Magyar Nemzet, 1988. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-17 / 65. szám

8 Kortárs filmklub Dél A film, amelynek címe: Dél, északon játszódik. Az égtáj persze vagy viszonylagos, vagy jelképes, hiszen Magyarországról nézve Észak-Spanyolország is délen van. Az igaz, hogy a polgárháború idején egy ideig ily módon is két részre szakadt az ország, de ez Victor Erice rendező számára nem több, csak egy utalás a filmben. Lehetséges, hogy északon mindmáig kevesebb a napsütés, de azért mégis ki-kisüt, viszont családi válság délen is előfordul. Arra a családra, amelynek történetét mondja el, (vontatottan) Erice filmje, északon hűvös idők járnak, a családi otthon melege is odavész, nincs remény, nincs nap, egyetlen sugárnyi sem. A családi válságtünetek nem tűnnek föl helyi értékűnek, sőt: sablonosak. Ha a lassan pergő (pergő?) lírai képek nem volnának oly érzékenyek, kétkedhetne a néző, hogyan kerül ez a Dél a Kortárs Filmklub sorozatába, táplálva a művészfilmek iránti — szolidan szólva — idegenkedést. A gyermeklány, majd fölcseperedett énjének alakítója — Sonsoles Aránguren és Icar Bollan — valamint a belső válság gyötörte apát játszó Omero Antonutti, s főként az öreg dajka szerepében Rafaela Aparicio az északon játszódó Dél felhőit nem kergeti ugyan szét, de igyekezetük értékelhető. Nem tagadható, hogy ez a film szép. Más elismerő jelző nem ülik rá. <*. L] Fotók az NSZK-ból Az NSZK Kulturális Hetének eseményei között két fotókiállítás is szerepel, mindkettőnek a kőbányai Pataky István Művelődési Központ ad otthont. A tárlatok merőben különböznek egymástól, a földszinti nagyteremben Adolf Clemens fotóportréit, az emeleti körfolyosón pedig Berthold Socha Ipari építészet című bemutatóját láthatjuk. Adolf Clemens képei a magyar kulturális élet jeles személyiségeinek arcmásai. Tiszteletre méltó és az első pillanatra meghökkentő vállalkozás egy dortmundi fotográfustól az, hogy több esztendős munkával megteremtette a kortárs művészek egy nagy csoportjának arcképcsarnokát. (S miközben elismeréssel adózunk e teljesítménynek, elgondolkodhatunk azon is, hogy az egy, Molnár Editen kívül vajon miért nem vállalkozik arra magyar fotós, hogy rendszeresen fényképezze nagyjainkat.) Természetesen többen feltették akérdést Clemensnek, hogy miért választotta ezt, a sem nemzetközi hírnévvel, sem vagyonnal nem kecsegtető témát. Válasza valahogyan úgy hangzott — Korniss Péter fotográfusnak, s jóbarátnak az interpretálása szerint — hogy Clemens hisz az európai kultúrában, annak politikai határokkal oszthatatlan, sokszínű, mégis egységes humanista szellemiségében. Évekig fotózta a német kultúra jeles képviselőit, majd hasonló munkát végzett a lengyelek között — s bizonyos értelemben nem magyar, német, lengyel festőket, zenészeket, írókat, tudósokat fotografál, hanem európaiakat. Portréinak többségét az alany otthonában, munkahelyén, s lehetőség szerint a rá jellemző környezetben készítette el. A képek 1981—1986 között készültek, több mint nyolcvan fotó látható a kiállításon. Számunkra, magyar nézők számára azok a felvételek a legérdekesebbek, amelyeken a magyar közéletben ismert arcát köszönthetjük a képen levőnek. Ilyen Vámos László rendező finom portréja, Bereczky Lóránd múzeumigazgató kétkedő mosolygrimasza, Cross Arnold gyermeki öröme. A másik fotókiállítás Vestfália különböző területein található hét ipari romot mutatja be. Három bányatelep, egy üvegkohó, téglagyár, hajóemelőmű és egy textilgyár mára bezárt, többségében leszerelt üzemcsarnokait, rekvizítumait örökítik meg a képek. Szép, funkciójuktól már elszakadt, puszta esztétikumukkal, már titokzatosra változott