Magyar Nemzet, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

4 Ggil­mél KGSPEST HANGVERSENYTERMEIBEN MAURIZIO POLLINI sze­mélyében a világ élvonalban álló zongoristáinak egyikét tisztelhettük szerdai koncert­jén, melyet túlzás nélkül mondhatunk az évtized leg­hosszabb szólóestjének. Idő­tartama kereken másfél órával haladta meg a szokott hang­versenyeket. És mindez a fá­radtság legkisebb jele nélkül, a technikai tökély jegyében zajlott le. Bőséges alkalom nyílt tehát megfigyelni Pollini egyénisé­gének tényleges sajátosságait, más szóval, meghatározni, mi­lyen művész mutatkozott be a budapesti közönség előtt? Ami a szorosan vett zongo­rajátékot illeti , ebben a vo­natkozásban nem lehetnek kétségeink: a pianisztikus tö­kéletesség ritka csodájával ta­lálkoztunk, a hangszer való­sággal megdicsőült Pollini ke­ze alatt, a maga minden ízé­ben komoly művész. És a művek? Nos, az est első felében tőle hallott két monumentális Schumann-mű, a Kreisleriana és a C-dúr fantázia. Pollini fent említett minden tudósa és képessége ellenére sem bonta­kozott ki a maga teljes szép­ségében és sokrétűségében. E nagy mesternek ugyanis haj­lama van az egysíkúságra. Minden „sík”, amelyet megva­lósít, önmagában véve gyönyö­rű, de a közöttük levő kapcso­lat, az egyik átmenete a má­sikba, illetve ennek az átme­netnek a megvalósítása fugé­­konyabb, változékonyabb lel­ket kíván az övénél. Ez a probléma különösen élesen ve­tődik fel Schumann műveinél, ahol egyetlen, szinte megfog­hatatlanul rövid pillanat alatt mennek végbe a váltások, a zenei szövet folyvást készen áll arra, hogy a reálisból az irreálisba, az ébrenlétből az álomba billenjen át. Mindeh­hez járul még az a gyakran megfigyelt jelenség, hogy a délszaki művész bénult áhí­tattal ,szemléli „a ködös észak” mesterműveit és köte­lességének érzi, hogy azokat mindvégig sötét színekben tartsa, így azután a Kreisle­­riána olyan benyomást keltett, mintha egy oktávval mélyebb­re lett volna transzponálva — mind technikai, mind pedig szellemi tekintetben. Ennél sokkal jobban sikerült az amúgyis nagyobb foltokban felrakott, lényegileg racionáli­sabb szerkezetű C-dúr fantá­zia. Viszont nyomatékosan kell hangsúlyoznunk, hogy mind­két óriás­mű káprázatosan per­­fekt volt! Az est második felében hat Chopin-polonézt játszott Mau­­rizio Pollini. Igen érdekesnek kell mon­danunk azt a tényt, hogy a Schurpannétól szellemi alap­alkatukban gyökeresen külön­böző Chopin-művek lényegi­leg ugyanezeket a pozitív és negatív vonásokat mutatták. A közismert Á-dúr polonéz in­dulószerűsége, pontosabban táncba oltott forradalmi má­mora (az induló ugyanis min­dig páros, a polonéz mindig hármas lüktetésű) talán nyíl­tabb, felszabadultabb lelket követel Polliménál és ugyan­ezt mondhatjuk a sok tekin­tetben rokon, szintúgy közis­mert Asz-dúr polonézről is. Mindkettő robbanékonyabb és felkavaróbb jellegű zene, mint ahogyan Pollini interpretálta. Viszont ragyogóan sikerült minden olyan polonéz, amely fojtott tragédiát fest (esz-moll, fisz-moll), vagy valami pára­függöny mögé helyezi látomá­sa tárgyát, valami módon el­távolítja és honvágyas nosz­talgia