Magyar Nemzet, 2013. július (76. évfolyam, 177-207. szám)

2013-07-01 / 177. szám

Balos paktum a bankok érdekében? Csökkentené vagy megszüntet­né a bankadót, a kieső bevételt pedig országos ingatlanadó ki­vetésével pótolná az MSZP - véli Hoppál Péter, a Fidesz saj­tószóvivője, aki a hét végén ar­ról beszélt, a bankokkal kötte­tett „baloldali paktum” van ké­szülőben. A kijelentést indula­tos reakciók követték. El Munkatársunktól______________ I­smét a nagytőke érdekei kerül­nének előtérbe, ha baloldali-li­berális kormány kerülne hatalomra 2014-ben - erről Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője beszélt teg­nap Pécsett. Sajtótájékoztatóján fel­hívta a figyelmet arra, hogy a sze­replők ugyanazok: Gyurcsány, Baj­mi, Mesterházy, vagyis azok a poli­tikusok, akik 2010 előtt már vezet­ték és tönkre is tették az országot.­­ Az, hogy ők zárt ajtók mögött sutyorognak, nem jelent jót, hi­szen mindig olyan politikát foly­tattak és szeretnének folytatni, amely kárára volt a magyar embe­reknek - fogalmazott, s hozzátette: „az a bankárkormány” azért bu­kott meg, mert a bankokat és a multikat gazdagította, a családokat pedig gyengítette. A szóvivő sze­rint hatalomra kerülésük esetén a bankadót a Gyurcsány Ferenc által elképzelt, majd Bajnai Gordon ál­tal még nagyobb mértékűre terve­zett országos ingatlanadóval he­lyettesítenék. Török Zsolt, az MSZP szóvivője erre válaszolva azt mondta, a bank­adót a szocialista kormányzás ide­jén vezették be, vagyis Hoppál Pé­ter rosszul emlékezik, vagy szándé­kosan mond valótlant. Hasonlóan reagált a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM. A Reakció Hoppál Pé­ter napi hazugságára címet viselő közleményben a párt leszögezte: Az Együtt-PM Szövetség kizárólag a törekvő polgárokkal köt „paktu­mot”, méghozzá egy igazságos adórendszerről, amelynek révén Magyarországon könnyebb lesz felemelkedni, mint leszakadni. A hét végén előkerült a 2006 ok­tóberében történt rendőri túlkapá­sok ügye is. Az Európa Tanács ugyanis korábban leszavazta a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás javas­latát, amelyben a politikus azt kér­te: a testület közgyűlése mondja ki, hogy 2002 és 2010 között emberi jogi válsághelyzet volt Magyaror­szágon, a 2006. őszi rendőrterror súlyos következményekkel járt, és elfogadhatatlan, hogy nem történt meg az elkövetők, köztük a korábbi miniszterelnök felelősségre voná­sa. Erre vonatkozóan Hoppál új­ságírói kérdésre leszögezte, a 2006- os események a baloldal lelkén szá­radnak. Hozzátette: akiknek kilőt­ték a szemét, vagy akiket egy éjsza­kán át meztelenül térdeltettek a gyűjtőfogház udvarán, nem úgy gondolják, ahogy az Európa Ta­nács, hogy semmiféle visszaélés nem történt. ■ SZAKMAI SOVINIZMUS. Ha a velen­cei bizottságban helyet foglaló al­kotmányjogászok amellett érvel­nek, hogy a magyar Alkotmánybí­róságnál (AB) nincs fontosabb testület, az felveti a szakmai sovi­nizmus vádját - mondta Navra­­csics Tibor tegnap a közrádióban. A miniszterelnök-helyettes hozzá­tette, míg a velencei bizottság - az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete - azt mondta, Magyarország súlyosan csorbítot­ta az AB hatáskörét, addig maga az AB jelentette ki, hogy a mostani hatásköri rendszerben a testület jól tud működni. Mesterházy egy „bazi nagy X-et” kért Gyurcsány Ferencnek és pártjának nem osztott lapot az MSZP országos választmánya Nem sok esélye maradt a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalí­ciónak, hogy beleszóljon a balliberális oldal jelöltállításába, az MSZP-s Botka László szerint ugyanis a többi ellenzéki szervezet csak a Bajnai Gordonékkal kötött megegyezés után csatlakozhat az összefogáshoz. Addigra viszont már rögzítik az ellenzéki je­löltek