Magyar Nemzet, 1999. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-02 / 1. szám
2 Madar Nemzet KÜLPOLITIKAI HELYZET ÚJ VALUTAÓRIÁS SZÜLETETT az új esztendő első napján, amikor az Európai Unió tizenegy tagállama útjára bocsátotta az eurót. Előző nap, 1998. december 31-én délután az uniós pénzügyminiszterek Brüsszelben jóváhagyták a tizenegy nemzeti valuta egymás közötti és az euróhoz viszonyított, mostantól „kőbe vésett” és bízvást megváltoztathatatlan árfolyamait, amelyeket nyomban megerősített Wim Duisenberg, a közös valuta sorsa felett őrködni hivatott Európai Központi Bank (ECB) holland elnöke, s közzétett az Európai Bizottság. SZINTE A STARTPISZTOLY eldördülése pillanatában éppen Duisenberg személye körül bontakozott ki újra a korábban egyelőre lezártnak vélt vita - jelezve, hogy az euro születése és kezdeti lépései aligha lesznek teljesen problémamentesek -, a bankelnök Le Monde-nak adott interjúját ugyanis máris zokon vette a francia pénzügyminiszter, Dominique Strauss-Kahn. Az ECB első emberének mandátuma elvileg ugyanis nyolc évre szól, Párizs azonban csak azután hagyta jóvá Duisenberg kinevezését, hogy a holland bankár megígérte, négy év után átadja helyét a francia Jean-Claude Trichetnek. Mostani nyilatkozata párizsi füllel a jelek szerint nem volt eléggé egyértelmű, s sajtóértekezletén Dominique Strauss-Kahn igyekezett is intőleg leszögezni, az ECB-elnök korábbi ígéretei írásba foglaltattak, ezért nem tart attól, hogy megszeghetné a szavát. AZ EUROSTARTHOZ KÉPEST azonban mindez csak vihar egy pohár vízben, most aligha figyel bárki is másra, mint a közös valuta debütálására. Azzal végtére is 292 millió európai polgár kap legkésőbb három és fél múlva új fizetőeszközt eddigi nemzeti pénze helyett, s az így egységesülő piac pedig vetélytársává válik az eddig egyeduralkodó amerikai gazdaságnak. A vélekedések szerint a közös pénzzel az európai együttműködés egésze új szakaszba lép - mint Ciampi olasz gazdasági miniszter fogalmazott: „megvalósul egy utópia”, s megvalósul egy békeálom is, véget vetve a világot korábban oly gyakran gyászba borító nacionalizmusoknak. Az olasz kormányfő, Massimo D’Alema azonban nem feledkezett meg az euróban rejlő kihívásról sem, leszögezve, hogy a közös valuta sikerétől az Egyesült Államoknak nem kell félnie, ellenkezőleg, ezentúl úgy vállalhat továbbra is globális szerepet, hogy annak terheit nem egyedül viseli. A harmadik gazdasági világhatalom, Japán máris üdvözölte az euro megszületését. Mijadzava Kiicsi pénzügyminiszter például leszögezte, az gyorsabb növekedést, erőteljesebb integrációt és növekvő beruházási kedvet hoz majd Európába, ám a tokiói érdeklődést jelzi, hogy 1999-ben Obucsi Keidzo kormányfő első külföldi útja Európába vezet majd, ahol január közepén, Párizsban, Bonnban és Rómában tájékozódik majd az euro teremtette új helyzetről. (S. E.) Jelcin és Primakov továbbra is kemény munkát ígér Borús számvetés Moszkvában „Nem volt könnyű éve az országnak, miként az elmúlt esztendő számomra is nehéz volt” - ismerte el Borisz Jelcin orosz elnök újévi beszédében csütörtökön 1998-ról, amely során szertefoszlottak a gazdasági sikerek, a rubel elveszítette értékét, és az ország fizetésképtelenné vált. Primakov kormányfő csütörtökön, az óév utolsó kormányülésen arról beszélt a testület előtt, hogy milyen hatalmas munka vár rájuk, hogy kihúzzák az országot a válságból. „A kezdés nem volt könnyű. Nem vagyunk varázslók, és nem tudunk egy óra alatt minden megváltoztatni, nem tudunk néhány hónap alatt sikeres és virágzó gazdaságot teremteni. Nagyon sokat kell még tennünk” - idézte Primakovot az Interfax. Nemzetközi élet Véglegesítették a közös pénz és a nemzeti valuták árfolyamait Elindult hódító útjára az (Folytatás az 1. oldalról) A pénzügyminiszterek rábólintása - a 292 milliós lakosú Gazdasági és Pénzügyi Unió létrejöttét megelőző utolsó fázisként - azt jelenti, hogy az árfolyamok 1999. január 1-jétől visszafordíthatatlanul véglegesnek tekinthetők. Péntektől tehát az