előjelével látja el; a po­­lonézek középrészében sokszor találkozhatunk ilyesmivel. Ezeken a helyeken emelke­dett Pollini valódi költővé, va­lamint­ a ráadásul elhangzott két etűdben, a cisz-moll scher­­zóban, végül a Bölcsődal­ban. Ez utóbbi a maga álló­­képszerű, szinte már földön­túli nyugalmával felejthetet­len gyönyörűséget jelentett. KOVÁCS DÉNES a Buda­pesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésé­vel adott estét szombaton a Zeneművészeti Főiskola nagy­termében. Vezényelt Németh Gyula. A műsor első felében Bach I­ét hegedűversenyét hallot­tuk Kovács Dénestől, aki kitű­nő diszpozícióban volt. Ennek köszönhetően a „Tavaszi mes­terbérlet” közönsége nagy örömmel hallgathatta a jól is­mert műveket, a szintúgy jól ismert, nagyszerű előadótól. Ezúttal talán az E-dúr ver­senymű második és harmadik tétele sikerült a legszebben — a lassú részben újból elbűvölt minden jelenlevőt a szólóhe­gedű kristálytiszta, szélesen és szenvedélyesen kibomló dalla­ma. Az est második része Mo­zart művészetének jegyében állott. Elsőként a G-dúr verseny­művet hallottuk, melyben Ko­vács Dénes utolérhetetlen szépségével valósította meg különösen az utolsó tétel meglepő és csodálatos váltá­sát, amikor a Rondo főanyaga egyszerre merőben új, érzel­mes, majd pedig szinte már pa­rasztos, táncszerű anyagnak adja át helyét. De csak ezután következett az est két, valódi meglepetése. Elsőként a szinte teljesen ismeretlen E-dúr Adagio (szó­lóhegedűre és zenekarra), me­lyet Mozart az ismert Á-d­ír hegedűversenyéhez komponált eredetileg lassútételként. Szel­lemében némileg hasonlít az A-dúr hegedűverseny végső formájának lassútételére, de talán még amainál is lá­­gyabb, lírikus szépségekben gazdagabb. Kovács Dénes jó­voltából a darab ideális elő­adásban részesült: szinte már himnikus nyugalom és tisz­taság áradt a közönségre. A második meglepetés egy G-dúrban álló Rondotétel volt, amely eredetileg az óriási méretű, úgynevezett Haffner­­szerenád negyedik tétele (K. 250). A hegedűszóló virtuozi­tás tekintetében könnyedén veszi fel a versenyt bármelyik hasonló műfajbeli Mozart­­művel , sőt, örökmozgóra em­lékeztető huroktémája a ro­mantikus virtuozitást előlege­zi. Tündökletesen jókedvű, lendületes és nagyhatású elő­adásban részesítette Kovács Dénes ezt a mozarti „perpe­tuum mobile”-t — hatalmas sikert aratván. Ráadásul új­ból eljátszotta az E-dúr Ada­­gio-t. Pernye András KORUNK TUDOMÁNYA Bernát Iván A VÉRSZEGÉNYSÉG 195 oldal Ara: 19,— Ft Csáki Frigyes BEVEZETÉS AZ AUTOMATIKÁBA 160 oldal Ara: 16,— Ft Pándi Fái PETŐFI ÉS A NACIONALIZMUS 308 oldal Ára: 30,— Ft VÉR­AKADÉMIAI KIADÓ SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Giselle (Báthy Anna béri. 7.) (7) — Erkel Szín­ház: Bánk bán (Komor Vilmos béri. 6.) (7) — Nemzeti Színház: Testvérek (7) — Katona József Színház: Szigorú szerelmesek (7) — Madách Színház: A murányi kaland (7) — Madách Kamara Színház: Egy, kettő, három (7) — Vígszínház: Harmincéves vagyok (F. bért. 4.) (7) — Pesti Színház: Csóka-család (IV. bért. 2.) (7) — Thália Színház: Nem bánok sem­mit sem (Edith Piaff (a győri Kis­faludy Színház