Magyar Nemzet, 2001. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-24 / 70. szám

A Gyermekvilág 2001 tehetségkutató versenyre most is várnak 3-17 éves kor közötti résztvevőket, ének, zene, tánc, próza, modell és rajz kategóriák­ban. Határidő: március 30. cím: Wimmer Line Design Stúdió, 1525 Budapest, Pf. 184. Képünkön (középen) Vágó Evelin, aki a tavalyi versenyben a legkisebbek között az első helyezést érte el . 0ö­sszehasonlíthatatlanul jobban ki lehet licitálni a lapokat a royal tarokkban­­ a fix pároknak­­és a skart nélküli játék­módnak köszönhetőn mint klasszi­kus, húszashívásos elődjében. A partnerek is­merik egymás licittechnikáját, sőt közös rend­szereket dolgoznak ki, így nagyszerűen ki lehet kombinálni a lapokat. Ráadásul a skartolás ki­maradásával - a royalban az összes lapot kioszt­ják - a skartolás okozta irreális helyzetek is el­maradnak, van értelme az összes ütés megterve­zésének. Nem csoda, hogy a royalban erősen meg­emelkednek a kombinációs lehetőségek, új be­mondások teremtődnek, s a régiek is magasabb dimenziókba kerülnek. Ilyen például a XXI- fogás, amely mind a mai napig a tarokkozás kul­tikus bemondása. Évtizedekig elképzelhetetlen volt, hogy ezt felül lehessen múlni. A royal elter­jedésével, fejlődésével azonban ma már ennek az alapbemondásnak többféle magasabb rendű változata létezik, ezek egyike a golgota, amely­ben a XXI-es mellett a pagátát is meg kell fogni. (A látszólag nem túl nehéz pluszfeladat valódi nehézségét az adja, hogy a kétféle fogásnak egy­mással ellenkező a technikája: a XXI-fogás ér­dekében fentről le kell adózni, viszont így a partnernél maradó középütőben elmenekülhet a pagát.) Természetesen a golgota rendkívül ritka szlem, teljesítőit külön is jegyzik - eddig mind­össze öt játékos található vele a trófealistán: Dervadelii Gergely, Németh Gábor, Oravecz László, Rák Mari és e sorok szerzője. Ezért is örültünk, mikor a múlt héten Dunavecsén baj­noki mérkőzésen a dunaújvárosi Retek György - mellesleg kitűnő húszashívásos játékos is - Nagy Krisztim partnerjátékával bemondta, és teljesítette a tarokk történetének 6. golgotáját! Az indító Nagy Krisztina lapja: XX, XVIII, XII, X, IX, III, kör K, káró K, treff L, pikk 10. Az elfogó Retek György lapja: skíz, XVII, XIV, XI, VII, VI, V, pikk K, pikk L, káró D. A két közbe­­ütéses kettős fogás lejátszásának kulcsa a táma­dók egy-egy színmisfitje volt. A sikeres teljesítés után megünnepeltük Re­tek Györgyöt, akinek ez volt élete első trófeája. Micsoda bemutatkozás! A trófea fényét külön emeli, hogy mindez kisroyaljátszásban történt, ahol a licittér lényegesen kisebb, mint a nagy­­royalban, és ezáltal lényegesen kevesebb infor­máció adható. Ászok, dámák, királyok Golgota Dunavecsén Kókuszrostos matrac, mosható paplan Ágynemű allergiásoknak is SS­R A c z­ z álmatlanság két fő tünete az ébrenlét és a nem alvás. E klasz­­szikus megállapítást azok érzik át a legjobban, akik alvászava­rokkal küszködnek. Sok oka lehet annak, hogy valaki álmatlanul hánykolódik egész