Magyar Nemzet, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-15 / 63. szám
4 Ggilmél KGSPEST HANGVERSENYTERMEIBEN MAURIZIO POLLINI személyében a világ élvonalban álló zongoristáinak egyikét tisztelhettük szerdai koncertjén, melyet túlzás nélkül mondhatunk az évtized leghosszabb szólóestjének. Időtartama kereken másfél órával haladta meg a szokott hangversenyeket. És mindez a fáradtság legkisebb jele nélkül, a technikai tökély jegyében zajlott le. Bőséges alkalom nyílt tehát megfigyelni Pollini egyéniségének tényleges sajátosságait, más szóval, meghatározni, milyen művész mutatkozott be a budapesti közönség előtt? Ami a szorosan vett zongorajátékot illeti , ebben a vonatkozásban nem lehetnek kétségeink: a pianisztikus tökéletesség ritka csodájával találkoztunk, a hangszer valósággal megdicsőült Pollini keze alatt, a maga minden ízében komoly művész. És a művek? Nos, az est első felében tőle hallott két monumentális Schumann-mű, a Kreisleriana és a C-dúr fantázia. Pollini fent említett minden tudósa és képessége ellenére sem bontakozott ki a maga teljes szépségében és sokrétűségében. E nagy mesternek ugyanis hajlama van az egysíkúságra. Minden „sík”, amelyet megvalósít, önmagában véve gyönyörű, de a közöttük levő kapcsolat, az egyik átmenete a másikba, illetve ennek az átmenetnek a megvalósítása fugékonyabb, változékonyabb lelket kíván az övénél. Ez a probléma különösen élesen vetődik fel Schumann műveinél, ahol egyetlen, szinte megfoghatatlanul rövid pillanat alatt mennek végbe a váltások, a zenei szövet folyvást készen áll arra, hogy a reálisból az irreálisba, az ébrenlétből az álomba billenjen át. Mindehhez járul még az a gyakran megfigyelt jelenség, hogy a délszaki művész bénult áhítattal ,szemléli „a ködös észak” mesterműveit és kötelességének érzi, hogy azokat mindvégig sötét színekben tartsa, így azután a Kreisleriána olyan benyomást keltett, mintha egy oktávval mélyebbre lett volna transzponálva — mind technikai, mind pedig szellemi tekintetben. Ennél sokkal jobban sikerült az amúgyis nagyobb foltokban felrakott, lényegileg racionálisabb szerkezetű C-dúr fantázia. Viszont nyomatékosan kell hangsúlyoznunk, hogy mindkét óriásmű káprázatosan perfekt volt! Az est második felében hat Chopin-polonézt játszott Maurizio Pollini. Igen érdekesnek kell mondanunk azt a tényt, hogy a Schurpannétól szellemi alapalkatukban gyökeresen különböző Chopin-művek lényegileg ugyanezeket a pozitív és negatív vonásokat mutatták. A közismert Á-dúr polonéz indulószerűsége, pontosabban táncba oltott forradalmi mámora (az induló ugyanis mindig páros, a polonéz mindig hármas lüktetésű) talán nyíltabb, felszabadultabb lelket követel Polliménál és ugyanezt mondhatjuk a sok tekintetben rokon, szintúgy közismert Asz-dúr polonézről is. Mindkettő robbanékonyabb és felkavaróbb jellegű zene, mint ahogyan Pollini interpretálta. Viszont ragyogóan sikerült minden olyan polonéz, amely fojtott tragédiát fest (esz-moll, fisz-moll), vagy valami párafüggöny mögé helyezi látomása tárgyát, valami módon eltávolítja és honvágyas nosztalgia előjelével látja el; a polonézek középrészében sokszor találkozhatunk ilyesmivel. Ezeken a helyeken emelkedett Pollini valódi költővé, valamint a ráadásul elhangzott két etűdben, a cisz-moll scherzóban, végül a Bölcsődalban. Ez utóbbi a maga állóképszerű, szinte már földöntúli nyugalmával felejthetetlen gyönyörűséget jelentett. KOVÁCS DÉNES a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésével adott estét szombaton a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Vezényelt Németh Gyula. A