vendégi.) (7) — Fő­városi Operettszínház: My Fair Lady (du. fél 3); Orfeusz az alvi­lágban (R. bért. 3.) (7)­­ Vidám Színpad: Részeg éjszaka (fél 8) — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (du. 3, fél 6 és 3) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszok csillagai (du. fél 4 és fél 8) — Irodalmi Szín­pad: Eszmélet (Fáklya, 7) — Mik­roszkóp Színpad: Magától nem megy (fél 9) — Budapesti Gyer­­mekszínház: Tizenöt éves kapitány (du. 3): Pro­­Trbe (7) — Állami Bábszínház: Oz, a nagy varázsló (du. fél 3 és fél 5) — Ortry Szín­pad: A hajnalok itt csendesek (du. 3) — Déryné Színház (Kuller Gy. téren): Forog a körhinta (du. fél 4) — Zeneakadémia. ..Magyar ze­ne” hango. a Liszt Ferenc Társa­ság rendezésében (fél 8). Öt B­uda­­pest-vonósnégyes hangú. (Száza­dunk vonósnégyesei 3.) (Kisterem, fél 8). ---------------Magyar Nemzet Irodalmi kincsesházak PETŐFI PENCEN A költő huszonhat évet élt és ebből húszat az országúton töltött. Egy hivatásos irodalmi muzeológustól hallottam a meghökkentő megállapítást, félig tréfának gondolta, de ko­molynak is szánta, legfeljebb a poentírozott fogalmazást te­kinthetjük túlzásnak. A lénye­ge igaz: Járta az országot cse­csemőkorától a szüleivel, ké­sőbb egyedül és a barátaival; utazott hajón, zötyögött pa­rasztok szekerén, ritkán úri hintóban, legtöbbször tulajdon lábán. Emléktáblák Ennek a következménye, hogy szerte az országban mutogat­nak egy-egy vénséges faóriást, némelyikre még emléktábla is került. Petőfi tölgye, geszte­nyéje, hárja, körtefája, itt bo­­rozgatott a kocsmában, ott in­cselkedett a szolgálólánnyal, emitt verset írt, amott Vörös­­martyt szavalt, másutt Sha­kespeare Lear királyában ját­szotta a Bolondot. A népi köz­tudatban élő hiedelmekről sok­szor bizonyítható, hogy nem alaptalanok; a magam részé­ről még azokat a mendemon­dákat is szeretem, amelyekről az első pillanatban nyilván­való, hogy utólagos elmeszüle­mények. Szeretem, mert egy egész közösség, a nemzet nem múló ragaszkodásának a meg­nyilatkozása­ az iránt az alko­tó iránt, aki tiszta lélekkel zárta szívébe az alföldi kis­kunokat, a dunántúli magya­rokat, a szatmári tirpákokat vagy a penci szlovákokat. Ezúttal azonban nem szapo­rítjuk a legendák számát, mert Pencen kézzelfogható, egyko­rú feljegyzésekből igazolható emlékei vannak Petőfinek, s ezeket példamutatóan ápolják, legalább ötven éve. Igen, egy fél évszázada, mert az első emléktáblát az akkori Han­gya, a mostani földművesszö­vetkezet falán 1926-ban avat­ták, leolvashatjuk róla, hogy Petőfi kétszer járt a faluban; már tudjuk, hogy négyszer fordult meg náluk. Előttem az egykorú fotó az első ünnep­ségről; a hatalmas koszorúval övezett márvány alatt Feren­­czi Zoltán egyetemi tanár tart­ja az avató beszédet: az akkori megemlékezést a néhány éve elhunyt Gerengáy Pál penci tanító kezdeményezte. Ritka eseménynek számított ez ak­koriban, ezért aztán a Váci Hírlapon kívül helyet kapott a Pesti Hírlap, a Vasárnap és a Tolnai Világlapja hasábjain, de beszámoltak róla a Petőfi Társaság ülésén is. Pedig az még nagyon sze­rény kezdet volt, az igazi ha­gyományápolás a felszabadu­lás után