Magyar Nemzet, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-28 / 73. szám

Ára: 80 fillérMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Csütörtök 1974. március 28 XXX. évfolyam 73. szám Munkaerő vagy ember Köznapi szóhasználatban a munkaerő a dolgozó em­berrel azonos. Nem munkás­ban, dolgozóban van hiány, hanem munkaerőben, mint ahogy nem gépírót és admi­nisztrátort, hanem irodai munkaerőt keres a hirdetés is. A munkaerő megbízható, stabil, mozog és hullámzik. S ha vándorol, a munkás is vele megy? A kérdés gyere­kes, de vajon az nem bizarr, hogy az embert egy képes­ségére redukálják? Igaz, nem akármilyenre. A munkaerő — e szellemi, fizikai képes­ség — kifejtésével vált ki az ember az állatvilágból, cél­tudatos ténykedésével átala­kította a környezetét és sza­kadt ki a föld vonzásköré­ből. Olvasóink mondhatnák, minek ez a szőrszálhasoga­­tás, sok más szónak is két jelentése van. A munkaerő a dolgozó ember és annak egy képessége, az „egész és a rész” is. Valóban. Csak­hogy ez esetben az egyik je­lentés kompromittálja a má­sikat. A résztől nem látni az egészt. Az iskolában is tanulják, hogy a tőkés a munkás mun­kaerejét vásárolja meg. Jó­zsef Attila szép megfogal­mazása is emlékezetünkben él: „A munkabér a munka­erő ára / cincog zsebünk­ben, ...” A kapitalista vevőt nem érdekli az ember teljes­sége, csupán az, amit a mun­kaereje fiadzik. Lényegében képességet tart karban szo­ciálpolitikájával vagy fej­leszt oktatáspolitikájával, addig, ameddig a profit meg­követeli és az államrezon megengedi. Vitathatatlan, hogy egyet­len képesség alakítása is be­folyással van az egész sze­mélyiségre. Nem szólva ez­úttal érdemben a kizsákmá­nyolás elleni lázadás, az üzemi szervezettség ember­formáló hatásáról. De ez a változás a tőkés akaratától függetlenül, annak ellenére megy végbe. A munkaerő elválasztása az embertől — anatómiai ki­preparálása — a tőkés tár­sadalomra jellemző. Mi ezt csak a tudományos elvonat­koztatás szintjén tehetjük. A gyakorlat amúgy is más, mert az üzem politikai és gazdasági vezetői egyre in­kább a teljes ember felé for­dulnak, a munkahelyen be­lül és kívül is — elsősorban az életkörülmények vonat­kozásában. A központi bér­­intézkedéseken túl is sokat tettek, javítják a munka­­körülményeket, lakásokat, gyermekintézményeket épí­tenek és a nagycsaládosokat, az egyedülálló szülőket a kormány szociálpolitikai jut­tatásain kívül számos ked­vezményben részesítik. Párt­­határozatokat és saját tapasz­talataikat megszívlelve tudo­másul vették, hogy nemcsak munkaerő-különbségek van­nak, hanem a jellemek, vér­­mérsékletek sem azonosak és az előéletek, a családi helyzetek is eltérőek. A nő sajátos munkaerő, ezért „ki­vételezni” kell vele, hogy egyenlő lehessen és a fiata­lok beilleszkedése, pályafu­tása sem automatikus folya­mat. Kevésbé látták viszont, hogy a munkaképesség a pillanat, s az adott üzem kö­vetelményeinél tovább fej­leszthető és a közművelődés s a közélet kapuja is nyitva áll a munkások előtt. Ha időt, módot, teret és ösztön­zést kapnak, ők átlépik a küszöböt. A munkásosztály társadal­mi szerepéről szóló központi bizottsági irányelvek a mun­kás személyiségének kibon­takoztatásáról is szólnak. Remélhetőleg, hogy az üze­mek „előtanulmányai”, ame­lyek közepette