Magyar Nemzet, 1984. május (47. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-05 / 104. szám

II ­int Nemzet A Magyar Nemzet vitafóruma Hol tart az egykor világhírű magyar kézművesipar? AZ ELMÚLT HETEKBEN rendezték meg Münchenben a 36. nemzetközi kézműves vá­sárt. A vásáron 761 külföldi és 1704 NSZK-beli kézműves vett részt. Magyaroszágot tizenki­lenc diplomás iparművész kép­viselte, akik babákkal, textí­liákkal és kerámiákkal vettek részt a kiállításon. A Magyar Nemzet tájékoztatása szerint Magyarország igen kis helyen szerepelt a kiállított tárgyai­val, amelyek nem mutattak kiugró teljesítményt. Romá­nia, Csehszlovákia kétszer, Lengyelország és Jugoszlávia viszont négyszer akkora terü­le­ten állított ki, mint Magyar­­ország. Ugyanakkor ezek az or­szágok legalább nemzeti jellegű propagandával keltet­ték fel a vásár látogatóinak a figyelmét. A külföldi­ kritika is igen szegényesnek tartotta a magyar kiállításon bemuta­tott tárgyakat. Mindez elgondolkodtató. Va­jon miért nem szerepelt a ki­állításon a magyar kézműipar? Mert létezik magyar élő ipar­művészet, illetve művészi kéz­műipar is, nemcsak diplomás iparművészeink vannak. Miért nem szerepelt a vas- és fém­ipari, továbbá a faipari kéz­művességünk, amely annyi dicsőséget és elismerést szer­zett az egykori nemzetközi kiállításokon. A magyar kézműipar már az előző évszázadban, száza­dunk első felében mind a kül­földi, mind pedig a hazai kiál­lításokon kiváló műszléssel készített alkotásaival tűnt ki. Az elmúlt évszázad nyolcva­nas éveiben megindult nagy­arányú építkezések széles te­ret kínáltak az akkori már nemzetközi hírnévnek örven­dő kézműiparunknak. Ebben az időben a rohamosan fejlő­d­­ő Budapestnek csaknem min­den­ nevezetes építkezésénél,­­ lakásainkban és környeze­tünkben megtaláljuk az egyre nemesedő, finom műízléssel készült használati és díszítő s jól funkcionáló műlakatos, műkovács, ötvös, műbútorasz­talos, szobrász, keramikus és egyéb munkákat, melyek ízlé­ses választékosságukkal, a mesterek és segédek ösztönös szépérzékével irányt mutattak az akkori nagy építészeknek és iparművészeknek is. AZ 1900. ÉVI párizsi világ­kiállításon elhalmozták a ma­gyar kézműveseinket mester­munkáikért polgári és egyéb kitüntetésekkel, köztük szá­mos Grand Prix-vel is. Az 1904. évi amerikai világkiállí­táson kézműveseink ugyan­csak számos kitüntetésben, köztük nagydíjban is részesül­tek. E kézműipari sikerek folytatódtak és számos deko­ratív szépségű művészi kéz­műves munka készült száza­dunk első felében is. Ezek után önkéntelenül az előző évben a Műcsarnokban rendezett Országos Iparművé­szeti Kiállításról írt kritika jut eszembe, mely szerint van­nak diplomás formaterve­zőink, vannak diplomás ipar­művészeink, de nincs ipar­művészetünk. Ezt kiegészítve a Münchenben rendezett 36. nemzetközi kézműves kiállítá­son a diplomás iparművé­szeink részvételével kapcsola­tos kritikákkal felmerül a fe­lelősség kérdése. Művelődési politikánk az elmúlt harminc­öt év alatt az élő iparművé­szet, illetve a művészi kézmű­ipar fejlesztése helyett a dip­lomás iparművészek képzését támogatta. Vajon ez a hivata­los az új társadal­munk építéséhez mennyiben gyak­rálja az élő inarmű­ve^^t feladatát, a sokoldalúan fej­­lett ember kialakítását, neve­lését, ízlésének felesztését, az ifjúság mari, kézműipari, kéz­műves vá­rg iránt vonzalmát? A kérdésre a választ közvet­lenül a