Magyar Nemzet, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-31 / 177. szám

Szerda, 1974. július 31 Magyar Nemzet Irodalmi kincsesházak Petőfi Sándor Dömsödön A költő halálának 125. évfordulójára A dömsödi Petőfi Emlékház 1960 októberében kelt alapító okmányában olvassuk, hogy a költő „innen indult el a forradalom, majd a hadak útján a halhatatlanság felé". Bizonyára van ebben a megfogalmazásban némi bocsánatos túlzás, az azonban kétségtelen, hogy az 1846 májusában Dömsödön töltött hetek fordulópontot jelentettek a költészetében. A kezdettől fogva népi költő hangja ott vált forradalmivá, onnan hirdette meg először a rab népek felszabadításának a programját, ott jósolta meg az emberiség új korszakát jelentő, eljövendő „vérözönt”. így látta ezt 1946. március 15-én a Szabad Szó cikkírója, amikor leírta, hogy „a viharmadár a dömsödi parasztszoba alacsony gerendái alól jelzi a negyvennyolcas orkánt". Akkor, abban a cikkben merült fel a gondolat, hogy Petőfi egykori lakását „meg kellene menteni és köszöntem benne az első magyar forradalmi versek költőjét". Az emlékmúzeum A Petőfi-emlékek és legendák fáradhatatlan gyűjtője, a néhány éve elhunyt Dienes András éveken át szorgalmazta az emlékház helyreállítását. Szabó Lajos nyugalmazott dömsödi tanító ügybuzgalma és szeretete támogatta a törekvését, de segítette — anyagilag — a megrokkant épület restaurálását a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár igazgatósága is. A dömsödiek társadalmi munkával járultak hozzá, hogy a nádfedeles, alacsony falusi házban a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével 1960. október 16-án megnyílhatott az emlékmúzeum. A mai látogatót megközelítően ugyanaz a kép fogadja, amit Petőfi láthatott, mint ahogyan a faluban is őrzi még néhány megrozzant házikó a múlt század jobbágyi építkezésének az emlékét. Dömsöd büszkén őrzi a legnagyobb magyar költő emlékét, a valóság és a legendák kibogozhatatlan keveréke övezi alakját és ez a tisztelet nem is új keletű. Már 1899-ben az iskolások színielőadást rendeztek, hogy annak a bevételéből emléktáblával jelöljék meg azt a házat, ahol a költő szülei éltek. Petrovits István ugyanis 1845. október 12-én hosszas alkudozás után bérbe vette a Becsületes Tanácstól a helyi mészárszéket 400 forintokért. A dömsödi mészárszék időtlen idők óta a református templommal szemben állt, bolthajtásos kapuval, az udvaron jégveremmel, aminek már nyomát sem láthatjuk, a ház is háborús tűzvész martaléka lett 1944-ben. Változatlan állapotban, felújítva láthatjuk viszont a szülők lakóházát a Petőfi Sándor utca 17. számú telken, kétkéményes, négyablakos, enyhén megtört alakú, udvari részén négyoszlopos nyitott folyosóval, nádtetővel. Az utcai fronton pedig ott az emléktábla, immár 75 éve. E házban laktak Petőfi Sándor szülei s testvére, István, s ez volt a költő rövid ideig tartó otthona az 1845—46-ik évben A költő fája A régi mészárszék előtt két éve leplezték le Petőfi szobrát, de van egy régebbi dombormű is, Lux Ede munkája 1936-ból. A Petőfi Társaság támogatásával állították fel a költő emlékművét a hajóállomás mellett, egy vénségesen vén tölgy alatt, amelyet a hagyomány „Petőfi fája" névvel tisztel. Amikor ott jártunk, turisták méregették az átmérőjét, a kerületét; négy ember tudta körülölelni kitárt karokkal. Bizonyosan megtermett faóriás lehetett