éjjel, reggel pedig gyűrötten, morcosan ébred - de a végeredmény ugyanaz: a fá­radt, kialvatlan ember nehezen tud figyel­ni, dolgozni. Az okok között első helyen a stresszt és a mozgás hiányát szokták em­legetni. Kevesen keresik a hibát az ágyban vagy az ágyneműben, pedig ezek is felelő­sek lehetnek a rossz alvásért. Életmódunkkal együtt szokásaink is vál­toznak. Nagyanyáink hatalmas dunyhái már kimentek a divatból, a libátokon kí­vül sokféle más anyagot is rejtenek a pár­nák, takarók. Hogy kinek melyik ágyne­mű a legmegfelelőbb, azt az egyéni érzé­kenység, igény határozza meg - a gyártók igyekeznek a különböző természetű em­berek elvárásainak megfelelni. Európa egyik leghíresebb ágyneműkészítő cége, a Billerbeck - amely az utóbbi tíz évben ná­lunk is alapított üzemet - alváskutatók segítségével kísérletezi ki a pihentető álomhoz segítő termékeket. A jóízű alvás­hoz mindenekelőtt jó ágy kell, olyan mat­rac vagy ágybetét, amely idomul a test­hez, és egészséges tartást biztosít. A leg­újabb matracok szendvicshez hasonlíta­nak: középen poliuretánhab, rajta párnázórétegként kókuszrost és latex, kí­vül pedig egyik oldalán gyapjú, másik fe­lén pamuttal steppelt anyag borítja. A gyapjúréteg egyébként télen különösen fontos: az álomkutatók szerint ugyanis alulról fázunk jobban, nem felülről, a de­rékalj ezért mindenkinek ajánlott. Kifejlesztettek egy úgynevezett alvó­szálat, az ezzel töltött paplant, párnát nem kell szétszedni és tolltisztítóhoz vinni, otthon mosógépben 90 fokon mosható, szárítógépben szárítható. Ez­zel mentesíteni lehet az ágyneműt a toll között megbúvó poratkáktól, a poraller­giások is nyugodtan alhatnak benne. A házilag mosható paplant és párnát so­kan huzat nélkül használják, ezért az új divat szerint pasztellszínű mintákkal, vi­rágokkal, a gyerekeknek mesefigurákkal készülnek. 2001. március 9-11. Hétvége Las Vegasban 1 B­­­­. F.­k István K­ülföldiek nyerték a nemzeti nyílt versenyt a szerencsejá­tékok városában, talán nem is olyan nagy meglepetés, ez­úttal azonban már nemcsak az oro­szok, de a kínaiak is beleszóltak a pénzdíjak elosztásába. Igaz, a szokásos tartózkodó amerikai visszafogottság csak 6000-6000 dollárral boldogította a profiként érkező, dicsőségre éhes, nagy Élő-pontszámú külföldiek közül az első két helyezettet, a bennszülöttek pedig szép nyugodtan rágóztak to­vább: mit is keresne itt, ilyen helyen egy Bobby Fischer?! Reykjavík óta a menők ára fölment ugyan, de még mindig nem érték el a fischeri kategóriát, amely a legjobb sportsztárok, hollywoodi filmesek, olajmágnások szintjére próbálta volna emelni a sakkozás kiválóságainak anyagi megbecsülését. Talán majd a XXII. században, ha addig nem omlik össze a birodalom?! Las Vegas nem ambicionálta, hogy a FIDE-világbajnokság után a nemzeti nyílt büdzséje elérje egy közepes te­niszbemutató költségvetését, így aztán a sakkvilág legjobbjai másutt virítottak inkább. Koszt és kvártély, valamint egy 10 ezer dollár körüli első díj nem csá­bította Kaszparovékat különösebben. Érdekes, hogy nevetséges