felszabadulás utáni ipari, kézműipari és iparmű­vészeti hivatalos szakoktatási szemléletben kell keresnünk. Ebben az időben két szemlélet alakult ki ezzel kapcsolatban, az egyik a középfokú szakem­berképzést támogatta, a má­sik a felsőfokú képzést. Az el­múlt, harmincöt esztendő alatt, de napjainkban is az utóbbi szemlélet érvényesül. A tech­nikus, a kézműiparos képzés helyett diplomás mérnököket, továbbá a gyakorlati élettől távol eső iparművészeket ké­peznek. Ezáltal több mint há­rom évtizede szakadék áll fenn a termelésben, a szakközépis­kolát és főiskolát végzett iparművészeink pedig nem tudnak beilleszkedni a min­dennapi, a gyakorlati, az ipari életbe. Ugyanakkor napjaink­ban még mindig megoldásra vár a hatékonyabb termelés, valamint a versenyképes és minőségi munka problémája. Közben az ipari, a műszaki pálya elvesztette jelentőségét, megbecsülését, s így nincs megfelelő utánpótlás, lassan csupán a tanfolyamokon vég­zett segédmunkásokból pótol­hatják az egykori művelt, ki­váló, sokoldalú és kezdemé­nyező készséggel rendelkező kisiparosokat és szakmunkáso­kat. MEGSZÜNTETTÉK a kö­zépfokú szakemberképzés, a technikus, a kézműiparos és a művészi kézművesképzés fel­legvárait az egykori Állami Felsőipariskolát valamint a Székesfővárosi Községi Ipar­­rajziskolát. Ezáltal a megfe­lelő adottsággal, tehetséggel, kézügyességgel és művészi ér­zékkel rendelkező szakembe­reink számára nem vált lehe­tővé középfokon a szakm­­ai és művészi képességeiknek a ki­bontakoztatása, továbbképzé­se, önképzésre lettek utalva, kiállításokon nem vehettek részt, mert ezt a lehetőséget csupán a diplomás iparművé­szek részére biztosították. En­nek ellenére az elmúlt több mint három évtized alatt mind az export, mind pedig a hazai élő iparművészeti igé­nyeket napjainkig kézműipa­runk, művészi kézműveseink elégítették ki. Mindez elgondolkodtató. Kézműiparunk története a legrégibb időktől napjainkig az emberi művelődés tükre. A kézműves iparból fejlődött ki a gyáripar is. Kézműipa­­rosok készítették az első var­ró- és írógépeket, Bosch mű­szerész volt, Zsolnai fazekas­mester, Krupp kovácsmester. Az ipar fejlődésének igazi alapja mindig a kézműipar volt, amely a szó igazi értel­mében jól képzett szakembe­reket nevelt. A kézműipar biz­tosítja szebb és emberibb éle­tünket és fejleszti ipari struk­túránkat. A fejlett kézműipar korában ismeretlen fogalmak voltak: a hatékonyabb terme­lés, a versenyképes és minő­ségi termelés stb. Ezek a fo­galmak bennfoglaltattak a be­csületes és jól végzett mun­kában. A profit nem elsőd­leges szempont volt. Ebben az időben készült művészi kéz­műves alkotások formálták, csiszolták a nagyközönség íz­lését és nagyban hozzájárul­tak a mindenkori közízlés, környezetesztétika színvonalá­nak emeléséhez. Talán az ak­kori rendkívüli erkölcsi és anyagi megbecsülés is hozzá­járult ahhoz, hogy ha az if­júság a kézműves mestersé­get választotta életpályájául, azt hivatásérzetből tette. Sza­bad érvényesülési lehetősége volt minden kimagasló művé­szi kézműipari teljesítmény­nek. KORMÁNYZATUNK mind­ezt felismerve, rendeletet ho­zott a kis-, közép- és szö­vetkezeti kézműiparunk fej­lesztésére. Napjainkban tehát népgazdaságunk számára is­mét fontos tényezővé vált — mint egykor — a kézműipa­ri termelő munka. Elérkez­tünk ahhoz a határkőhöz, amelyről visszatekinthetünk a múltba, a közelmúltba és be­lepillanthatunk a