kezdődött, Gerengay tanító úr is ekkor írta két köl­tői elbeszélését és egy vígjáté­kát Petőfi penci napjairól; egy-egy kézirati példányát a Petőfi Irodalmi Múzeumban helyezték el. Az elmúlt három évtized mozgalmainak, emlék­megőrzésének, múzeumalapí­­tásának, táblák avatásának a lelke már Jakus Lajos általá­nos iskolai igazgató, a négy község emlékeit gyűjtő Falu­múzeum vezetője volt. Nem most fedezzük fel ma is sze­rény személyét, tevékenységé­ről 1957-ben Dienes András lelkes riportot írt, kötetben a Hazafias Népfront művelő­dési osztálya adta ki (Petőfi útján, 1960). Akkor is emlék­táblát avattak és az iskola egyik tantermében kiállítást rendeztek; a tanácselnök sze­geit, a tanárok tablót rajzol­tak, feliratot ragasztottak, Jakus igazgató úr fáradhatat­lannak mutatkozott; az avatás napja előtt éjjel háromig folyt a munka, hogy a vendé­gek és a falu mindent szép rendben találjon. Az akkori emléktábla a Kosztolányi-ház helyén emelt Művelődési Ott­hon falára került. E helyen állt az a ház, melyben PETŐFI SÁNDOR 1835/39 — 1838 — é­s 1843-ban — Időzött Folytassuk? A költő születé­sének 150. évfordulóján, 1973- ban a Csörtöly-féle épületnek még megmaradt részére ke­rült tábla, amelyet Kiss Jó­zsef, a szövegkritikai kiadás egyik szerkesztője avatott: a múzeum előtt emlékmű áll, ott Miklós Róbert irodalmi muzeológus mondott ünnepi beszédet. Erre az alkalomra jelent meg Jakus Lajos Petőfi Pencen című tanulmánya ere­deti dokumentumok szövegé­vel, fotókópiákkal, egykorú felvételekkel és olyan tarta­lommal, ami forrásértékű a Petőfi-kutatás szempontjából; szavaiban nemcsak a hűséges helytörténész hangja csendül, hanem a tudományos kutatóé is, aki új, eddig ismeretlen ada­lékokkal szolgál a költőről. Érdemes szó szerint idézni en­nek a negyven lapnyi füzetnek a kolofonját is: „Petőfi Sán­­­dor születésének a 150. évfor­dulójára a Vác és Vidéke ÁFÉSZ teljesen díjtalanul nyo­matta ki ezen tanulmányt, em­lékül adva a szövetkezet tag­jainak.” Tiszteletre méltó do­logról van szó, a magam ré­széről nem ismerem párját. Kiskőrös vagy Kiskunfélegy­háza, Pest vagy Aszód, még Pápa, Dunavecse. Szalkszent­­márton is jelentősebb emlék­helyek Pencnél, de odaadóbb szeretettel nem lehet­­a költőre emlékezni, mint ahogyan eb­ben a kis faluban teszik, melyről nem árt­­ elmondani, hiszen sokan nem tudják, hogy Pest megye északi részén, a váci járásban fekszik; nem tűl messze Aszódtól és Gödöllőtől, de még Selmectől sem. Petőfi ugyanis ebből a három hely­ségből látogatott el Pencre, az akkor szlovákok lakta faluba, ahol már csak néhány öreg beszéli úgy-ahogy ősei nyel­vét. Rokonok és barátok Hogyan került azonban oda, mi adott alkalmat a látogatá­sokra? Rokoni és baráti szálak kötötték a faluhoz, ott lakott egyik nagynénje és több aszódi iskolatársa. A nagynénit ille­tően minden életrajzban — még Dienesében is — Hruz Anna nevével találkozunk, ami téves, bár nem csoda, hi­szen Hruz Máriának, Petőfi édesanyjának tíz testvére volt. Tegyük tehát közhírré Jakus Lajos okmányszerűen igazolt megállapítását: a költőnek Hruz Éva nevű nagynénje élt Pencen, 1835-ben negyven éves volt és Kosztolányi