megismerked­tek az egyedi körülmények­kel, hasznosak lesznek a képzés és továbbképzés megtervezésekor, megszer­vezésekor. Két élő probléma. A munkásnők szakképzettsé­ge igen elmarad a férfiaké­tól. A nők bekerültek ugyan a vezető osztályba, részt vesznek a termelőmunká­ban, bérhelyzetük, munka­­körülményeik javulnak, gon­dolat- és érzésviláguk gaz­dagodik. Közösségi emberek­ké válnak. Ám jobbára a munkásság tanulatlan réte­geihez tartoznak. S e vonat­kozásban nem egyenjogúak. Ez hosszabb ideig nem tart­ható állapot. Minthogy csa­ládanyák is egyben, akár a szakmai, akár az iskolai ta­nulás sajátos formáit kell kialakítani a számukra. A közéleti megbízatáskor sem térhetünk napirendre idő­beosztásuk, kettős szerepük felett. Az ifjúmunkások oly­kor nem vállalták annak ide­jén a továbbtanulást, mert keresetükre odahaza szükség volt, vagy még nem nőtt be a fejük lágya, nem fejlődött ki meghatározott érdeklődé­sük. Felnőttsorban azonban pótolni akarják a mulasztot­takat. Ki a­ munkakörében, szakmájában óhajt nagyobb megbecsülést elérni, ki úgy érzi, hogy közéleti elfoglalt­ságát műveltséggel kell meg­alapozni, ki a maga kedvte­lésére tanul, mert szeret fes­­tegetni, zenélni. Ki úgy íté­li meg, hogy többre telik ké­pességeiből, érvényesülni akar. Néha pályamódosítás­sal, és így tanulmányai az üzemben nem hasznosítha­tnak. Az irányelvek útmuta­tására hallgatva ezt is mél­tányolni kell. „Az üzemi demokrácia a szocialista demokrácia ré­sze” hangsúlyozza az idézett pártokmány, ami azt is je­lenti, hogy kölcsönösen erő­sítik egymást, de azt is, hogy az alkotó részvétel az üzemi közéletben alkalmassá teheti a munkást, hogy más fóru­mokon — például a lakóte­rületen — vagy a politika magasabban fekvő színterein is szóljon, cselekedjék. Mi nyitott társadalmat építünk, amelyben nemcsak a munkás gyereke, a közép- és főiskolát kijárva kerülhet más társadalmi rétegbe, mint az anyja, apja volt, hanem a szülők is oda jut­hatnak a munka melletti ta­nulás fáradtságát vállalva. S e nyitott társadalomban egyre kevésbé érvényesül majd a paradoxon — amely a kispolgáriság egyik forrá­sa is —, hogy a szellemi dol­gozók süllyedésként fogják fel, ha gyermekeik a vezető osztály tagjai sorába emel­kednek. A paradoxon eltün­tetésének lényeges feltétele, hogy elérjük azt a célt, amit az irányelvek így jelölnek meg: „A munkáspálya egész életre szóló érdekeltséget, vonzerőt, megbecsülést és előrejutási lehetőséget bizto­sítson.” Kovács Judit A szovjet vezetők és az amerikai külügyminiszter újabb megbeszélése A külpolitikai helyzet­ ­ AZ ARAB LIGA külügyminiszteri tanácsának tuniszi ülé­­sén a politikai munkabizottság áttekintette a közel-keleti helyzetet. A külügyminiszteri tanács erről szóló ajánlása rá­mutat, hogy erősíteni kell az arab országok szolidaritását, illetve az Izraellel való konfliktusban közvetlenül érintett álla­mok támogatásának hatékonyságát. A közel-keleti diplomáciai tevékenység más színterein változatlanul a Szíriáig izraeli csa­patszétválasztásra irányuló erőfeszítések játsszák a főszerepet. Eközben szerdán is súlyos tüzérségi és páncélos összecsapás robbant ki a Golan-magaslatok térségében. Dajan izraeli had­ügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy a csapatok szét­választásáról