már Petőfi korában is; úgy tartja a hagyomány, hogy szívesen pihent meg a lombjai alatt s talán ott írta a JPiroslik már a fákon a levél" kezdetű versét. Annak viszont, hogy a Duna kisebbik ágában fekvő Hajósszigetre kedvtelve ment kirándulni, költői nyoma is maradt A mezei csőszt kérte meg, hogy ladikjával vigye át a nyírfák alá, a felüdülést nyújtó kedves kis szigetre: Sötét erdőnek zúgó lombjai, Lombok felett a csattogó madár, A fák alatt a hallgatag virágok Fölébresztették elájult telkemet. Valóban így történt, Petőfinek Dömsödön oldódott fel az a pesszimizmusa, amelyet költőileg a Felhők dalciklusa jellemzett Pedig nem éppen rózsás kedvében érkezett a már akkor is nagy faluba, a közel négyezer lakosú Dömsödre. Előtte összezördült Vahot Imrével, a Pesti Divatlap szerkesztőjével, nézeteltérése támadt a Nemzeti Színházzal, mert a Tigris és hiéna című drámáját egy külföldi darab után akarták bemutatni, amit a költő nagyon zokon vett „Száműztem magamat az emberek közül — Magányba mentem és mélyen rejteztem el” — írta 1846. május 16-án Dömsödön. Ez az önkéntes „száműzetés” azonban nem volt teljes, hiszen április legvégén vagy május legelején Pálffy Alberttel együtt érkeztek oda, közösen bérelték ki özvegy Kovács Józsefné két szobáját együtt töltötték napjaikat, pihenéssel és munkával. Részt vettek egy „nyári disznótoron” is, de egyébként elhárították a sűrűn érkező meghívásokat, vendégeket sem igen fogadtak a szerény lakásukon. A ház akkor még nem volt öreg, 1823- ban, a költő születésének évében építették, két lakószobájában van most a múzeum, a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Természetesen az egykorú berendezés elkallódott, de van egy hiteles tanú, aki bemutatta a költő lakását. A szemtanú Gallay Erzsébet 12 éves volt, amikor Pálffy és Petőfi a házban éltek, ő takarította a szobákat. 66 éves korában, 1900-ban mondta el Kéry Gyula felkérésére az emlékeit: „A szobában, amelyben a költő lakott, egy fehér kis asztal, két fehér szék, egy kuffer és egy kis ágy volt. Az asztalon sok papiros és hosszú lúdtoll.” Ez minden és a sűrű pipafüst, ami ott gomolygott körülötte, miközben a kicsi, alacsony mennyezetű szobában verseket írt, fel-s alájárva gondolkodott. Dömsödön született az említetteken kívül a Salgó című hosszabb költeménye és a Várady Antalhoz címzett verse. Az utóbbinál megállunk egy kissé, mert ez a költemény a forradalmi versek nyitánya. Maga a költő írta rá, hogy Dömsödön keletkezett, 1846. május 22-én. Azonnal el is küldte a pesti cenzorhoz, aki azonban nem nyomtatási engedélyt adott rá, hanem május 28-i dátummal a titkosrendőrség útján értesítette Bécset, hogy vigyázni kell a felforgató eszméket hirdető költőre. A szóban forgó vers Petőfi életében nem jelent meg nyomtatásban, az eredeti kézirat 1877-ben került elő, Jókai felismerte a barát és költőtárs kezevonását, közölte A Hon 1877. december 8-i számában. Ennek a forradalomra biztató, arab népek szabadságáról éneklő költeménynek néhány sora ércbe vésve olvasható a dömsödi Petőfi Emlékmúzeum külső falán: De hinni kezdem, hogy dicső napoknak Érjük maholnap fényes hajnalát, Midőn a népek mind fölemelik A föld porába gázolt fejeket, S végigmenydörgik a föld kerekén: Legyünk rabokból ismét emberek! ! Az emlékmúzeum sajnálatosan szegény eredeti relikviákban, de maga a hely élteti a halhatatlan