Imre ügy­védnél szolgált, akit Turóc megyéből ismerhetett, mivel a Hruz-család Necpálról, Kosz­­tolányiék az ahhoz négy kilo­méternyire fekvő­­ Kostyálról kerültek oda. Tehetős ember volt Kosztolányi Imre, a Me­nyecske-hegyi jóféle szőlőjé­ben termett az akkor híres bor. 1954-ben összeomlott há­zának magas támfalában még megnézhetjük a két boros­pincét, amelyek üresen ásítoz­­nak, nem termelnek már bort Pencen. Hruz Éva házi hely­zetéről régente azt írták, hogy szolgálólány volt, illedelme­sebben házvezetőnőnek nevez­ték; pontosítsunk ebben is a penci evangélikus egyház számadáskönyvének 1327-es bejegyzése alapján: „inspecto­­rova gazdina”, azaz gazdasz­­szony. Félig cseléd, félig csa­ládtag, akinek vendégeként Petőfi kétszer két hetet tölt­­hetett el. . Az első penci kirándulásra 1835 karácsonyán került sor, akkor Aszódról érkezett bará­taival a karácsonyi vakációra Négyen voltak, Petrovics (Pe­tőfi) Sándor, Jakubovich (Ke­mény) János, Dohányi (Delhé­­nyi) Zsigmond és Csörföly La­jos. Közülük csak Csörföly nem magyarosította a nevét, akinek az apja a Podmanicz­­ky bárók penci tiszttartója volt. Petőfi sűrűn fordult meg náluk, jól érezte magát a vele egykorú fiúk és lányok között, de nagyokat mutatott azon is, hogy az öreg Csörföly mindig Petrikovicsnak nevezte a ven­dégét, akit fia barátjaként szívesen fogadott. A fogadásra először az or­szágúton került sor, mert a négy diákot szállító kocsi a szomszédos Csővár határá­ban felborult, ők meg egymás hegyén-hátán bukfenceztek az árokban. Dihányi jajgatott, Petrovics kacagott, amint erre utóbb Jakubovich visszaemlé­kezett. ..Petőfi nagyon érdekes kalandnak tartotta ezt az ese­tet, különösen akkor, midőn a törött rúd miatt tovább nem haladhatván, egy szerencsénk­re arra jövő penci bőrös zsidó a bőrökkel rakott szekér tete­jébe szedett fel minket.” A tra­gikomikus epizódban azt él­vezte elsősorban, hogy „magas, ruganyos és illatos alkalmatos­ságon utazik”. Így talált rájuk az aggódó öreg Csörföly, aki alig ismert rá a saját fiára. Nem lett semmi bajuk, szán­­kázás, csúszkálás, gyermeki kedvtelések közepette telt el a vakáció, hogy aztán az aszó­di gimnaziális iskola II. gram­­matista osztályába térjenek vissza. Gyerekszerelem A második penci látogatás­ra már Selmecről érkezett, ahová Aszód után, 1838 szep­temberében iratkozott be a gimnázium poétái osztályába Az akkor már Pozsonyban ta­nuló Csörföly Lajosnak Sel­­mecen november 1-én kelte­zett levelet írt, amiből egy részletet kiemelünk: „Nálunk október 13-kán esett először hó, hanem akkor nem voltam Selmeczen, de... Penczen, Penczen!! Én, Osztroluczky « Kosztolányi mentünk oda szü­retre, s ott mulatónk két hé­tig.” Figyeljük a dátumokat. Október 13-án már Pencen vannak, két hetet maradnak, tehát legalább 26—27-ig, en­nek pedig irodalomtörténeti jelentősége lehet, sőt van. Petőfinek ugyanis az első olyan verse alatt, amelyik sa­ját kézírásában maradt fenn, ez a dátum áll: 1936. okt. 26. Az írás helyét nem jegyezte fel, de a tartózkodás alapján csakis Pencen írhatta. A ki­váltó élmény aszódi, amiről Dihányi így emlékezett: „Ezen időben gyulladt ki