Magyar Nemzet, 2010. január (73. évfolyam, 1-29. szám)

2010-01-14 / 13. szám

2Magyar tel Belföld január 14., csütörtök Rovatvezető: Villányi Károly belpol@magyarnemzet.hu Folytatódott a Weiszenberger-per Tanúmeghallgatással folytatódott Szegeden Weiszenberger Lász­ló volt kiskunhalasi MSZP-s önkormányzati képviselő pere. Tavaly a Zuschlag-ügy mellék­szálaként indított perben a bí­róság már elítélte a szocialista politikust. A bíróság első fo­kon vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntettében találta bűnösnek Weiszenberger Lászlót, és öt év börtönbünte­tésre ítélte. (Hír TV) Halálos vírus Elhunyt egy H1V1 vírussal fertő­zött kismama a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház­ban tegnap este - adta hírül a Szabolcs Online internetes hír­portál. A 27 éves fiatalasszonyt december 7-e óta kezelték a gyógyintézet intenzív osztá­lyán, miután az új vírus szö­vődményeként súlyos tüdő­­gyulladás lépett fel nála. A ter­hesen kórházba került nő hat hónapos kislányát császármet­széssel hozták világra az orvo­sok. A kislány szervezetében szintén kimutatták a H1N 1 ví­rust. (MN) Új egyházak alakultak Huszonegy új egyház, vallási kö­zösség alakult 2009-ben Ma­gyarországon - közölte az Or­szágos Igazságszolgáltatási Ta­nács Hivatala. (MTI) Kinevezték az államtitkárt Kinevezte Bajnai Gordon minisz­terelnök és Sólyom László köztársasági elnök Hegedűs Dórát, a Miniszterelnöki Hi­vatal új államtitkárát. 2010. január 1-jétől Hegedűs Dóra vette át a miniszterelnöki ka­binetiroda vezetését. Hegedűs - aki április óta a válságkezelő program végrehajtásának ösz­­szehangolásáért felelős kor­mánybiztos volt - Szigetvári Viktort váltja. (MTI) Meglódult a 4-es metró déli fúrópajzsa Elérte a Rákóczi téri állomást a 4-es metró déli fúrópajzsa tegnap a fővárosban. A fúró­­pajzs másfél hónapos munká­val vágta keresztül magát a Kálvin tér és a Rákóczi tér kö­zötti 700 méteres szakaszon. Kiadós Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projekt­igazgatója az MTI-nek el­mondta: ha az alagútépítés ebben az ütemben halad to­vább, akkor elképzelhető, hogy az év vége helyett már nyár elejére sikerül a pajzsos alagútépítést befejezni. (MTI) Pontosítás Pontatlanság csúszott december 12-i híradásunkba, amely a visszaélésekkel tarkított roma­­holokauszt-kárpótlással kap­csolatos. A cikk állításával el­lentétben nem az Országos Ci­gány Önkormányzat keceli il­letőségű elnökhelyettese, ha­nem egy másik Kolompár László szerepelt abban a bün­tetőperben, amelynek nyomán 55 csalót ítéltek el Kecskemé­ten kárpótlással összefüggő visszaélések miatt az elmúlt hónapban. Az érintettől elné­zést kérünk. Sztrájk: csak most jön a java A vasutasok is csatlakoztak és készülődnek a volánosok • Két hétig is elhúzódhat a munkabeszüntetés Folytatódik a BKV-s szakszervezetek sztrájkja, amihez ma hajnal­ban négy órára a vasutasok is csatlakoznak, de munkabeszünte­tést fontolgatnak a Volánnál is. Mivel jele sincs a megegyezésnek, a munkaügyi konfliktus és vele együtt a kaotikus fővárosi közle­kedés elvileg hetekig elhúzódhat. A Fidesz felszólította a szocia­listákat: adják vissza a közlekedésből ellopott milliárdokat. fa Bákonyi Ádám-Szabó Zsolt___ M­ég egy