költőt, emlékeztet arra, hogy ott kezdődött a harcra, forradalomra gyújtó versek sora Nem lenne teljes Petőfi dömsödi heyeinek a krónikája, ha nem emlékeznénk meg arról, hogy a századfordulón ott találtak rá arra az ágyra, amelyben a költő született, onnan került a Bajza utcai Petőfi-házba Pestre, majd tovább a legilletékesebb helyre, Kiskőrösre, ahol azon az emlékezetes napon állt, amikor a költőóriás született. És előkerültek Dömsödről Petőfi-kéziratok is, még a múlt században 13 vers, amelyek közül addig — 1877-ig — az „Oh mi szép a vándorélet" kezdetűt nem ismerték. A dömsödi Petőfi-ház, a szobor és az emlékmű, a szülök lakása és Petőfi fája, az ott írott versek beleilleszkednek abba a sorba, amely magasra ívelve a márciusi forradalmi napokban ér a csúcsra és a segesvári csatatéren ér véget. De nem is ér véget, hiszen ő élő költő Dömsödön és mindenütt, ott is, ahol emlékhelyei vannak és ott is, ahol népének emlékezete őrzi halhatatlan egyéniségét. Puruczki Béla INDUL AZ ÉS A TÉVÉHÍRADÓ NYOLCFORDULÓS REJTVÉNYPÁLYÁZATA! A lap tartalmából: — Hogyan segít a „szúnyogpáncél”, — védekezési módszerek a rovarcsípések ellen — Izgalom és valóság: napjaink egyik bűnügyi nyomozójának élményeiből — Versenyző vonalak: A Könnyűipari Minisztérium modellpályázatáról . Vidéki örömök, vidéki gondok: mitől lesz több lakás Komárom megyében. MINDEN SZERDÁN ORSZÁG-VILÁG Két évforduló ra van Petőfi Sándor halálának a 125. évfordulója, s erre a hetvennégyes esztendőre esik az aradi tizenhárom mártíriumának a százhuszonötödik évfordulója is. E gyászév, a kettős nagy évforduló előtt jelent meg Bukarestben Pintér Lajos Az aradi tizenhárom vértanú című, figyelmet érdemlő, 157 oldalas kis munkája. A Bukarestben élő magyar szerző ezt mondja vizsgálódásairól: „Ahol a Maros már-már elhagyja a várost és Újarad felé veszi útját, a bal part mentén húzódó lapályon szürke gránitoszlop hirdeti a tizenhárom 48-as tábornok mártíriumát. ... Az utókor lelkiismerete és hálája késztet arra, hogy felelevenítsem a tizenhárom vértanú drámájának mozzanatait.” Ezt történeti hitelességgel, a nyomkereső riporter lelkiismeretes aprólékosságával végzi el. Erre az egykori aradi újságíró azért is alkalmas, mert jól ismeri az aradi tizenhárom mártíriumának a városát és 1932-ben naponta jelen volt az ásatásoknál A lelkiismeretes kis munka három részre tagolódik. A mártíriumban a szerző a hadbírósági tárgyalást, az ítéletet, az utolsó éjszakát és a kivégzést adja elő. Az Ök. tizenhárman című részben a tizenhárom vértanú arcképét festi meg, Az utódok nem felejtenek című fejezetben pedig a vesztőhelyen emelt emlékoszlop és a sírfeltárások történetét beszéli el. Ez a kis munka mind a mai napig a legteljesebb története az aradi tizenháromnak és a két világháború közötti ásatásoknak. Egyetlen hiányossága, hogy nem említi Zala Györgynek még a múlt században Aradon felállított emlékművét és az emlékmű sorsát. Az aradi tizenhármon kívül még két tábornokot őriztek az aradi várban. Lenkey János idegösszeomlással feküdt a várbörtönben, ezért kerülte el a kivégzést. Kazinczy Lajos tábornokot, a költő fiát pedig október 25-én lőtték agyon. Az aradi per hadbíróságának vezetője Ernst osztrák hadbíró volt. Elsőnek Pöltenberg Ernő lépett bírái elé. A bécsi születésű, német anyanyelvű magyar szabadsághős ezt vallotta: „Csak addig