jövőbe. Ha­zánkban egy új realista tár­sadalom építése folyik, s a jö­vőben ipari, művelődési poli­tikánknak is ehhez kell al­kalmazkodnia. Az eddigi ipar­művészetünk napjainkban is változatlanul a mítoszok ös­vényein bolyong és nem vesz tudomást az eddigi, így a ki­állítási sikertelenségeiről és arról, hogy közízlésünk kiala­kításához, ipari kultúránk és népgazdaságunk érdekeinek kibontakoztatásához vezető út csupán a fejlett élő iparmű­vészeten, a művészi kézmű­iparon át vezet. A magyar iparművészet nem lehet öncé­lú, ki kell elégítenie nemcsak az elit társadalmunkat, hanem társadalmunk széles rétegé­nek igényeit is művészi kéz­műipari alkotásokkal, elfogad­ható áron. Mindezt siettetik az Országos Iparművészeti Ki­állítás, valamint a müncheni kézművesvásár tanulságai. Abban az időben, amikor művészi kézműiparunk fény­korát élte, nem művészeket, hanem kézműveseket képeztek és neveltek. Ugyanakkor szo­ros kapcsolat állt fenn a dip­lomás művészek és a kézmű­­iparosok között. Ebben az idő­ben még megbecsülték a múlt értékeit és tapasztalatait, s ezeket felhasználták a kézmű­ipar fejlesztéséhez. Ugyanak­kor a régi nemes formákat, technikai eljárásokat tovább­fejlesztették, korszerűsítették, esztétikus stílusokat teremtet­tek, a kézműipari alkotások pedig épületeink, lakásaink és környezetünk díszei, ékességei voltak. Kézműveseinknek vol­tak mintaképei. Érvényesült Albrecht Dürer megállapítása, útmutatása, hogy a művészet a mesterségben gyökerezik. De ne menjünk olyan­­ messzire. A század elején Rippl Rónai festő- és iparművész hangoz­tatta, hogy élő iparművésze­tet, művészi kézműipart kí­ván. Majd azzal folytatta, hogy új Magyarországot csi­nálhatnánk, s a művészet, az ipar különösen a magyar mű­ipar révén. EZEK UTÁN felmerül a kérdés, hogyan tovább? A kéz­műipari termelő munka foko­zása céljából szűnjön meg a technikus-, a kézműiparos­­képzéssel kapcsolatos — már három évtizedes — útkeresés, kísérletezés. A múlt értékei­nek és tapasztalatainak fel­­használásával egyedül az elő­zetes műhelygyakorlatra épü­lő, önálló iskolarendszerben történő korszerű technikus- és kézművesképzés biztosíthatja a termelés fokozását, vala­mint azt, hogy a kétezredik évi párizsi világkiállításon a magyar ipar, kézműipar és művészi kézműipar olyan si­kerrel szerepelhessen, mint az ezerkilencszázadiki párizsi vi­lágkiállításon. E célból az egy­kori Székesfővárosi Községi Iparrajziskola jogutódját, a je­lenlegi Képző- és Iparművé­szeti Szakközépiskolát adjuk át eredeti rendeltetésének és a jövőben mint Művészi Kéz­műipari Technikum tevékeny­kedhessen. Művelődési politi­kánk pedig az eddigi szakkö­zépiskolások képzésének fej­lesztése helyett a művészi kéz­műves, technikusképzést tá­mogassa. A Kisiparosok Országos­­Szö­vetségének keretében a Kéz­műipari Tanács már rendel­kezésre áll. A tanács célki­tűzései és feladatai között megtaláljuk mindazt, aminek realizálása rövid­ időn belül hirdetni fogja, hogy hazánk­ban nemcsak élt, hanem még ma is él egy olyan nép, mely­nek művészi kézműipara, élő iparművészete van és ez nem­csak kiszolgálja az állami, társadalmi, kereskedelmi, így az exporttal kapcsolatos meg­bízásoknak, hanem annak ak­tív részese és a megfelelő kép­zés birtokában nagyobb mű­vészi kézműves feladatok meg­oldására is képes. Az Országos Iparegylet lánglelkű megalapítója és el­ső igazgatója, Kossuth Lajos, közel száznegyven év