Magyar Nemzet, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-13 / 37. szám
f›6U ^ . ° ” Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA BÉKÉS MEGYEI KÖNYVTÁR BÉKÉSCSABA PI 35 'jb&ieH ■ ,4k'V . 1 könyv meg a fogyasztója Megélénkült az érdeklődés a könyvkultúra, a könyvkiadás, a könyvterjesztés, a könyvpiac iránt. Az „áru-e a kultúra”-kérdés vitája (és tisztázása) leginkább a könyv felé fordítja a közfórumok figyelmét. Feltűnő, hogy sajtó, rádió, tévé váltig könyvkiadókat, terjesztőket faggat. Mi is a helyzet, hol is a baj? „Mert, ugye, baj van?” A kiadóknál, a terjesztőknél, a nyomdaiparban van baj. „Drágul a könyv, drágulni fog.” „Szűkítik a terveiket a könyvkiadók.” „Csökkennek a példányszámok.” „Drágul a papír, drágul a nyomda, a könyv pedig alig teszi, vagy teheti ugyanezt: áthidalhatatlan az ellentmondás.” Kérdezősködni jó, gondokat föltárni szükséges. Van gond elég a művelődés könyvterületén. Jó értesüléseket jó megerősíteni, jólértesültségeket jó helyükre igazítani. Ezekből a riportokból és nyilatkozatokból viszont túlnyomórészt olyasmi derül ki, ami már évek óta egyfolytában ki van derülve. (Hogy minél nagyobb a kiadott példányszám, annál több a ráfizetés — minek sokadszor elmondani, hogy miért. Hogy ritkán van sikeres könyvből utánnyomás, szinte azonnali, pedig szinte lehetetlen mindmáig — minek sokadszor elmondani, miért.) És a nagy kérdezősködésben van valaki, akinek szintén meg kellene szólalnia, de nem szólal meg. A könyv fogyasztója. Az olvasó. A vevő. Róla csak annyit tudni egyelőre, hogy 1980-ban ugyanannyit költött könyvre, mint 1979-ben. Ha ugyanannyit költött, holott 1979-ig évről évre többet költött, akkor megtorpant az igénye. És ha a könyvek ára egyik évről a másikra (mondjuk) hatnyolc százalékkal emelkedett, akkor a könyvmenynyiség hat-nyolc százaléka akkor is a boltokban és a raktárakban maradt, ha tavaly ugyanannyi volt az új könyv, mint tavalyelőtt, ha pedig a könyvkiadók tavaly is növelték a kiadványterveiket a tavalyelőttihez képest, akkor még több maradt eladatlan. A vevőt is meg kellene kérdezni, hogy miért van ez így, ha így van, a könyvkultúra fejlődése számos föltételen múlik, de a döntő föltétele az, hogy vevője legyen a könyveknek. Kérdik, hogy a különleges árunak minősülő könyv olcsósága akadálya-e a fejlődésnek, hiszen az önköltsége egyre nő. Gyorsan és szorgosan kellene inkább azt tudakolni, hogy miért nem nő (vagy miért csökken) a ,,fogyasztói kosárba” rakott könyvek menynyisége, egy olyan időszakban, amikor más áruk megmegdrágultak, ám a fogyasztott mennyiség nem csökkent. Tudakolni kellene, vajon tényleg igaz-e, hogy az ember szükségleteinek rendjében kétségtelenül lenfelül áll a kultúra, de egyben egy sor legvégén is, tehát a kultúránál kezdődik a takarékoskodás, a magánköltségvetési tételek megszorítása? Tudakolni továbbá, hogy milyen mértékű könyváremelkedést észlel a vevő, s nem téves-e az észlelése, és észleli-e, hogy technika, külső igényesség dolgában milyen minőségű könyvekkel kínálják meg, vajon csak annyival szebbekkel-e, mint amennyi a valóságos könyváremelkedés? És vajon miért konzervatív a könyvbarát egybenmásban? Miért fogy mindmáig kétszer annyi egy közepeske regényből, mint egy mesteri novelláskötetből? Miért tartózkodó olyan sok vevő, ha még ismeretlen nevet lát egy új könyv borítólapján? Nem valamiféle burkolt kihívások és okolások ezek: kérdések. Ha ízlését, igényét és értékítéletét egy újdonság gyors elkapkodásával kinyilvánította a vevő (milyen biztató olykor egy-egy gondolatában-eszközeiben legmodernebb szépirodalmi mű sikere, milyen fontos ,,viszszaigazolása” a könyvkiadói törekvéseknek, ha a vevők sikerré avatnak egy-egy olyan művet, amely a közelmúlt oly szövevényes, ellentmondásos történelmét vizsgálja), akkor miért nem szavazóbírálói funkciójára büszke, miért gyanítja, hogy eleve csekély volt a siker példányszáma? Ez sem valamiféle