létükkel ámítanak el a fotók. Valami fájdalmas csend és béke honol rajtuk. Mindkét tárlat március 27-ig várja látogatóit. (hajdú) Harmincéves az Interkoncert no. Szombat este ünnepi hangverseny színhelye lesz a Kongresz•Csausi Központ Pátria-terme, aTesztiválzenekar Végh Sándor vezényelte koncertje arra emlékeztet, hogy harminc évvel ezelőtt alakult meg a Nemzetközi Koncertiroda, külföldön jól ismert nevén az Interkoncert. A most jubiláló zenei intézmény világszerte elismerésnek örvend. És ha itthon érik is olykor jogos, de nemritkán megalapozatlan, mert a művésziönértékelés hiányából fakadó elmarasztalások, azt egyetlen zenekedvelő ember sem tagadhatja, hogy ezenintézmény működése nélkül sokkal szegényebb lenne a magyar kulturális élet. Az Interkoncert közvetítésével hangversenyezett nálunk számos világjáró együttes, köztük , a moszkvai, a leningrádi, a Los Angeles-i, a clevelandi, a New York-i, a bécsi, az izraeli filharmonikus zenekar, hogy a sok közül csupán néhányat ragadjak ki példaként. De említhetem az olyan nagy művészeket is, mint Arthur Rubinstein, Szvjatoszlav Richter, David Ojsztrah, Yehuda Menuhin, Itzak Perlman, a karmesterek sorában Gardelli, Patané, Solti György és Zubin Mehta; a világ leghíresebb tenoristái közül Carreras, Pavarotti és egy évvel ezelőtt a Tokody Ilonával együtt óriási sikert aratott Placido Domingo. A kitűnő hazai opera- és balettegyüttesek, zenekarok impresszálása mellett a Nemzetközi koncertiroda fontos feladatai közé tartozik a foglalkozás más társulatok és szólisták külföldi szerződtetésével. Bármennyi impresszáriós iroda nyíljék is meg a közeljövőben, az nem feledhető, hogy az Interkoncert szerepe az elmúlt három évtizedben rendkívül jelentős volt zenei kultúránk terjesztésében, művészeink népszerűsítésében külföldön. Lehetséges, hogy némely hangszeres és énekes szólista nem egyenlő eséllyel szerepelt az ajánlott és támogatott művészek között, de vajon van-e kulturális intézmény Magyarországon és külföldön, amely az abszolút igazság jegyében végzi — végezheti — feladatát? Az eddigi szép munkát becsüljük meg, amikor megalakulásának harmincadik évfordulóján szeretettel köszöntjük a Nemzetközi Koncertirodát. (g. 1.) Magyar—afgán akadémiai megállapodás (MTI) Tudományos együttműködési egyezményt írt alá Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Szuleman Ali Laik, az Afganisztáni Köztársaság Tudományos Akadémiájának elnöke szerdán, az MTA székházában. A felek megállapodtak abban, hogy együttműködési programjaik tervezetét kétévenként társadalom- és természettudományi szakértői bizottság dolgozza ki. Közös kutatásaik megvalósítása céljából hosszabb tanulmányútra küldenek kutatókat egymás országába. A Magyar Tudományos Akadémia segítséget nyújt az Afganisztáni Köztársaság Tudományos Akadémiájának könyvtára, valamint a közös kutatásokhoz szükséges laboratóriumi műszerek fejlesztéséhez. Szuleman Ali Laik elnököt — aki az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB Politikai Bizott ságának tagja, az Afganisztáni Köztársaság nemzetiségi és törzsi ügyek minisztere — fogadta Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes. A megbeszélésen és az egyezmény aláírásán részt vett Asszad Kesz mand, az Afganisztáni Köztársaság budapesti nagykövete. A küldöttség, amely március 12-e óta folytatott megbeszélést az MTA küldöttségével, találkozott Láng Istvánnal, az MTA főtitkárával, és ellátogatott az Országos Széchényi Könyvtár magyarságkutató csoportjához. Az Állami Bábszínház négy évtizedét bemutató kiállítás nyílt tegnap, szerdán a Képzőművészeti Főiskola kiállítótermében. Ugyancsak tegnap nyílt meg Szentes