listáját. Dombi Margit-Pu­­hál­ Tamás C­sak az után csatlakozhatnak más ellenzéki szervezetek az ellenzéki összefogáshoz, hogy az MSZP és az Együtt-PM megálla­podott az egyéni jelöltekről és a közös listáról - jelentette ki szom­baton Botka László, a szocialisták választmányi elnöke. Szeged pol­gármestere azt is elárulta: az a cél­juk, hogy Bajnai Gordonékkal együtt olyan egyéni jelölteket ta­láljanak a 106 választókörzetben, akik minden „demokratikus” pártnak, szervezetnek elfogad­hatók. Ezzel kimondatlanul arra utalt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak (DK) nem lesz lényegi beleszólása a bal­liberális oldal listaállításába. Botka azt állította: a DK részvétele nem volt téma a választmányi ülésen, ugyanakkor pártja továbbra is a le­hető legszélesebb „demokratikus ellenzéki” összefogást szeretné el­érni, ezért nem szelektálnak e szervezetek között. Megjegyezte: a DK is részt vett a korábbi prog­ramegyeztetéseken. (Emlékezetes, Gyurcsány a minap az ATV-ben így fakadt ki, amiért állítólag párt­ját nem, ám őt kihagynák az ellen­zéki együttműködésből: „Baj van, csávókáim? Na gyertek, üljetek le! Mondjátok meg, mi a probléma! [... ] Szerintem én állok a jó olda­lon, mit szórakoztok!”) Botka László beszámolója sze­rint a szocialista választmány állás­pontja, hogy őszre meg kell álla­podni a közös listáról, a jelöltekről és a miniszterelnök-jelöltről. Tár­gyalódelegációjuk mandátuma to­vábbra is a közös jelölt- és listaállí­tás előkészítésére szól. Ennek kap­csán megemlítette: a múlt héten kezdődött tárgyalásokon Bajnaiék „minimumprogramként” felvetet­ték a koordinált egyénijelölt-állítás lehetőségét, tehát hogy külön listá­kat állítanak, de minden körzetben csak egy balliberális jelölt indul - az MSZP választmánya azonban a kormányváltás érdekében ragasz­kodik a közös listához. Botka közöl­te, ma szakértői programegyezte­téssel folytatják a Bajnaiékkal való tárgyalást. A választmány elnöke szerint nincs jelentős véleménykü­lönbség, ezért bízik benne, hogy né­hány héten belül minden fontos kérdésben megállapodnak, és ak­kor következhet az egyéni jelöltek kiválasztása. Emlékezetes, a múlt hét végi, Farkasházy Tivadar által szervezett balatonszárszói balliberális találko­zón Gyurcsány Ferenc nem szólal­hatott fel, Konrád György író pedig szónoklatában arra szólította fel Mesterházy Attila MSZP-elnököt, ő csak „taposson”, míg Bajnai Gor­don kormányoz. Ennek előzménye, hogy néhány nappal korábban Mesterházy bejelentette: „száztíz százalékos elhatározása”, hogy az egész baloldali összefogás minisz­terelnök-jelöltje legyen. De a jelölt­ségre már Bajnai Gordon is beje­lentkezett. Mesterházy szombaton a nyír­egyházi Bem József Általános Isko­la sportcsarnokában tartott fóru­mot, amelyen az MSZP helyi alel­­nöke, Jeszenszki András úgy konfe­rálta őt fel, mint a szocialisták „mi­niszterelnök-jelöltjét”, aki jövőre győzelemre viszi majd a baloldalt. A Hír Televízió információi szerint a fórumra több szabolcsi település­ről busszal szállították az embere­ket, így végül - a szervezők szerint - 1500-an gyűltek össze. A hírcsa­torna kiderítette: Demecserből há­rom busz is indult a nagygyűlésre, ám a busz utasai közül saját beval­lásuk szerint többen nem is tudták, hová kell menniük, és miért. A ri­porter megkérdezte erről a telepü­lés polgáresterét, aki telefonon úgy nyilatkozott: őt senki nem értesítet­te a szervezésről. Mesterházy Attila az egybegyűl­teknek azt mondta: cselekvéssé kell változtatni az emberekben meglévő dühöt, elkeseredést, így lehet le­győzni a Fideszt. Előtte viszont azt mondta, az MSZP legnagyobb el­lenfele nem a Fidesz, hanem az apátia. Arra buzdította híveit, men­jenek, és állítsák a szocialisták mel­lé a