műsor első felében Bach Iét hegedűversenyét hallottuk Kovács Dénestől, aki kitűnő diszpozícióban volt. Ennek köszönhetően a „Tavaszi mesterbérlet” közönsége nagy örömmel hallgathatta a jól ismert műveket, a szintúgy jól ismert, nagyszerű előadótól. Ezúttal talán az E-dúr versenymű második és harmadik tétele sikerült a legszebben — a lassú részben újból elbűvölt minden jelenlevőt a szólóhegedű kristálytiszta, szélesen és szenvedélyesen kibomló dallama. Az est második része Mozart művészetének jegyében állott. Elsőként a G-dúr versenyművet hallottuk, melyben Kovács Dénes utolérhetetlen szépségével valósította meg különösen az utolsó tétel meglepő és csodálatos váltását, amikor a Rondo főanyaga egyszerre merőben új, érzelmes, majd pedig szinte már parasztos, táncszerű anyagnak adja át helyét. De csak ezután következett az est két, valódi meglepetése. Elsőként a szinte teljesen ismeretlen E-dúr Adagio (szólóhegedűre és zenekarra), melyet Mozart az ismert Á-dír hegedűversenyéhez komponált eredetileg lassútételként. Szellemében némileg hasonlít az A-dúr hegedűverseny végső formájának lassútételére, de talán még amainál is lágyabb, lírikus szépségekben gazdagabb. Kovács Dénes jóvoltából a darab ideális előadásban részesült: szinte már himnikus nyugalom és tisztaság áradt a közönségre. A második meglepetés egy G-dúrban álló Rondotétel volt, amely eredetileg az óriási méretű, úgynevezett Haffnerszerenád negyedik tétele (K. 250). A hegedűszóló virtuozitás tekintetében könnyedén veszi fel a versenyt bármelyik hasonló műfajbeli Mozartművel , sőt, örökmozgóra emlékeztető huroktémája a romantikus virtuozitást előlegezi. Tündökletesen jókedvű, lendületes és nagyhatású előadásban részesítette Kovács Dénes ezt a mozarti „perpetuum mobile”-t — hatalmas sikert aratván. Ráadásul újból eljátszotta az E-dúr Adagio-t. Pernye András KORUNK TUDOMÁNYA Bernát Iván A VÉRSZEGÉNYSÉG 195 oldal Ara: 19,— Ft Csáki Frigyes BEVEZETÉS AZ AUTOMATIKÁBA 160 oldal Ara: 16,— Ft Pándi Fái PETŐFI ÉS A NACIONALIZMUS 308 oldal Ára: 30,— Ft VÉRAKADÉMIAI KIADÓ SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Giselle (Báthy Anna béri. 7.) (7) — Erkel Színház: Bánk bán (Komor Vilmos béri. 6.) (7) — Nemzeti Színház: Testvérek (7) — Katona József Színház: Szigorú szerelmesek (7) — Madách Színház: A murányi kaland (7) — Madách Kamara Színház: Egy, kettő, három (7) — Vígszínház: Harmincéves vagyok (F. bért. 4.) (7) — Pesti Színház: Csóka-család (IV. bért. 2.) (7) — Thália Színház: Nem bánok semmit sem (Edith Piaff (a győri Kisfaludy Színház vendégi.) (7) — Fővárosi Operettszínház: My Fair Lady (du. fél 3); Orfeusz az alvilágban (R. bért. 3.) (7) Vidám Színpad: Részeg éjszaka (fél 8) — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (du. 3, fél 6 és 3) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszok csillagai (du. fél 4 és fél 8) — Irodalmi Színpad: Eszmélet (Fáklya, 7) — Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy (fél 9) — Budapesti Gyermekszínház: Tizenöt éves kapitány (du. 3): ProTrbe (7) — Állami Bábszínház: Oz, a nagy varázsló (du. fél 3 és fél 5) — Ortry Színpad: A hajnalok itt csendesek (du. 3) — Déryné Színház (Kuller Gy. téren): Forog a körhinta (du. fél 4) — Zeneakadémia. ..Magyar zene” hango. a Liszt Ferenc Társaság rendezésében (fél 8). Öt Budapest-vonósnégyes hangú. (Századunk vonósnégyesei 3.) (Kisterem, fél 8). ---------------Magyar Nemzet Irodalmi kincsesházak PETŐFI PENCEN A költő huszonhat évet élt és ebből húszat az országúton töltött. Egy hivatásos irodalmi muzeológustól hallottam a meghökkentő megállapítást, félig