Ilona önálló tárlata a Hazafias Népfront Galériájában, (VIII., Rákóczi tér 2.). Holnaptól tekintheti meg a közönség Minisa Crumbo amerikai festő műveit a Néprajzi Múzeumban, Lehotka Gábor fotóit a Művészet kisgalériájában (Xll., Hollós út 5.), valamint Macival Milus szerb festő képeit a Szentendrei Képtárban. Szombaton nyílik a szecesszió méltatlanul elfeledett mesterének, Keveházi Kalmár Elza szobrásznak emlékkiállítása a székesfehérvári István Király Múzeumban, ugyancsak szombattól tekinthető meg Györgydeák György grafikus tárlata a kecskeméti Ifjúsági Otthonban, valamint a Martsa fivérek. Martsa Alajos fotós és Martsa István szobrász emlékkiállítása az esztergomi pártszékházban. Ugyancsak szombati esemény a Budapesti Tanítóképző Főiskola művésztanárainak bemutatkozása a főiskola dísztermében. Magyar Nemzet Domokos Sámuel hetvenöt éves Az Eötvös Loránd Tudományegyetem román tanszékén tegnap bensőséges ünnepségen köszöntötték a hetvenöt esztendős Domokos Sámuelt, aki 1947-től egészen nyugalomba vonulásáig tevékenykedett a tanszéken. Az összejövetelen ott voltak egykori munkatársai, tanítványai és a Művelődési Minisztérium képviselői is. Domokos Sámuel a huszadik századi román irodalommal, a román népköltészettel és a román— magyar irodalmi kapcsolatokkal foglalkozik. Folklórkutatóként, műfordítóként, illetve foibliográfusként is jelentős tevékenységet folytatott. Alapvető munkája 1966-ban jelent meg a bukaresti Irodalmi Kiadónál a román irodalom magyar bibliográfiája témakörben. (d. i.) NAPLÓ Amerigo Tótnak, az 1984-ben elhunyt világhírű magyar származású szobrászművésznek az alkotásaiból nyílt meg kiállítás szerdán a zuglói IPV Galériában a hazai magángyűjtemények és múzeumok anyagából. A tárlat április 4-ig látható a XIV. kerület Angol utcai galériában. a Az NSZK kulturális hete keretében szerdán Debrecenben vendégszerepelt a Kölni Operaház balettkara. A társulat Lépésről lépésre című előadásával lépett fel a Csokonai Színházban. ♦ Jeruzsálem, a Biblia városa címmel Shemuel A. Katz festőművész kiállítása ma, március 17-én, csütörtökön négy órakor nyílik meg aPetőfi Irodalmi Múzeumban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeként. Megnyitó beszédet mond Horváth György, a Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese. Ö Ötvenöt év címmel Reismann János és V. Reismann Mariann fotóinak kiállítását nyitja meg ma 15 órakor a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban (Budavári Palota „A” épület) Vályi Gábor. A kiállítás április 27-ig tekinthető meg. Az olaszországi Gorizia és a jugoszláviai Nova Gorica városában kedd este ünnepélyesen megnyitották a hagyományos színházi fesztivált, amely négy éve az „Alpok-Adria" nevet viseli. A szemlért négy jugoszláv, három-három osztrák és olasz, valamint egyegy londoni és prágai társulat vesz részt.A A Magyar Irodalomtörténeti Társaság reneszánsz kutatócsoportja és az ELTE március 17-én, csütörtök délután fél háromkor az intézet tanácstermében felolvasó ülést rendez, amelyen Gömöri György (Cambridge) Új kutatási eredmények az angol Zrínyi-életrajzról címmel tart előadást. Az Unok ura címmel új táncszínházi produkcióra készül a Győri Balett. A kétrészes kompozíció koreográfiáját Csajkovszkij Diótörő című balettzenéjére Markó Iván készítette. A Győri Balett táncszínháza teljesen más, mint az E. T. A. Hoffmann és az ifjabb Dumas írásai nyomán készült klasszikus Diótörő-történet. Itt az események színhelye egy balett-terem, ahol a gyerekek vizsgára készülnek. Egyikük képzeletének teremtményei is megjelennek a színpadon, és elviszik őt a tánc birodalmába. A premiert a tavaszi fesztivál