tartottam volna magamat becsületes embernek, amíg ezen az állásponton maradok.” Ernst rászólt: „Hát mit gondol a vádlott, mi nem vagyunk becsületes emberek?” Pöltenberg így felelt: „Ön saját maga válaszolt erre.” A haditörvényszék ítélkezett, ennek az ítéletnek a hiteles szövegét Hamvay Ödön fordításában közli a kis könyv. Október 5-én olvasták fel az aradi tizenhárom előtt Haynau elutasítását és a halálos ítéletek megerősítését. Pintér Lajos munkája közli a tábornokok búcsúleveleit is: Lázár Vilmos a feleségének írt, Nagy Sándor József levélben adta át Winkler Brúnó aradi minorita lelkésznek a búcsúüzenetét, Török Ignác Budán élő bátyjához intézte utolsó sorait, Leiningen Károly a feleségéhez. Az ítélet végrehajtása után az aradi várparancsnokság a családok minden kérelmét elutasítva, nem adta ki a holttesteket. A kivégzett Damjanich sógora, Csernovics Péter hatszáz forinttal fizette le a bakót, ennek fejében elhozhatta Damjanich és Lahner György tetemét. Urbányiné Hegyessy Katalin, Vécsey Károlyné barátnője a hóhértól ötven aranyért szerezte meg Vécsey holttestét. A halott Vécseytelőbb Urbányiék aradi házába vitték, s még aznap éjjel a régi, az aradi Felső temetőben eltemették. Damjanich és Lahner tetemét Csernovics Mácsára vitte, közös sírba temette. A sír ma is történelmi emlékmű. Ez áll rajta: „Damjanich—Lahner, 1849. október 6.” Kicsempészték Leiningen Károly holttestét is. Őt előbb az Urbán család mogyoródi birtokán helyezték nyugalomra, 1876 után pedig Borosjenőre szállították át a koporsót és az Atzél család sírboltjában helyezték el. Hol sírjaink domborulnak ... A vértanúk holtukban élték tovább mártír sorsukat: Kiss Ernő holttestét tisztiszolgája ásta ki, a halottat előbb Aradon hantolták el, hat év múlva Katalinfalvára szállították, később pedig a család németelleméri birtokán helyezték örök nyugalomra. A vértanú öccse, s egy volt honvéd ezredes ásta ki Dessewffy Arisztid holttestét az egykori vesztőhelyen. Egy osztrák őrnagy engedte meg, az őrnagyot természetesen lefizették. A tetemet Eperjesig szállították, onnan vitték Maragonyára, a Dessewffy család birtokára. Hét vértanú teteme maradt a mártírium színhelyén, az aradi vár sáncának az árkában és a vesztőhelyen. A könyv lelkiismeretesen követi az eseményeket: a kivégzések után a tizennyolcadik esztendőben került sor az első nyilvános emlékezésre. Az 1867-es aradi országos dalárdaünnepség kétezer részvevője a hivatalos engedély megkerülésével kivonult a vesztőhelyre és énekelni kezdtek. Az első gyászünnepség csak 1874- ben volt, a kivégzések 25. évfordulója alkalmából rendezett emlékezésen megjelent Damjanich özvegye is. A ma is látható, dombon álló emlékoszlopot 1881 augusztusában állították fel. Egy tiszteletre méltó aradi, Barabás Béla dr. mozgalmat indított a vesztőhely megvásárlására. Pokorny Richard őrnagy felesége volt a terület tulajdonosa. Arad városa 1910-ben megvásárolta a 139 holdas földterületet. Ugyanebben az esztendőben indultak meg az ásatások — eredménytelenül Nem járt eredménnyel Török Aurél egyetemi tanár, archeológus ásatása sem; ez tizenhat hónapig tartott 1912-ben — Török Aurél közben meghalt — a sáncárokból két vértanú teteme került elő. Schweidel József és Lázár Vilmos földi maradványait exhumálták, a csontokat ládákba helyezték, az aradi Kultúrpalotába, az ereklyemúzeumbaszállították, ahol