MTI jelentése szerint egy euro 40,3399 belga frankot, 1,95583 német márkát, 166,386 spanyol pesetát, 6,55957 francia frankot, 0,787564 ír fontot, 1936,27 olasz lírát, 40,3399 luxemburgi frankot, 2,20371 holland guldent, 13,7603 osztrák schillinget, 200,482 portugál escudót és 5,94573 finn márkát ér. Az euro és a nemzeti valuták egymáshoz viszonyított árfolyama ezentúl nem változik, miként mostantól állandó a pénzek egymás közti viszonya is. Változhat viszont az euro és a dollár rátája, amely csütörtökön 1:1,1685 volt. A brit font, amely nem tagja a valutauniónak, 1,42 eurót ért az óesztendő utolsó napján. A miniszterek csütörtökön hagyták jóvá az euro-dán korona és az euro-görög drachma középárfolyamot is 1:7,46, illetve 1:353 arányban - az EMU-ból egyelőre szintén kimaradó két ország nemzeti valutája legfeljebb 15 százalékos sávban mozoghat az euróhoz képest. A bizottság csütörtökön több kelet-európai valuta euroárfolyamát is megállapította. A Dow Jones hírszolgálat adatai szerint egy euro ennek alapján 252,392 forintot, 4,08947 lengyel zlotyt, 35,1939 cseh és 43,2089 szlovák koronát, illetve 12813,90 román lejt ért. A tizenegy EMU-tagország nemzeti valutáira vonatkozó euroárfolyamokat azonnal üdvözölte Wim Duisenberg, a valutaunió stabilitásáért felelős Európai Központi Bank (ECB) elnöke. Kijelentette, hogy bankja felkészült a feladatra, és biztos az áttérés gördülékenységében. Bár lehetséges kudarcról a közös euro pénz bevezetésének ünnepén senki nem beszélt, Wim Duisenberg emlékeztetett arra, hogy az euro csak akkor lesz stabil valuta, ha az őt működtető államok ragaszkodnak a szükséges költségvetési szigorhoz. Olaszországban ezután csütörtökön már meg is kezdték az europénzérmék készítését: az állami pénzverde gépei húszezer darabot „köptek ki” az egy euro címletű fémpénzből, amely Carlo Azeglio Ciampi gazdasági csúcsminiszter kívánságára Leonardo da Vinci egy híres férfirajzát ábrázolja. A többi pénzérme motívumáról februárban televíziós szavazáson dönthettek az olaszok. Az itáliai pénzverdében nyolcmilliárd érmét nyomnak az euróból, nyolcféle névértékben, az egy eurocentestől a két eurós érméig. A közös európai pénz első példányai rangos vendégek jelenlétében készültek el, de a biztonsági őrség gondosan ügyelt arra, hogy a 2002. január 1-jei forgalomba hozatalig senki, „még Ciampi se” tehessen el belőle egyetlen darabot sem. A világon elsőként Indiában kezdték meg a kereskedést az euróval. A PTI hírügynökség szerint az eurót Bombayban pénteken mintegy 50 indiai rúpiás árfolyamon jegyezték. Az első árfolyam szerint egy euro valamivel több mint 1,17 dollárt ért. Ezzel az euro értéke némileg növekedett a dollárral szemben. A szilveszter napján Brüsszelben megállapított árfolyam szerint az eurót még valamivel kevesebb mint 1,17 dollárra értékelték. A nemzetközi tőzsdék január elsején zárva voltak, így az igazi tűzkeresztségen hétfőn, az ausztráliai Sydneyben esik át az euro. Háromezer EU-léggömb repült a levegőbe Brüsszelben csütörtökön az euro köszöntésére mti külföldi képszolgálata. Al Gore elnökjelölt Al Gore amerikai alelnök - a The Washington Post és a The New York Times pénteken közölt beszámolója szerint - kitöltötte és postázta azokat az iratokat, amelyek hivatalosan tanúsítják, hogy szándékában áll az indulás a 2000-ben esedékes elnökválasztáson - adta hírül az MTI. A jegyzékbe vétel ahhoz szükséges, hogy az induló személy választási bizottságot hozhasson létre, kampányadományokat gyűjthessen, és kampányalkalmazottakat fizethessen. Sáncokon belül és kívül IGAZA VAN örök szellemi kortársunknak: „Fut az idő, a mérföld, pillanat...” Mintha csak ma írta volna Shakespeare - s persze utódaink is így vélekedhetnek majd -, „pillanatnyi mérföldekből” áll össze évünk s földünk. Képzeletünket a most elsuhant óesztendő ismét megszégyenítette, lám, nemcsak az immár tízesztendős annus mirabilis, az 1989-es év dicsekedhet azzal, hogy megtörténtté tette, amiről túlnyomó többségünk azt gondolta soha nem, vagy csak