tréfának gondolta, de komolynak is szánta, legfeljebb a poentírozott fogalmazást tekinthetjük túlzásnak. A lényege igaz: Járta az országot csecsemőkorától a szüleivel, később egyedül és a barátaival; utazott hajón, zötyögött parasztok szekerén, ritkán úri hintóban, legtöbbször tulajdon lábán. Emléktáblák Ennek a következménye, hogy szerte az országban mutogatnak egy-egy vénséges faóriást, némelyikre még emléktábla is került. Petőfi tölgye, gesztenyéje, hárja, körtefája, itt borozgatott a kocsmában, ott incselkedett a szolgálólánnyal, emitt verset írt, amott Vörösmartyt szavalt, másutt Shakespeare Lear királyában játszotta a Bolondot. A népi köztudatban élő hiedelmekről sokszor bizonyítható, hogy nem alaptalanok; a magam részéről még azokat a mendemondákat is szeretem, amelyekről az első pillanatban nyilvánvaló, hogy utólagos elmeszülemények. Szeretem, mert egy egész közösség, a nemzet nem múló ragaszkodásának a megnyilatkozása az iránt az alkotó iránt, aki tiszta lélekkel zárta szívébe az alföldi kiskunokat, a dunántúli magyarokat, a szatmári tirpákokat vagy a penci szlovákokat. Ezúttal azonban nem szaporítjuk a legendák számát, mert Pencen kézzelfogható, egykorú feljegyzésekből igazolható emlékei vannak Petőfinek, s ezeket példamutatóan ápolják, legalább ötven éve. Igen, egy fél évszázada, mert az első emléktáblát az akkori Hangya, a mostani földművesszövetkezet falán 1926-ban avatták, leolvashatjuk róla, hogy Petőfi kétszer járt a faluban; már tudjuk, hogy négyszer fordult meg náluk. Előttem az egykorú fotó az első ünnepségről; a hatalmas koszorúval övezett márvány alatt Ferenczi Zoltán egyetemi tanár tartja az avató beszédet: az akkori megemlékezést a néhány éve elhunyt Gerengáy Pál penci tanító kezdeményezte. Ritka eseménynek számított ez akkoriban, ezért aztán a Váci Hírlapon kívül helyet kapott a Pesti Hírlap, a Vasárnap és a Tolnai Világlapja hasábjain, de beszámoltak róla a Petőfi Társaság ülésén is. Pedig az még nagyon szerény kezdet volt, az igazi hagyományápolás a felszabadulás után kezdődött, Gerengay tanító úr is ekkor írta két költői elbeszélését és egy vígjátékát Petőfi penci napjairól; egy-egy kézirati példányát a Petőfi Irodalmi Múzeumban helyezték el. Az elmúlt három évtized mozgalmainak, emlékmegőrzésének, múzeumalapításának, táblák avatásának a lelke már Jakus Lajos általános iskolai igazgató, a négy község emlékeit gyűjtő Falumúzeum vezetője volt. Nem most fedezzük fel ma is szerény személyét, tevékenységéről 1957-ben Dienes András lelkes riportot írt, kötetben a Hazafias Népfront művelődési osztálya adta ki (Petőfi útján, 1960). Akkor is emléktáblát avattak és az iskola egyik tantermében kiállítást rendeztek; a tanácselnök szegeit, a tanárok tablót rajzoltak, feliratot ragasztottak, Jakus igazgató úr fáradhatatlannak mutatkozott; az avatás napja előtt éjjel háromig folyt a munka, hogy a vendégek és a falu mindent szép rendben találjon. Az akkori emléktábla a Kosztolányi-ház helyén emelt Művelődési Otthon falára került. E helyen állt az a ház, melyben PETŐFI SÁNDOR 1835/39 — 1838 — és 1843-ban — Időzött Folytassuk? A költő születésének 150. évfordulóján, 1973- ban a Csörtöly-féle épületnek még megmaradt részére került tábla, amelyet Kiss József, a szövegkritikai kiadás egyik szerkesztője avatott: a múzeum előtt emlékmű áll, ott Miklós Róbert irodalmi muzeológus mondott ünnepi beszédet. Erre az alkalomra jelent meg Jakus Lajos Petőfi Pencen című tanulmánya eredeti dokumentumok szövegével, fotókópiákkal, egykorú felvételekkel és olyan tartalommal, ami forrásértékű a Petőfi-kutatás