órát sem tárgyalt a BKV vezetése a szakszerve­zetekkel, jottányit sem közeledtek az álláspontok a kollektív szerző­désről, így az érdekvédők a kedden megkezdett sztrájk folytatását je­lentették be. Nemes Gábor nem kí­vánt jóslatokba bocsátkozni, hogy meddig tarthat a munkabeszünte­tés, a sztrájkbizottság szóvivője így azt a hírt sem erősítette meg, hogy hét végére esetleg felfüggesztik az akciót. Úgy tudjuk, a szakszerveze­teknek közel két hétre elegendő sztrájkalapjuk van, így megegyezés híján elvben akár eddig is eltarthat a munkabeszüntetés. Mindeközben a Vasúti Dolgo­zók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) ígéretéhez híven beje­lentette, hogy ma hajnali négytől reggel nyolc óráig országos szolida­ritási vasutassztrájkot tart. Az ak­ciót ugyan az egész hálózatra meg­hirdették, de a gyakorlati végre­hajtást a budapesti fejpályaudvar­okra koncentrálják, mivel ezek van­nak kapcsolatban a BKV-hálózat­tal.­­ Elvi jelentősége van annak, hogy a vasutasok kiállnak a BKV- sok érdekeinek érvényesítése mel­lett, a sztrájk idejének meghirdeté­sekor tekintettel vannak az utazók­ra, nem céljuk a károkozás a MÁV- nál - jelentette ki Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. Sztrájkot fontolgat a Volán-társaságoknál működő Közúti Közlekedési Szakszervezet is, igaz ők nem szolidaritásból, ha­nem béremelésért alkalmaznának nyomásgyakorlást. Erre leghama­rabb február első hetében kerülhet sor, a tervek szerint az első akció hatórás lehet. A tegnapi sztrájk egyébként az elmúlt napokhoz hasonlóan ala­kult, bár a társaság valamivel több buszjáratot tudott indítani. Ettől függetlenül valamennyi vonalon késtek a járművek, kiszámíthatat­lan volt a közlekedés. A villamosok hol elindulnak, hol leállnak, például azért, mert lejár a vezetők munka­ideje, és nincs ki­váltsa őket. Budapest több fő útvonalán is fennakadások alakultak ki, különö­sen zsúfolt volt az M1-M7 bevezető szakasza. A sztrájk miatt nem nyi­tott ki az Erzsébet Királyné Szolgál­tató és Kereskedelmi Szakközépis­kola és Szakiskola, valamint a Te­rézvárosi Kereskedelmi Szakközép­­iskola és Szakiskola, a kórházak el­látása viszont zavartalan volt. A közoktatásról szóló törvény alapján sztrájk esetén igazolt hiányzásként a közoktatási intézmények vezetői­nek el kell fogadniuk a tanulók tá­volmaradását. Ferihegyen a földi kiszolgálás területén csaknem teljes körű tá­mogatottsággal, 100-120 fő részvé­telével folytatódott a munkabe­szüntetés. Eközben a sztrájkolók többmilliós kártól mentették meg a céget, amikor önkéntesen leeresz­tették a repülőgépek vízrendszerét, így azok nem fagytak szét. - A szakszervezetek számára to­vábbra is előnyösebb a legutolsó ajánlatunk - szögezte le tegnap a BKV Zrt. vezetősége. Kocsis István vezérigazgató a hét elején 1,6 milli­árd forintra becsült „pluszpénzről” beszélt, ugyanakkor hozzátette: csak, ha a gazdasági eredmények ezt lehetővé teszik. Ilyenekre azon­ban a BKV akkor sem számíthat, ha Demszky Gábor SZDSZ-es főpol­gármester és Bajnai Gordon által decemberben aláírt „szándéknyi­latkozat” szerint összességében 22 milliárd forint támogatáshoz jutná­nak. A cég nettó 70 milliárd forin­tos adósságállománnyal és 30 milli­árdhoz közelítő veszteséggel küsz­ködik. Cser-Palkovics András, a Fi­desz helyettes szóvivője tegnap fel­szólította a szocialistákat: „adják vissza az ellopott milliárdokat”. Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-helyettese az ATV- nek tegnap kormánybiztosként el­ismerte: a korábban hangoztatott 13 százalékos reálbér-növekedés a BKV dolgozóinál valójában csak 6-7 százalékot jelent. Nem kerültek közelebb az álláspontok a tegnapi tárgyalásokon sem FOTÓ: HEGEDŰS MÁRTA DEMONSTRÁCIÓ AZ ELBOCSÁTOTT POSTÁSOKÉRT­­ Több mint százan vettek részt a Magyar Posta székháza előtt tartott demonstráción, amit a napokban azonnali hatállyal elbocsátott huszonkilenc postásért szerveztek A cég továbbra is kitart amellett, hogy egy nem jogerős, csupán elsőfokú bírósági döntés alap­ján megalapozottan rúgta ki dolgozóit törvénytelen sztrájk szervezéséért (B.­Á) Horváth Csaba fokozta a káoszt Horváth Csaba budapesti ügyekért felelős kormánybiztos ked­den azt ígérte, bizonyos feltételek teljesülése esetén a BKV- sztrájk ideje alatt a kormányzat lehetővé teszi az autósok szá­mára a buszsáv használatát Budapesten. A szocialista politikus kijelentése azonban csak tovább fokozta tegnap a budapesti közlekedésben eluralkodó káoszt. II Szilágyi Richard___________, H­ orváth Csaba, a Miniszterel­nöki Hivatal (MeH) buda­pesti ügyekért felelős szocialista kormánybiztosa a BKV-sztrájk el­ső napját követően közleményben jelentette be, hogy a reggeli csúcs­forgalom, illetve a napközbeni las­sú forgalom enyhítésére azok az autósok, akiknek személygépko­csijában még legalább két utas foglal helyet, használhatják a sztrájk ideje alatt a buszok számá­ra kijelölt sávokat. Az MSZP-s kormánybiztos tette mindezt­­ a KRESZ előírásai­­ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) út­mutatása ellenére. A Budapesti Rendőr-főkapitányság leszögezte, a „főváros területén lévő buszsá­vok és a villamossínek használatá­ra vonatkozó jogszabályok a sztrájk idején is érvényben van­nak, ettől eltérő rendelkezést kizá­rólag a közlekedést irányító rend­őrök adhatnak”. A szocialista po­litikus - aki kinevezésekor azt is megígérte, hogy három hónap alatt rendet tesz a BKV-nál - kije­lentése oda vezetett, hogy a rend­őrök autósokat büntettek meg, rá­adásul több baleset is történt Bu­dapesten. A pórul járt sofőrök az­zal védekeztek, hogy hittek Hor­váth ígéretének. Ne foglalkozzon a fővárosi köz­lekedéssel, mert eddig amihez csak nyúlt, annak rosszabb lett a helyzete - szólította fel a szocialis­ta kormánybiztost Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) alelnöke. Egye­sek félremagyarázták kedd esti közleményemet - reagált Horváth Csaba a káoszt okozó intézkedé­seinek következményeire. Szerin­te abban egyértelműen jelezte, hogy az autósok csak ott használ­hatják a buszsávokat, ahol azt a forgalomirányító rendőrök azt megengedik. Teljesen világos Horváth Csaba keddi közleménye, amelyben rendőri intézkedéshez köti a buszsáv használatát - vette védelmébe párttársukat az MSZP. A tények ezzel szemben azt mutat­ják, hogy a közlemény mindössze a rendőrség közreműködésére utal - ez pedig korántsem egyér­telmű információ. Hagyó Miklósék utasították a BKV-t? Antal Attila titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem válaszolt a kérdésekre A BKV vezetői folyamatosan kaptak utasításokat az MSZP-s Hagyó Miklós volt főpolgár­mester-helyettes sajtószóvivő­jén, Horváth Éván keresztül, és a gyanús szerződések egy ré­sze is ilyen nyomásgyakorlás eredménye - derült ki a közle­kedési vállalat ügyeit vizsgáló bizottság tegnapi ülésén. An­tal Attila volt BKV-vezérigaz­­gató nem volt hajlandó kérdé­sekre válaszolni. 