védekező visszavágás itt, ez is kérdés. Sok a kérdés. Sok azoknál, akiket szorgosan kérdezgetnek, és akik szorgosan elmondanak mindent, amit évek óta el-elmondanak már ,hogy papír és nyomda drágul, hogy a könyvek szépülnek, hogy néhány év alatt kétszeresére nőtt a könyvkínálat, hogy mekkorára bővült a választék, hogy a „fogyasztói kosárba” rakott hány áruéhoz képest még mindig milyen olcsó a könyv ára — és hogy papírmalomnak sem lehet könyvet gyártani, de egy-egy égig ugrott sikerigényt sem lehet végtelenségig kielégíteni, s így tovább), de több a kérdés a könyvbarátnál, a vevőnél. A „könyvpiac” nem vizsgálható egyszerű piacközpontú szemlélettel, de az biztos, hogy a könyvkultúra fejlődését azok döntik el, akik üres táskával mennek a könyvesboltokba, megrakott táskával távoznak a boltokból. Velük kell sokat beszélni. Kutatni a véleményüket. (Bár volna annyi könyvesbolt és jó könyves, hogy úgy lehessen beszélgetni minden vevővel, ahogy ma nem lehet. Bár könyvekről is szólnának a lapok „Olvasóink írják”rovatainak az olvasólevelei, s nem csak bürokrácia-példákról és más köznapi gondokról. Bár a fogyasztó köznapi gondja volna a könyv is.) Gyártók és terjesztők évek óta nasvjából ugyanazokat a pozitív és negatív tényeket ismétlik: halljuk most sűrűbben a forvasztó tűnődő, töprengő, vitatkozó hangját. Bor Ambrus Lázár György és Sztanko Todorov megkezdte tárgyalásait Nyilvánosságra hozták a szovjet külügyminiszter levelét az amerikai diplomácia vezetőjéhez A külpolitikai helyzet • A KAPCSOLATOK széles körét tekintik át a szófiai lapok jelentése szerint a magyar—bolgár kormányfői tárgyalásokon. A hivatalos megbeszéléseken természetesen szó esik a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről is, a középpontban pedig a kétoldalú együttműködés, ezen belül elsősorban a gazdasági kooperáció bővítésének a lehetőségei állnak. A bolgár hazafias front lapja a Lázár Györgyöt és kíséretét üdvözlő szerkesztőségi cikkben egyebek között azt írta, hogy Magyarország és Bulgária sokoldalú együttműködésének az elmélyítése és tökéletesítése teljes mértékben megfelel a két nép érdekeinek és hozzájárul a szocialista országok népei közti jobb megismerés megszilárdításához. ,gy PÁRBESZÉDRE lenne szükség a szovjet—amerikai kap- 7csőlátóknak nem egy kérdésében — állapítja meg Andrej Gromiko abban a levelében, amelyet január végén — az amerikai külügyminiszter korábbi üzenetére válaszul — írt Alexander Haignek. A szovjet diplomácia vezetőjének az üzenetét az ország washingtoni nagykövetsége tette közzé, utalván arra, hogy az amerikai fél korábban már nyilvánosságra hozta a State Department irányítójának a levelét. Gromikónak igen tárgyszerű hangnemben megfogalmazott sorait egyfelől az jellemzi, hogy határozottan visszutasítják a Haig-levélnek a Szovjetunió külpolitikáját illető éles kitételeit. Másrészről ismételetsen és hangsúlyozottan rámutat az üzenet arra, hogy a Szovjetunió készen áll a széles körű véleménycserére az Egyesült Államokkal és bízik abban: a jövendő és remélhető tárgyalásokon valóban a kétoldalú kapcsolatoknak, illetve a nemzetközi helyzetnek az alakulása szempontjából egyaránt döntő fontosságú kérdések kerülnek majd a napirendre. A szovjet külügyminiszter egyebek között választ adott amerikai kollégájának a lengyelországi helyzettel kapcsolatos állásfoglalására. Enek során leszögezte, hogy Lengyelországnak mint „szuverén szocialista országnak a belügyei nem képezhetik vita tárgyát harmadik országok között, így a Szovjetunió és az Egyesült Államok között sem". A több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szovjet külügyminiszter idézett levelében természetesen messzemenően eleget tett a diplomáciai üzenetváltás szigorú szabályainak, habár ügyelt arra, hogy ezek a kötelmek ne csökkentsék szavainak a kétségkívül indokolt súlyát. Washingtonban viszont mintha látszani kezdenének az első jelei annak, hogy