dolgokra százmillókat is képesek elherdálni a bi­rodalom pénzcsinálói, de Morphy, Pillsbury, Fischer hazájában nem akad egyetlen oly briliáns szervező, aki leg­alább egyszer vállalkozna arra, hogy megrendezzen egy sakkolimpiát! Bill Gates - mondjuk megroppanna a cég, ha 200 milliót kiszórna az ablakon esetleg? A nagy hírű National Open tehát kö­zéperősségűre sikeredett, de azért mégis egy olyan verseny volt, ahol a világ­­klasszis Alexander Beljavszkij csupán a 34. helyen landolt. Amellett szép szám­mal találhatunk más ismerős neveket is az úgynevezett „vert mezőnyben”. Az amerikai Élő-pontszámok persze ne té­vesszék meg olvasóinkat - nagyzolók, ahogyan ez az USA-ban illik. 37. Kacsian IM ARM 2546 4,0 stb. stb.: 255 vállalkozó. A névsort elszánt honfitársaimnak ajánlom fi­gyelmébe, ha netalán megcéloznák a National Opent valaha is. Oroszország és Kína derekasan képviseltette magát: magyar név nincs a résztvevők között. Három nap alatt hat forduló - megle­hetősen erős ellenfelekkel. Persze a „nyerő játékautomatáknál” lehet vi­gasztalódni. Kíváncsi leszek az ameri­kai profik állásfoglalására, ámbár hoz­zászokhattak már a külföldiek okve­­tetlenkedéseire az elmúlt negyed szá­zadban. A két győztes döntő fontosságú játszmája a kínai-orosz összecsapások hevességét bizonyította: a kínaiak már megérkeztek az arénába! Bu Ksziang-zsi (2555) - Akop­­jan, V. (2655) Las Vegas (4): 2001 Nimzoindiai védelem [E42] 1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 c5 5. Hge2 b6 6. a3 Fa5 7. Bb1 Ha6 8. Va4 Fb7 9. b4? Fc6­ 10. Vb3 cxb4 11. axb4 Hxb4 12. Hg3 d5 13. Fd2 0-0 14. f3 dxc4 15. Fxc4 Hbd5 16. Kf2 Fxc3 17. Fxc3 Fa4 18. Va3 Bc8 19. Fxd5 Hxd5 20. Bhd­ b5 21. Fb4 Hxb4 22. Vxb4 a5 23. Va3 Vd7 24. He4 Fc2 25. Hc5­ Bxc5 26. Vxc5 Fxbl 27. Bxb1 Bb8 28. Be1 h6 29. g4 Vd8 30. Ba1 Bc8?­ Jó idegei vannak. A két összekötött gyalogost föladja a támadásért. " 31. Vxb5 Bc2+ 32. Kg3 Vc7+ 33. Ve5 Vc4! 34. Bxa5 Ve2 35. Kf4 Vxh2+ 36. Ke4 Vf2 37. Bc5 Be2 38. Vf4 Vgl! A Pekingből érkezett király csik­landós helyzetbe került. Bu még re­ménykedik abban, hogy minden toronyvégjáték (állítólag) döntetlen. Hajszálra az. 39. Ke5 Vxe3+ 40. Vxe3 Bxe3+ 41. Kf4 Bd3 42. Ke4 Bd1 43. Ke3 Kh7 44. Bc4 Kg6 45. Ke2 Ba1 46. Bc5 Ba2+ 47. Ke3 Ba3+ 48. Ke4 Ba4 49. Ke3 f5 50. Bc6 fxg4 51. fxg4 Kf7 52. Bc5 Kf6 53. Bc6 Ba3+ 54. Ke4 Bg3 55. Kf4 Bd3 56. Ke4 Bdl 57. Ba6 g6 58. Bb6 Be1+ 59. Kf3 Kg5 60. Bb5+ Kh4 61. Bb6 Bf1+ 62. Ke2 Bf6! Ezt nem láthatták előre (?!), de most 63. d5 Kxg4 64. dxe6 Kf5! 65. e7- re Bxb6! nyerne. 63. Ke3 Kxg4 64. Ke4 Kg5 65. Bc6 h5 66. Ke5 Bf5+, 0:1 Ezt a partit majdnem olyan jó lett volna látni a tévén, mint mondjuk egy időfutamot a Forma-1-en (pardon). Zsang Zsong (2005) - Koszi­­rev, V. (2565) Las Vegas (6), 2001 Francia védelem [C19] 1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hc3 Fb4 4. e5 c5 5. a3 Fxc3+ 6. bxc3 He7 7. a4 Va5 8. Fd2 Hbc6 9. Hf3 c4 10. Hg5 h6 11. Hh3 Fd7 12. Hf4 0-0-0 13. Hh5 Bhg8 14. g3 Bdf8 15. Fh3 f5 16. 