előtt hirdette: „ ... egy oly nép, melynek műipara nincsen, te­hát idegen szorgalomnak adó­zik, valódiságában szabad nem is lehet, s legyen bár óriás, mégis koldus, mert csak fél­karú”. Sárádi Kálmán gyémántdiplomás gépészmérnök Kié lett az Aranygyűszű? A Divatcsarnok Lotz-termé­­ben egy héten át láthatták az érdeklődők, az arra járó vá­sárlók a tizedik Aranygyűszű pályázatra beküldött modelle­ket. Mint minden évben, most is az Ez a Divat szerkesztősé­ge és a Magyar Divat Intézet hirdette a versengést az ipar­ban, a szövetkezetekben dolgo­zó iparművészek, tervezők, gyártmányfejlesztők részére, s most is rengeteg, szép és jó öt­let került elő a tarsolyukból. Nagyon fontos feltétel volt, hogy a pályázati modellek ha­zai alapanyagokból készülje­nek, s a nagyüzemi vagy szö­vetkezeti gyártás követelmé­nyeinek megfeleljenek. S en­nek nemcsak sikerrel tettek eleget, de jó néhány cég a ki­állítás helyszínén meg is ígér­te: azonnal kezdik a modellek gyártását, amint a kereskedők kérnek belőle. Érdemes lenne mielőbb megrendelni a díjat nyert — és a nem nyert — ruhákat, cipőket is, mert nagyon szé­pek. A „cipősök” remekeltek az idén, könnyű, divatos, bőr­ös textiltopánjaikat legszíve­sebben ott rögtön felhúztuk volna... A fiatalok számára készült modellek többsége ol­csón előállítható, s ékes bizo­nyítékul szolgálnak arra, hogy ha akar, tud iparunk divatos, kelendő ruhákat gyártani. S méltán kaptak dicséretet a fel­nőtteknek készült „korhatár nélkül” kategóriásnak szánt modellek is. Az idei pályázat egyik Aranygyűszűse: Rexi Erzsi. A Debreceni Ruhagyár budapesti képviseletén dolgozik. Gyerett­­kori vágya volt, hogy tervező legyen, a sors viszont úgy hozta, hogy „alulról” tanulja meg a szakmát. Nehezen tu­­­­dott elhelyezkedni, s azt taná­csolták, menjen el női szabó­nak, s ha kitanulja a mester­séget, majd elvégzi a szüksé­ges iskolákat, így is történt. S a Minta Szövetkezetben, a Május 1. Ruhagyárban, majd a Debreceni Ruhagyárban bizo­nyította be: érdemes volt elsa­játítani ennek a szép szakmá­nak minden részletét. Most tervez, modellanyagokat szerez be, a különböző szezonokra felkészíti a gyár szerkesztő részlegét. Saját modelljei szép sikereket arattak már az or­szág határain kívül is, leg­utóbb Japánban vásárolták meg egyik kollekcióját. Két­szer nyertek BNV-díjat mun­kái s egyszer nívódíjat kapott. Otthon ő varr magának, a kis­fiának a fürdőruhától a nagy­­kabátig. Kedvencei a sportos­ holmik, a nadrág, a dzseki , s talán ezért is sikerült olyan kitűnően az a kollekció, amely megkapta az Aranygyűszűt. A Trópus fantázianevet viselő összeállítás azt a tervezési stí­lust tükrözi, amiben ő annyira otthon van: a jó minőségű anyagot, jó szabást, fiatalos lendületet és a nyár színeit. — rácz — Szombat, 1984. május 3. KERESZTREJTVÉNY „Táncol az ablak a szélben, / zúg a vihar, vihorászik, / s mindennek tetejében / vil­lám fénye cikázik. Fentiekben FÁBRI PÉTER: VIHAR című versének első szakaszát idéztük, míg a befe­jező második strófát a rejt­vény vízszintes 1. és a 10., va­lamint a függőleges 41. és a 16. számú sorban nyújtjuk át az olvasónak — Anyák napjára. VÍZSZINTESEN (kétbetű­sök: PO­­NS). 16. Sebbel-láb­­bal. 17. Jómódot fitogtató élet­mód. 18. Athéni borkereskedő, majd demagóg és végül diktá­tor volt. 19. Német szín. 20. Sportolók öltözéke. 21. Arab állam. 22. Vékonyabb faág. 23. Harapásnyi étel. 24. Bécsi tyúk. 25. A legrégibb ... folya­mán (valamikor). 