a nemzetközi kapcsolatokhoz értő körökben némelyek egyre türelmetlenebbül szemlélik a Reagan-kormányzat eddigi külpolitikai vonalvezetését. Bernard Gwertzman, a The New York Timesnak Washingtonban működő vezető diplomáciai tudósítója például szinte már „visszasírja” Carter napjait, utalván arra, hogy az új elnök egyelőre még olyan külpolitikai tématervezettel sem állott elő, mint amilyennel az elődje 1977-ben szolgált. A hírmagyarázó szerint a Fehér Ház láthatóan a belgazdasági gondokkal van elfoglalva, „Reagan elnök csekély számú külpolitikai megjegyzése pedig a tapasztalat hiányát bizonyította”. Hozzáteszi a State Department tevékenységét hosszabb ideje figyelemmel kísérő tudósító, hogy a kormányzat egyik legnagyobb gyöngesége a jelek szerint egy befolyásos és koncepciózus külpolitikai gondolkozó főnek a hiánya. Alexander Haiget, illetve Richard Allen nemzetbiztonsági tanácsadót egyaránt gyakorlatias döntéshozónak minősíti a cikkíró. Mindenesetre hozzáteszi — és ezzel alighanem más helyütt is egyetértenek —, hogy Washingtonnak eddigi szokatlan szóhasználata ellenére úgy tűnik, mindkét oldal nyitva akarja hagyni az utat a párbeszédhez. Magyar—bolgár kormnyíni megbeszélések Szófiából jelenti az MTI. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke hivatalos baráti látogatásra csütörtökön Szófiába érkezett. A magyar kormány különvonata tíz órakor gördült be a bolgár főváros központi pályaudvarára, amelyet erre az alkalomra a két ország nemzeti lobogóival díszítettek fel. Lázár Györgyöt a vonat lépcsőjénél Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke üdvözölte. A magyar miniszterelnök és kísérete fogadtatásán ott volt Georgi Jordanov, Grigor Sztoicskov és Krsztju Tricskov miniszterelnök-helyettes, valamint a politikai és gazdasági élet több más vezető személyisége. Lázár György csütörtökön délben koszorút helyezett el a szófiai Szeptember 9-e téren levő Georgi Dimitrov mauzóleumnál. A magyar kormányfő ezt követően lerótta kegyeletét a bolgár és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő alakjának szarkofágjánál. A hivatalos magyar—bolgár kormányfői tárgyalás délután három órakor kezdődött a bolgár minisztertanács épületében. A több órás, mindvégig szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen Lázár György és Sztanko Todorov mellett részt vettek a magyar kormányfő kíséretének tagjai, valamint bolgár részről Hriszto Hrisztov külkereskedelmi miniszter, Marij Ivanov, a külügyminiszter első helyettese és Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete A miniszterelnökök tájékoztatták egymást országaik szocialista építőmunkájának újabb eredményeiről, időszerű feladatairól, az MSZMP XII. és a BKP XI. kongresszusa határozatának végrehajtásáról. A tárgyalások középpontjában a kétoldalú kapcsolatok álltak. Méltatták a két ország sokoldalú együttműködésének eredményeit, kiemelve, hogy azok további erősítésére van szükség minden területen, így kulturális téren is. A legátfogóbb véleménycserét gazdasági kérdésekről folytatták, már csak azért is, mert mindkét országban új ötéves tervidőszak kezdődött. Leszögezték: éppen ezért különösen időszerű most a gazdasági együttműködés új, konkrét feladatainak meghatározása és szerződéses rögzítése. Ilyen nagy fontosságú dokumentum lesz az 1981—85. évi árucsere-forgalmi megállapodás, amelyet pénteken írnak alá Szófiában. Az időszerű nemzetközi kérdések közül elsősorban a két országot és az egész szocialista közösséget közvetlenül érintők kerültek szóba. Rámutattak a nemzetközi enyhüléssel szembeszegülő imperialista erők visszaszorításának szükségességére, az enyhülési folyamat eredményei megóvásának fontosságára, és aláhúzták a leszerelési tárgyalások meggyorsításának időszerűségét. Ezzel kapcsolatban reményüket fejezték ki, hogy a madridi találkozón határozat születik az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásáról. A kormányfői