Magyar Nemzet, 2006. november (69. évfolyam, 299-327. szám)

2006-11-17 / 314. szám

kultura@magyarnemzet.hu Méltatlan ünneplés : Kiss F.sztf.r Veronika_________________________________________________ L­assan a Bartók-jubileum végére érünk, amelyet érthetetlen okok­ból nem nevezhettünk Bartók-évnek, mivel két évforduló egy­szerre nem kaphatja meg ezt az elnevezést. Mindegy, talán jobb is így. Ez a megcsúfolt szemezés és elegendő pénz nélkül zajló emlékezésso­rozat semmiképpen nem volt méltó Bartók Bélához. Aki tiszteli őt és érti munkásságát, az méltóképpen emlékezett. Akkor is ezt tette vol­na, ha az állam még jubileumnak sem nevezi nagy zeneszerzőnk szü­letésének 125. évfordulóját. Jövőre az akkor szintén 125 éve született és negyven éve halott Ko­dály Zoltán kettős évfordulóját ünnepeljük. Tisztelői akkor is megtart­ják majd az emlékhangversenyeket, konferenciákat, ha ehhez az állam különböző okokra hivatkozva, vagy a jubileumot egyenesen elhallgat­va, nem ad segítséget. Azt, hogy mire számíthatunk, jól példázza a Nemzeti Évfordulók Titkárságának honlapja, amelyen Kodály Zoltán neve egyáltalán nem szerepel, 2007 eszerint kizárólag Batthyány Lajos emlékére. Ha lesz is hírverése a kettős Kodály-évfordulónak, most már bizto­san csak hatalmas késéssel, így szálltak el a Bartók-jubileum igazi le­hetőségei is. A nagy együttesek, szólisták ugyanis két évre előre lekötik programjukat, és ha világsztárokkal szeretnénk ünnepelni, illenék leg­alább ennyivel előre gondolkodni. Pedig milyen szép lett volna, ha az egymáshoz számos ponton kapcsolódó két életművet, Bartókét és Ko­dályét két esztendőn át együtt ünnepelte volna velünk a világ! Ez, úgy tűnik, csak álom marad. A külföldön olyannyira tisztelt Kodály Zoltánt saját hazájában ma már nem becsülik. Az általa alko­tott pedagógiai módszer éppen Magyarországon haldoklik. Az isko­lai énekoktatás olyan szintre züllött, hogy már csak abban a néhány kiemelt zenei intézményben működik színvonalasan, ahol egy meg­szállott pedagógus minden idejét és energiáját ennek szenteli. Vala­ha Bartók és Kodály országa voltunk. Akkor még szinte minden te­lepülésen működött énekkar, s ennek eredményeképpen a nagy te­hetségeknek volt lehetőségük a kiemelkedésre. Ma már az is ritka­ságszámba megy, ha egy fiatal két-három Bartók- vagy Kodály-mű­­vet felismer. Az évfordulók - azon túl, hogy felhívják a figyelmet országunkra - számos gazdasági lehetősséggel is járnak, az ilyen rendezvénysorozat­ra fordított pénz befektetés. Erre az osztrák Mozart-év a legjobb pél­da. De az anyagi és turisztikai hátrány mellett egy elbagatellizált em­lékév szégyen is. A világ szemében úgy tűnik, mintha nem tisztelnénk nagyjainkat. Remélem, ez nem igaz. Jubiláló könyvvásár különlegességekkel Urbán PP.tfr____________________ A Központi Antikvárium ma tartja 100. aukcióját az ECE City Centerben, Budapesten. Az 1969 óta rendezett árverések sorá­ból a mostani a kalapács alá kerü­lő könyvek, iratok, dokumentu­mok színvonalával emelkedik ki - nyilatkozta lapunknak Bálinger Béla. Száz darab nagyon ritka, vagy a magyar művelődés szem­pontjából fontos tétel került az összeállításba, amelyeknek egybe­gyűjtése nagyon nehéz feladat volt. Az aukció egyik legnagyobb csodája az a XVI. századi, magyar nyelvű kalendárium, amelyet 1582-ben nyomtattak Bécsben. A kalendáriumok az állandó hasz­nálat miatt sérülékenyek, a kor­szakból kevés, legtöbbször töredé­kes példány maradt fenn, az árve­résre bocsátott ritkaság viszont teljes, szép darab, amely ráadásul dekoratív is. Ezenkívül olyan különlegessé­geket vehet meg a könyvértő kö­zönség, mint Petőfi Sándor János vitézének 1845-ös, Katona József Bánk bánjának 1821-es vagy Arany János Toldijának 1847-es első kiadásának egy-egy példánya. Madách Az ember tragédiájának, Ady első verseskötetének, Besse­nyei Ágis tragédiája első kiadásai is az árverésre szánt művek között vannak. Ugyancsak licitálhatunk Márai Sándor első versesköteté­nek dedikált darabjára, Thomas Mann Kosztolányihoz írt levelére, 1727-es Károli