a hét végén Washingtonban folytatandó tárgya­lásai eredményesek lesznek. A Tel Aviv-i lapok ezzel egyid­ő­­ben ismertették azt az izraeli javaslatot, amelyet Dajan e köz­vetett megbeszélésekre magával visz. E szerint az izraeli kor­mány körülbelül 15 kilométernyire hajlandó lenne visszavo­nulni abból a 20 kilométeres sávból, amelyet csapatai az októ­beri háború óta tartanak megszállva. A kiürített területen rész­ben szír, részben ENSZ-erők helyezkednének el. A lapokban közölt Dajan-terv negatív, szó sem esik ugyanis az 1967-ben megszállt területekről. A BONNBAN hivatalosan is megerősítették, hogy „halasztást szenved” Pompidou francia elnök április elejére tervezett látogatása. A nyugatnémet kormányszóvivő nem közölte ugyan, hogy melyik fél kérte a halasztást, csupán érzékeltette: Párizs volt a kezdeményező. A francia fővárosban ezután min­den bizonnyal még több találgatás lát majd napvilágot az államfő egészségi állapotával, esetleges utódlásával, általában pedig a francia elnöki rendszer politikai szempontból kocká­zatosnak minősíthető oldalaival kapcsolatban. Szintén a nyugatnémet fővárosban hangzottak el figyelmet érdemlő megállapítások az „atlanti vita” minőségéről. A szö­vetségi gyűlésben Leber hadügyminiszter kijelentette, hogy véleménye szerint a NATO „érintetlen és cselekvőképes”, noha terheket róttak rá a szövetségesek közt támadt ellentétek. A miniszter „pótolhatatlannak” nevezte az amerikai csapatok nyugat-európai jelenlétét, de közölte, az Észak-atlanti Szövet­ségben folytatódnak a tárgyalások a „terhek megosztásáról”. Szavaiból kitűnt az a bonni vélemény, hogy az NSZK nem kí­ván mindent magára vállalni, tehát a többi nyugat-európai államra is nagyobb rész esik a közös katonai terhekből. A Közös Piacról szólva, Leber azt fejtegette: „a tagállamok döntéseikben teljesen függetlenek, s nem fogadhatnak el má­soktól utasításokat”. Mint kiderült, bírálatát nem Washington­nak címezte, hanem Párizsnak. Úgy vélte, Franciaország a je­lek szerint meg akarja szabni a többi közös piaci állam politi­káját, s helytelenítette azokat a párizsi hangokat, amelyek sze­rint haladás lenne Nyugat-Európa eltávolodása az Egyesült Államoktól. A vitában felszólaló Warner ellenzéki hadügyi szóvivő Lebernél sötétebb színekkel ecsetelte a „nyugat—nyu­gati” bizalmi válságot, amelynek elmélyüléséért a jelenlegi bonni kormánykoalíciót is felelőssé tette. Kissinger moszkvai tárgyalásai Moszkvából jelenti az MTI. Újabb megbeszélést tartott szerdán este Moszkvában Leo­­nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára, Andrej Gromiko kül­ügyminiszter és Henry Kis­singer, az Egyesült Államok külügyminisztere, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadó­ja. Kissinger vasárnap este ér­kezett a szovjet fővárosba, s az eddig közzétett hivatalos jelentések szerint az amerikai —szovjet kapcsolatok áttekin­tésén kívül több fontos nem­zetközi kérdésről tárgyalt a szovjet vezetőkkel. Leonyid Brezsnyevvel és Andrej Gro­­mikóval tartott hétfői és keddi eszmecseréi alkalmával meg­vitatta az európai biztonsági konferenciával kapcsolatos időszerű kérdéseket, valamint a többi európai témát, beleért­ve a haderőcsökkentési tár­gyalások helyzetét is. Brezsnyev, Gromiko és Kis­singer eddigi, mintegy