választókat. - Elmentek, sza­vaztok, és tudjátok: egy bazi nagy X-et húztok be az MSZP mellé - mondta. A kormányt maffiakor­­mánynak nevezte, hazaárulással vádolta, mert szerinte mit sem tö­rődik az emberekkel, és ezzel a nemzete ellen cselekszik. Úgy vélte, a Fidesz lenézi a munkavállalókat, nem érdekli az ötszázezer éhező gyerek és az az ötszázezer ember sem, aki külföldön kénytelen mun­kát vállalni. - Nincs gondja a kor­mánynak a tömegesen csődbe me­nő kis- és középvállalkozásokra és a nyugdíjasokra sem - állította. Majd azt ígérte, a „gazdagok terhére” adót emel majd, amit a többkulcsos adórendszer visszaállításával való­sít meg. Arról is beszélt, hogy igaz­ságot szolgáltatnak a trafikosok­­nak, a gazdáknak és a kisemberek­nek, akik nap mint nap a hátukon viszik az országot. Mesterházy az MSZP győzelme esetére öt területen ígért gyökeres változást. A gyermekéhezés azon­nali felszámolása mellett pénzt ígért az oktatásnak, egyenlő mun­káért egyenlő bért a nőknek, állami beavatkozással piacot a kis- és kö­zépvállalkozásoknak, biztos megél­hetést a munkavállalóknak és a nyugdíjasoknak. Ezután Orbán Viktor ismert szófordulatát magáé­vá téve közölte: senkit nem hagy­nak az út szélén. Beszédében több­ször elhangzottak olyan kifejezé­sek, amelyeket idáig kizárólag a mi­niszterelnök használt, ráadásul több olyan intézkedést ígért, ame­lyet a kormány már meghozott. Mesterházy Attila Orbán Viktor programját visszhangozta, és lehazaárulózta a kormányt fotó: mti/balázs attila PORTIK TAMÁS OSZTOTTA A PÉNZT? Baloldali politiku­sok is kaptak a józsefvárosi piac hasznából, a képviselő-tes­tület feltehetően ezért nem tett évekig semmit a terület felszámolásáért Ezt mondta a Hír Televízió Célpont című műsorában Kocsis Máté, a kerület fideszes polgármestere. A politikus, aki egyebek mellett tagja a parlament nemzet­­biztonsági bizottságának is, annak kapcsán nyilatkozott, hogy a kerület úgy döntött bezárja a Négy Tigris néven elhíresült piacot, ahol évente több ezer bűncselekményt követnek el.­­ Régen itt, a városházán is nyílt titok volt, hogy baloldali politikusok alkalmanként vagy állandó jel­leggel részesülnek a piac hasznából. Lehet hogy erre is utalt Portik Tamás, amikor azt mondta Laborc Sándornak, hogy rendszeresen vitt pénzt baloldali politikusoknak -fogalmazott a polgármester. Kocsis Máté arra utalt hogy az olajbűnözőként ismert Portik a kormányváltás előtt kapcsolatban állt a polgári elhárítás akkori főigazgatójával, az ügy részleteit jelenleg is vizsgálja a parlamenti testület A Célpont információi szerint a főváros legnagyobb kínai piaca az utóbbi néhány évben Portik irányítása alatt állt A Négy Tigris megalakulásától fogva egy dúsgazdag üzlet­emberé, Szetlik Ferencé volt A férfi halála után özvegye, Pápa Marianne és gyermekei vitték tovább az üzletet az akkor még kiskorú gyermekek gyámja pedig egy Portik kö­reibe tartozó ember lett Pápa Marianne később szoros kapcsolatba került Portikkal, aki az elmúlt években a nő ér­dekeltségeibe tartozó vállalkozásokat így a piacot üze­meltető Komondor Kft-t is irányította. (MN) 2013. július 1., hétfőBelföldiagyar Serei Bajnai informálódott Erdélyben Az Együtt-PM vezetője szerint látogatása nem volt titkos, a tények mégis erről árulkodnak Korlátozott nyilvánosságú fórumokon ismertette nemzetpoliti­kai stratégiáját Erdélyben Bajnai Gordon, látogatása szerinte mégsem nevezhető titkosnak. A Fidesz nem tartja jónak, ha olyan politikusok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magya­rok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a ket­tős állampolgárság megadása ellen”. la Rostás Szabol­cs (Kol­oz­svAr) E­lmondása szerint tájékozódni, ismerkedni járt Erdélyben Bajnai Gordon, aki az elmúlt na­pokban értelmiségiekkel, a