kentében március 18-án tartják a budapesti Vígszínházban, ahol kilenc alkalommal láthatja a közönség a produkciót. A győri bemutatót április 1-jén rendezik meg. Egy esztendővel ezelőtt a Magyar Televízió egyik legnagyobb eseményének számított a tizenhárom részes sorozat, az Élet a Földön sugárzása. David Attenborough-nak, a neves zoológusnak és a televíziós szakembernek a munkája most könyvalakban is megjelent hazánkban. A természettörténeti kiadvány gondozói, a Novotrade Rt. munkatársai meghívták a szerzőt is. David Attenborough előreláthatólag még a tavasszal ellátogat Magyarországra, és itt több szakmai előadást is tart. A veszprémi Petőfi Színház március 25-én és 26-án. A Nemzeti Színházban vendégszerepel a Pickwick Klubbal, Dickens művének musicalváltozatával, amelynek zenéjét Cyril Omadel szerezte, a rendező pedig vendégként George Roman. Pickwick urat Jászai László játssza. A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóságán már folynak az idei előadásra vonatkozó szerződéskötések. Júlus1-én, új magyar rockopera ősbemutatójával nyitják az idei évadot. Szakosi Lakatos Béla—Csemer Géza: A bestia dmű új művét láthatja majd a közönség a Dóm téren. A darabban a szerzők Báthory Erzsébetnek, a csejtei vár hírhedt úrnőjének históriáját dolgozták fel. Ez a produkció július 22-én, és 23-án lesz még műsoron. A következő héten, július 28-án, 29-én, és 30-án. ismét műsorra tűzik a tavalyi évad nagy sikerű musicaljét, claude-Michel Schönberg—Alain Boublil Nyomorultak cmű művét. Augusztus 25-én, 25-án, és 27-én Szörényi Levente,Bródy János Fehér Anna cimű rock balladája kerül színre, amelynek története az ismert magyar népballadán alapul. Csütörtök, 1988. március 17. Gyermekem: Odor Emília A NAGYMAMÁM lehetne Odor Emília. Annáik is kissé öregecske, hiszen amillennium éveiben már tizenhét esztendős volt a filmbéli lányalak. Amikor a filmvásznon megismerkedtem vele — 1969-ben — annak is tekintettem: nagyanyáink kortársának. És mert annak tekintettem, kicsit untam Sándor Pál filmmeséjét a pompás körülmények között nevelkedő ifjú hölgyről (park, kastélykollégium, napernyő és csipkegallér, miközben nekem a IX. kerület korma és zsivaja jutott, napernyőül pedig a roskatag diákotthon szürke vászonredőnyei szolgáltak). Untam a fruskát, akinek tragédiáját beilleszkedési zavarai okozzák. Ezek a „beilleszkedési zavarok” pedig nem is csupán untattak, de dühítettek, noha a film (akkortájt még ritkaságként ható) artisztikuma meghódított. Nem ért egyet ez a csitri nevelőintézetének megszabott rendjével? Szabadságát e szép — és voltaképpen nem is nagyon embertelen — kalitkában megnyirbáltnak érzi? Szökni szeretne, de aszökésnek nincs más útja, csak a halál? Mi közöm nekem az ő pipiskedés konfliktusaihoz? Mi közöm hozzájuk még akkor is, ha finom, jelenidejűsítő áttételességgel értelmezem őket? Hát nem százszor vaskosabb, durvább és kilátástalanabb ütközéseken edződött-nevelődött az én nemzedékem? Most pedig? A tévé képernyőjén megpillantván szánom, siratom, megértem Ódor Emíliát Akár a saját gyermekemet és kortársait. Értem,hogy abból a szabadságból, ahonnan ő érkezik (fogaton, saját lovakkal, saját kocsissal, saját, kedves önfejűséggel), minden szabály, minden rendtartás, minden egyéniségszünkítő intézkedés elviselhetetlennek tűnik föl, embertelenségnek neveztetik. Az illem-, a viselkedéstan kaloda, amelyvéresre dörzsöli a gyönge lelket; a kis súrlódás, a belterjes összeütközés világkatasztrófa, amelyből nincs más kilábolás, csak a halálugrás. Ódor Emíliának a magas toronyból a mélybe, a mi gyermekeinknek méltatlan kalandokból, cinizmusból, nem is keveseknél