Petőfi szí­ve is a szerelemre, mely azon­ban nem állott egyébből, mint hosszú, néha félívnyi levelek­ből ..Petrovics Sándor ak­kor 14 éves volt, a hartai evangélikus lelkész bájos lány­kája, Caneriny Emília szintén, akinek szívében az örök hűség egy félév alatt elmúlt, tavasz­tól őszig. Petőfi Pencen érte­sülhetett Csörföly Herminké­­től — ő is Aszódon tanult — szeretett Emmája „hűtlensé­géről" és versre buzdult, meg­írta A hűtlenhez szóló költe­ményt. Kilenc szakaszon át sorako­zik a búsongás, a negédes, a csalfa Emma, éjszak, kietlen táj, Muzsafi és a reformkori szalonlíra megannyi kelléke; aligha figyelnénk rá, ha nem a majdani Petőfi írta volna. Zsenge, de azért hibátlan a rímtechnikája, kényszerűség­ből még áttört sorok (enjam­­bement) is akadnak és sza­kaszokon át rokonszenvesen nagyzol, szinte előlegezi a ké­sőbbi önérzetes költő hivatás­­tudatát. Harmadszor és negyedszer rövid egymásutánban, 1843- ban fordult meg Pencen. Ak­kor Gödöllőről indult, gyalog. Hévízgyörkön Horváth Károly barátja csatlakozott hozzá, Domonyban Dohányi Zsig­mond, együtt mennek Pencre Csörfölyékhez. Visszatérnek Domonyba, ahol Petőfi felke­reshette az ott nyugvó Petro­­vics Tamás nagyapa sírját, az­tán Aszódra mentek, majd vissza Pencre. Pihenés, aztán Szada, Duka — ez másik út­vonal —, majd újra Gödöllő. Ezekre a penci látogatások­ra emlékeztet a gondosan gyűjtött, jól rendezett penci Falumúzeum gazdag anyaga; a kéziratok fotói, eredeti helyi okmányok, ismerősök, barátok portréi; igen sok korabeli tárgy, szerszám, kard és lobo­gó teremti meg a korhűséget. Középpontban a penci, aszódi és selmeci emlékanyag áll, de áttekintést nyújtanak a tárlók a költő egész életútjáról, sőt ebben a tekintetben is talál­kozunk az egyik szekrényben eredeti relikviával, a költő költői dohányszitárával. Érdemes kirándulni Pencre hogy megnézzük a Rákóczi út 25. szám alatti gyűjteményt, de magát a hegyek közé rej­tőzött falut is, amit Mikszáth szintén ismerhetett, mert A vén gazember és Az arany csi­kó egyes helyein emlegeti. És érdemes Pencen Petőfire em­lékezni már csak azért is, mert Dienes András a múzeumban őrzött beszédkézirata szerint ezt mondta róla az 1957-es emléktábla avatásakor: „Nincs tája az országnak, mely több­ször látta volna arcát vidám­nak, többször hallotta volna nevetését, mint a penci völgy." Puruczki Béla .Szombat, 1975. március 1I. Ma kezdődik a Nemzeti Színházban a magyar drámák ünnepe Ma kezdődik meg a Nemzeti Színházban a magyar drámák ünnepe, és április 4-ig tart. Ez idén a műsoron már szereplő klasszikus és modern művek mellett két bemutató előadás is szerepel a magyar drámák ünnepén. Március 22-én újra bemutatja a Nemzeti a Bánk bánt. Katona József drámáját Marton Endre rendezi, a cím­szerepet Sinkovits Imre alakít­ja, Gertrudi­t Ronyecz Mária, Melindát Vörös Eszter, Endre királyt Sinkó László, Tiborcot Avar István, Peturt Básti La­jos, Biberachot­­ze Lajos, Ottót pedig Téry Sándor. A Katona József Színház március 20-án mutatja be Ko­­pányi György Igazolatlan ősz című színművét Egri István rendezésében. Főszereplők: Kállai Ferenc, Mészáros Ági, Horváth József. A