27. Robba­nóanyag. 29. A Honfoglaló. 30. Város Toscanában. 31. Az én részemre. 34. Nálunk is gyak­ran járt külföldi artistatársu­lat. 35. Arcfesték. 36. Mező­­gazdasági termelőeszközök egyik csoportja. 38. Egykori budapesti sörgyáros. 40. Ide­gen férfinév. 41. Becézett Ilo­na. 42. Kitűnő karmester és zeneszerző (Viktor). 43. Kato­natiszti rangrövidítés. 44. Óko­ri birodalom a mai Irán DNY-i részén, fővárosa Susa volt. 45. A szokásosnál előbb történő. 46. Muzsikával kap­­csolatos. 47. Berlini édesség. 48. Neves angol író, műfordító és pszichológus (Henry Have­­lock, 1859—1939). Tudományos munkáinak stílusa is szépiro­dalmi igényű. 49. A SZU egyik népe (zűrjének). 50. Rövid lí­rai költemény. 51. Francia harminc. 53. Egyetemi tanár, a nagyfeszültségű technika tu­dósa (János). 54. Belgrádi na­pilap. 55. Romantikus művek­ben az ősmagyarok istene. 57. Utasítást ad (némi népi za­mattal). 58. Két szál deszkán csúszkálok. 60. Afrikai folyó (4320 km). 61. Vasútállomása Bácsalmás. 64. Vértanúk váro­sa. 65. ... tiszta vizet a pohár­ba (felszólítás). 66. Bács-Kis­­kun megyei község. 67. Férfiak megszólítása a spanyol nyelvű országokban. 68. Nagyon vá­gyakozik. 70. Két személyes névmásunk. 71. Budapesti Korcsolyázó Egylet. 72. Kitűnő színésznőnk (Márta). 73. Ható­sági ember. 74. Régi páncél. FÜGGŐLEGESEN (kétbetű­sök: ÉN. SC. TN. FE. KT. ME). 2. Német dal. 3. Nagyközség (BAZ. megyében). 4. Egykori társadalombiztosító. 5. Okta­­lan. 6. Japán nagyváros. 7. Éktelenül kék. 3. . .. Island, kis sziget a New York-i kikötő­ben. 9. Egy szovjet—amerikai tárgyalássorozat ang. nevének röv. 11. Attila legidősebb fia volt. 12. Beszolgáltat. 13. Pálca. 14. Portékának másfajta porté­kához kifejezett viszonya. 15. Angol férfinév. 17. Ruhasza­bás. 18. Részesülni vmiből. 22. Neves költőnk (Gábor). 23. Be­cézett férfinév. 24. Meg van győződve róla. 26. Lóbaj. 28. Dómjáról híres francia város. 30. ... had­­pusztító sereg. 32. Becézett női név. 33. Testré­szek. 35. Francia író (Georges). 36. Nagy német bölcselő (Im­manuel). 37. Rakja a házát, i­ Sürgeti a választ, intézkedés. 42.­­ Bársonyszerű szövet. 4. Kikémlel. 45. A gyomor egy’­ jelzője. 46. Jugoszláv kikötő város. 49. Feltűzött női hajza 50. Sokat beszél, keveset mond 52. ... kezeket! 54. Színes (Lajos). 55. Kötőszó. 56. Szí­szély, rigolya. 59. Vasútállo­mása Nagykanizsa. 60. Kívül 61. Szántóföld. 62. .. .­mac­sán, önerejéből érvényesü ember. 64. Idegen korszak. 6 Régi paraszt. 68. Angolna, an­golul (eel). 69. Vád betűi: Valló Emil Beküldendő a vizsz. 1. és 10., a függ. 41. és a 16. sz. sí megfejtése. Határidő: máji 11. Címzés: Magyar Nemz szerkesztősége, 1392 Budapes­­f. 276.★ Április 21-i számunk k­resztrejt­vényének megfejtés Hát segélyt azt egyelőre nn nem adtak, de — micsoda re: van annál a vállalatnál! Tíz-tíz lottószelvényt nyertek Budapestiek: Bánhegyi Káró 1037: Berczes Józsefné. 1075: Heri Péter. 1068: Kormos Rózsa, 11; László Imre. 1126: Németh Ann 1083: Sebestyén Istvánná, 10 Szemery Sándor. 1184: Vajda I­vánné. 1042: Viczkó János. 1149. Vidékiek: Bedő Antal. Nasvk­­kvpp Bükk Krisztina. Mezőpeter Deseő Béláné. Csorna: Füzes Láz­ló Úri: Gerényi Judit. Veresei ház: Jakobicz Józsefné. Kéne rés: Jánosi István Szabadszál: Festes Zoltán. Szarvas: Szabó I­vánné. Solt: Vári Imre, Szentes. A nyereményeket postán küldi ANYÁK NAPJÁRA

Next