nagy sokára fog megtörténni. Íme, egy hevenyészett és bizonnyal nem teljes felsorolás: ki gondolt volna arra két esztendeje, hogy a világ leghatalmasabb országának egyik legsikeresebb elnöke az alkotmányos felelősségre vonás rémével kénytelen szembenézni? - a nagypolitika megismerte Monica nevét. Kinek jutott eszébe, hogy a kelet-ázsiai kis tigrisek egy része elgyöngül, már-már kimúlik? Merte valaki jósolni, hogy az olaj ára hordónként tíz (!) dollárra csökken? Ki látta előre, hogy a komputerkirály Bill Gates csillaga elhomályosul, megbukik Suharto indonéz elnök, s a másik egykori teljhatalmú, Pinochet chilei diktátor élete alkonyán, védekezésre kényszerül, méghozzá idegen földön? Sejtettük-e, hogy éppen Soros György lesz az, aki a kapitalizmus veszélyeire s szélsőségeire figyelmeztet? A „mérföldes pillanatok” világával azért ne legyünk elfogultak: nemcsak meglepetések akadtak. Nem okozhatott nagyobb feltűnést, hogy Szaddám Huszein ismét megúszta, s nagy sokára végül büntetőbombákat kapott az egyetlen szuperhatalomtól; a nehezen vagy éppen egyáltalán nem kiszámítható Oroszország eseményei sem mondhatók váratlannak: a reformerek menesztése, a politikai ortodoxiához közelebb álló csapat visszatérése, Jelcin elnök egészségügyi és politikai vergődése, a trónörökösök fölsorakozása, a minduntalan fenyegető gazdasági krach - mind beletartozik abba a forgatókönyvbe, amellyel - mutatis mutandis - találkoztunk már. Az önsúlyát érző, de belső gondjaitól feszülő hatalmas ország „lenyeli” a NATO bővítését, mint ahogyan Irak bombázását is, miközben az év vége felé megint csak olyan kártyát vett elő a politikai pakliból, amelyet már ismerünk: Kína, India és Oroszország „stratégiai háromszögének” tervét teregette ki a képzeletbeli kártyaasztalra. A világ állandó válságövezetében, a Közel-Keleten úgyszintén nem keltett meglepetést, hogy a Likud-koalíció vezére, aki egy kritikusa szerint minden hibát elkövetett, amit csak lehetett, nem húzta ki a törvényhozási időszak végéig, s Netanjahu most előre hozott választásokon kénytelen ringbe szállni a hatalomért. Földrészünk, amúgy szerencsére, ugyancsak nem dicsekedhet nagy meglepetésekkel. Kohl kancellár távozása tizenhat esztendő után nem mondható váratlannak, mint ahogy az sem, hogy a jórészt szociáldemokrata uniós kormányzatok Tony Blair vezényletével valamiféle harmadik utat keresnek, a monetáris kapitalizmus és a nem eléggé szociálisnak talált piacgazdasági modell között, miközben az euró útnak indításával, rengeteg vitával bár, új korszakhatár küszöbére érkezett az integráció. AZ ÚJ ESZTENDŐ régi-új kérdései: lassul-e a megállíthatatlan technológiai fejlődés? Mi lesz Kubával, Észak-Koreával s legfőképpen Oroszországgal, egyben marad-e Kína? Szorosan idekapcsolódik, hogy a látszat ellenére, a politikai szabadság értékeit még mindig az emberiségnek kevesebb mint a fele élvezi, sőt a haladás ebbe az irányba korántsem tekinthető gyorsnak: a Freedom House szerint ma a földlakók 39 százaléka él szabadságban, ami csak három százalékkal több mint tizenöt éve. A csigához vagy a teknősbékához hasonlít-e a haladásnak ez a sebessége? S itt mindjárt a másik kérdés: az a bizonyos 39 százalék hogyan sáfárkodik a szabadsággal? Nem háborúznak, mi több próbálják a békét menteni - például Koszovóban -, sőt William Pfaff szerint a küzdőtéren sem belpolitikai csata zajlik, hanem a kultúrák, a társadalmi értékek, s bizonyos értelemben a vallási - vagy azoknak tartott - elgondolások éles küzdelme, amely visszanyúlik a hatvanas évtized általános értékváltozásaihoz. A feminizmus, az abortusz, a homoszexualitás, a sokkultúrájú - multikulturális - lét, a fundamentalizmus körül csapnak magasra a szenvedélyek iskolákban, egyetemeken, a médiában, s persze a pártokban, amelyeket ott, Amerikában a szélsőségre hajló irányzatok tartanak markukban. MESSZIBBRE MUTAT az elemzés Amerika határainál. A kiváló közíró joggal jegyzi meg, hogy a kulturális háborúk nem tűrik a kompromisszumokat, ellenben szeretik az „ellenség” elgondolásainak meghódítását s teljes birtokbavételét. A politikai szabadság világaiban, legyenek nagy hagyományúak vagy történelmi mércével egészen frissek, sok helyütt virágzik a kérlelhetetlenség, a másik véleményére mit sem adó konok önfejűség. Amerika idővel kikerülhet ebből az állapotból, amely azonban addig az országnak károkat okoz. A szabadság sáncain kívül jobbára elvetemült, s hatalmukat féltő diktátorok küszködnek öröknek hitt befolyásuk megmentéséért, s miközben alig remélt sebességre váltanak az integrációs folyamatok, ama sáncokon belül sokan a politikát a csatatérrel keverik össze, elfecsérlik az időt, megfelejtkezvén Shakespeare-ünk intelméről ,fut az idő.. Martin József 1999. január 2., szombat Idén is folytatják harcukat a koszovói albánok Milosevics újévi üzenete nem utalt belgrádi változásra ÚJVIDÉK - A szokásos fegyverropogással köszöntött be az új esztendő Jugoszláviában. A koszovói tűzszünet azonban átvészelte ezt az éktelen lövöldözést. Incidensek nem voltak. Igaz, Pristinában a vendéglők, mulatók - támadásoktól tartva - nem szerveztek szilveszterezést, csak a Grand Hotelből hallatszott ki a szerb nótaszó. Az EBESZ-felügyelők is megerősítették, hogy a tűzszünet tartja magát. Koszovóban újév napján nyugalom volt. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg első idei közleménye is azt hangoztatja, hogy a szervezet tiszteletben tartja a fegyvernyugvást, ám 1999-ben is folytatja a felszabadító harcot. Az óév utolsó napja azonban nem múlhatott el merénylet nélkül. Vucitrnnél rálőttek a rendőrjárőrre, szerencsére senki sem sebesült meg. Az albánok egyébként csalódtak az EBESZ-misszióban. A felügyelőktől ugyanis támogatást vártak, erkölcsi védelmet a szerb megtorlásokkal szemben. Most azt panaszolják, hogy a nemzetköziek nem értik a terepi helyzetet, külön nehezményezik, hogy szoros kapcsolatot tartanak fenn a szerb rendőrséggel. Ibrahim Rugova koszovói albán vezető az óévet nagyon nehéznek nevezte. A szerb etnikai tisztogatásnak, mint fogalmazott, nagyon sokan estek áldozatául. Ám ez az év a nemzetközi eltökéltség megerősödésének éve is volt. A világ segítségével vetettek véget az etnikai tisztogatásnak. Szlobodan Milosevics szerint az új esztendő meghozza a koszovói válság politikai megoldását. A Nyugat ugyanis változtat majd politikáján, amelyet egyként utasított el Jugoszlávia népe. A demokrácia harcosának mutatkozni igyekvő jugoszláv elnöknek a Politika által közölt újévi üzenete az elmúlt év megpróbáltatásairól, a nemzetközi nyomásról beszélt, s nem utalt semmiféle olyan belgrádi változásra, ami valóban elősegítené a rendezést. Pedig szólt a világgal való kapcsolat erősítéséről, a gazdasági talpra állásról, ám hangsúlyozottabban a nemzeti egységről és a szuverenitás megvédéséről. Külügyminisztere - a régi nótát fújva - éppen arra figyelmeztetett, hogy a koszovói terrorizmus az ország integritását és szuverenitását veszélyezteti. Jugoszlávia kisebbik tagköztársaságának kormányfője, Filip Vujanovics a nemzetközi közösségbe való visszatérést kívánta országának. Tart azonban attól, hogy a JSZK jövőre olyan országgá válik, amelynek két rendszere lesz. Djukanovics montenegrói elnök is ünnepi üzenetében a két köztársaság feszült kapcsolatával foglalkozott, s kifejezte reményét, hogy az új év megoldást hoz a gondokra. Nikola Poplasen, a boszniai Szerb Köztársaság radikális elnöke közben a mérsékeltnek tartott Brane Miljust, a Dodik vezette Független Szociáldemokraták Pártjának vezetőségi tagját bízta meg kormányalakítással, miután a keményvonalas Dragan Kalinics kénytelen volt visszaadni mandátumát. Az EBESZ korábban azt követelte, hogy Dodik maradjon a kabinet élén. A volt boszniai szerb elnök asszony, Biljana Plavsics köré tömörült erők pedig azt róják fel, hogy Miljus nem is él Boszniában, hanem Belgrádban, ahol a jugoszláv külügyminisztériumban dolgozik. Úgy látszik, attól félnek, hogy Milosevics az új boszniai szerb kormányfőjelöltön keresztül erősíti befolyását. (Sebestyén).