alkoholból, kábítószerből a semmibe. A rettenetes harcok, a lélekgyötrő elnyomatások után nagy virágzásnak indult, gazdag, világvárosiasodó, szabad szelleműnek mutatkozó Budapestről érkezik ez a filmbéli leányka ,a cifra kerítéssel zárt, voltaképpen liberális, pedagógiai élveket valló, s alapjaiban csakugyan humánus tanintézetbe, ahol azonban a kerítés akadálya a kötetlen mozgásnak, és a liberalizmus, meg a humánum ellenére — vagy éppen azok következtében? — is sok az ésszerűtlenség, a kényelmetlen kötelem, a személyiséggel gorombán elbánó parancs és hagyomány. Nehéz betörni, nehéz lázongás nélkül elfogadni, ép bőrrel és ép gerinccel végigülni mindezt. És senki nincs, aki az Emilia-féle szabadságszeretőknek okosan segítene. A felnőttek saját rögeszméikkel vannak elfoglalva. NAGY VIRÁGZÁSNAK indult, gazdagodó és a világszínvonalhoz fölzárkózni igyekvő hazába születtek bele a mi mostanitizenéveseink is. Csecsemőkoruktól kezdve arra nevelődtek (amerikai gyermekgondozó könyvek magyar fordításaiból tanulták mamáik az újszülöttek szabadságát tiszteletben tartó pelenkázási, etetési, öltöztetési tudnivalóikat), hogy nekik minden megengedett. Nekik minden megengedett, számukra minden elérhető. Saját, háború utáni, ötvenes évekbeli, sanyarú gyermekéveink utólagoskárpótlásaként” igyekeztünk mindent ,megvenni nekik ételből, italból, játékból, „menő cuccból,”, mindent, ami nekünk nem juthatott. Azt a „szent szemtelenséget" pedig, amit földcsuszamlás történelmünket és erkölcsi rendünket látva mi szedtünk magunkra tízen innen és tízen túl, úgy adtuk tovább nekik, mint egyesegyedül üdvözítő modus vivendit. Tisztelm senkit sem kell — tanítottuk, no persze nem szavakkal, nem módszeresen, Inkább a magatartásunkkal —, hiszen előbb-utóbb kiderül, hogy tiszteletünkre senki, de senki nem érdemes. Törvényeket, szabályokat, hagyományokat megtartani balgaság, vagy ódivatúság, hiszenkörülöttünk egyre többen ajánlják a törvényeket, szabályokat, hagyományokat megkerülő kiskapukat. Még a tízparancsolat kőbe vésett erkölcsi követelményét sem kell föltétlenül komolyan venni — példázta nemzedékünk szabados szerelmi élettel, szükségszerűnek kikiáltott hazugságokkal, kényrekedvre alkalmazott terhességmegszakítási „testgyakorlatok, kal". És most meglepődve és megrendülve tapasztaljuk, hogy a felnőtt ifjúkor küszöbére érkezettek, a hatvanas évek végén, hetvenes évek legelején születettek szenvednek és tiltakoznak, ha kötelezővé teszi a világ számukra a nagy emberek, szent szimbólumok, nevezetes évfordulók iránti tiszteletet, a társasági beilleszkedés (minimális) viselkedési alapszabályait, az érvényesülés (nem is mindig, okosan összeácsolt) szamárlétráin való haladást. Szinte fizikai fájdalmat okoz nekik, ha valaki arra figyelmezteti őket, hogy az iskolai, munkahelyi rendtartásokat meg kell tartani, és a társadalmi együttélés alapkövetelményeit nem lehetbüntetlenül átlépni. Nem egy tizenéves gyereket láttam már őszinte értetlenséggel bámulni, amikor arra próbálta a meggyőzés erejével rávezetni nevelője, szülője, munkahelyi följebbvalója, hogy szemetelni a közösséggel szembeni „szemétség”, hivatalos iratokra vigyázni állampolgári kötelesség, könnyebb iskolai órákról —tornáról, rajzról, énekről — meglógni súlyos fegyelmezetlenség. Miért is volna az? — kérdezték a kerekre nyílt szemek, és amikor elfordultak a „prédikáló” felnőtt felől, tudni lehetett, azt vizslatják a levegőben, vajon nem túlságosan kicsinyes, gonoszkodó rabtartókkal áldotta-e meg őket, békés és jóindulatú fiatalokat, az ég? MERT TÖBBSÉGÜKBEN csakugyan békések és jóindulatúak ők, eszes és tehetséges gyerek sincs köztük