magyar dráma ünnepe mű­során szerepel a Mózes, a Czil­­lei és a Hunyadiak, a VII. Ger­gely, a Testvérek, a Rokonok, a Döglött aknák, a Szigorú sze­relmesek és a Hongkongi paró­ka. NAPLÓ Március I. Sok ezren kísérték utolsó út­jára pénteken a belgrádi új te­­metőben Ivó Andrics Nobel­­díjas írót A gyászszertartáson Kiro Gligorov, a jugoszláv szö­vetségi képviselőház elnöke, valamint a szerb tudományos és művészeti akadémia, to­vábbá szülőföldjének, Bosznia- Hercegovinának küldötte mon­dott búcsúbeszédet. A Magyar Írók Szövetségét a temetésen Csuka Zoltán, Ivó Andrics mű­veinek legkiválóbb magyar for­dítója képviselte. 4* Megérkezett Lengyelországba a Thália Színház. A magyar kulturális napokon Varsóban, majd Opoléban a Bartókiánál, és a Történelem alulnézetben című színművet adja elő a tár­sulat két-két alkalommal.­­ A Lobogj, tavaszi fény fel­­szabadulási kórusműpályázat díjnyertes alkotásait április 5-én díszhangversenyen mutat­ják be a Zeneakadémia nagy­termében. A műsoron nyolc bemutató szerepel, Durkó Zsolt, Lendvay Kamilló, Maros Rudolf, Borgulya András, Ló­­ránd István, Decsényi János, Juhász Frigyes egy-egy szerze­ménye, valamint a műsor cí­mét adó. Lobogj, tavaszi fény — Lóránd István alkotása. Hermán Lipót emlékkiállítá­sa a Nemzeti Galéria és a Dam­janich Múzeum rendezésében március 16-án, vasárnap dél­előtt 11 órakor nyílik meg a Szolnoki Galériában. ♦ Magyar textilművészeti kiál­lítás nyílt meg Bejrútban, a Chahine Galériában. A kiállí­tás megnyitóján megjelent Michel Szaszin miniszterelnök­­helyettes és Szeren Khan Ame­­rian idegenforgalomügyi mi­niszter is. e© Fellegi Ádám két hanglemezéről közöl kritikát a Financial Times. Dominic Gill írását így vezeti be: „Az elmúlt ősszel Budapesten meg­rendezett kortárs zenei heteken Fellegi Ádám fiatal magyar pianis­ta zongoraestje egyike volt a leg­emlékezetesebb eseményeknek. Ki­művelt technikája, lebilincselő elő­adásmódja és pódiumra termett alkata van. Jólesően tapasztaltuk, hogy játékának őszinte nyíltsága éppoly jól érvényesül a hangleme­zen is”. A legújabb magyar zon­goraműveket megszólaltató lemez méltatása után a cikk így folyta­tódik: ,,Fellegi másik hanglemezén a korábbi XX. századi zongora­­muzsikáról nyújt világos, benső­séges képet Berg szonátájának tiszta, melegszívű, gyönyörűen árnyalt és pedálozott előadásával. Schönberg utolsó két zongorada­rabjának, az Op. 33a és 33b-ntok erőteljes és komoly megszólaltatá­sával, és Sztravinszkij Petruskájá­­nak egészen kivételesen briliáns tolmácsolásával. Mind között a leg­jobb azonban Bartók Szabadban című szvitje, amelyyet nemes egy­szerűséggel, eleganciával, de emel­lett csodálatos koncentrációval és Intenzitással játszik, a végső haj­szát lenyűgöző tűzzel” — írja a Financial Times.­ A Liszt Ferenc Társaság ta­vaszi koncertjét, amelyen kor­társ magyar zeneköltőik művei hangzanak el, ma este fél nyolc órakor rendezik meg a Zene­­művészeti Főiskola nagyter­mében. A műsoron Maros Ru­dolf Szvit hárfára című kom­­pozíciója (hangversenytermi bemutató). Kodály Triószere­­nádja és Sugár Rezső Hunya­di­ Hősi ének című oratóriuma szerepel.

Next