11 Pit.hát. Tamás________________ A BKV jelenlegi és két korábbi vezérigazgatójának meghall­gatásával kezdte meg érdemi mun­káját tegnap a közlekedési vállalat gyanús ügyeit vizsgáló fővárosi bi­zottság. Elsőként Aba Botond (aki 1993 és 2006 között irányította a társaságot) elismerte, hogy a más állami vállalatokhoz képest alacso­nyabb alapbérek mellett erős ösz­tönző, jutalmazási rendszer műkö­dött az ő idejében is a BKV-nál. En­nek megfelelően ő is mintegy 20 milliós prémiumot kapott évente. A csalás miatt gyanúsítottként ki­hallgatott Szalainé Szilágyi Eleo­nóra volt humánpolitikai igazgató 30-40 milliós jutalmazásával kap­csolatos kérdésre azt mondta: ha ilyen összegű kifizetés volt, azt a rendőrségnek kell kivizsgálnia, mert neki ilyenről a saját időszaká­ban nincs tudomása. Ezután a korrupciógyanús busztenderbe belebukott Antal At­tilát hallgatta meg a bizottság. A volt vezérigazgató azonban nem volt hajlandó kérdésekre válaszol­ni, és csupán egy nyilatkozatot ol­vasott fel, amely szerint bármit mondana, azzal megszegné a mun­kaszerződésében foglalt titoktartási kötelezettségét, amely alól nem ka­pott mentesítést. Antal azt álította: a vizsgálóbizottságnak nincs is megfelelő felhatalmazása, ráadásul olyan ügyekkel foglalkozik, ame­lyek folyamatban lévő büntetőeljá­rásokat érintenek. Kocsis István vezérigazgató el­mondta: csak a médiából értesült arról, hogy a napokban hűtlen ke­zelés miatt gyanúsítottként kihall­gatott Horváth Éva a BKV-nál is dolgozik, mert korábban csak Ha­gyó Miklós sajtósaként találkozott vele párszor. Kocsis kiemelte: Hor­váth Éván keresztül rendszeresen kaptak utasítást a BKV vezetői kü­lönböző feladatokra, például bizo­nyos szerződések megkötésére. Ar­ra a kérdésre, hogy ki adhatta eze­ket az utasításokat Horváthon ke­resztül, Kocsis István azt válaszolta: kérdezzék meg Balogh Zsoltot, aki „ha a Horváth Éva felhívta, vigyázz­­ba állt”. Ismert, Balogh Zsolt hagy­ta jóvá vezérigazgatóként többek között Szalainé Szilágyi Eleonóra közel százmilliós végkielégítését. A bizottság elnöke, György István (Fi­desz) egyébként próbálta Baloghot is meghívni a bizottság tegnapi ülé­sére, de nem tudta őt utolérni. ■ FELGYORSUL A NYOMOZÁS. A BKV felügyeletét korábban ellátó volt főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós egykori kommunikációs fő­tanácsadója, Horváth Éva munka­nélküli foglalkoztatása ügyében több gyanúsítás egyelőre nem vár­ható - tudtuk meg Tafferner Évá­tól a BRFK sajtószóvivőjétől. Hoz­zátette: a következő hetekben a sze­mélyenként akár sok tíz millió fo­rintos végkielégítések miatti nyo­mozás felgyorsul, a volt humánpo­litikai igazgató után több vezetőt is gyanúsítottként hallgatnak meg. Kocsis István BKV-vezérigazgató Steiner Pállal (MSZP) FOK­: Máté Péter

Next