szempontjából; szavaiban nemcsak a hűséges helytörténész hangja csendül, hanem a tudományos kutatóé is, aki új, eddig ismeretlen adalékokkal szolgál a költőről. Érdemes szó szerint idézni ennek a negyven lapnyi füzetnek a kolofonját is: „Petőfi Sándor születésének a 150. évfordulójára a Vác és Vidéke ÁFÉSZ teljesen díjtalanul nyomatta ki ezen tanulmányt, emlékül adva a szövetkezet tagjainak.” Tiszteletre méltó dologról van szó, a magam részéről nem ismerem párját. Kiskőrös vagy Kiskunfélegyháza, Pest vagy Aszód, még Pápa, Dunavecse. Szalkszentmárton is jelentősebb emlékhelyek Pencnél, de odaadóbb szeretettel nem leheta költőre emlékezni, mint ahogyan ebben a kis faluban teszik, melyről nem árt elmondani, hiszen sokan nem tudják, hogy Pest megye északi részén, a váci járásban fekszik; nem tűl messze Aszódtól és Gödöllőtől, de még Selmectől sem. Petőfi ugyanis ebből a három helységből látogatott el Pencre, az akkor szlovákok lakta faluba, ahol már csak néhány öreg beszéli úgy-ahogy ősei nyelvét. Rokonok és barátok Hogyan került azonban oda, mi adott alkalmat a látogatásokra? Rokoni és baráti szálak kötötték a faluhoz, ott lakott egyik nagynénje és több aszódi iskolatársa. A nagynénit illetően minden életrajzban — még Dienesében is — Hruz Anna nevével találkozunk, ami téves, bár nem csoda, hiszen Hruz Máriának, Petőfi édesanyjának tíz testvére volt. Tegyük tehát közhírré Jakus Lajos okmányszerűen igazolt megállapítását: a költőnek Hruz Éva nevű nagynénje élt Pencen, 1835-ben negyven éves volt és Kosztolányi Imre ügyvédnél szolgált, akit Turóc megyéből ismerhetett, mivel a Hruz-család Necpálról, Kosztolányiék az ahhoz négy kilométernyire fekvő Kostyálról kerültek oda. Tehetős ember volt Kosztolányi Imre, a Menyecske-hegyi jóféle szőlőjében termett az akkor híres bor. 1954-ben összeomlott házának magas támfalában még megnézhetjük a két borospincét, amelyek üresen ásítoznak, nem termelnek már bort Pencen. Hruz Éva házi helyzetéről régente azt írták, hogy szolgálólány volt, illedelmesebben házvezetőnőnek nevezték; pontosítsunk ebben is a penci evangélikus egyház számadáskönyvének 1327-es bejegyzése alapján: „inspectorova gazdina”, azaz gazdaszszony. Félig cseléd, félig családtag, akinek vendégeként Petőfi kétszer két hetet tölthetett el. . Az első penci kirándulásra 1835 karácsonyán került sor, akkor Aszódról érkezett barátaival a karácsonyi vakációra Négyen voltak, Petrovics (Petőfi) Sándor, Jakubovich (Kemény) János, Dohányi (Delhényi) Zsigmond és Csörföly Lajos. Közülük csak Csörföly nem magyarosította a nevét, akinek az apja a Podmaniczky bárók penci tiszttartója volt. Petőfi sűrűn fordult meg náluk, jól érezte magát a vele egykorú fiúk és lányok között, de nagyokat mutatott azon is, hogy az öreg Csörföly mindig Petrikovicsnak nevezte a vendégét, akit fia barátjaként szívesen fogadott. A fogadásra először az országúton került sor, mert a négy diákot szállító kocsi a szomszédos Csővár határában felborult, ők meg egymás hegyén-hátán bukfenceztek az árokban. Dihányi jajgatott, Petrovics kacagott, amint erre utóbb Jakubovich visszaemlékezett. ..Petőfi nagyon érdekes kalandnak tartotta ezt az esetet, különösen akkor, midőn a törött rúd miatt tovább nem haladhatván, egy szerencsénkre arra jövő penci bőrös zsidó a bőrökkel rakott szekér tetejébe szedett fel minket.” A tragikomikus epizódban azt élvezte elsősorban, hogy „magas, ruganyos és illatos alkalmatosságon utazik”. Így talált rájuk az aggódó öreg Csörföly, aki alig ismert rá a saját fiára. Nem lett semmi bajuk, szánkázás, csúszkálás, gyermeki