tárgyalást valamennyi megvitatott kérdésben a teljes nézetazonosság jellemezte. Sztanko Todorov csütörtökön este a szófiai Vitosa szállóban vacsorát adott Lázár György tiszteletére. A vacsorán a két kormányfő pohárköszöntőt mondott. A, afgán kulügyminiszter felszólalása I.S-Delhiiben Abibra hízlasztonak a záróülést az el nem kötelezettek értekezletén Új-Delhiből jelenti az MTI: Afganisztán hajlandó szomszédaival ENSZ-megbízott jelenlétében, előzetes feltételek nélkül tárgyalásokat folytatni. Az ENSZ-megbízott kijelölése „hasznos” volt, de Afganisztán nem tűrheti, hogy valamely államnak, vagy államcsoportnak a párbeszédben való részvételével országa helyzetét nemzetközivé változtassák. Ebben foglalható össze Sah Muhammed Doszt afgán külügyminiszter csütörtöki nyilatkozata, amely az el nem kötelezett országok külügyminiszteri értekezletén, majd egy rákövetkező sajtóértekezleten hangzott el Új-Delhiben. Doszt csütörtökön kapott szót a konferencia plénumán. Az eredeti tervek szerint csütörtök lett volna az értekezlet utolsó munkanapja. A plenáris ülés felszólalóinak sorát az esti órákra le is zárták, de a záróülést péntekre kellett halasztani. A záróokmány új változatán dolgozó szerkesztő bizottságok — a dokumenumot India állította össze — nem tudták időben befejezni a feladatukat. Sah Muhammed Doszt nagy érdeklődéssel fogadott beszédében hangoztatta: országa kívánatosnak tartja, hogy szomszédaival olyan megállapodásokat kössön, amelyek megteremthetnék a politikai rendezés és a korlátozott létszámú szovjet kontingens kivonásának feltételeit. ..Készek vagyunk véleménycserére” Andrej■romikw válasz üzenete Alexander flaighez Washingtonból jelenti a TASZSZ. A Szovjetunió washingtoni nagykövetsége szerdán a következő sajtóközleményt tette közzé: Minthogy az amerikai fél nyilvánosságra hozta Alexander Haignek, az Egyesült Államok külügyminiszterének Andrej Gromikóhoz, a Szovjetunió külügyminiszteréhez intézett 1981. január 24-i levelét, a Szovjetunió washingtoni nagykövetsége közzétette Andrej Gromikónak Alexander Haighez intézett, január 28-i válaszlevelét. A levél így hangzik: „Figyelmesen tanulmányoztam az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége révén hozzám eljutatott január 24-én kelt levelét, és érzem az abban kifejezésre juttatott óhajt a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok fejlesztésének érdekében történő munkálkodásra. Ez megfelel a mi szándékainknak is. A szovjet—amerikai kapcsolatokban valóban nem kevés kérdés van, és köztük olyanok, amelyek elsődleges figyelmet érdemelnek, és olyanok, amelyekben véleménycserére lenne szükség. Sajnálatos, hogy ezek a kérdések az ön leveléből megítélve, még nem kerültek az új kormányzat látóterébe. Ami az ön levelében érintett néhány konkrét kérdést illeti, a következőket szeretném közölni: Közvetlenül az incidens után, amelynek során túszul ejtették az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének munkatársait, a Szovjetunió világosan és egyértelműen állást foglalt az ilyen jellegű cselekmények ellen, valamint a diplomáciai sérthetetlenség tiszteletben tartásáról szóló bécsi konvenció szigorú betartása, és ennek megfelelően a túszok haladéktalan szabadon bocsátása mellett. Ezen álláspontunkhoz ragaszkodtunk ennek a kérdésnek az ENSZ Biztonsági Tanácsában 1979 végén történt megvitatásakor és azt követően is. Az Egyesült Államok kormánya előtt jól ismert az is, hogy éppen ezen álláspontból kiindulva közvetlenül is az iráni vezetőkhöz fordultunk. Erről azonban most nem történt említés. Sem az ön levelében, sem a kormányzat képviselőinek nyilvánosság előtt tett nyilatkozataiban egyetlen jó szó sem hangzott el a Szovjetunió címére ezen álláspontjával kapcsolatban. Ehelyett egyértelműen tendenciózus értékelések hangzanak el arról, hogy a szovjet tömegtájékoztatási eszközök mit közöltek az amerikai diplomaták kiszabadításáról, s mind