húsz óra tiszta tárgyalási idejű megbeszélésein szóba került a stratégiai fegyverzetkorláto­­zási tárgyalások helyzete és kilátásai, valamint a közel­­keleti helyzet. Mint a TASZSZ jelenti, Hen­ry Kissinger szerdán ebédet adott Andrej Gromiko tiszte­letére. Kissinger pohárköszön­tőjében kifejezte azt a remé­nyét, hogy „lényeges haladás következik be a Szovjetunió és az Egyesült Államok kap­csolatainak fejlődésében”. „A fő dolog az — mondta Kissinger —, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió kész tovább javítani a két ország közötti kapcsolatokat. Az ilyen megközelítés elősegíti majd a béke ügyének erősödését.” Andrej Gromiko pohárkö­szöntőjében megjegyezte, hogy jelentős pozitív változások mu­tatkoznak a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatai­ban. Ezek a változások minde­nekelőtt az előrelépés megbíz­ható bázisául szolgáló szovjet— amerikai csúcstalálkozók ered­ményeképpen jöttek létre. Gromiko üdvözölte az Egye­sült Államok kormányának az amerikai külügyminiszter által megerősített szándékát, hogy folytatja a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavítását és el­mélyítését. A Szovjetunió külügyminisz­tere hangsúlyozta: az SZKP Központi Bizottsága, Politikai Bizottsága és személy szerint Leonyid Brezsnyev, a KB fő­titkára következetesen meg­valósítja a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavításának irányvonalát, amely kifejezi a szovjet nép és kommunista pártja akaratát. „A feladat az, hogy mindkét fél új, konkrét lépéseket tegyen a már kijelölt irányban. Mi úgy gondoljuk, hogy éppen ezt kell szolgálnia az új csúcstalálkozónak” — mondotta Andrej Gromiko. Moszkvában úgy tudják, hogy a most folyó szovjet— amerikai tárgyalások ma dél­előtt fejeződnek be. Kissinger még csütörtökön Londonba utazik, ahol Wilson miniszter­­elnök fogadja. A moszkvai tárgyalások eredményeiről elő­reláthatólag közleményt ad­nak ki. Belpolitikai küzdelem Washingtonban Köves Tibor, az MTI wa­shingtoni tudósítója jelenti: Miközben Kissinger külügy­miniszter Moszkvában tárgyal Nixon elnök második szovjet­unióbeli látogatásának előké­szítéséről, a Fehér Ház ellen irányuló belpolitikai össztűz egyre inkább kiterjed a Nixon —Kissinger-diplomácia terü­letére is, amelyet az elnök hí­vei és ellenfelei egyaránt öt­éves kormányzása legfőbb erősségének tekintettek. Mint­hogy Moszkvában a republi­kánus kormányzat külpoliti­kájának tengelyét alkotó szov­jet—amerikai kapcsolatok idő­szerű kérdései kerültek napi­rendre, ezzel összefüggésben az amerikai lapok és hetila­pok terjedelmes elemzésekben mérlegelik az elnök egész „külpolitikai bizonyítványát”. Az elnök ellen felsorakozó koalíció liberális szárnyának irányzatát követő Newsweek és Time magazin e heti számá­ban Kissinger külügyminisz­tert „szupersztár diplomata­ként” ábrázolja, s mintegy „menlevelet” állít ki számára arra az esetre, ha a kormány­zat csúcsán személyi változás következne be. A Fehér Ház­hoz politikailag legközelebb álló hírmagazin, a US News and World Report viszont e heti számában „Kissinger tűz alatt — miért a hirtelen for­dulat?” címmel közöl elem­zést. Ebben — az atlanti lobby nézeteinek hangot adva — a cikkíró azzal magyarázza a „fordulat” elsődleges okát, hogy az Egyesült Államok „szükségtelenül” magas árat fizet a Szovjetunióval való enyhülésért, ugyanakkor oly módon kezeli a NATO-partne­­reit, ami „az atlanti szövet­ségben uralkodó egyenetlen­ség kiszámított fokozására, nem pedig a sebek begyógyí­­tására látszik mutatni”. A konzervatív Washington Star­ News „Az enyhülés szét­­mállása?” című fejtegetésében rámutat, hogy az amerikai közvélemény túlnyomó több­sége által helyeselt enyhülési politika egyre inkább a bel­politikai hatalmi küzdelem gyújtópontjába került és ily módon verődik össze az a furcsa koalíció, amelyben az enyhülési politikát „elvileg helyeslő”, de a kormányzat gyakorlatát bíráló „liberális” és „mérsékelt” érdekcsoportok találkoznak az elnök konzer­vatív belpolitikáját helyeslő, de a szovjet—amerikai kapcso­latok javítását és a „pekingi nyitást” kezdettől fogva a leg­nagyobb gyanakvással szem­lélő javíthatatlan „vörösfalók­kal”. Az Arab Liga külügyminiszteri konferenciája Tuniszból jelenti a UPI. Iszmail Fahmi egyiptomi kül­ügyminiszter, aki szerdán reg­gel érkezett az Arab Liga tag­országai külügyminisztereinek konferenciájára Tuniszba, a nap folyamán részt vett a poli­tikai bizottság ülésén. A bi­zottság a legutóbbi arab csúcs­­találkozó határozatainak vég­rehajtásáról tárgyalt — külö­nös tekintettel a gazdasági kér­désekre, valamint az arab—af­rikai együttműködésre. Az egyiptomi külügyminisz­ter találkozott a szaúdi, a ma­rokkói, a Szíriai, a tunéziai és a kuvaiti külügyminiszterrel is. A politikai bizottság tanács­kozásán egyébként olyan javas­lat született, hogy az arab or­szágok tájékoztassák a liga tit­kárságát a szárazság sújtotta afrikai országoknak nyújtandó segélyekről. A résztvevők fel­szólították azokat az arab or­szágokat, amelyek még nem juttatták el megajánlásaikat az afrikai országok segélyalapjá­ba, hogy ezt haladéktalanul te­gyék meg. A politikai bizottság délutáni ülésének témája — hírügynökségi jelentések sze­rint — az újabb arab csúcsta­lál­kozó időpontjának megvita­tása volt. Annak idején Egyip­tom kérte az áprilisra terve­zett csúcstalálkozó elhalasztá­sát szeptemberre. Ezt — a tu­niszi külügyminiszteri értekez­letről kiszivárgott nem hivata­­l­os értesülések szerint — né­hány arab ország, közöttük Szí­ria, ellenzi. Bagdadi rendelet a kurd területek törvényhozó nemzetgyűléséről Bagdadból jelenti a UPI. Az iraki forradalmi parancs­nokság tanácsa szerdán ren­deletet adott ki arról, hogy az autonómiát kapott kurd terü­letek törvényhozó nemzetgyű­lést állítsanak fel. A központi kormány és a kurd autonóm hatóságok közti érintkezés hi­vatalos nyelvévé az arabot tette. Az Al Bakr iraki elnök által rádióbeszédben ismerte­tett rendelet ezenkívül am­nesztiát biztosít mindazoknak, akik Barzani kurd vezető hí­veiként korábban fegyveres harcban vettek részt — ameny­nyiben egy hónapon belül be­kapcsolódnak a termelő mun­kába. Az elnöki rendelet nyil­vánosságra hozatala egybeesik a kurdoknak adott 15 napos határidő lejártával. Ezalatt kellett volna az ország északi területén élő kurdoknak dön­teniük arról, csatlakoznak-e a központi kormánynak a kurd autonómiáról hozott tör­vényéhez. Az erre vonatkozó felhívást azonban a jelek sze­rint nem fogadták el, így a forradalmi parancsnokság ta­nácsa egyoldalú döntést ho­zott.

Next