kedvtelések közepette telt el a vakáció, hogy aztán az aszódi gimnaziális iskola II. grammatista osztályába térjenek vissza. Gyerekszerelem A második penci látogatásra már Selmecről érkezett, ahová Aszód után, 1838 szeptemberében iratkozott be a gimnázium poétái osztályába Az akkor már Pozsonyban tanuló Csörföly Lajosnak Selmecen november 1-én keltezett levelet írt, amiből egy részletet kiemelünk: „Nálunk október 13-kán esett először hó, hanem akkor nem voltam Selmeczen, de... Penczen, Penczen!! Én, Osztroluczky « Kosztolányi mentünk oda szüretre, s ott mulatónk két hétig.” Figyeljük a dátumokat. Október 13-án már Pencen vannak, két hetet maradnak, tehát legalább 26—27-ig, ennek pedig irodalomtörténeti jelentősége lehet, sőt van. Petőfinek ugyanis az első olyan verse alatt, amelyik saját kézírásában maradt fenn, ez a dátum áll: 1936. okt. 26. Az írás helyét nem jegyezte fel, de a tartózkodás alapján csakis Pencen írhatta. A kiváltó élmény aszódi, amiről Dihányi így emlékezett: „Ezen időben gyulladt ki Petőfi szíve is a szerelemre, mely azonban nem állott egyébből, mint hosszú, néha félívnyi levelekből ..Petrovics Sándor akkor 14 éves volt, a hartai evangélikus lelkész bájos lánykája, Caneriny Emília szintén, akinek szívében az örök hűség egy félév alatt elmúlt, tavasztól őszig. Petőfi Pencen értesülhetett Csörföly Herminkétől — ő is Aszódon tanult — szeretett Emmája „hűtlenségéről" és versre buzdult, megírta A hűtlenhez szóló költeményt. Kilenc szakaszon át sorakozik a búsongás, a negédes, a csalfa Emma, éjszak, kietlen táj, Muzsafi és a reformkori szalonlíra megannyi kelléke; aligha figyelnénk rá, ha nem a majdani Petőfi írta volna. Zsenge, de azért hibátlan a rímtechnikája, kényszerűségből még áttört sorok (enjambement) is akadnak és szakaszokon át rokonszenvesen nagyzol, szinte előlegezi a későbbi önérzetes költő hivatástudatát. Harmadszor és negyedszer rövid egymásutánban, 1843- ban fordult meg Pencen. Akkor Gödöllőről indult, gyalog. Hévízgyörkön Horváth Károly barátja csatlakozott hozzá, Domonyban Dohányi Zsigmond, együtt mennek Pencre Csörfölyékhez. Visszatérnek Domonyba, ahol Petőfi felkereshette az ott nyugvó Petrovics Tamás nagyapa sírját, aztán Aszódra mentek, majd vissza Pencre. Pihenés, aztán Szada, Duka — ez másik útvonal —, majd újra Gödöllő. Ezekre a penci látogatásokra emlékeztet a gondosan gyűjtött, jól rendezett penci Falumúzeum gazdag anyaga; a kéziratok fotói, eredeti helyi okmányok, ismerősök, barátok portréi; igen sok korabeli tárgy, szerszám, kard és lobogó teremti meg a korhűséget. Középpontban a penci, aszódi és selmeci emlékanyag áll, de áttekintést nyújtanak a tárlók a költő egész életútjáról, sőt ebben a tekintetben is találkozunk az egyik szekrényben eredeti relikviával, a költő költői dohányszitárával. Érdemes kirándulni Pencre hogy megnézzük a Rákóczi út 25. szám alatti gyűjteményt, de magát a hegyek közé rejtőzött falut is, amit Mikszáth szintén ismerhetett, mert A vén gazember és Az arany csikó egyes helyein emlegeti. És érdemes Pencen Petőfire emlékezni már csak azért is, mert Dienes András a múzeumban őrzött beszédkézirata szerint ezt mondta róla az 1957-es emléktábla avatásakor: „Nincs tája az országnak, mely többször látta volna arcát vidámnak, többször hallotta volna nevetését, mint a penci völgy." Puruczki Béla .Szombat, 1975. március 1I. Ma kezdődik a Nemzeti Színházban a magyar drámák ünnepe Ma kezdődik meg a Nemzeti Színházban a magyar drámák ünnepe, és április 4-ig tart. Ez idén a műsoron már szereplő klasszikus és modern művek mellett két bemutató előadás is