ma is őrzik azokat. Öt aradi vértanú, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Knézich Károly, Nagy Sándor József és Aulich Lajos elhantolásának a helye még ismeretlen volt. 1932-ben nagy árvíz pusztított Aradon, s a kiáradt Maros besétált a vesztőhelyre is. Az ár elvonulása után kubikosok javították ki a megrongált töltést, s munkájuk során, a földmozgatásoknál csontokba ütköztek. Kara Győző, az aradi magyar gimnázium történelemtanára mozgalmat indított, hogy megmentsék a hősök maradványait. A szerző korabeli újságcikket, az Erdélyi Hírlap tudósítását idézi: „... azok a városi munkások, akik a gátjavítási munkálatok közben a leletre bukantak, nem hagyták eredeti helyén a csontvázat, hanem kiemelték és miután hasztalan vártak a bizottság kiszállására, a Maros felé tekintő töltés oldalába elföldelték.” A további munkák során újabb csontokat találtak és azokat visszadobálták a földbe. Az ásatásokat nemzeti türelmetlenség, félreértések sorozata akadályozta, az aradi ügyészség még a hatósági orvost is felszólította, hogy tegyen jelentést, nem történt-e „bűntény”. Kara Győző ásatásai során megtalálták Aulich Lajos, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, Knézich Károly maradványait. A korabeli újság szerint „Pöltenberg sírjában csontokat találtak... a mellette levő Török Ignác sírgödrében nem volt érdemesebb lelet”. A csontmaradványokat néhány hónapig Kara Győző aradi lakásának a pincéjében őrizték, majd az aradi Felső temetőbe vitték, ahol a maradványokat Vécsey tábornok koporsója mellé, egy régi családi sírboltban befalazták. A sírboltot huszonnégy év múlva, 1956. szeptember 5-én hivatalosan fölnyitották. A helyszínre kiszállt bizottság mindent épségben, érintetlenül talált. A csontereklyéket kiemelték, azokat ládába helyezve az aradi emlékmúzeumba szállították be. Ott őrzik azokat ma is, „amíg — írja a szerző — a végső nyughelyét kijelölik számukra”. Hol sírjaink domborulnak ... Az aradi vértanúk porai különböző országokba, több temetőbe, magános sírokba vagy az aradi emlékmúzeum ereklyetárába kerültek. A századik évfordulón, 1949. október 6-án hivatalos magyar és román állami küldöttségek jelenlétében tartottak emlékünnepet a vesztőhelyen épült emlékoszlop mellett. A mártírium 120. évfordulóján, 1969. október 6-án az aradi városi színházban rendeztek emlékünnepet és koszorúzást a vesztőhelyen. Mácsán Komlódy László, a megyei néptanács alelnöke népes közönség jelenlétében koszorúzta meg Damjanich és Lahner sírját. Eddig tart az egykori aradi újságíró hűséges krónikája. Az előszóíró Demény Lajos Nicolae Balcescu, a nagy román hazafi egyik levelének a részletét is közli, amelyet Balcescu akkor írt Ion Ghicához, mikor fölvette a kapcsolatot Kossuthtal: „Azt hiszem, jól tettem, hogy jöttem és hasznos szolgálatot is teszek... A magyar hadsereg ma az egyetlen, mely a szabadságért harcol. Meghasad a szívem, ha látom, hogy milyen gyönyörű szerepet játszanak most a magyarok, azt a szerepet, melyet mi, románok akartunk és reméltünk. Vajha mi is képviselve lehetnénk, bárcsak egyetlen román zászló lobogna a harcmezőkön, ahol a szabadság sorsa dől el.” (r. p.) Új vízlépcső épül a Sebes-Körösön A Körösök völgyében megépült a bökényi, a békésszentandrási és a békési vízlépcső, most készítik elő a Sebes-Körösre tervezett körösladányi vízlépcső építését