütörtökön Buda­pest, Déli-pályaudvaron az üveg­csarnokban négy pénztáros tel­jesített szolgálatot a délelőtti órákban. A hétnek ezen a nap­ján kevés a jegyváltó utas, külö­nösen délelőtt, mert vonatok nem indulnak, ezért két pénztá­ros a szükséges pénztári zárlat készítésével foglalkozott. A jegykiadással foglalkozó két pénztárosból egyik a nagy hőség miatt rosszul lett és orvoshoz ment. Ezért rövid ideig csak egy pénztáros adta ki a menetjegye­ket. A személypénztárosok naponta átlagosan nyolc órát dolgoznak. Munkaidejük alatt a menetjegy­kiadáson kívül pénztári zárlato­kat, menetjegyrendeléseket és egyéb adminisztrációs munkákat is el kell végezniük a több száz fajta és nagy értékű menetjegy­készletről. Pénteken, szombaton és vasár­nap igen erős az utasforgalom az állomáson. Ezeken a napokon a pénztárosok 8 óránál több időt foglalkoznak jegykiadással, rend­szerint 10—13 pénztáros. A létszámhiány, az előírt havi 210 órás foglalkoztatás, a gazdasá­gosság megköveteli, hogy csekély utaslétszám idején csak a leg­szükségesebb számú pénztár ad­jon ki menetjegyeket. MÁV igazgatósága, Kereskedelmi Osztály, Bokor László osztályvezető Hol kapható a doboz? Számtalanszor kerülünk mindannyian abba a helyzet­be, hogy idegeneket kalauzol­ván saját költségünkre szeret­nénk nekik valami kis sem­miséget emlékül adni. Ami nem is kerül sokba, nem is kell külön repülőjegy és MA- VAD-bizonylat, mint egy puli­kutyának, de még súlytöbble­tet sem kell fizetni érte, mint például egy gyönyörű, de kis­sé mégiscsak súlyos Mátyás­korabeli kályhacsempe-máso- latnak. Éppen ezért érthető mohósággal vetettük rá ma­gunkat ama csokoládés doboz­ra, mely első pillanatban fi­nom, miniatúra-gyűjtemény- nek tűnik, ízléses arany keret­ben. Ugyanis a doboz, mely hosszúkás téglalap alakú, kel­lemesen tompa arany színű és valóban képkeretnek hat. Ben­ne ízlésesen elhelyezve hat darab Nemzeti Galéria-beli magyar kép reprodukciója lát­ható, finoman eltalált, de kis­sé pasztellesített színekkel. Többek közt a Lilaruhás hölgy Szinyeitől, Munkácsy Rőzse- hordó nője, egy Barabás-port- ré fehér drapériákkal stb. Egy-egy kép egy-egy csokolá­dészelet első burkát képezi, s így még arra is alkalmas, hogy kellemes képzettársításokat fűzzön majdan az, aki a csoko­ládét megeszi — a magyar mű­vészethez. A doboz a Kner- nyomda kis szakmai remeke. Mint ilyen, magában véve is megérdemelné figyelmünket. Hát még ha tudnánk, ki ter­vezte? De az igazi baj nem ez, hanem inkább az, hogy ' nem kapható. Sem a galériában, sem másutt Az úgynevezett szaküzletben, sehol sem. Holott úgy kergetem hetek óta, mint egy ritka lepkét, mert szeret­ném, ha az általam kalauzolt idegenek, amikor mesélnek otthon Budapestről, mégis­csak megmutatnák az illetők­nek, hogy ama bizonyos „fokos- tsikós-gullás- és cigányzene­romantikán” kívül még mást is láttak nálunk abból !& bizo­nyos magyar kultúrából, ami után távolban élő hazánkfiai­nak és leányainak állandóan honvágyuk van. F. A. A balatoni szennyvízcsatornákról A „Balatoni szennyvíz* című olvasólevélre a következőket vá­laszoljuk: Dr. Szili Imre olvasójuk a Bala­ton mellett eddig megépített csa­tornahálózatról nem kellően tá­jékozott. Nevezetesen valamennyi jelentős üdülöközségben (Bala­tonalmádi, Balatonfüred, Tihany, Keszthely, Siófok, Földvár, Fo­nyód), a szennyvízcsatorna meg­épült. Ez előfeltétele volt a szál­lodák építésének. Jelenleg csatornaépítés van fo­lyamatban Balatonakarattyán, Ti­hanyban, Földváron és Lellén, va­lamint Balatonmárián. Kisebb üdülőközségekben belát­ható időn belül állami támogatás­sal szennyvízcsatorna készítése nincs tervbevéve. Ezeken a helye­ken az érdekelt lakosság társa­dalmi összefogással kezdeményez­het, illetőleg megalakíthat csator­naépítő társulást. Amennyiben ilyen kezdeményezés lesz, az ér­dekelteknek a gyakorlati megva­lósításhoz szükséges szakmai ta­nácsokkal készségesen rendelke­zésre állunk. Balatoni Intéző Bizottság Titkársága, Dr. Barcsay Ákos, pénzügyi vez. Értesítjük t. Vevőinket, hogy SOEMTRON 220 típusú ELEKTRONIKUS ASZTALI SZÁMOLÓGÉP AZONNALI SZÁLLÍTÁSÁRA ISMÉT ELFOGADUNK MEGRENDELÉSEKET VÁRJUK T. VEVŐINK SZÍVES ÉRDEKLŐDÉSÉT RENDELÉSÜKET AZ IRODAGÉPKERESKEDELMI FŐOSZTÁLY CÍMÉRE, BUDAPEST, V„ BÉCSI UTCA 8—10. KÉRJÜK MEGKÜLDENI IRODAGÉPTECHNIKA VÁLLALAT Telefon: 182—980, 189—746 Telex: 738 Szerviz — Értékesítés — Szakszerűség — Garancia

Next

/
Thumbnails
Contents