szerepel a magyar drámák ünnepén. Március 22-én újra bemutatja a Nemzeti a Bánk bánt. Katona József drámáját Marton Endre rendezi, a címszerepet Sinkovits Imre alakítja, Gertrudit Ronyecz Mária, Melindát Vörös Eszter, Endre királyt Sinkó László, Tiborcot Avar István, Peturt Básti Lajos, Biberachotze Lajos, Ottót pedig Téry Sándor. A Katona József Színház március 20-án mutatja be Kopányi György Igazolatlan ősz című színművét Egri István rendezésében. Főszereplők: Kállai Ferenc, Mészáros Ági, Horváth József. A magyar dráma ünnepe műsorán szerepel a Mózes, a Czillei és a Hunyadiak, a VII. Gergely, a Testvérek, a Rokonok, a Döglött aknák, a Szigorú szerelmesek és a Hongkongi paróka. NAPLÓ Március I. Sok ezren kísérték utolsó útjára pénteken a belgrádi új temetőben Ivó Andrics Nobeldíjas írót A gyászszertartáson Kiro Gligorov, a jugoszláv szövetségi képviselőház elnöke, valamint a szerb tudományos és művészeti akadémia, továbbá szülőföldjének, Bosznia- Hercegovinának küldötte mondott búcsúbeszédet. A Magyar Írók Szövetségét a temetésen Csuka Zoltán, Ivó Andrics műveinek legkiválóbb magyar fordítója képviselte. 4* Megérkezett Lengyelországba a Thália Színház. A magyar kulturális napokon Varsóban, majd Opoléban a Bartókiánál, és a Történelem alulnézetben című színművet adja elő a társulat két-két alkalommal. A Lobogj, tavaszi fény felszabadulási kórusműpályázat díjnyertes alkotásait április 5-én díszhangversenyen mutatják be a Zeneakadémia nagytermében. A műsoron nyolc bemutató szerepel, Durkó Zsolt, Lendvay Kamilló, Maros Rudolf, Borgulya András, Lóránd István, Decsényi János, Juhász Frigyes egy-egy szerzeménye, valamint a műsor címét adó. Lobogj, tavaszi fény — Lóránd István alkotása. Hermán Lipót emlékkiállítása a Nemzeti Galéria és a Damjanich Múzeum rendezésében március 16-án, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg a Szolnoki Galériában. ♦ Magyar textilművészeti kiállítás nyílt meg Bejrútban, a Chahine Galériában. A kiállítás megnyitóján megjelent Michel Szaszin miniszterelnökhelyettes és Szeren Khan Amerian idegenforgalomügyi miniszter is. e© Fellegi Ádám két hanglemezéről közöl kritikát a Financial Times. Dominic Gill írását így vezeti be: „Az elmúlt ősszel Budapesten megrendezett kortárs zenei heteken Fellegi Ádám fiatal magyar pianista zongoraestje egyike volt a legemlékezetesebb eseményeknek. Kiművelt technikája, lebilincselő előadásmódja és pódiumra termett alkata van. Jólesően tapasztaltuk, hogy játékának őszinte nyíltsága éppoly jól érvényesül a hanglemezen is”. A legújabb magyar zongoraműveket megszólaltató lemez méltatása után a cikk így folytatódik: ,,Fellegi másik hanglemezén a korábbi XX. századi zongoramuzsikáról nyújt világos, bensőséges képet Berg szonátájának tiszta, melegszívű, gyönyörűen árnyalt és pedálozott előadásával. Schönberg utolsó két zongoradarabjának, az Op. 33a és 33b-ntok erőteljes és komoly megszólaltatásával, és Sztravinszkij Petruskájának egészen kivételesen briliáns tolmácsolásával. Mind között a legjobb azonban Bartók Szabadban című szvitje, amelyyet nemes egyszerűséggel, eleganciával, de emellett csodálatos koncentrációval és Intenzitással játszik, a végső hajszát lenyűgöző tűzzel” — írja a Financial Times. A Liszt Ferenc Társaság tavaszi koncertjét, amelyen kortárs magyar zeneköltőik művei hangzanak el, ma este fél nyolc órakor rendezik meg a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A műsoron Maros Rudolf Szvit hárfára című kompozíciója (hangversenytermi bemutató). Kodály Triószerenádja és Sugár Rezső Hunyadi Hősi ének című oratóriuma szerepel.