Rövidesen előterjesztik a beruházási javaslatot is, hogy az építési munkákhoz még az idén hozzáfoghassanak. Három építési ütemet irányoztak elő, az első ütemben elvégzendő hároméves munka lehetővé teszi a Sebes-Körös duzzasztásának megkezdését. Ezt követően a nagyüzemi gazdaságok újabb 2500 hektáron rendezkedhetnek be a rendszeres öntözésre. Fejlődik a magyar—bolgár turistaforgalom A napokban a Balkantourist szófiai központjának meghatalmazott vezetői, Koszáca Vicáévá és E. Zafikova igazgató, Budapesten tárgyalásokat folytattak a magyar idegenforgalmi vállalatok vezetőivel a bolgár—magyar idegenforgalmi kapcsolatok további fejlesztésére és szerződéseket írtak alá az 1975. évi kölcsönös idegenforgalom feltételeiről, várható alakulásáról. Az utóbbi évek adatai azt igazolják, hogy Bulgária és Magyarország között egyre erőteljesebb az idegenforgalom. Magyar vendégek mind nagyobb számban költik szabadságukat a Fekete-tenger parti bolgár üdülőhelyeken, a gyönyörű strandokon, sok tízezer bolgár család üdül a Balatonnál és keresi fel Magyarország más szép vidékeit. A Balkantourist vezető tisztviselők a Cooptouristebal, a Volántouristtal, az Expressel, a Budapest Touristtal és a Siótourral olyan értelmű megállapodást kötöttek, hogy 1975- ben mindkét részről az ideinél 15 százalékkal több turista elhelyezését teszik lehetővé. A bolgár idegenforgalmi vezetők elmondták, hogy az idegenforgalmi irodák szervezésében csoportosan a jövő évben 25 000 magyar turista üdül majd Bulgáriában és 12 500 bolgár vendég érkezik majd Magyarországra. Az egyénileg utazó üdülővendégek száma ennek négyszerese lesz. Ez év első felében 75 000 magyar vendége volt a bolgár tengerpartnak és 94 000 bolgár turista lépte át a magyar határt. Nagy vonzóerő a bolgárok által nyújtott elő- és utósvezoni kedvezmény, ami 25— 40 százalékkal olcsóbb a rendes áraknál. A növekvő forgalom kényelmesebb lebonyolítása érdekében a jövő évben az eddigi három helyett már heti négy közvetlen repülőjáratot indít a MALÉV Budapestről Várnába és Burgaszba. Tárgyalások folynak, hogy ebbe a bolgár repülőtársaság, a BALKAN is bekapcsolódjék. A vasúton történő utazást is kényelmesebbé teszik azáltal, hogy a közvetlen expresszvonatokon növelik a fekvőkocsik számát. A bolgár minisztertanács mellett működő idegenforgalmi bizottság irányításával a Napos-parton megkezdték öt új szálloda építését, amelyeket jövőre adnak át a vendégeknek. Rövidesen megkezdik két nagy üdülőtelep építését, egyenként 50 000 férőhellyel. Az egyik a Kamcsia folyó melletti Longoza szép környezetében, a másik Burgasztól délre Ropotamo mellett fog épülni és építése 5—6 évet vesz igénybe. Az időjárás alakulása miatt idén a szokásosnál későbbre halasztódott Bulgáriában a híres rózsaszüret. A termés azonban gazdag volt és a Rózsák Völgyében, a Balkán és a Szredna Gora testvérhegy- láncok között 62 kilométer hosszú és 28 kilométer széles termőterületről sok ezer tonna rózsaszirmot szüreteltek és szállítottak be a rózsaolaj lepároló üzemekbe. A Rózsák Völgye központjában, Kazanlak városban nemrégen helyezték üzembe a hetedik olajlepárolót, amely a legmodernebb berendezéssel rendelkezik. A rózsaolaj termelés évente alig több mint egy hónapot vesz igénybe, azt megelőzően és azt követően akácvirág, levendula, mentha és más gyógynövényekből gyártanak illóolajakat. G. J.