kevesebb, mint régebbi korcsoportokban. Csak éppen nincsenek fölkészülve a kötelmekre, a kudarcokra és a küzdelmekre. Parttalan szabadságra szoktattuk őket, noha parttalan szabadság sehol nem vár rájuk. Másra se. Másutt se. Ezer indával fonja körül a létezést a biológiai determinizmus, a földrajzi, nemzeti, társadalmi, családi függőség. Minderről azonban önmagunkkal sem igen társalgunk, hát még, a szavakkal nehezen megközelíthető, nagykamasz fiatalokkal! Egyáltalán: a szabadság és a kötelezettség kettőse kényes téma mifelénk. Politikai színezetet vélünk föltűnni körüle, noha politikai és aktuálpolitikai „vonatkozások” nélkül, nem filozófiai, de gyakorlati síkon kellene megtanulni és megtanítani, hogy (viszonylagos) szabadságra csak az tehet szert, aki elfogadja a sorsához hozzá tartozó kötelmeket is. Aki nem „született bele” ezekbe a gyakorlati tudnivalókba (nem állt sorba kenyérért, nem kapta jegyre a húst, nem volt szerettei között egy sem, aki igaztalan vádak alapján lett kitaszított, nem utasították vissza továbbtanulási kérelmét származására utaló, megfellebbezhetetlen érvekkel), eszmeileg esetleg még könnyen megbarátkozik a dialektikusan értelmezendő szabadság gondolatával, de mindennapi tetteibe és érzelmeibe aligha tudja beépíteni azt. Talán apéldabeszédek segítenek? Rajtunk sem segítettek, miért lendítenének hát fiainkon, lányainkon? Kevés dolgot tartok visszataszítóbbnak, mint azt, ha a mai negyvenesek, akik „hülyét kaptak” háborút viselt apáik bezzegtörténeteitől, úgy próbálják „fölkészíteni az életre” ezen-, huszonéves gyermekeiket, hogy saját gyermekkori megpróbáltatásaikat sorolják. Elfeledték volna, hogy az efféle „nevelő célzatú” erkölcsi szózat nevetségessé és meglehetősen öregessé teszi a felnőttet az ifjúság szemében? Elfeledték, elfeledtük volna, hogy tartásra,türelemre, csakazértis föltápászkodásra bennünket is a szótlan, és sosem hivalkodó magatartáspélda nevelt rá? Kis kudarcok, belterjes bánatok, Odor Emilia-féle csipkés tragédiák okostúlélésére — úgy hiszem —, azzal, nevelhetjük rá gyemekeinket,ha megmutatjuk nekik, apáik, anyáik, a nagy kudarcok, a földrengést keltő bánatok, a bakacsinba vont tragédiák ép lelkű átvészeléséreis képesek. . Adja az ég, hogy időszerűtlen, hogy fölösleges lecke legyen ez. Gyermekeink mégis erősebbek, derűsebbek és kiegyensúlyozottabbak lesznek, bizonnyal, általa. Lőcsei Gabriella Me and my girl A József Attila Színház előadása KISSÉ ZŰRÖS múltra tekinthet vissza a Me and my girl — megközelítő fordításban Én és a kétívesem — című musical. Még a műfaj őskorában született, 1937-ben, Londonban került színre először. Játszották vagy négy évig, azután feledésbe merült. S mikor majdhogynem egy fél évszázad múltán a zeneszerző, Noel Gay fia arra vállalkozott, hogy föltámassza apja alkotását, kiderült, hogy az kis híján elkallódott: a szövegkönyvnek és két dalnak nyoma veszett, de még a musicalből készült film, a Lambeth Walk utolsó kópiája is megsemmisült. Egy amatőr társulat „különbejáratú”, példányából, egykori színészek és nézők viszszaemlékezéseiből, a British Museum és az EMI lemeztársaság archív anyagaiból sikerült csak előásni a mű maradványait. A „restaurált" Me and my ,girl azután egy csapásra meghódította Londont 1985-ben, átkelt az óceánon, és immáron három Tony-díj birtokosaként érkezett meg Ausztrália után Európába. A külvárosi csibészre rámosolyog a szerencse:kiderül, hogy valójában nem más, mrgint a roppant előkelő Hereford család utolsó sarja. El is foglalhatja helyét az ősikastélyban — amint elég szalonképes. Az átnevelésére tett rokoni erőfeszítéseket szép lassan siker is koronázná, ám mi legyen — egykor Bill, most már — William változatlanul pallérozatlan szívszerelmével, Sallyvel? A kulisszák mögött hipp-hopp, őt is „helyrepofogták”, s bizonyítást, nyer a tétel: kutyából is lehet szalonna. Régimódi, butuska történet, levegőben „lógó”, figurák, sebtében „odakent” rózsaszínű befejezés — L. Arthur Rose és Douglas Furber szövegkönyve bizony nem nevezhető irodalmi mélységű nyersanyagnak. Annál fülbemászóbbak Noel Gay dallamai, s ha nem is magvas, de legalább szellemes a főúri finomkodás és a kültelki tempók „összeeresztése”. Ízig-vérig angol musical a Me and my girl — akárcsak a később született, sokban hasonló My fair lady —, nehéz is átplántálni itthoni színpadra: nem kevés benne az angoloknak evidens, ám nekünk keveset mondó kultúrtörténeti utalás. Bill Jimes cockney szlengje és a szójátékok pedig egyenesen lefordíthatatlanok. Ha itt-ott döcögve is, Knisch Gábornak azért sikerült magyarítania a nyelvi lelemények tekintélyes hányadát, s Bradányi Iván dalszövegei is könnyedek, kifejezők. DISZKRÉT ELEGANCIÁVAL teázgatnak az ősök úgy öt óra közeledtével, még az eltört tányér is szertartásosan csörrem a konyhán. Kaján kárörömmel szteppel Bill a Harefordok történetének vaskos kötetén, nyelvet ölt falon függő nemes elődjére, hányavetin nagyot vág egy lady hátsó fertályára. Az irdatlan hosszú hermelinpalást könyörtelenül beborítja a szegény, bánatos Sallyt. Nyársat nyelt kimértség és vagányság, gyengéd érzelmesség és pimaszság ellenállhatatlan bájjal szólal meg Valló Péter csiszolt rendezésében. A stílusbiztonság, a játékos sziporkák, az összehangolt mozgások alaposan „feljavították” a halovány alapművet. Jól illeszkednek az ötletes produkcióba Majoros István jellemekre szabott, látványos koreográfiái, slambethi dialektussal élve — az „eszement" sok munka eredményeképpen egyszerre és könynyedénkopognak a szteppcipők. Aranyosan csillog, pörög-forog a „mindentudó” díszlet, a rendező és Hajdú László nemesen egyszerű, elegáns, mozgékony alkotmánya (a köréje aggatott függönyök a rádolgozott zöld levelekkel már kevésbé ízlésesek.) Jól festenek Kemenes Fanny a harmincas éveket visszaidéző jelmezei. . látható Élvezettel lubickolnak e letűnt, békebeli miliőben a színészek, bár egyikükmásikuk nem igazán áll a maga helyén a biztos kézzel rendezett csoportképekben. Lefegyverző külvárosi kópé Szakácsi Sándor Bilije, arcátlan és ragaszkodó, faragatlan és nyíltszívű Nem sok lambethi vagányság szorult viszont párjába. Kocsis Judit kedves, aranyos, de nem elég belevaló Sallyjébe. Nincs is sokkülönbség régi és már „átvedlett” lényeközött. Hirtelen támadt főrangú riválisát, a rámenős Lady Jacquiet lendületesen, vonzón alakítja Radó Denise. A faképnél hagyott vőlegényt, a karót nyelt, finomkodó Geraldot sok felszínes gesztussal játssza Józsa Imre, nem tölti meg élettel. Több eltitkolt melegség, mély megbotránkozás is kitelne Galambos Erzsi kérlelhetetlennagynénijétől. Mária hercegnő előkelő, büszke tartású, de egy kicsit sápadt. Valódi, tőről metszett angol úr Bánffy György Sir Johnja, bár némileg hirtelen kell átváltania, lekezelésből megértésbe, pártfogásba. Jól egészíti ki a képet Újréti László szikár, de csak első pillantásra száraz „családi jogtudora”. Szerencsére közös erővel „lejátsszák”, letáncolják”, „leéneklik” a zenekart, mely nem áll hivatása magaslatán. Bizonytalankodó hangjaival, szét-szétbomló futamaival, kiforratlan hangzásával nem válik díszére egy profi musicalnek. Mert, ha nem is választotta a legfajsúlyosabb módját a nézőcsalogatásnak a József Attila Színház, ezúttal, mindent összevéve, színvonalas mestermunkát bocsátott közönsége elé. Tegyi Enikő