0-0 Fe8 17. Hf4 Ff7 18. He2 g5 19. Fe1 Kb8 20. Fa3 Ka8 21. Vd2 Be8 22. Bfbl Hc8 23. Fg2 Bg7 24. Bb5 Vd8 25. Babl Fh5 26. Hd1 f4 27. Ha2 f3 28. Ff1 Fg6 29. Vd1 g4 30. h3 gxh3 31. Vxf3 Fxc2 32. Be1 Fxa4 33. Bb2 Fb3 34. Ba1 h5 35. Fxh3 Fxa2 36. Bbxa2 h4 37. g4 Vd7 38. Ve3 Beg8 39. f3 b6 40. Bg2 H8e7 41. f4 b5 42. Fc5 Kb7 43. Kh2 Hc8 44. Vf3 Hb6 45. Bb2 a6 46. Bba2 Ha4 47. Fd6 Ka7 48. f51? Vf7 49. f6 Bg6 50. Bxa4­ bxa4 51. Vd1 a3 52. Fxa3 Vb7 53. Bb1 Vd7 54. Fc5+ Ka8 55. Va4, 1:0 Igazán remek játszma az utolsó for­dulóban! Többször is lejátszottam, mert eszembe jutott Bán Jenő meg­jegyzése még 1954-ből: a felek semmi­be vették az általános stratégiai fogal­makat, de ennek ellenére érdekes, amit csináltak. Kína becserkészett minket, az nem is vitás. Veszedelmesek lesz­nek, vagy máris azok?! 1. Akopjan GM CA 2734 5,5 2. Zsang Zsong GM CHN 2657 5,5 3. Je Jiang-csuan GM CHN 2721 5,0 4. Baburin GM IRL 2676 5,0 5. Ibragimov GM NY 2665 5,0 6. Ivanov GM MA 2659 5,0 7. Jermolinszki GM CA 2655 5,0 8. Gurevics GM IL 2647 5,0 9. Jin Hao IM CHN 2626 5,0 10. Stripunsky GM NY 2601 5,0 32. Mednis GM NY 2448 4,5 33. Saidy IM CA 2419 4,5 34. Beljavszkij GM CA 2741 4,0 35. Zsu Csen WGM CHN 2588 4,0 36. Ashley GM NY 2587 4,0 Magyar Magazin , 2001. március 24., szombat Futottak m­ég... Bródy János­­emlékverseny 1Vr.Ró Miklós_____________________________ *a f­eledésre ítélt ember volt. Mi volt a bűne? - nem tudjuk. Ki döntött sorsa felől, mikor, ho­gyan, miért? - talán örökre titok marad. Is- Is­meretlen Személyek megmagyarázhatatlan okokból ki akarták törölni Bródy Jánost a történe­lemből. Az 1983-ban kiadott Százéves a magyar üge­tőversenyzés című könyvben nem szerepelt a neve. Kis túlzással olyan ez, mintha egy történelemkönyv­ből kihagynák IV. Bélát. Valószínűtlennek tartom, hogy a szerzők, dr. Fehér Dezső és Török Imre jószántukból voltak ily feledékenyek. Ám akármily nagy erők akarták elfeledtetni Bródy Jánost, nem mindenki mutatott hajlandóságot az amnéziára. Amit ma tudunk róla, azt főleg dr. Vecsekley József­nek köszönhetjük, aki Magyar ügető című nagyszerű művében Bródynak is méltó emléket állított. Bródy János istállótulajdonos és amatőr hajtó volt. Hajtóként 26 győzelmet ért el. Elsősorban kettes fogataival volt sikeres. 1946. augusztus 1 -jén a Magyar Ügetőverseny Egyesület az elnökévé választotta. Bródy számba vette a magyar ügető vagyonát, és siralmas volt a leltár. A háború után innen-onnan összeszedtek vagy száz versenylovat, de a tenyésztés gyakorlatilag megszűnt. Az 1946-os ellésű évjáratból csak négy ló került a pályára, közülük is csak egy volt versenyzésre alkalmas! Bródy felmérte, hogy a versenyzést és a te­nyésztést szolgáló import nélkül bezárhatják az üze­met, és a magyar ügető végleg megszűnik. Valami megmagyarázhatatlan csoda folytán a Gazdasági Főta­nácstól és a Földművelésügyi Minisztériumtól 100 ezer dollárt kapott versenylovak behozatalára! Felfoghatat­lan, hogy az ország akkori gazdasági helyzetében mi­ként érte el az erősen kommunista befolyású Gazdasá­gi Főtanácsnál ezt a 100 ezer dolláros támogatást. Bródy 1947 januárjában utazott először Ameriká­ba, és nyolc lovat vásárolt, onnan Dániába ment, és egy kukoricaügylet kapcsán 34 lovat vett. A szállít­mány szerencsésen megérkezett hazánkba, és árveré­sen értékesítették. Az érdeklődés és a futtatók opti­mizmusa óriási volt, amit az is bizonyít, hogy egy-egy amerikai lóért 50-60 ezer forintot is megadtak. Elké­pesztő összeg, hiszen az átlagfizetés 500-600 forint kö­rül mozgott! 