Bibliára, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem címe­res levelére, Szapolyai János ma­gyar király oklevelére, 1657-es tér­kép összeállításra, Kazinczy Fe­renc autográf levelére. Bálinger Béla kérdésünkre el­mondta, az ilyen tételek nem es­nek be az utcáról, azok legtöbbje gyűjtőktől kerül hozzájuk, ennyi ritkaság összeszedése időt és ener­giát igényelt. Az antikvár könyvek forgalma mindig is függött a gaz­daság állapotától, jelenleg kisebb elbizonytalanodás tapasztalható, az elszánt gyűjtők viszont sosem sajnálják a pénzt. Buda Ferenc köszöntése . Pósa Zoltán­ uda Ferencet, az 1956-os for­radalom és szabadságharc költőjét a Holnap Kiadó a Mi híja még 1995-2005 című verses­könyvének kiadásával köszöntöt­te. A könyv bemutatója szerdán este volt az Olvasók Boltjában, a Millennium Centerben. Nagy Bor­bála Réka, a Holnap Kiadó szer­kesztője elmondta, a könyvben né­hány ifjúkori zsengétől eltekintve a költő összes verse, az 1995-2005- ig keletkezett legújabbakkal együtt megtalálható. A költő életművét Vasy Géza irodalomtörténész mél­tatta, Fehér Ildikó és Ordasi Éva színművészek közreműködésével. Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben. Az 1956-os forradalomban nemzetőr­ként vett részt, s bár fegyver sem volt a kezében, főként három, a forradalom idején született verse, a Rend, a Tizenöt-húszéves halot­tak, a Pesten esik a hó miatt bör­tönbüntetésre ítélték. Családjával együtt Tiszakécs­­kén él tevékeny életet, a kecskemé­ti Forrás című irodalmi folyóirat­nak jelenleg is főmunkatársa.­­ 15 2006. november 17., péntek Rovatvezető: Vitézy Zsófia L_ A Kodály-módszerért Tizennyolc kórus összefogásával szólalhat meg a Székely fonó Előre hozza a Kodály-év kezdetét az a nagyszabású hangverseny, amelyet a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban rendeznek no­vember 25-én. Az előadáson 1200 fős kórus, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és a Táncművészeti Főiskola végzős hallga­tói adják elő a majdnem negyven éve halott zeneszerző műveit. • Sashegyi Zsófia tzennyolc kórus összefogása és karvezetőik kitartó munkája teszi lehetővé, hogy jövő szomba­ton ünnepi felállásban szólalhat meg Kodály Zoltán Székely fonója - tudtuk meg Záborszky Kálmántól, az előadás karnagyától, aki el­mondta: az énekkarok önkéntesen vállalták a részvételt, s közöttük az általános iskola alsó tagozatától a felnőttekig valamennyi korosztály képviselteti magát. Záborszky le­szögezte, hogy hazánkban - a világ más országaival ellentétben - a rossz oktatáspolitikának köszönhe­tően egyre inkább háttérbe szorul a Kodály-módszer. Ennek szomorú bizonyítéka az is, hogy a karnagyok az előadásra egyetlen forint fizetség nélkül készítették fel a kórusokat. A Kodály­né Péczely Sarolta által védnökölt hangversenyen az ének­karok és a szólisták mellett a Szent István Király Szimfonikus Zenekar működik közre. A koncertet a Ma­gyar Táncművészeti Főiskola vég­zős növendékeinek játéka teszi tel­jessé. Különlegesség, hogy a Kállai kettőst Ráday Miklós koreográfiá­jával táncolják. A Horvát Zoltán ál­tal rendezett koncerten a Galántai táncok, a Gergely-járás, a Nagysza­lontai köszöntő és a Kállai kettős után csendül fel a Székely fonó. T Az 1956-os romániai eseményekről ■ MTI_____________________ E­mlékkiállítás nyílt Sor(s)ok között címmel az 1956-os ma­gyar forradalommal összefüggő ro­mániai eseményekről tegnap Bu­dapesten, a Barabás-villában. A tárlatot az együttes magyar-román kormányülés alkalmából Hiller Ist­ván nyitotta meg, köszöntőt mon­dott Adrian Iorgulescu, Románia kulturális minisztere. A tárlaton sosem publikált, a Securitate levéltárában őrzött drá­mai erejű iratok, és a korszakra jel­lemző dokumentumok láthatók. Tegye próbára autóját az új OMV Premium Diesellel! Az új OMV Premium Diesellel nem csak a jobb gyor­sulást és a nagyobb nyomaték nyújtotta lendületesebb autózást élvezheti, hanem autója motorját is megvédhe­ti a károsanyag lerakódástól. Tankoljon OMV Premium Dieselt kedvenc OMV töltőállomásán, és élje át a dinami­kus vezetés élményét! Mozgásban tart. OM­V

Next