gazda­sági élet szereplőivel, kisebb­ségkutatókkal találkozott Ma­rosvásárhelyen és Kolozsváron. Mint arról beszámoltunk, az Együtt-PM Szövetség vezetőjének látogatását mindkét városban tit­kolózás övezte, az alakulat és a he­lyi vendéglátók egyaránt kínosan ügyeltek arra, hogy előzetesen semmi se szivárogjon ki a megbe­szélésekről. Látogatása után maga a volt kormányfő számolt be az MTI-nek, hogy a városban együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Ro­mániai Magyar Demokrata Szö­vetség elnökével, miközben az RMDSZ sajtószolgálata utólag sem adott hírt az eseményről.­­ Az a változás, amelyre Magyarország­nak 2014 után szüksége van, kiter­jed a nemzetpolitikára, az erdélyi magyarság és a mindenkori ma­gyar kormány kapcsolatára is. Eh­hez gyűjtöm az információkat egy hosszú távú építkezés első lépése­ként - közölte Bajnai, hozzátéve: erdélyi beszélgetőpartnereinek el­mondta, a kettős állampolgárság ügyében kialakult helyzetet nem szabad megváltoztatni. Egyébként a politikus már korábban bevallot­ta: nem vett részt a 2004-es nép­szavazáson, amit azzal indokolt, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrend­szerét használó politikai válasz­­ született akkor a baloldalon, és eb­ből olyan mély, tartós megosztott­ság jött létre, ami azóta is osztja (sic!) a magyar társadalmat”. Szavai szerint nem sértődött meg amiatt, hogy az Erdélyi Ma­gyar Ifjak (EMI) Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval aján­dékozta meg Kolozsváron, hozzá­tette azonban, hogy a felirat rá néz­ve nem igaz, hiszen mind Erdély­ben, mind Magyarországon ma­gyarnak érzi magát. Arról, hogy látogatását nem hir­dették meg nyilvánosan, Bajnai azt mondta, „nem a hírverés, hanem a tájékozódás” volt a célja, és szerinte nem lehet titkosnak nevezni az er­délyi útját. Ehhez képest például a kolozsvári háttérbeszélgetésen Ti­bori Szabó Zoltán, a Minerva Műve­lődési Egyesület elnöke arra hívta fel a Krónika napilap hívatlanul ér­kező munkatársának figyelmét, hogy az esemény zárt körű, és az ott elhangzottakról nem számolhat be. Utólag úgy pontosította a Magyar Nemzetben is megjelent informáci­ókat, miszerint nem válogatták meg a résztvevőket, a Minerva-ház csak a beszélgetés helyszínét bizto­sította, a résztvevők a vendég meg­­hívottai voltak, ő pedig nem tessé­kelt ki onnan senkit. A román nyel­vű sajtóban semmiféle érdeklődést nem váltott ki a Bajnai-vizit, de azok a magyar lapok, portálok sem számoltak be látogatásáról, ame­lyeknek a munkatársai részt vettek a beszélgetéseken. A Fidesz szerint a politikusnak ajándékozott póló arra figyelmez­tet: nem jó, ha azok tesznek szava­zatgyűjtő látogatást a külhoni ma­gyarok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen”. Hoppál Péter szóvivő szom­baton­­közölte, a külhoni magya­roknak mélységesen igazuk van.­­ Ők mélyen élték meg, és nem felej­tették el, hogy a baloldal mai veze­tői, az egykori kormányzati szerep­lők nagyon csúnya hadjáratot indí­tottak ellenük - mondta a szóvivő. A történtek kapcsán szombaton az EMI közleményt is kiadott, amely­ben felhívja „Bajnai Gordon és tár­sai figyelmét”, hogy nem csak kam­pányidőszakban lehet Erdélybe lá­togatni, és nem fogadják szívesen azokat a politikusokat, akiknek csak négyévente jut eszükbe az er­délyi magyarság. „Bajnai Gordon­nak miniszterelnöksége alatt lett volna lehetősége korrigálni a Gyurcsány-rezsim hazaárulásait, de mivel nem tette meg, úgy gon­doljuk, Erdély fővárosában ő egy turista. Üzenjük a hazaáruló politi­kusoknak, hogy nem felejtettük el december 5-ét, és akárcsak Eörsi Mátyás, Gyurcsány Ferenc vagy Mesterházy Attila, mindannyian nemkívánatos személyek Erdély­ben” - szerepel a szervezet állás­foglalásában. Bajnai Gordon

Next