1948 tavaszán Bródy ismét Amerikába ment, és újabb 15 lovat hozott be. Az importok évekig uralták a hazai versenyteret, s évtizedekre meghatá­rozták a tenyésztést. Még napjainkban is élnek és virá­goznak kancacsaládok, amelyek a Bródy-féle import­tal kerültek hazánkba. Felesleges lenne hosszan sorol­ni a megvásárolt és sikeres lovak nevét, csak kettőt emelnék ki. The Skipper fedezőménként jött, és a pusztaberényi ménesben teljesített szolgálatot. Szám­talan jó versenyzőt adott, köztük öt derbinyerőt. Mél­tán nevezik a magyar ügető nagy regenerátorának. A Recorder nevű kanca - nomén est ómen - 1950-ben nyerte a Magyar Derbyt: 1 perc 23,4 másodperces ide­jével olyan rekordot állított fel, amelyet csak 31 év után tudtak megdönteni. Az amerikai lovak második árverése 1948. szeptember 12-én zajlott le. A belügy­miniszter, Kádár János három hét múlva megszüntet­te az ügetőegyesület autonómiáját. A drágán megvá­sárolt lovak szép lassan állami tulajdonba kerültek. Az egyesület önállóságának megszüntetésével Bródy Já­nos elnöki pályafutása is véget ért. Alig több mint két­éves tevékenységével múlhatatlan érdemeket szerzett a magyar ügető feltámasztásában, a sportág legna­gyobbjai sorába emelkedett. Az amnéziás idők elmúl­tával, 1991-től emlékversennyel tisztelegnek előtte. Az idei Bródy János-emlékverseny nem hozott öl­döklő küzdelmet. Két olyan ló döntötte el a díj sorsát, amelyek az idén még nem versenyeztek. De közöttük sem dúlt „véres csata”. Ámokfutó gyorsan megszaladt a finisben, pillanatokon belül jelentős előnyt szerzett, s megerőltetés nélkül tartotta a végén támadni szándé­kozó Butterfly ellen. In Time November erősen lesza­kadva lett harmadik. A kasszáknál az Ámok­­futó-Butterfly befutó volt a sztár, így nem született meglepetés. Az némi töprengésre késztet, hogy a közön­ség honnan tájékozódott ily remekül, honnan tudta ilyen biztosan, hogy a két, az idén még nem futott le máris topformában van. Ez a lóverseny egyik nagy misztériuma, nem egyedi eset. Jó hír a versenyzés vilá­gából, hogy áprilistól ismét lesznek szerdai verseny­napok. Erre nagy szükség van, hiszen az utóbbi hóna­pokban az is előfordult, hogy egy futamra száznál több nevezés érkezett. Ugyanakkor a versenytitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a megnövekedett futamszám nem mehet a minőség rovására. A minimezőnyök, az előre lefutottnak látszó, felhígított hendikepek nem vonzzák a közönséget. Reméljük, szerdánként is az utóbbi idő­ben megszokott izgalmas, színvonalas versenyeket lát­hatunk, ez ma az ügető legalapvetőbb érdeke.

Next